Mert éppenúgy kínálja áldását
a vénkor, mint a boldog ifjúság:
Ahogy sötétül alkonyat,
ég csillagokkal megtelik,
miket nem lát a nap.
(Henry Wadsworth Longfellow)
a vénkor, mint a boldog ifjúság:
Ahogy sötétül alkonyat,
ég csillagokkal megtelik,
miket nem lát a nap.
(Henry Wadsworth Longfellow)
Kezdô imádság
Istenem, a Te Fiad nem öregedett meg, így nem taníthat minket az öregedésrôl. Vagy mégis? Mit taníthat Jézus megváltó halála -- korai halála -- az elôre haladott korról, egyedül létrôl, köszvényrôl, romló látásról, emelkedô árakról, alacsony nyugdíjról és a bizonytalanságok áradatáról, amelyek minden évben magasabbra csapnak fölöttünk? Annak ellenére, hogy Jézus nem öregedett meg, utolsó órái fontos és megrendítô tanulsággal szolgálnak nekem. Szenvedése és halála -- melyekrôl ezekben a stációkban megemlékezünk -- mindenek elôtt arról beszél, hogy az élet teljességét nem annak hosszával, hanem intenzitásával és minôségével mérjük. Azért imádkozom most ezeket a stációkat, Istenem, mert hiszem, hogy Jézus meg fogja világosítani nekem, hogy mit jelent hittel és türelemmel, lelki energiával és igazi bölcsességgel, jókedvvel és nagylelkűséggel, optimizmussal és kitartó reménnyel megöregedni. Mint ahogy Ábrahám és Sára, Zakariás és Erzsébet példája mutatja, az öregség nemcsak a hanyatlás, hanem a beteljesülés és további küzdelmek kora is. Életem minden napjában Jézus kínszenvedésébôl és halálából fogok vigaszt meríteni. Ámen.
I. állomás
Pilátus halálra ítéli Jézust
Pilátus ítélete mélységes sebet ütött Jézus lelkén: kereszt általi halál, a közönséges bűnözôk sorsa. Mindössze néhány órával korábban, a Getszemáneti kert magányában, Jézus feltétel nélkül alávetette magát az Atya akaratának. ,,Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!'' (Lk 22,42) Félelemmel telve, de nyugodtan vette tudomásul az ítéletet, amivel beteljesítette küldetését.
Elmélkedés
Sok ember úgy tekinti az öregkort, mint valami büntetést, de úgy érzi, hogy még mindig a kisebbik rossz a másik lehetôséghez képest. Az öregedést nem könnyű elfogadni, fôleg ha nem az élet természetes velejárójának, hanem végleges használhatatlanságra és abszurditásra való ítéletnek tekintik. Nem tudják, hogy minden teremtmény -- legyen az csillag, hattyú vagy éppen kígyó -- születik, felnô, megöregszik és meghal. Nem úgy nézik az öregkort, mint a további gazdagodás lehetôségét, hanem mint az élet olyan kellemetlen szakaszát, amit el kell tűrniük.
Könyörgés
Istenem, kegyelmed nyissa föl szememet, hogy meglássam az öregkor igazi értelmét. Fogadjam el jókedvvel mint természetes állapotot, a bölcsességben és kegyelemben való növekedés lehetôségét, ne pedig vétkeimért rám mért büntetést. Ámen.
II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
A Getszemáneti kertben átélt félelem valósággá válik, ahogy Jézus sebzô vállaira teszik a keresztfát. Ami eddig csak félelem volt, az most valódi fájdalom. E teher ugyanakkor jelzi a keresztre feszítés elkerülhetetlenségét is. A Jézus jövendô sorsával kapcsolatos minden elôérzet a következô néhány óra folyamán rideg valósággá válik. Jézus ellenkezés nélkül fogadja keresztre feszítésének minden lépését. Szeretettôl és fájdalomtól feszülô szíve mindenkit befogad, aki követi Ôt a Kálvária felé vezetô úton.
Elmélkedés
Jézussal ellentétben, mi nem életünk egy meghatározott pontján lépünk az öregkorba. Az élettempó lassulása, az erôsebb szemüveg, a különféle testi fájdalmak, a barátok és a függetlenség elvesztése nem hirtelen, hanem fokozatosan történik és kinek-kinek több vagy kevesebb megpróbáltatással jár. Ezért igen fontos, hogy éveink múlásával elménk és szívünk készen álljon az öregkor velejáróira: az elégedettség és az öröm mellett a szívfájdalmakat és a szenvedéseket is el tudjuk fogadni. Az öregkor bölcsessége segít, hogy bizalommal tekintsünk a jövôre.
Könyörgés
Istenem, Jézus nevében add meg nekem a kegyelmet, hogy elfogadjam koromat. Segíts, hogy megértsem öreg éveim rendeltetését, hogy szembe tudjak nézni helyzetemmel és a lehetô legjobban használjam ôket. Könyörületes Atyám, ezek az évek jelentik az utat, melyet számomra kijelöltél, hogy Hozzád juthassak. Ámen.
III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
Valahányszor a meggyengült, fáradt Jézus porba esését látjuk, mindig a keresztfa súlyára, az esés fájdalmára, az újabb sebekre gondolunk. Valójában az esés utáni felállás volt a sokkal nehezebb és fájdalmasabb. A katonák parancsai, ostorcsapásai egyedül nem voltak elegek ahhoz, hogy Jézus föl tudja venni keresztjét, és folytassa útját a Kálvária felé; saját lelki ereje és elszántsága kellet ahhoz.
Elmélkedés
Nem sok ember képes elôrehaladott éveit a megújulás és az alkotás idejének tekinteni, inkább a testi-lelki összeomlás éveinek. Valójában annak ellenére, hogy az öregek gyakran ,,eleshetnek'', sok alkalmuk van arra, hogy ,,újra felálljanak'' és folytassák tevékeny életüket. Az ember nem nyughat bele, hogy idôsebb korban már semmi jelentékeny nem történhet az életében. Egyik nap sem lehet olyan, hogy majd csak ,,eltelik'' valahogy. Mindennap valami újba pillanthatunk be, személyes kapcsolatokat alakíthatunk ki, alkotó tevékenységet folytathatunk, bölcsességünket gyarapíthatjuk, lelkiségünket gazdagíthatjuk.
Könyörgés
Istenem, add, hogy kegyelmed által szabaduljak kedvtelenségemtôl, ami sokszor eluralkodik rajtam. Segíts, hogy minden napot, mit még adsz, hálás várakozással és megújulással éljek meg, hogy Veled szeressek, alkossak, elmélkedjem, társalogjak és tanuljak. Ámen.
IV. állomás
Jézus szent anyjával találkozik
Az a szívszorító pillanat, amikor Mária szeme találkozik a fiáéval, Jézus szenvedésének része. Mária nemsokára fia halálát fogja siratni, de ez a pillanat most Krisztus bánata. Egyik követôje elárulta, egy másik megtagadta, a többi pedig -- épp amikor legnagyobb szüksége volt -- elhagyta Ôt. Jézus egyedül maradt, csak Mária és János tartott ki mellette.
Elmélkedés
Tudjuk, hogy az öregség egyik legszomorúbb része hozzátartozóink elvesztése és az azt követô magányosság. Meghalnak szüleink, házastársunk, testvéreink, talán még gyerekeink is -- ami tán a legkegyetlenebb veszteség, mivel olyan váratlan és ,,természetellenes'' -- aztán barátaink és ismerôseink. Emlékeink egyre fontosabbakká válnak és napjaink egyre nagyobb részét töltik ki, ahogy -- már csak ezen a módon -- próbálunk ragaszkodni szeretteinkhez. Vannak idôk, amikor csak Isten jelenléte ad vigasztalást és a remény, amit Mórus Tamás így fejez ki lányának: ,,Majd találkozunk a mennyei boldogságban.''
Könyörgés
Istenem, tudom, hogy Te velem vagy, amikor szenvedek a magánytól, mint ahogy Jézussal is ott voltál amikor kínszenvedésében egyedül maradt. Erôsíts meg engem abban a tudatban, hogy Te hű vagy hozzám és velem vagy mindörökké. Ámen.
V. állomás
Cirenei Simon viszi Jézus keresztjét
,,Miért éppen én?'' -- hallotta Jézus a tömegbôl jövô tiltakozás bosszús szavait. Fájdalmai közepette nem is figyelt rájuk, csak amikor a katonák odavezették Simont. Akkor megértette ôket. A szűk utcán arrajáró Simont elôször a falhoz szorították, hogy utat biztosítsanak a tántorgó Jézusnak és az Ôt kísérô katonáknak. Aztán az egyik katona kényszerítette Simont, hogy az elítéltet segítse. ,,Miért éppén engem választottak erre a megaláztatásra? Miért nem valaki mást? Ez nem igazságos!'' -- tiltakozott Simon. Jézus megértette, mi játszódott le Simonban, amikor az vállára vette a keresztet.
Elmélkedés
A saját balszerencsénk elleni ágálás nem szűnik éveink múlásával. Megnövekedett élettapasztalatunk és bölcsességünk ellenére is felháborodással kérdezzük: ,,Miért éppen én?'' -- amikor eltörjük csípônkent vagy hályogos lesz szemünk. Szegény Simonnak több oka volt a panaszkodásra: ôt véletlenül választották ki a tömegbôl. A legtöbb problémánk az öregkor természetes velejárója. De még akkor is, amikor teljesen véletlennek tűnnek és azt kérdezgetjük: ,,Miért éppen én?'', akkor is le kell küzdenünk ôket, és el kell viselni az elviselhetetlent, ha ez a sorsunk. Jézus nagyon jól ismeri érzéseinket, amikor tiltakozni akarunk: ,,Ez nem méltányos!''
Könyörgés
A Te vigaszodért imádkozom, Istenem! Vigasztalj meg bánatomban, csalódottságomban, fôleg pedig akkor, amikor fájdalmamat igazságtalannak érzem és ,,ok nélkül'' kell szenvednem. Ôszintén szólva, nem tudom, mi mást tehetsz értem, mint azt, hogy eltöltesz engem közelséged bátorító érzésével. Ámen.
VI. állomás
Veronika kendôt nyújt Jézusnak
Nem sok barátja maradt Jézussal csütörtök esti elfogatása után. Hol vannak azok, akik pár napja még ünnepelték Ôt és pálmaágakat szórtak lába elé? Amikor könnyebb -- és biztonságosabb -- volt Jézust fel nem ismerni és nem törôdni Vele, Veronika kivált a tömegbôl és letörölte Jézus arcát. Kendôje hűsítette, vagy csípte Jézus felsebzett bôrét? Akárhogy is, Jézus Veronika könyörületes szívét látta, és hálás volt érte.
Elmélkedés
Az ember másokra utaltsága életkorával együtt nô. Az idôsebbek egyre több segítséget kapnak: elsegítik ôket az orvoshoz, meglátogatják ôket, szükségleteikrôl érdeklôdnek, olvasnivalót visznek nekik, stb. A gyerekek, rokonok, szomszédok egyre inkább az öregek gondozóivá válnak. Néha a gyerekek válnak szülôkké és áldozatos lélekkel gondozzák szüleiket. Az öregek nem minden segítô kezet fogadnak örömmel, és nem is minden segítség igazi segítség. De milyen jól esik elfogadni vagy éppen barátságosan, a másik megbántása nélkül visszautasítani a felajánlott segítséget és tapintatosan, de nyíltan beszélni szükségleteinkrôl. Jézushoz hasonlóan, nekünk is segítô embertársunk szívét kell látnunk.
Könyörgés
Istenem, egész életemben azt tanultam, hogyan adjak, nem azt, hogyan kapjak. Öreg koromban most talán azt kell megtanulnom, hogyan tudjam a segítséget jó szívvel elfogadni. Nyisd meg a szívemet ne csak a Te ajándékaid felé, hanem azok ajándékai -- és jószándéka -- felé is, akik engem ápolnak és gondoznak. Ámen.
VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel
Milyen természetes lenne, ha Jézus elmerülne saját szenvedésében és úrrá lenne Rajta félelme, amikor másodszor is elesik a kereszt súlya alatt az utca csôdületében! ,,Kit érdekel Cirenei Simon, Veronika -- akik segítettek nekem, de még saját anyám is? Csak a fájdalomra és a magamra maradottság szívszaggató érzésére tudok most gondolni.'' Minden lépéssel és botlással nô Jézus kísértése, hogy csak Ô a fontos, csak Ôneki van igazán fájdalma és problémája.
Elmélkedés
Milyen természetes -- és mennyire emberi -- csak magunkkal foglalkozni, amikor tudatunkat problémáink és testi fájdalmaink töltik be. El vagyunk foglalva fájós derekunkkal vagy magányosságunkkal, és elmulasztjuk meglátogatni most megözvegyült ismerôsünket. Duzzogunk egy unoka nyers megjegyzésén, és elfelejtkezünk a szomszéddal tervezett bevásárlásról. Mindig gondolnunk kell arra, hogy a mások bánatával és fájdalmával való törôdésünk segít kilépni a saját szenvedésünk szűk világából. Öreg éveink terhét enyhítjük, ha mások terhébôl is veszünk magunkra. Gondolt Jézus másokra is saját szenvedései közepette?
Könyörgés
Istenem, sose foglalkozzam annyira csak a magam problémáival, hogy vak és érzéketlen legyek a mások bajai iránt. Segíts, hogy könyörületes legyek a szükségben levôkhöz, ahogy Jézus tette kínszenvedése idején is. Ámen.