Lelki bevezetô
A fatimai Szűzanya hívott téged erre a keresztútra, amely a kis pásztorok útján épült föl. Ez a keresztút meg akarja veled éreztetni újra, hogy Jézus a keresztet szeretetbôl vette magára és minden kor minden emberének a szenvedését viselte el, tehát a tiédet is. Megtanít arra, hogy hogyan válaszolj Jézusnak. Minden testi és lelki fájdalmadat, a legkisebbtôl a legnagyobbig, ajándékká kell tenned az Ô számára, hogy 20 évszázad után benned is folytassa szenvedését a világ megváltásáért.
Jézus, amikor fölkiáltott: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?'' a szenvedés tetôfokára jutott, és ebben átérzi elszakadását az Atyától, amely a bűnös lélek állapotát jelenti. Jézus lelke elhagyatottságában átélte a bűnös és Istentôl elszakadt emberiség fájdalmát, megérezte a legnagyobb fájdalmat, amelyet valaha is érezhetett egy olyan ember, aki személyesen egyesül az Istenséggel, ember, aki Isten volt. Mi mindnyájan jelen voltunk Benne. Isten azt akarta, hogy Jézus, mint fô, foglalja össze az egész emberiséget, vagyis Titokzatos Testében Ô legyen a Fô, mi pedig a tagok. Ha egy napon úgy érzed, hogy nem kellesz senkinek, hasznavehetetlen lettél, félig megbénult, gyógyíthatatlan betegség szakadt rád, és nem mutatkozik számodra kiút, jusson eszedbe a keresztet hordozó, megfeszített, elhagyott Jézus. Az a Jézus minden nehézségben eléd lép: jusson eszedbe, hogy Ôt kell átölelned. Egyesítsd szenvedésedet az övével és hagyd folyni véredet az emberiség javára. Örömet és békét találsz benne, ha látod, hogy egy kicsit hasonló leszel hozzá, ha egyesítheted fájdalmadat az övével és fölajánlhatod az Atyának.
Ez a megfeszített Jézus azonban nemcsak személyes bajaidban jelenik meg, hanem másokéban is. Megtalálod a szegényekben, megtalálod a betegekben, a magányosokban, az útvesztettekben, az elkeseredettekben; mindenütt, ahol fájdalom van. Ezekben kell tehát szeretned Istent teljes szívedbôl és minden erôdbôl. A 20. század második felében Isten olyan keresztényeket akar, akik a letörtekben, az útvesztettekben, minden bűnösben szeretik a keresztrefeszített és elhagyott Jézust. Az Isten olyan keresztényeket kíván, akik nem kritikával és ítéletekkel akarják orvosolni a világ sebeit, hanem az Isten kezébôl elfogadott kereszt iránti szeretettel akarnak a megváltás eszközeivé lenni.
Kötelezd el magad ma ezen a keresztúton a megfeszítettségre, a meghalásra, mint ahogy a kis pásztorok tették, hogy összhangban maradj Isten rád vonatkozó tervével, és ne a saját akaratodat, hanem Isten akaratát akard teljesíteni.
Hogyan végezzük a keresztutat?
Különbözô módon tudunk elmélkedni a keresztúton Jézus szenvedéseirôl, amint az evangélisták ezt nagyrészt leírták. E könyvecske segíteni akar ebben az ájtatosságban. Végezheted ezt egyedül vagy másokkal, s nemcsak Fatimában, hanem bárhol, ahol van keresztút, vagy saját otthonodban is. Úgy végezzük az ájtatosságot minden állomásnál, hogy:
Elôször az állomás címét mondjuk, például:
Elsô állomás: Jézust halálra ítélik.
Másodszor: térdet hajtunk, közben ezt imádkozzuk:
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Harmadszor: olvasmány a Szentírásból.
Negyedszer: elmélkedés, amint a stációnál található. De ezt más módon is lehet végezni, vagy egyszerűen csöndben az állomás titkát szemléljük.
Ötödször, Könyörülj rajtunk Urunk!
befejezéskén Könyörülj rajtunk!
t:
Az egyes állomások között lehet valamilyen nagyböjti éneket énekelni, vagy Miatyánkot, Üdvözlégyet imádkozni, vagy például egy fohászt: ,,Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket,'' az angyal imáját: ,,Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged...''. Különösen a XII. állomásnál ajánljuk az angyal imáját:
,,Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és közömbösségekért, amelyekkel megbántják. Szentséges Szívének és Mária Szeplôtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.''
I. állomás
Jézust halálra ítélik
Pilátus ismét kiment és így szólt hozzájuk: ,,Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg végre, hogy semmi vétket nem találok benne''. Jézus akkor töviskoronával és bíborköpenyben kijött eléjük. Pilátus rámutatott ,,Íme, az ember!'' Láttára a fôpapok és a szolgák nagy kiáltozásba törtek ki: ,,Keresztre vele, keresztre vele!'' (Jn 19,4-6) Pilátus látta, hogy semmire se megy, sôt még nagyobb zajongás támad. Vizet hozatott és megmosta kezét a nép elôtt: ,,Ártatlan vagyok ez igaznak vérontásában -- szólt --, a ti dolgotok''. Erre az egész nép így kiáltott: ,,Vére rajtunk és fiainkon!'' (Mt 27,24-25)
Azt írja a történelem, hogy kétezer évvel ezelôtt megjelent egy ember, akit Jézusnak hívtak. Hasonlított a többiekhez, egyszerű és szegény családból származott, úgy ismerték, mint az ács fiát. Anyját Máriának hívták. Magatartása egészen más volt, mint a többi emberé. Isten törvényérôl szólt, de azt más módon magyarázta. A középpontba állította az embert. Magatartása és életmódja az emberek között hamarosan föltűnt. Ha ezt tovább folytatja, akkor a társadalom alapjai és felépítménye meginog. A biztonsági szervek már nem érezték magukat biztonságban. Jézus nem közönséges ember. Ô a megtestesült Ige, az új Ember, hogy bemutassa magának az embernek az új ember arcát. Törvényszék elé viszik, Pilátus elôtt áll. Habár ô nem talál benne semmi vétket, mégis a bűnösök kezére adja és az ártatlant halálra ítéli. Gyakran elítélünk másokat, hogy nyugodtabb legyen az életünk. Vagy elítéljük az ártatlanokat azok elôtt, akik hibásak, a hallgatásba menekülünk, ahelyett, hogy küzdenénk, hogy mások tekintettel legyenek az emberi jogokra.
II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
Pilátus a nép kedvére akart tenni, ezért szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy keresztre feszítsék. (Mk 15,15) Miután csúfot űztek belôle, levették róla a bíbort és saját ruháit adták rá. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. (Mk 15,20) Ô keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahegyre, melynek héber neve Golgota (Jn 19,17)
Az ítélet elhangzott. Jézus vállára teszik a keresztet. Jézus keresztje nem csak két darab fa. Valami mélyebb valóságnak a külsô jele. A mi betegségünk, a mi fájdalmunk, a mi bűneink. A keresztnek sok neve van: erôszakosság, éhség, igazságtalanság, árulás, önkényuralom, az egyik családtag vagy barát halála, egy rossz hír, a gyermek otthagyja szüleit, valaki kábítószer áldozata lesz, vagy prostitúcióba, alkohol vonzásába kerül, testi-szellemi fogyatékosságok mutatkoznak rajta.
Ha kilépünk az utcára és halljuk az emberek beszédét, a buszon, az orvosi rendelôben vagy a szórakozóhelyeken, kézzelfoghatóvá lesz a tény, hogy az embereket különbözô nagyságú és mindenféle formájú kereszt terheli. Ez az a kereszt, amit Jézus Krisztus magára vesz: a mi keresztjeink. S mivel Ô önkéntesen magára vette keresztjeinket, a megbocsátás és irgalom keresztjévé változtatta át. Ha Krisztust keresed kereszt nélkül, megtalálod a keresztet Krisztus nélkül. De a kereszt Krisztus nélkül összenyom és letör. Ha azt akarod, hogy a te kereszted az üdvösségre vezessen, hallgass Jézus fölszólítására: aki engem követni akar, tagadja meg magát és kövessen engem.
III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
Jézus máskor így szólt a néphez: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap és kövessen engem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét énérettem, megmenti azt.'' (Lk 9,23-24) ,,Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tôlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek. Az én igám édes, az én terhem könnyű.'' (Mt 29,30)
A kereszt, amit Jézus vesz magára, az emberi fájdalom és szenvedés jele és szentsége. Jézusban összefut minden ember fájdalma és szenvedése. Az egész emberiség gyötrelme, ezrek és milliók keresztjének elviselhetetlen súlya esik Jézus testére. Nincs fájdalom, könny, szenvedés, amit ne ismerne; még a legelrejtettebb és legismeretlenebb ember sem idegen számára. Hány embert súlyt a föld porába az öregek otthonában, a kórházakban, a börtönökben annak a keresztnek a súlya, amit magányosságnak hívnak. Hányan kerültek az élet peremére. Ezt a keresztet is magára vette Jézus. A gyötrelmes éjszaka után, amely a szörnyű ostorozást követte, ellenálló képessége határához jut és földre esik. Egyedül érzi magát a tömegben, amikor a világ fájdalmát hordozza. Azért, mert az emberek bűneit hordozza. Csakhogy az emberek bűneit magára vegye! Jézus elesése nem fizikai és nem erkölcsi esés. Mindenben hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt. Jézus azért roskad a földre, hogy fölemelje az embert, amikor elesik a kísértésben. Jézus elesik, hogy minket fölemeljen.
IV. állomás
Jézus találkozik Szent Anyjával
Simeon karjába vette a gyermek Jézust és e szavakkal áldotta az Istent: ,,Bocsásd el most szolgádat, Uram, békességben...'' És így szólt anyjához, Máriához: ,,Soknak romlására és föltámadására lesz ô Izraelben: jel, amelynek ellene szegülnek s a te lelkedet is tôr járja át, hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.'' (Lk 2,28-35)
Az evangéliumok nem számolnak be Jézusnak Szent Anyjával való találkozásáról. De ez egészen természetes. Mária ott volt a Kálvária hegyén Jézus keresztje alatt. Ô is végigment szent Fiával a keresztúton. Milyen volt Jézus találkozása Szent Anyjával? Nem tudjuk, de elképzelhetjük. A fájdalom találkozása ez. Hol vannak most a sánták, a vakok, a süketek, a némák, a leprások, akiket meggyógyított? Hol vannak azok, akiket Jézus anyjának és nôvéreinek nevezett? Valamennyien elmenekültek. Csak az igazi Anya marad ott. Ô kíséri, de nem lázong. Az angyali üdvözletre adott igenlô válasza most erre is képesíti. Nincs szava. Csak Jézus Krisztust szemléli! Mária, a csend és az elmerülô tekintet Asszonya! Jézus mindent megértett. Vannak pillanatok az életben, amikor a csend többet mond, mint a szó. Ez most ilyen pillanat.
Ez az állomás is megismétlôdik. Talán testileg vagy lelkileg fogyatékos fiad van? A gyermeked alkoholista, kábítószer élvezô, börtönben van vagy nem is tudsz róla? A férjed vagy gyermeked magas lázzal fekszik vagy karjaidban haldoklik? Ne lázongj! Tekints Máriára! Ô a mi Anyánk is. Ha elkísérte Jézusát a keresztúton, téged is elkísér. Fatimában azt ígérte: Szívem lesz a te menedéked.
V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszthordozásban Miközben kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet. (Mt 24,32) Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedésébôl, Testének, az Egyháznak javára. (Kol 1,24)
Cirenei Simont kényszerítették, hogy vigye Jézus keresztjét. De ezt nem részvétbôl tették, hanem mert féltek, hogy a halálra ítélt nem jut el élve a Kálváriáig. Ha szenvedni látunk valakit, nem szükséges a fölszólítás a segítségre. A segélykérelem magától értetôdô. Sokakhoz szólt ez a kérés: valamennyien megtagadták ezt a segítséget. Egy szegény embert kellett kényszeríteni, amikor fáradtan tért vissza a mezôrôl.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a szenvedés idején mit jelent a résztvevô magatartás, a jó szó, a segítség. Jól esik, ha mások segítenek, de vajon én segítek-e másokon? Jézus tovább szenved testvéreinkben. Halljad fölhívását: ,,Vegyétek magatokra igámat'' (Mt 11,29). Most valóban titokzatos Krisztus szenvedése. Isten maga lép be az emberi szenvedésbe, magára veszi, hordozza a vállán, de ugyanakkor másokat is képesít arra, hogy az Ô szenvedésének legyenek részesei, és segítsenek neki a kereszt hordozásában. Nincs megváltás, ha nem segítünk másokon. Az ember akkor ember, ha másokon segít, különösen ha azokat segíti, akik már nem képesek magukon segíteni. Az ember akkor ember, ha segíti akármelyik halálra ítéltet, szenvedjen akár éhségben, igazságtalanságban, magányban, reménytelenségben, meggyalázásban, betegségben, bizonytalanságban.
VI. állomás
Veronika a kendôjét nyújtja Jézusnak
Derék asszonyt ki talál... Az erô érzete veszi körül, vidáman néz a jövendô elé... Sok asszony megmutatta milyen derék, de te fölülmúlod ôket, mind valamennyit! (Péld 31,10.25.29) Nem volt sem szép, sem ékes, a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elôl iszonyattal takarjuk el arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. (Iz 53,2-3)
Veronikának a közbelépése nem kényszer volt. Önmagától lép a nagy tömeg közé, mert meghatotta Jézus szenvedése. Kendôjével megtisztítja azt az arcot, amely csupa verejték és vér. Vannak, akik ki akarják iktatni a keresztútból Veronikának ezt a tettét, mivel az evangéliumokban nem olvasunk errôl. Ki tudna ilyen elhatározást jóváhagyni? Ha Krisztus a szenvedés hosszú útján nem találna senkit, akinek a szíve megesik rajta, és nem lenne képes Veronika magatartására, akkor mi emberek valamennyien szégyenkezhetnénk. Akkor a világ két különbözô vadállat képét mutatná be: azokét, akik lesnek az áldozatra, és akik félelmükben és érzéketlenségükben nézik ezt a tettet.
Hála Isten, létezett ez az asszony az ô kendôjével. Létezett, mert vannak olyanok, akik mások kegyetlen sorsa láttán képesek megtörni az általános közömbösséget, testvérük szenvedését megosztják, enyhítik a szegényeknek az éhségét, szállást adnak az utasoknak, meglátogatják a betegeket, jó szóval és hittel erôsítik azokat, akik elveszítették mindenüket.
VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel
Isten fai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösei is. Elôbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsôüljünk. (Róm 8,16-17) Sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. (ApCsel 14,22) Az a véleményem, hogy a jelen szenvedések nem mérhetôk az eljövendô dicsôséghez, amely nyilvánvalóvá lesz rajtunk. (Róm 8,18) Fordítsd el arcod bűneimtôl, s töröld el minden gonoszságomat. (Zsolt 51,11)
Ez a második elesése Jézusnak ugyanúgy, mint az elsô és a harmadik, nem olvasható az evangéliumokban. A keresztények ájtatosságának gyümölcsei ezek, amely a hagyományban gyökerezik. Jézus elesését úgy mutatjuk be, hogy ezek a mi eleséseinket jelképezik. Amikor valaki elesik, ez általában mások hibájából történik. Jézus elesik a mi elesésünk miatt. Elesik másodszor, mert sokan elesnek, ugyanis az elsô elesés után gyöngébbek lesznek. Jézus elesik, mert mi is elesünk. Jézus elesik, hogy minket fölemeljen. A világ tele van olyanokkal, akik elestek és újra fölkeltek. Sokan vannak, akik elestek, de a földön maradtak. Gyakran jót tesz az elesés. Ezek az elesések a nyomorúság és a gyöngeség jelei, és ezek gyakoriak életünkben. Az ilyenek elismerik, hogy a saját erejükbôl semmire sem képesek. ,,Nélkülem semmit sem tehettek'', mondja maga Jézus. Fogadd el eleséseidet, nyomorúságodat és gyöngeségedet, bízzál az Úrban és add át magad Neki teljesen, mert Isten ereje a gyöngeségben mutatkozik meg.
A fatimai Szűzanya hívott téged erre a keresztútra, amely a kis pásztorok útján épült föl. Ez a keresztút meg akarja veled éreztetni újra, hogy Jézus a keresztet szeretetbôl vette magára és minden kor minden emberének a szenvedését viselte el, tehát a tiédet is. Megtanít arra, hogy hogyan válaszolj Jézusnak. Minden testi és lelki fájdalmadat, a legkisebbtôl a legnagyobbig, ajándékká kell tenned az Ô számára, hogy 20 évszázad után benned is folytassa szenvedését a világ megváltásáért.
Jézus, amikor fölkiáltott: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?'' a szenvedés tetôfokára jutott, és ebben átérzi elszakadását az Atyától, amely a bűnös lélek állapotát jelenti. Jézus lelke elhagyatottságában átélte a bűnös és Istentôl elszakadt emberiség fájdalmát, megérezte a legnagyobb fájdalmat, amelyet valaha is érezhetett egy olyan ember, aki személyesen egyesül az Istenséggel, ember, aki Isten volt. Mi mindnyájan jelen voltunk Benne. Isten azt akarta, hogy Jézus, mint fô, foglalja össze az egész emberiséget, vagyis Titokzatos Testében Ô legyen a Fô, mi pedig a tagok. Ha egy napon úgy érzed, hogy nem kellesz senkinek, hasznavehetetlen lettél, félig megbénult, gyógyíthatatlan betegség szakadt rád, és nem mutatkozik számodra kiút, jusson eszedbe a keresztet hordozó, megfeszített, elhagyott Jézus. Az a Jézus minden nehézségben eléd lép: jusson eszedbe, hogy Ôt kell átölelned. Egyesítsd szenvedésedet az övével és hagyd folyni véredet az emberiség javára. Örömet és békét találsz benne, ha látod, hogy egy kicsit hasonló leszel hozzá, ha egyesítheted fájdalmadat az övével és fölajánlhatod az Atyának.
Ez a megfeszített Jézus azonban nemcsak személyes bajaidban jelenik meg, hanem másokéban is. Megtalálod a szegényekben, megtalálod a betegekben, a magányosokban, az útvesztettekben, az elkeseredettekben; mindenütt, ahol fájdalom van. Ezekben kell tehát szeretned Istent teljes szívedbôl és minden erôdbôl. A 20. század második felében Isten olyan keresztényeket akar, akik a letörtekben, az útvesztettekben, minden bűnösben szeretik a keresztrefeszített és elhagyott Jézust. Az Isten olyan keresztényeket kíván, akik nem kritikával és ítéletekkel akarják orvosolni a világ sebeit, hanem az Isten kezébôl elfogadott kereszt iránti szeretettel akarnak a megváltás eszközeivé lenni.
Kötelezd el magad ma ezen a keresztúton a megfeszítettségre, a meghalásra, mint ahogy a kis pásztorok tették, hogy összhangban maradj Isten rád vonatkozó tervével, és ne a saját akaratodat, hanem Isten akaratát akard teljesíteni.
Hogyan végezzük a keresztutat?
Különbözô módon tudunk elmélkedni a keresztúton Jézus szenvedéseirôl, amint az evangélisták ezt nagyrészt leírták. E könyvecske segíteni akar ebben az ájtatosságban. Végezheted ezt egyedül vagy másokkal, s nemcsak Fatimában, hanem bárhol, ahol van keresztút, vagy saját otthonodban is. Úgy végezzük az ájtatosságot minden állomásnál, hogy:
Elôször az állomás címét mondjuk, például:
Elsô állomás: Jézust halálra ítélik.
Másodszor: térdet hajtunk, közben ezt imádkozzuk:
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Harmadszor: olvasmány a Szentírásból.
Negyedszer: elmélkedés, amint a stációnál található. De ezt más módon is lehet végezni, vagy egyszerűen csöndben az állomás titkát szemléljük.
Ötödször, Könyörülj rajtunk Urunk!
befejezéskén Könyörülj rajtunk!
t:
Az egyes állomások között lehet valamilyen nagyböjti éneket énekelni, vagy Miatyánkot, Üdvözlégyet imádkozni, vagy például egy fohászt: ,,Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket,'' az angyal imáját: ,,Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged...''. Különösen a XII. állomásnál ajánljuk az angyal imáját:
,,Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és közömbösségekért, amelyekkel megbántják. Szentséges Szívének és Mária Szeplôtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.''
I. állomás
Jézust halálra ítélik
Pilátus ismét kiment és így szólt hozzájuk: ,,Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg végre, hogy semmi vétket nem találok benne''. Jézus akkor töviskoronával és bíborköpenyben kijött eléjük. Pilátus rámutatott ,,Íme, az ember!'' Láttára a fôpapok és a szolgák nagy kiáltozásba törtek ki: ,,Keresztre vele, keresztre vele!'' (Jn 19,4-6) Pilátus látta, hogy semmire se megy, sôt még nagyobb zajongás támad. Vizet hozatott és megmosta kezét a nép elôtt: ,,Ártatlan vagyok ez igaznak vérontásában -- szólt --, a ti dolgotok''. Erre az egész nép így kiáltott: ,,Vére rajtunk és fiainkon!'' (Mt 27,24-25)
Azt írja a történelem, hogy kétezer évvel ezelôtt megjelent egy ember, akit Jézusnak hívtak. Hasonlított a többiekhez, egyszerű és szegény családból származott, úgy ismerték, mint az ács fiát. Anyját Máriának hívták. Magatartása egészen más volt, mint a többi emberé. Isten törvényérôl szólt, de azt más módon magyarázta. A középpontba állította az embert. Magatartása és életmódja az emberek között hamarosan föltűnt. Ha ezt tovább folytatja, akkor a társadalom alapjai és felépítménye meginog. A biztonsági szervek már nem érezték magukat biztonságban. Jézus nem közönséges ember. Ô a megtestesült Ige, az új Ember, hogy bemutassa magának az embernek az új ember arcát. Törvényszék elé viszik, Pilátus elôtt áll. Habár ô nem talál benne semmi vétket, mégis a bűnösök kezére adja és az ártatlant halálra ítéli. Gyakran elítélünk másokat, hogy nyugodtabb legyen az életünk. Vagy elítéljük az ártatlanokat azok elôtt, akik hibásak, a hallgatásba menekülünk, ahelyett, hogy küzdenénk, hogy mások tekintettel legyenek az emberi jogokra.
II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
Pilátus a nép kedvére akart tenni, ezért szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy keresztre feszítsék. (Mk 15,15) Miután csúfot űztek belôle, levették róla a bíbort és saját ruháit adták rá. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. (Mk 15,20) Ô keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahegyre, melynek héber neve Golgota (Jn 19,17)
Az ítélet elhangzott. Jézus vállára teszik a keresztet. Jézus keresztje nem csak két darab fa. Valami mélyebb valóságnak a külsô jele. A mi betegségünk, a mi fájdalmunk, a mi bűneink. A keresztnek sok neve van: erôszakosság, éhség, igazságtalanság, árulás, önkényuralom, az egyik családtag vagy barát halála, egy rossz hír, a gyermek otthagyja szüleit, valaki kábítószer áldozata lesz, vagy prostitúcióba, alkohol vonzásába kerül, testi-szellemi fogyatékosságok mutatkoznak rajta.
Ha kilépünk az utcára és halljuk az emberek beszédét, a buszon, az orvosi rendelôben vagy a szórakozóhelyeken, kézzelfoghatóvá lesz a tény, hogy az embereket különbözô nagyságú és mindenféle formájú kereszt terheli. Ez az a kereszt, amit Jézus Krisztus magára vesz: a mi keresztjeink. S mivel Ô önkéntesen magára vette keresztjeinket, a megbocsátás és irgalom keresztjévé változtatta át. Ha Krisztust keresed kereszt nélkül, megtalálod a keresztet Krisztus nélkül. De a kereszt Krisztus nélkül összenyom és letör. Ha azt akarod, hogy a te kereszted az üdvösségre vezessen, hallgass Jézus fölszólítására: aki engem követni akar, tagadja meg magát és kövessen engem.
III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
Jézus máskor így szólt a néphez: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap és kövessen engem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét énérettem, megmenti azt.'' (Lk 9,23-24) ,,Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tôlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek. Az én igám édes, az én terhem könnyű.'' (Mt 29,30)
A kereszt, amit Jézus vesz magára, az emberi fájdalom és szenvedés jele és szentsége. Jézusban összefut minden ember fájdalma és szenvedése. Az egész emberiség gyötrelme, ezrek és milliók keresztjének elviselhetetlen súlya esik Jézus testére. Nincs fájdalom, könny, szenvedés, amit ne ismerne; még a legelrejtettebb és legismeretlenebb ember sem idegen számára. Hány embert súlyt a föld porába az öregek otthonában, a kórházakban, a börtönökben annak a keresztnek a súlya, amit magányosságnak hívnak. Hányan kerültek az élet peremére. Ezt a keresztet is magára vette Jézus. A gyötrelmes éjszaka után, amely a szörnyű ostorozást követte, ellenálló képessége határához jut és földre esik. Egyedül érzi magát a tömegben, amikor a világ fájdalmát hordozza. Azért, mert az emberek bűneit hordozza. Csakhogy az emberek bűneit magára vegye! Jézus elesése nem fizikai és nem erkölcsi esés. Mindenben hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt. Jézus azért roskad a földre, hogy fölemelje az embert, amikor elesik a kísértésben. Jézus elesik, hogy minket fölemeljen.
IV. állomás
Jézus találkozik Szent Anyjával
Simeon karjába vette a gyermek Jézust és e szavakkal áldotta az Istent: ,,Bocsásd el most szolgádat, Uram, békességben...'' És így szólt anyjához, Máriához: ,,Soknak romlására és föltámadására lesz ô Izraelben: jel, amelynek ellene szegülnek s a te lelkedet is tôr járja át, hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.'' (Lk 2,28-35)
Az evangéliumok nem számolnak be Jézusnak Szent Anyjával való találkozásáról. De ez egészen természetes. Mária ott volt a Kálvária hegyén Jézus keresztje alatt. Ô is végigment szent Fiával a keresztúton. Milyen volt Jézus találkozása Szent Anyjával? Nem tudjuk, de elképzelhetjük. A fájdalom találkozása ez. Hol vannak most a sánták, a vakok, a süketek, a némák, a leprások, akiket meggyógyított? Hol vannak azok, akiket Jézus anyjának és nôvéreinek nevezett? Valamennyien elmenekültek. Csak az igazi Anya marad ott. Ô kíséri, de nem lázong. Az angyali üdvözletre adott igenlô válasza most erre is képesíti. Nincs szava. Csak Jézus Krisztust szemléli! Mária, a csend és az elmerülô tekintet Asszonya! Jézus mindent megértett. Vannak pillanatok az életben, amikor a csend többet mond, mint a szó. Ez most ilyen pillanat.
Ez az állomás is megismétlôdik. Talán testileg vagy lelkileg fogyatékos fiad van? A gyermeked alkoholista, kábítószer élvezô, börtönben van vagy nem is tudsz róla? A férjed vagy gyermeked magas lázzal fekszik vagy karjaidban haldoklik? Ne lázongj! Tekints Máriára! Ô a mi Anyánk is. Ha elkísérte Jézusát a keresztúton, téged is elkísér. Fatimában azt ígérte: Szívem lesz a te menedéked.
V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszthordozásban Miközben kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet. (Mt 24,32) Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedésébôl, Testének, az Egyháznak javára. (Kol 1,24)
Cirenei Simont kényszerítették, hogy vigye Jézus keresztjét. De ezt nem részvétbôl tették, hanem mert féltek, hogy a halálra ítélt nem jut el élve a Kálváriáig. Ha szenvedni látunk valakit, nem szükséges a fölszólítás a segítségre. A segélykérelem magától értetôdô. Sokakhoz szólt ez a kérés: valamennyien megtagadták ezt a segítséget. Egy szegény embert kellett kényszeríteni, amikor fáradtan tért vissza a mezôrôl.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a szenvedés idején mit jelent a résztvevô magatartás, a jó szó, a segítség. Jól esik, ha mások segítenek, de vajon én segítek-e másokon? Jézus tovább szenved testvéreinkben. Halljad fölhívását: ,,Vegyétek magatokra igámat'' (Mt 11,29). Most valóban titokzatos Krisztus szenvedése. Isten maga lép be az emberi szenvedésbe, magára veszi, hordozza a vállán, de ugyanakkor másokat is képesít arra, hogy az Ô szenvedésének legyenek részesei, és segítsenek neki a kereszt hordozásában. Nincs megváltás, ha nem segítünk másokon. Az ember akkor ember, ha másokon segít, különösen ha azokat segíti, akik már nem képesek magukon segíteni. Az ember akkor ember, ha segíti akármelyik halálra ítéltet, szenvedjen akár éhségben, igazságtalanságban, magányban, reménytelenségben, meggyalázásban, betegségben, bizonytalanságban.
VI. állomás
Veronika a kendôjét nyújtja Jézusnak
Derék asszonyt ki talál... Az erô érzete veszi körül, vidáman néz a jövendô elé... Sok asszony megmutatta milyen derék, de te fölülmúlod ôket, mind valamennyit! (Péld 31,10.25.29) Nem volt sem szép, sem ékes, a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elôl iszonyattal takarjuk el arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. (Iz 53,2-3)
Veronikának a közbelépése nem kényszer volt. Önmagától lép a nagy tömeg közé, mert meghatotta Jézus szenvedése. Kendôjével megtisztítja azt az arcot, amely csupa verejték és vér. Vannak, akik ki akarják iktatni a keresztútból Veronikának ezt a tettét, mivel az evangéliumokban nem olvasunk errôl. Ki tudna ilyen elhatározást jóváhagyni? Ha Krisztus a szenvedés hosszú útján nem találna senkit, akinek a szíve megesik rajta, és nem lenne képes Veronika magatartására, akkor mi emberek valamennyien szégyenkezhetnénk. Akkor a világ két különbözô vadállat képét mutatná be: azokét, akik lesnek az áldozatra, és akik félelmükben és érzéketlenségükben nézik ezt a tettet.
Hála Isten, létezett ez az asszony az ô kendôjével. Létezett, mert vannak olyanok, akik mások kegyetlen sorsa láttán képesek megtörni az általános közömbösséget, testvérük szenvedését megosztják, enyhítik a szegényeknek az éhségét, szállást adnak az utasoknak, meglátogatják a betegeket, jó szóval és hittel erôsítik azokat, akik elveszítették mindenüket.
VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel
Isten fai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösei is. Elôbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsôüljünk. (Róm 8,16-17) Sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. (ApCsel 14,22) Az a véleményem, hogy a jelen szenvedések nem mérhetôk az eljövendô dicsôséghez, amely nyilvánvalóvá lesz rajtunk. (Róm 8,18) Fordítsd el arcod bűneimtôl, s töröld el minden gonoszságomat. (Zsolt 51,11)
Ez a második elesése Jézusnak ugyanúgy, mint az elsô és a harmadik, nem olvasható az evangéliumokban. A keresztények ájtatosságának gyümölcsei ezek, amely a hagyományban gyökerezik. Jézus elesését úgy mutatjuk be, hogy ezek a mi eleséseinket jelképezik. Amikor valaki elesik, ez általában mások hibájából történik. Jézus elesik a mi elesésünk miatt. Elesik másodszor, mert sokan elesnek, ugyanis az elsô elesés után gyöngébbek lesznek. Jézus elesik, mert mi is elesünk. Jézus elesik, hogy minket fölemeljen. A világ tele van olyanokkal, akik elestek és újra fölkeltek. Sokan vannak, akik elestek, de a földön maradtak. Gyakran jót tesz az elesés. Ezek az elesések a nyomorúság és a gyöngeség jelei, és ezek gyakoriak életünkben. Az ilyenek elismerik, hogy a saját erejükbôl semmire sem képesek. ,,Nélkülem semmit sem tehettek'', mondja maga Jézus. Fogadd el eleséseidet, nyomorúságodat és gyöngeségedet, bízzál az Úrban és add át magad Neki teljesen, mert Isten ereje a gyöngeségben mutatkozik meg.
