Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Alexandriai Teodora anya

Tweet Tetszik
0
2019. szeptember 11. - Andre Lowoa

Alexandriai Teodora anya

Teodora anya születésére nézve alexandriai volt. Férjhez menvén, az ördög ösztönzésére, aki azt sugallta neki, hogy Isten a sötétben elkövetett vétket nem látja, egyik éjjelen házasságtörést követett el egy fiatal emberrel. Vétke után megvilágosodott az értelme. Nagyon megbánta tettét, és nagy bűnbánatot akart tartani. Kolostorba akart vonulni, de sejtette, hogy férje nem engedi. Felkeresett egy női kolostort, ott a főnöknőnek elmondta bűneit, és tanácsot kért tőle további életére. Egy alkalommal, amikor férje nem volt otthon, , levágta haját, férfi ruhába öltözött és éjjel, titokban egy férfi kolostorba kopogtatott be. Kérte felvételét, hogy vezekelhessen bűneiért. A kolostor főnöke gyöngének tartotta a szerzetesi életre, de felvette.
Ott élt ezután Teodora a férfiakkal, férfias külsővel. Testét böjtökkel sanyargatta. Sokat kellett szenvednie a gonoszlélek támadásaitól, aki a test ösztöneivel intézte ellene támadásait. A kolostori fegyelmet hűségesen megtartotta, a reá bízott feladatokat szívesen teljesítette. Mint szigorú életű szerzetes élt Teodor néven a kolostorban, nagy alázatosságban és nehéz munkákkal. A kolostor ügyében járva, férjével kétszer is találkozott, de az nem ismerte fel. Egy alkalommal, amikor szintén feladatát teljesítette, a szomszédos kolostorban szállt meg. Ott tartózkodott egy fiatal lány. Megvádolták Teodort, hogy tisztátalan kapcsolatba került vele. Ezért kolostorának főnöke és tagjai kiűzték őt a kolostorból. Két évig lakott nem messze egy sátorban, tűrve hideget és meleget. Isten rendelése alapján tűrte a megpróbáltatásokat, emberi gyalázkodásokat és szerzetestársainak megvetését. Hét év múlva visszafogadták a kolostorba és külön helyet jeloltek ki számára. Két évig élt még, ugyanott halt meg 490-ben. . Amikor testét a temetésre készítették elő, akkor látták, hogy ki volt valójában Teodor/Teodora. Haláláról férje is értesült. A temetés után a szerzetesek közé lépett és felesége cellájában lakott. Rövid idő múlva ő is az Úrhoz költözött.
komment

Szent Protusz és Jácint vértanúk (+258 k.)

Tweet Tetszik
0
2019. szeptember 11. - Andre Lowoa

spetjm.jpgRómában szenvedtek vértanúságot, Valerián és Calliénus császárok üldözése idején. Vértanúságuk hiteles története elveszett; de 1845-ben Szent Hermes katakombájában megtalálták sírjukat, Protuszé üres volt, Jácinté érintetlen; csontjai égés nyomait viselik. Így 1600 év után kikél a szent a sírjából és fölmutatja a vértanúságának hiteles aktáját: tűzzel ráírva a csontjaira.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

komment

Szent la vértanúnő - BOLDOG PERBOYRE JÁNOS-GÁBOR lazarista misszionárius

Tweet Tetszik
0
2019. szeptember 11. - Andre Lowoa
Szent la vértanúnő
A szent vértanúnő Perzsiában született. Szapor perzsa király 9.000 keresztény társával együtt őt is elfogatta. Krisztus megvallásáért a csillagjósok fejéhez küldték ítéletre, aki kényszerítette, hogy tagadja meg Krisztust. Nem hallgatott semmiféle hízelgésre, és erős maradt a hitben. Ezért börtönt is kellett szenvednie, kínzásokat is, majd 15 év börtönt. Utána újra kínzások alá vetették, majd fejét vették 362-64 között.
Szent Igor


Szent Jácint


BOLDOG PERBOYRE JÁNOS-GÁBOR lazarista misszionárius, vértanú
*Puech, 1802. január 6. +Vucsangfu, 1840. szeptember 11.
Jean-Gabriel Perboyre 1802. január 6-án született a dél- franciaországi Mongesty község egy kis tanyáján, mélységesen keresztény lelkületű parasztcsaládban. Jövőjére döntő lett apja testvére, aki Páli Szent Vince (lásd: A szentek élete, 542. o.) lazarista közösségének tagjaként a legnehezebb években is a hit fenntartásán fáradozott, majd a forradalom által feloszlatott kongregáció visszaállítása után a montaubani iskolát vezette. János-Gábor két és fél évig járt ebbe az iskolába, majd érettségi vizsgát tett. Egy népmisszió hatására elhatározta, hogy hithirdető lesz Kínában, ahol 1783-ban a francia lazaristák felváltották a francia jezsuitákat. Szilárd elhatározása legyőzött minden ellenállást, még a nagybátyjáét is. Mivel azonban a forradalom és a háborúk következtében még nem állt fenn rendezett noviciátus, a nagybátyja nyújtotta számára az első bevezetést a szerzeteséletbe. 1820. december 28-án János-Gábor letehette első fogadalmait. Elöljárói Párizsba küldték tanulmányai folytatására. Legnagyobb mintaképei és tanítómesterei voltak: a teológiában Aquinói Szent Tamás (lásd: A szentek élete, 67. o.), a lelkiéletben Szent Bonaventura (lásd: A szentek élete, 352. o.), Clairvaux-i Szent Bernát (lásd: A szentek élete, 470. o.) és különösen Avilai Szent Teréz (lásd: A szentek élete, 589. o.).
Csaknem huszonkét évesen fejezte be János-Gábor teológiai tanulmányait; mivel még túlságosan fiatal volt ahhoz, hogy pappá szenteljék, tanítóként küldték a montdidier-i lazaristák kollégiumába. Két éven át folytatta itt áldásos tevékenységét. Mint később Ozanam[15], tanítványait rendszeresen magával vitte a szegényekhez, betegekhez és foglyokhoz, és gyakorlatilag próbálta őket bevezetni a lazaristák alapítójának szellemébe. 1826. szeptember 23-án végre pappá szentelhették az irgalmas nővérek anyaházának kápolnájában; annál az oltárnál mutatta be első szentmiséjét, amely alá Páli Szent Vince csontjait rejtették a forradalom idején.
János-Gábort felszentelése után kinevezték a dogmatika tanárává Saint- Flour szemináriumába. Spekulatív adottsága, amely már Montdidier-ben is megmutatkozott és mély jámborsága kedveltté tették mint tanárt. Ehhez járult természetes nyitottsága a kor iránt. Bár mindvégig éles ellenzője volt az állami abszolutizmusnak és a gallikanizmusnak, Lamennais[16]-nek és körének eszméit ifjúkori lelkesedéssel fogadta magába. Lamennais római elítélése után azonban magatartása világos volt, és egyértelműen azonosult a Szentszékével. János-Gábor olyan mértékben élvezte elöljárói bizalmát, hogy már a következő évben egy kis szeminárium rektorává nevezték ki. Fiatal és lelkes lazaristákból és világi papokból létrehozott egy pompás élcsapatot, amely nemcsak az akkoriban ismét magasra csapó forradalmi hullámokkal szállt szembe, hanem a fiatalságot is magával ragadta. Bár a rábízott feladatot hűségesen teljesítette, a missziókért, különösen a kínai misszióért való lelkesedése eleven maradt. Munkája annyira megviselte egészségét, hogy az újoncmester könnyebb feladatával bízták meg.
1829-ben Louis (Lajos) testvérét a kínai misszióba rendelték. 1830- ban indult el, de útközben 1831. május 2-án Indonéziában meghalt. Négy kínai útitársát, akiket a franciaországi anyaházban szenteltek pappá, a haldokló azzal vigasztalta, hogy testvére hamarosan megérkezik. János- Gáborban egyre erősebben ébredt fel a vágy, hogy korán elhunyt testvére helyébe lépjen. Úgy tűnt azonban, hogy a háziorvos határozott ellenvéleménye meghiúsítja terveit. Csak amikor az utóbbi megváltoztatta ítéletét, vált szabaddá János-Gábor számára az út Kínába. 1835. március 21-én indult el két kísérőjével Le Havre-ból, s augusztus 29-én érkeztek meg Makaóba. A kínai üldöztetés miatt, amely végül átterjedt a hosszú ideig megkímélt Kantonra is, a francia lazaristák prokurátora, J. B. Torrette Makaó portugál gyarmatra menekült; ott mint franciát nem fogadták éppen szívesen, de legalább megtűrték. Így adódott, hogy az újonnan érkezetteknek csak az éj leple alatt volt tanácsos felkeresni a prokuratúrát, s ott nagy visszavonultságban és rejtettségben éltek. 1835. december 22-én -- megint csak az éjszaka sötétjében -- elhagyhatta a várost, és tengeri úton eljutott Fukien tartományba. A belső-kínai Hupe tartományt jelölték ki missziós területéül. A dzsunkán való utazást nehezítette, hogy mint idegennek a szigorú kínai törvények miatt nappal el kellett rejtőznie. Az utazás Kiangszi tartományon át Hupeig különösen keserves volt: csaknem négy hónapig tartott, részben gyalog, részben kis csónakokban a hajózható folyókon. 1836. július 27-én János-Gábor súlyos betegen érkezett céljához. Csak három nap múlva tudta elkezdeni hittérítő munkáját; hosszú útját és betegsége napjait a kínai nyelv tanulmányozására használta fel.
Felgyógyulása után elöljárója, A. Rameaux a szomszédos Honan tartományba küldte az ott élő mintegy 1.500 keresztény lelki gondozására. Egy éven belül sikerült János-Gábornak felkeresnie az óriási terület valamennyi keresztényét. Eleinte egy kínai testvér kísérte. Felfedeztetés veszélye miatt éjszakánként utaztak, a nappal apostoli munkában, a keresztények oktatásában és a szentségek kiszolgáltatásában telt el. Az egyes közösségek nagysága szerint nyolc- tizennégy napig maradt egy helyen. Az utak és a közlekedési eszközök rossz állapota miatt nehéz apostolság volt ez. Ám társaival együtt minden fáradságot magától értetődően vállalt. A misszió leírásakor így nyilatkozott: ,,... ha bárki is önsanyargatásra és nélkülözésre vágyakozik, itt bőven talál alkalmat arra, hogy kincseket gyűjtsön az ég számára''.
1838 januárjában János-Gábort kinevezték a Hupe tartománybeli Csajuenkov mintegy 2.000 keresztényt számláló közösségének misszionáriusává. Csajuenkov messze a hegyek között feküdt, ezért viszonylag nagy biztonságot jelentett, bár a keresztények nagy területen oszlottak el. János-Gábornak a lelkipásztorkodás különféle területein már volt néhány szerencsés kezdeményezése. Így például amikor Isten igéjének hirdetésébe belevonta híveit, akik a vasár- és ünnepnapok délutánjain párbeszédes formában adták elő a hithirdető által megadott témákat. Hívei szerették, mert megértéssel és jó szívvel volt a szegény hegyilakók iránt. Európaiak és kínaiak egyaránt szívesen keresték fel, hogy a hegyvidék nyugalmában felüdülésre és vigasztalásra leljenek.
1839. szeptember 12-én Mária névnapját különleges ünnepélyességgel ülték meg, mert három európai pap találkozott össze: két lazarista és egy ferences (Rizzolati). Szeptember 15-én jelentették nekik, hogy hamarosan mandarinok és katonák érkeznek. Mivel rövidesen kiderült, hogy ez a népes csapat idegen misszionáriusokat és keresztényeket keres, a misszionáriusok számára nem maradt más hátra, mint a menekülés. A másik két hithirdetőnek már az első napon sikerült jelentős előnyre szert tennie az üldözőkkel szemben. János-Gábor a legközelebbi hitoktatók egyikénél keresett menedéket. Itt egy másik hitoktató árulása folytán már a következő napon letartóztatták, és megkötözve Kucsing fogházába vitték. Megkezdődött csaknem egy évig tartó szakadatlan keresztútja.
A tartomány fővárosában, Vucsangban az elfogott keresztényekkel együtt polgári és katonai bíróság előtt fogták perbe. A keresztények közül sokan elhagyták hitüket. Az állhatatosakat északra, Tatárországba történő száműzetésre ítélték. A hatóságok egész dühe az elgyengült és beteg francia papra összpontosult. Minduntalan visszatértek arra az alapvető kérdésre, hogy megtagadja-e a hitét vagy nem. Ismételten megkérdezték tőle, hogy tudja-e, hol tartózkodik a többi misszionárius. Minden tagadó választ botbüntetéssel toroltak meg. Rizzolati, aki vucsangi rejtekhelyéről figyelemmel kísérte az eseményeket, szégyenkezve közli, hogyan viselt el János-Gábor érte is negyven bambuszütést. Az alkirály, aki magára vállalta a per lefolytatását, nem tudott elérni semmit kegyetlenkedésével, úgyhogy nem maradt más hátra, mint hogy kiszabja a halálbüntetést.
Mivel a halálos ítéletet a császárnak meg kellett erősítenie, a foglyot felügyelőire bízták. Hősies állhatatosságával, állandó szelídségével és türelmével sikerült megnyernie ezeknek a hétpróbás és durva embereknek az elismerését. Ezt használta fel Rizzolati, hogy a fogolyról közvetítők révén gondoskodjék. 1840. szeptember 11-én a császár megerősítette a halálos ítéletet. Ugyanazon a napon kivégezték. Már 1843-ban megkapta az Isten tiszteletre méltó szolgája címet, 1889. november 9-én pedig boldoggá avatták. [15] Ozanam, Antoine-Frédéric (Milánó, 1813--Marseille, 1853): a
világiak szeretetszolgálatának egyik francia úttörője, irodalomtörténész, a Sorbonne tanára. Boldoggá avatása 1954 óta folyamatban van. [16] Lamennais, Hugues-Félicité-Robert (St.-Malo, 1782--Párizs, 1854): pap a modern katolicizmus egyik úttörője. 1804-ben tért meg, írásaival a pápaságot védelmezte, 1830-ban kiadta az első modern katolikus napilapot. Demokrata-liberális nézetei miatt 1836-ban kiközösítették. Hatása egész Európa filozófiájában és teológiájában érezhető volt.

Spinola Boldog Károly     vértanú † 1622


Szent Pafnúciusz     püspök hitvalló † ~ 360


Szent Prótusz és Jácint     vértanúk † ~ 258


Szent Pulchéria     szűz † 453

komment

BOLDOG BARCELONAI BONAVENTURA testvér - Szent Diodor és Didimosz vértanúk - Szent Eufrozin atya

Tweet Tetszik
0
2019. szeptember 11. - Andre Lowoa

BOLDOG BARCELONAI BONAVENTURA testvér (1620-1684)

A 17. század kevés szenttel dicsekszik (Copertinoi József, B. XI. Ince). A janzenizmus életszentség szempontjából terméketlen talajnak bizonyult. Bonaventura azért kapta a „Barcelonai” jelzot, mert ferences élete nagyobb részét a városban töltötte. Már gyermekkorában kitunt a vallás buzgó gyakorlásával s a Szuzanya iránti tiszteletével. Apja akaratából megnosült, de a. házasság József-házasság volt és 16 hónapig, felesége haláláig tartott. Akkor belépett a Ferenc-rendbe. Kitunt önmegtagadásával, engedelmességével, imádságos lelkületével és a Regula szigorú megtartásával. Elöljáröi engedélyével gyalog elzarándokolt Loretoba, Assisibe. Itt Szent Ferenchez hasonló kegyelemben részesült: a San Damjanoi templomban amikor az Oltáriszentség elott imádkozott, ezeket a szavakat hallotta: „Menj Rómába, és örvendeztesd meg házamat!” Rómába ment tehát és kérte VII. Sándor pápától, engedje meg neki, hogy Rómában remetekolostort (ritiri) alapítson. Néhány évig kellett várnia, akkor is a befolyásos Barberini bíboros közbenjárására kapta meg az engedélyt: elobb a S. Maria in Ponticelli rendházban, majd Róma környékén (Vicovaro) alapított ritirit. Legkedvesebb helye a római Szent Bonaventura rendház és templom lett, mely a szegénység fészkét képviselte a hajdan leghatalmasabb császár, Augusztus palotája romjainál. Az o reformkezdeményezését folytatták többen is a következo században, pl. Cori Szt. Tamás, aki Civitellában (Bellegra) alapított remetekolostort. A pápa parancsára az elöljárói tisztet is vállalnia kellett. Természetfeletti megvilágosításban részesült, ezért tanácsért hozzá fordultak egyszeruek és rangosak, bíborosok, sot maga a pápa is. 64 éves korában lázas betegség ragadta el. Sírja Rómában, az általa épített Szent Bonaventura templomban van. X. Piusz avatta boldoggá.
Szent Ferenc Végrendeletébol:
„Én két kezemmel dolgoztam... és határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzon… És akik jöttek hogy elfogadják ezt az életmódot, mindazt, amijük csak volt, a szegényeknek adták. És beérték kívül-belül foltozott habitussal, övvel és alsóruhával. És nem akartunk többet birtokolni... Tanulatlan emberek voltunk, és mindenkinek alárendeltjei.”
Imádság:
Istenünk, te boldog Bonaventura hitvallódban az evangéliumi tökéletesség csodálatos példáját adtad nekünk, közbenjárására add, hogy igyekezzünk megismerni, ami elotted kedves, és azt késedelem nélkül meg is tegyük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Szent Diodor és Didimosz vértanúk
A szent vértanúk a szíriai Laodiceából származtak. Sok pogányt tanítottak Krisztus hitére, és sokat megkereszteltek közülük. Ezért Laodicea helytartója elé vitték őket, ahol bátran megvallották hitüket. Szörnyű kínzásokat kellett kiállniuk, de nem tagadták meg Krisztust. Inkább a bálványimádás hamisságát leplezték le és a helytartót, aki elhagyva az igaz Istent, a hamis isteneket imádja. A kínzások közt imádkozva adták vissza lelküket Istennek.
Szent Eufrozin atya
Eufrozin atya egyszerű családból származott, de erényei által felülmúlt sok nemesi származású embert. A IX. században élt Palesztinában az ammoreusok vidékén, a Jordán közelében. Egy kolostorban volt szakács. Feladatát úgy látta el, mint aki Istennek szolgál. Az imádság és böjt társai voltak. Türelmét nagyon próbára tették a kellemetlenségek megaláztatások és hasonlók. Amikor szent tettei, Isten kinyilatkoztatása folytán, ismeretesek lettek szerzetes társai előtt, az alázatos Eufrozin, kerülve minden emberi dicsőséget, elhagyta a kolostort és ismeretlen helyre ment. Halálának helye és pontos ideje máig ismeretlen.
komment

Szent Varipszáv vértanú

Tweet Tetszik
0
2019. szeptember 10. - Andre Lowoa

Szent Szalviusz     püspök hitvalló † 584


Szent Varipszáv vértanú

Egy elbeszélés szerinte a keresztre feszített Üdvözítő oldalából kifolyt vizet egy Jakab nevű ember egy tökben összegyűjtötte és mint igen szent dolgot magánál őrizte. Hogy az emberek ne tudják meg, hogy a tökben vér van, olajat öntött a tetejére. Az olajjal, számtalan csodás gyógyulást hajtott végre. Jakab halála után ez a szent dolog két pusztában lakó szerzetesre maradt, az ő haláluk után pedig Varipszávra. Krisztus véréhez olajat öntve, ő is számtalan csodás gyógyulást hozott létre. Gonosz emberek irigységből megölték a szerzetest, elvették az ereklyét, de nem találták meg benne azt amit vártak. Ez a II. században törtent.
komment

Tolentinói Szent Miklós hitvalló

Tweet Tetszik
0
2019. szeptember 10. - Andre Lowoa

tszm.jpgA 13. század közepén egy öregedő házaspár élt San Angelóban. Ez a kis falu Közép-Olaszországban van az ankonai tartományban. A férfit Kampánusnak, feleségét pedig Amátának hívták. Akkortájt a kereszténység fölött ugyancsak megnehezedett az idők járása. IV. Ince pápa 1245-ben az első lyoni zsinaton följajdult, hogy az Egyház öt sebből vérzik, amint vérzett az Üdvözítő a kereszten: a katolikus világ és főleg a papság megújhodásra szorul, a Szentföld újra a szaracének kezén van, Konstantinápoly már-már a török félhold hatalmába kerül, Magyarországot földúlta a tatár, II. Frigyes császár pedig ellene dolgozik az Egyháznak. Az Úr misztikus testének e sebeiből megérzett valamit minden jóravaló keresztény. Nem voltak ismeretlenek Kampánus és hitvestársa előtt sem. Az anyaszentegyház fájdalma az ő fájdalmuk is volt. Jámbor életükkel igyekeztek azt enyhíteni. De ugyanakkor az ő lelkük is meg volt sebezve. Nem az volt a legnagyobb bajuk, hogy szegények voltak. Hosszú házasságuk gyermektelen maradt, s ez szegénységüket még nyomasztóbbá tette.

Végre is nagy zarándokútra szánták reá magukat. Elmentek a Délolaszországban fekvő Bari városába Szent Miklós püspök (dec. 6.) sírjához. Ahogyan imádkozott gyermekért valamikor Anna, Sámuel próféta anyja (Sám. 1. könyve 1. fej.), úgy könyörögtek ők is a hatalmas csodatevő földi maradványai előtt. Isten meghallgatta esdeklésüket s 1246-ban megszületett az utód. A nagy közbenjáró tiszteletére Miklós névre keresztelték.

A kiimádkozott fiú az maradt, aminek született: kegyelem gyermeke. A keresztségi kegyelmet nem vesztette el egy hosszú életen keresztül. Szülei Istentől kapták, Istennek szánták még születése előtt. S ő híven járt azon az úton, melyen csodás születése és a jámbor szülők szándéka elindították. Alig volt hétéves, amikor hallotta a legendából, hogy védőszentje már csecsemő korában nem nyúlt hozzá a táplálékhoz szerdán és pénteken. Mindjárt kész volt az elhatározásra: ezeken a napokon ő is böjtöl. Sőt csakhamar más napra is kiterjesztette a böjtöt. Már mint gyermek-ifjú nagyon szerette a szegényeket. Jómaga is szegény viszonyok közt nevelődött s ezért a szegényben is könnyebben ismerte föl Isten küldöttjét. De különösen feltűnő volt benne a tisztaságnak szeretete. Testben járó angyalnak ismerték. A hagyomány azt tartja, hogy ennek jutalmául gyermekkorában egy Úrfölmutatás alkalmával a kisded Jézus alakjában látta az Urat a szentostyában s hallotta szavát: „Az ártatlanok és igazak hozzám ragaszkodnak (24. zsolt); téged is várlak”. Lehetséges, hogy csak egy vándorlegendával állunk szemben, amely más szentnek életéből került az övébe is. Azonban bizonyos, hogy „a tisztaszívűek meglátják az Istent”, s hogy Miklós tiszta szeme korán tapadt reá az Úrra, s mindenütt meglátta őt.

Jó eszű ifjúvá serdült, s szűkebb hazájában, Tolentino városkájában végezte magasabb tanulmányát. Részint sikeres tanulása jutalmául, részint további iskolázása megkönnyítéséért egész fiatalon kanonoki javadalmat kapott az Üdvözítőről nevezett tolentinói templomban. Abban az időben ez szokásos dolog volt a tanulmányaikat végző ifjaknál s a mostani tanulmányi ösztöndíjnak felelt meg.

Tizenhét éves volt, mikor egy lelkes ágostonos-remete egyik szentbeszédjét hallgatta. A szerzetes a világ mulandóságáról beszélt Szent János első levele alapján: „Ne szeressétek a világot, sem azokat, mik e világon vannak. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atyának szeretete; mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége ... És e világ elmúlik és az ő kívánsága. Aki pedig Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (2,15-17). Ez a beszéd belemarkolt Miklós lelkébe. Már jóval előtte elhatározta ugyan, hogy elhagyja a világot, de nem látta még világosan, hol kell cselekednie Isten akaratát. A beszédben Isten irányító ujját ismerte föl. Nagyon jó lehet annak a szerzetnek szelleme, gondolta, amelynek egyik fia így beszél a világ elhagyásáról. Lemondott a kanonokságról s a tolentinói ágostorosok közé lépett. Ez 1263 táján történt.

Próbaideje alatt mintaszerzetessé lett. Elöljárói egymásután több rendházba küldték merőben azért, hogy másoknak jó példát adjon. Cingoli városában szentelték áldozópappá s utána megkezdte nagyhatású apostoli munkáját. 1276 körül Tolentinóba került s élete végéig 30 éven át ott működött.

Szelíd és tiszta lelkülete a legmelegebb áhítattal volt a legméltóságosabb Oltáriszentség iránt. Emellett a legválogatottabb önmegtagadásokkal sanyargatta önmagát. Ilyen lelkiélettel kitűnő misszionáriussá vált. Alig volt nap, mikor nem prédikált. S mindig meglátszott rajta, hogy a magasságok honából, az eucharisztikus Krisztus mellől jő, s hogy semmi olyan követeléssel nem lép mások elé, amit maga is meg nem tenne. Önmagával szemben való szigorúságát és a lelkekért való áldozatos buzgóságát jóakaró lelkek mérsékelni próbálták. Szelíden, de határozottan elintézte őket: „Nem azért lettem szerzetespap, hogy a kényelemnek éljek”. Sikerei dicséreteket arattak. Ő azonban az elismerés elől ügyesen és szent közömbösséggel ki tudott térni, „Haszontalan szolgák vagyunk, mondogatta ilyenkor, ami kötelességünk volt, azt cselekedtük” (Luk. 17,10).

Férfikora folyamán nagy események játszódtak le az Egyházban és a világpolitikában. Kipusztult a Hohenstaufeni uralkodóház (1268); pápai segítséggel az eszközökben nem válogatós Anjouk foglalták el a szicíliai és nápolyi trónt; az utolsó keresztes hadjáratban odaveszett maga a vezér, IX. Szent Lajos (1270); német földön Habsburgi Rudolf lett a császár (1273), az 1274-i második lyoni zsinaton megtörtént a görögök kérészéletű egyesülése; VIII. Bonifác pápa (+ 1303) és IV. Szép Fülöp francia király között lezajlott a fájdalmas jelenetekben bővelkedő nagy küzdelem, s az első avignoni pápa az Egyház nagy kárára francia földön koronáztatta meg magát (1305). Ezeknek az eseményeknek szomorú mozzanatai sok egyensúlyozatlan lelket belekergettek az elkeseredésbe és meghasonlásba. Fájtak azok Miklósnak is. De túltette magát rajtuk, élt Istennek s azon dolgozott, hogy kevesebb legyen a baj és botrány az Egyházban.

Sokat betegeskedett, s a szigorú aszkézis, a sok törődés és munka aránylag korán, 50 éves korában a sírba vitte. A haláltól nem félt. Lángoló Isten-szeretete mindig a megsovárgott kikötőt köszöntötte benne. „Csak azért szeretem az életet, szokta mondani, mert gyorsan a halálba visz.” Harmonikus volt élete, szép volt a halála. 1306 tavaszától egészen haláláig, tehát féléven át minden éjjel angyali énekszót hallott. A mennyei öröm előíze volt ez. Sokszor emlegette akkor az apostollal: „Kívánok föloszlani és Krisztussal lenni” (Tit. 1,23). Halála előtt négy nappal cellájába kérette társait s a halálos ágyról a következő kérelmet intézte hozzájuk: „Lelkiismeretem ugyan semmiről sem vádol. Mindamellett tudom, hogy nem vagyok tiszta Isten előtt. Kérlek, testvéreim, bocsássatok meg, ha valamelyikteket megbántottalak, hogy a ti vétkeitek is bocsánatot nyerjenek”. Szavaira néma csend volt a felelet. A halála előtti napon elkérte azt a feszületet, amelyben az Úr keresztjének egy szilánkja volt s amelyet valamikor ajándékba kapott. Áhítattal csókolgatta s imádkozta: „Üdvözlégy, szent kereszt! Rajtad függött a világ üdvössége; rajtad ömlött megváltásunk vére; rajtad könyörült meg a latron az Úr; rajtad imádkozott az Üdvözítő fölfeszítőiért, Irgalmas Istenem, mentsd meg lelkemet”. 1306 szept. 10-én ment be lelke Ura örömébe. 1446-ban avatták szentté.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

komment

Szent Menodóra, Metrodóra és Nimfodóra vértanúnők - Szent Pulchéria császárnő

Tweet Tetszik
0
2019. szeptember 10. - Andre Lowoa

Freitas Boldog Luca     özvegy vértanú † 1622



Szent Menodóra, Metrodóra és Nimfodóra vértanúnők

A három szent vértanúnő Bithiniában született. Testileg édestestvérek voltak. Lélekben is testvérekké váltak. Mindhárman tisztán akarták magukat megőrizni a világ szennyétől. Testi-lelki tisztaságban akartak találkozni mennyei Vőlegényükkel, Jézussal. Hogy ezt a legkönnyebben elérjék arra határozták el magukat, hogy egy magányos helyre költöznek ki. Szándékukat sikerült megvalósítani, egy magas hegy tetejére költöztek. Új helyükön, a csend és nyugalom világában életüket a böjtölés és imádság töltötte ki. Bár mindenkitől elrejtőzve éltek, Isten Maga tette őket nyilvánossá az emberek előtt. A szent szüzek imáira Isten sok csodás gyógyulást vitt végbe. Mindezek elvitték hírüket. Abban az időben Maximián császár uralkodott, Bithiniát Fronton vezér kormányozta. Mindketten keresztényüldözők voltak.

Mihelyt Fronton hírt hallott a három szentéletű leányról, elfogatta és maga elé vezettette őket. Angyali tisztaságú életük miatt, ragyogó arccal álltak meg előtte. A kínzó, előbb szokásosan hízelgésekkel akarta őket rávenni keresztény hitük megtagadására. A lányok hittel válaszoltak, és mindent semminek tartottak mennyei Vőlegényükhöz képest. A vezér tovább próbálta őket győzködni a bálványáldozatok bemutatására, de a szent szüzek állhatatosan visszautasították. A vezér ez tán a kínzásokhoz folyamodott. Előbb a legidősebbet, Menodórát verette 2 órán át. Később folytatták annyira, hogy belső részei kilátszottak. A kínzások alatt, imádság közben adta vissza lelkét Istennek. Négy nap múlva, megmutatta a két leánynak nővérük agyonkínzott holttestét. Bár fájt a szívük érte, de hitükben továbbra is állhatatosak maradtak. Metrodóra testét kifeszítették és úgy kínozták. Két óra múlva visszaadta lelkét Istennek. Nimfodóra, a legkisebb is ugyanilyen kínzásokat szenvedett el. Haláluk után a vezér el akarta máglyán égetni a szent testeket. Az égből hirtelen tűz szállt le és megégette a vezért és a szüzeket kínzó szolgákat. A máglyára pedig eső hullott és kioltotta a tüzet. Az épségben maradt holttesteket a keresztények temették el közös sírban. Ezek 310 körül történtek.


Tolentinói Szent Miklós     áldozópap † 1306


Szent Pulchéria császárnő

Szülei Arkadiosz és Eudoxia császári pár volt. Először anyját, aztán apját vesztette el. Kilenc éves korára teljesen árván maradt még 3 testvérével. Pulchéria, a legidősebb, messze kimagaslott testvérei közül értelmével, éleslátásával és kormányra termettségével. Pár esztendő alatt csaknem az akkori tudományban jártas lett. Ismerte és megtanulta a kormányzás rejtelmeit is.

Tizenöt éves korában a birodalom kormányzását kezébe vette. Sohasem volt a Kelet-Római Birodalomban olyan jólét és boldogság mint akkor. Trónörökös öccsét maga nevelte. Miután feleséget szerzett számára, 421-ben átadta neki a hatalmat. Az ország ügyeinek intézésében azonban továbbra is részt vett. Ellenségeinek sikerült elérniük, hogy a császár többször is száműzetésbe küldte nővérét. Amikor azonban látta, hogy a bajok megnövekedtek, visszahívta testvérét. Az ország érdekében Pulchéria sértődés nélkül visszajött.  Bár bíborban született, de szülei halála után a legszigorúbb fegyelemben élt a palotában. Kormányzása idején is ezt az életmódot folytatta. Nagy tettei közé tartozott hogy a száműzetésben meghalt Aranyszájú Szent János főpap hamvait nagy ünnepélyességgel hazeaozatta. Öccse: Teodoziosz császár halála után (450), a birodalom kormányzása újra rámaradt. Hogy az ország sorsát biztosítsa, Markiánosz szenátorral házasságot kötött. Pulchéria 553-ban fejezte be életét.
komment

45 BOLDOG FERENCES JAPÁN VÉRTANÚ - Szent Apellesz, Luciusz és Kelemen apostolok - BOLDOG POSATI APOLLINÁR és társai vértanúk

Tweet Tetszik
0
2019. szeptember 10. - Andre Lowoa
45 BOLDOG FERENCES JAPÁN VÉRTANÚ (1622-1628)
A szentté avatott nagaszaki vértanúk vértanúsága (1597) után a misszionáriusok egy ideig még folytathatták tevékenységuket. 1614-ben legalább 300.000 volt a keresztények száma. Az akkor uralkodó Jeyasu császár keresztényellenességét növelték a pogány papok, egyes féltékeny holland protestáns kereskedok, továbbá egyes keresztény tartományurak (daimiók) felkelései. Jeyasu 1613-ban, majd 1614-ben adott ki rendeletet a keresztények üldözésére: a misszionáriusok távozzanak, a templomokat le kell rombolni, s akik nem tagadják meg hitüket, ki kell végezni. Az üldözés, mely mind kegyetlenebbé vált, hasonlóvá lett az elso századok üldözéseihez, sot azokon túl is tett. Ugyanakkor a keresztények hosiessége is emlékeztet az elso keresztény vértanúkra. Több ezer volt a vértanúk száma. Ezek között papok, püspökök, családapák, családanyák gyermekeikkel, idosek és fiatalok, elokelok és egyszeruek adták hosies példáját hithuségüknek. A sok vértanú közül, akik 1617-1632-ig szenvedtek vértanúságot, IX. Piusz pápa 1867-ben 205-öt avatott boldoggá, ezek közt 45 a ferences; 18-an az I. rendhez, 27-en a III. rendhez tartoznak. A 18 ferences közül 10 spanyol, 6 japán, 1 belga és 1 mexikói. Köztük van a spanyol Sotelo Lajos kinevezett püspök is, aki azelott a japán uralkodó követe volt a pápánál és egy európai uralkodónál. A ferences naptárban szept. 10-én Boldog Apollinárisz és 44 társa vértanúk. néven szerepelnek. Apollinárisz atya a japáni misszió vezetoje, komisszáriusa volt. A III. rendi vértanúk közt kiemelkedik Tomachi János, aki négy fiával (7-16 é) halt meg, és a 80 éves Lúcia Freitasz (Fleitesz?), aki 24 keresztény társával máglyahalált szenvedett. Kereszttel a kezében o vezette társait, a litániát énekelve. A lángok közt is társait erosítette és Istent magasztalta. A vértanúk egy része 1622-ben, 1624-ben, a többi 1627-28-ban szenvedett vértanúságot.
„Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és a gyötrelem nem érheti oket... Isten próbára tette és magához méltónak találta oket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta oket égoáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak..., nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre.” (Bölcs 3, 1-8.)


Imádság:
Kérünk mindenható Istenünk, hogy Boldog Apollinárisz és vértanú társai példáján felbuzdulva, inkább elszenvedjünk minden bajt, minthogy lelkünk kárt szenvedjen. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Apellesz, Luciusz és Kelemen apostolok

Szent Apellesz apostol Szmirnában volt püspök. Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében így tesz róla említést: „Köszöntsétek Apelleszt, aki helytállt Krisztusért.” (16,11)

Szent Luciusz a szíriai Leodiceának volt püspöke

Róla ezt írta ugyan oda az apostol: „Üdvözölnek titeket munkatársam Tirnoteus, és rokonaim: Luciusz, Jázon meg Szoszipater.” (21.v.)

Szent Kelemen Szardikának volt püspöke. Róla Szent Pál a filippiekhez írt levelében emlékezik meg, ezt írva egy ottani elöljárónak: „…téged is kérlek igaz munkatársa, légy segítségükre azoknak, akik velem együtt fáradtak az evangélium hirdetésében Kelemennel és a többi munkatársammal együtt, akiknek neve fel van jegyezve az élet könyvében. (4,3.)


BOLDOG POSATI APOLLINÁR és társai vértanúk (1792)
A francia forradalom második évében a nemzetgyulés törvényt hozott, melyet a papság polgári alkotmányának neveztek. Rómától független francia egyházat akartak. Elrendelték, hogy a papság tegyen esküt a törvényre, máskülönben mint papok nem muködhetnek. Az eskut a papság nagyobb része nem tette le. Ezeket egyrészt számuzték, másrészt fogságra vetették. 1792. aug. 11-to1 kezdve a hónap végéig kb. 160 papot vittek Párizsban a kármeliták templomába. Szept. elso napjaiban, amikor a porosz csapatok Párizst fenyegették, Párizsban kb. 1400 személyt öltek meg. Ezek közül XI. Pius pápa 1926-ban 191-et avatott boldoggá. A 191 vértanú közül 95-en a börtönné alakított kármelita templomban voltak fogságban, és itt vagy a templom kertjében szenvedtek vértanúságot szept. 2-án. Közülük 3 volt püspök, 67 világi pap és 25 szerzetespap. Szent Ferenc rendjéhez hárman tartoztak:
1. Posati Morel Apollinár kapucinus páter, aki elobb újoncmester volt, majd több évi igehirdetés után Párizsba került a németajkú hívek lelkipásztori gondozására.
2. János Ferenc Burté* minorita atya, és
3. Severin Girault* III. rendi pap, aki Párizsban apácák gyóntatója, több éven át a Szabályozott (Reguláris) III. Rend általános titkára, majd foelöljárója volt. O volt az elso akit karddal, késszúrásokkal halálra sebeztek, amikor a forradalmárok behatoltak a kármeliták kertjébe. Éppen a zsolozsmát imádkozta. Mind a hárman kituntek papi buzgóságukkal, az üldözöttek iránti szeretetükkel, egyházhuségükkel és bátorságukkal, mellyel vállalták hitük megvallásáért a vértanúságot.
A vértanú-aktákból:
„A forradalom feldúlt minden világi és egyházi intézményt s kegyetlenkedett az Egyház és annak szolgái ellen is. Elvetemült emberek megszerezve a hatalmat... igyekeztek kitörölni a keresztény nevet a nemzetbol. Oly magasra csapott a dühük az Egyház szolgái, a fopapok és papok ellen, akik elítélték gonosz törvényeiket és bátran védelmezték a katolikus hitet, hogy úgy tunt, mintha visszatért volna a régi üldözések ideje, és az Egyház, Krisztus szeplotelen jegyese, ismét a vértanúság koronájával kezdett tündökölni.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Apollinárnak és társainak megadtad a vértanúság kegyelmét és dicsoségét. Add, hogy tisztelettel ünnepeljük áldozatukat és utánozzuk az Egyház iránti tökéletes odaadásukat. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
komment

Szent Szeverián vértanú - Szent Teofán böjtölő és hitvalló

Tweet Tetszik
0
2019. szeptember 09. - Andre Lowoa
Szent Szeverián vértanú
Szent Szeverián nemes családból született Szebasztéban. A város helytartója a pogány Agricola volt. A keresztényeket üldözte, alatta szenvedett vértanúságot a 40 szent vértanú. (L. márc. 9.) Szeverián keresztény volt. Gyakran megfordult a börtönben, hogy a vértanúságra készülőket hitükért végső kitartásra is buzdítsa.
A 40 katona vértanú után Szeveriánt feljelentették a helytartó előtt, hogy keresztény. Ő meg sem várta, hogy a katonák eljöjjenek érte. Maga jelent meg a helytartó előtt és kereszténynek vallotta magát. A helytartó hízelgésekkel és ígéretekkel akarta őt megtörni hitében. A vértanú hajlíthatatlan maradt. Ezért a helytartó parancsára szörnyű kínzások alá vetették. Ereit vagdalták, sebesítették, testét vaskörmökkel szaggatták, a börtönben éhséggel és szomjúsággal kínozták. Végül, testét összekötözve kifüggesztették a város falaira, nyakába és lábára egy-egy követ kötve. Így halt meg 320-ban. Halála után a keresztények eljöttek, és tisztelettel eltemették testét. Sírjánál sok csoda történt.
Szent Teofán böjtölő és hitvalló
Teofán szülei pogányok voltak és pogány isteneiket imádták. Teofán fiatal korában ismerte meg a keresztény hitet. Isten angyala vezette el őt Diabisz hegyére, és átadta őt egy böjtölő atyának, aki már 75 éve élt szerzetesi életet. Az atya tanította növendékét a szerzeteséletre és a szent könyvek olvasására. Mindkettőjüket angyal táplálta. Öt év múlva az atya meghalt. Teofán 28 éven át élt barlangjában, folytatva böjtölő életét. Később, az angyal szavára elment messzebbre és hirdette az evangéliumot. Kár, Karin és Numerián királyok elfogták és megkínozták. 100 ütést kapott mellére, és más kínzásokban is részesült. Amikor kínzói látták, hogy sok csodát tesz, az emberek nagy számban jönnek hozzá a keresztségért, elszégyellték magukat és csendben elengedték a szentet. Teofán, barlangjába visszatérve még 17 évet élt szigorú böjtben. 300 körül halt meg szent halállal.
komment
süti beállítások módosítása