Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Menodóra, Metrodóra és Nimfodóra vértanúnők - Szent Pulchéria császárnő

2019. szeptember 10. - Andre Lowoa

Freitas Boldog Luca     özvegy vértanú † 1622



Szent Menodóra, Metrodóra és Nimfodóra vértanúnők

A három szent vértanúnő Bithiniában született. Testileg édestestvérek voltak. Lélekben is testvérekké váltak. Mindhárman tisztán akarták magukat megőrizni a világ szennyétől. Testi-lelki tisztaságban akartak találkozni mennyei Vőlegényükkel, Jézussal. Hogy ezt a legkönnyebben elérjék arra határozták el magukat, hogy egy magányos helyre költöznek ki. Szándékukat sikerült megvalósítani, egy magas hegy tetejére költöztek. Új helyükön, a csend és nyugalom világában életüket a böjtölés és imádság töltötte ki. Bár mindenkitől elrejtőzve éltek, Isten Maga tette őket nyilvánossá az emberek előtt. A szent szüzek imáira Isten sok csodás gyógyulást vitt végbe. Mindezek elvitték hírüket. Abban az időben Maximián császár uralkodott, Bithiniát Fronton vezér kormányozta. Mindketten keresztényüldözők voltak.

Mihelyt Fronton hírt hallott a három szentéletű leányról, elfogatta és maga elé vezettette őket. Angyali tisztaságú életük miatt, ragyogó arccal álltak meg előtte. A kínzó, előbb szokásosan hízelgésekkel akarta őket rávenni keresztény hitük megtagadására. A lányok hittel válaszoltak, és mindent semminek tartottak mennyei Vőlegényükhöz képest. A vezér tovább próbálta őket győzködni a bálványáldozatok bemutatására, de a szent szüzek állhatatosan visszautasították. A vezér ez tán a kínzásokhoz folyamodott. Előbb a legidősebbet, Menodórát verette 2 órán át. Később folytatták annyira, hogy belső részei kilátszottak. A kínzások alatt, imádság közben adta vissza lelkét Istennek. Négy nap múlva, megmutatta a két leánynak nővérük agyonkínzott holttestét. Bár fájt a szívük érte, de hitükben továbbra is állhatatosak maradtak. Metrodóra testét kifeszítették és úgy kínozták. Két óra múlva visszaadta lelkét Istennek. Nimfodóra, a legkisebb is ugyanilyen kínzásokat szenvedett el. Haláluk után a vezér el akarta máglyán égetni a szent testeket. Az égből hirtelen tűz szállt le és megégette a vezért és a szüzeket kínzó szolgákat. A máglyára pedig eső hullott és kioltotta a tüzet. Az épségben maradt holttesteket a keresztények temették el közös sírban. Ezek 310 körül történtek.


Tolentinói Szent Miklós     áldozópap † 1306


Szent Pulchéria császárnő

Szülei Arkadiosz és Eudoxia császári pár volt. Először anyját, aztán apját vesztette el. Kilenc éves korára teljesen árván maradt még 3 testvérével. Pulchéria, a legidősebb, messze kimagaslott testvérei közül értelmével, éleslátásával és kormányra termettségével. Pár esztendő alatt csaknem az akkori tudományban jártas lett. Ismerte és megtanulta a kormányzás rejtelmeit is.

Tizenöt éves korában a birodalom kormányzását kezébe vette. Sohasem volt a Kelet-Római Birodalomban olyan jólét és boldogság mint akkor. Trónörökös öccsét maga nevelte. Miután feleséget szerzett számára, 421-ben átadta neki a hatalmat. Az ország ügyeinek intézésében azonban továbbra is részt vett. Ellenségeinek sikerült elérniük, hogy a császár többször is száműzetésbe küldte nővérét. Amikor azonban látta, hogy a bajok megnövekedtek, visszahívta testvérét. Az ország érdekében Pulchéria sértődés nélkül visszajött.  Bár bíborban született, de szülei halála után a legszigorúbb fegyelemben élt a palotában. Kormányzása idején is ezt az életmódot folytatta. Nagy tettei közé tartozott hogy a száműzetésben meghalt Aranyszájú Szent János főpap hamvait nagy ünnepélyességgel hazeaozatta. Öccse: Teodoziosz császár halála után (450), a birodalom kormányzása újra rámaradt. Hogy az ország sorsát biztosítsa, Markiánosz szenátorral házasságot kötött. Pulchéria 553-ban fejezte be életét.
süti beállítások módosítása