Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

2019. március 20. - Andre Lowoa

MONTEGALLOI BOLDOG MÁRK - BRAGAI SZENT MÁRTON érsek - BOLDOG CSÁK MÓRIC - Szent Nikétász hitvalló

MONTEGALLOI BOLDOG MÁRK (1427-1497)

Elokelo szüloktol származott. Iskoláit Perugiában* és Bolognában* végezte s orvos lett. Apja kívánságára megnosült, de pár év múlva szülei elhalálozván feleségével kölcsönös megegyezéssel mindketten szerzetesek lettek: felesége belépett az ascoli klarisszákhoz, o pedig Fabrianoban a ferencesekhez. Az önmegtagadásban, imában, felebaráti szeretetben a lelkek üdvéért kifejtett buzgóságával társai elott példakép lett. Pappá szentelve egyik rendház fonöke lett. Egy alkalommal imába merülve a Szuzanya felszólítását hallotta: „Márk testvér, menj és prédikáld az embereknek a szeretetet!” Ettol kezdve 40 éven át mint népmisszionárius bejárta elobb Marche tartományt, majd Itália nagy részét, s hirdette a legfobb parancsot, a szeretetet.
Ebben a korban, a reneszánsz korában különösen sok volt a bun – egyháziak részérol is – a szeretet ellen. A szegény nép kiuzsorázása ellensúlyozására Vicenzában* és utána több helyen népbankokat (Montes Pietatis) alapított, mint azt más kortárs ferences igehirdetok (Feltrei B. Bernardin) tették. A pártviszályoktól szétzilált városokban hirdette a békét, a megbocsátást és az anyagiasságon való felülemelkedést. Camerinoban a pestises betegek között mint orvos is tevékenykedett, de bunbánatra is felhívta a népet, hogy a bunökért vezekeljenek és kiesdjék a vész megszunését. 1497-ben az észak-olaszországi Vicenzában 70. évében érte utol a halál. Haldokolva Krisztus kínszenvedésérol olvastatott fel. Mikor azt olvasták: „Lehajtván fejét kiadá lelkét”, o is befejezte életét. XVI. Gergely pápa hagyta jóvá tiszteletét.
„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengo érc vagyok vagy pengo cimbalom.” (1 Kor 13)

Imádság:
Istenünk, te arra indítottad Boldog Márkot, hogy hirdesse az Isten és a felebarát iránti szeretetet. Add, hogy a szeretet cselekedetei által az örök életet kiérdemeljük. A mi urunk Jézus Krisztus által.


BRAGAI SZENT MÁRTON érsek
*Pannónia, 515 körül. +Braga, 580.
Nyugtalanul mozgékony, sokoldalú, mégis belső célratöréssel telített: ilyen Szent Márton élete, és a kora is, a 6. század. A népvándorlás nagy viharai elmúltak, a régi római birodalom európai és észak-afrikai vidéke hozzászokott új, germán uraihoz. Az új birodalom belseje azonban még forrongott, s a keletrómai császár, Justinianus utolsó kísérletébe fogott, hogy helyreállítsa a régi római birodalmat.

Justinianus uralomra lépésekor Márton kb. tizenkét éves volt. 515 körül született Pannóniában; szülői háza, gyermeksége és ifjúsága nem ismeretes számunkra. Arról a szerzetesközösségről sem tudunk semmit, amelyhez Márton a hazájában csatlakozott. Azoknak a kolostoroknak az egyike lehetett, amelyek -- a hasonlóképpen Pannóniából származott -- Tours-i Szent Márton (lásd: A szentek élete, 650. o.) ideje óta a gall- római térségben az aszkézis és a jámbor tanulás központjává lettek. Bizonyára azzal a céllal, hogy megismerje a szerzetesség szellemi hazáját, Márton zarándokútra indult Keletre. Felkereste Palesztina szent helyeit, és éveket töltött Kelet kolostoraiban. Nemcsak a régi szerzetesek aszketikus tanításait ismerte meg, hanem belemélyedt a görög nyelv és a szent iratok tanulmányozásába is.

Az 550. év körül ismét útra kelt, de nem a hazájába ment, hanem Hispánia északnyugati vidékére, Galíciába, ahol mintegy száz évvel azelőtt telepedtek meg a germán szvévek. Az eredetileg katolikus szvévek 466 körül Remismund királyuk alatt az ariánus hitvallásra tértek, amelyhez a legtöbb germán törzs csatlakozott.

Márton azzal kezdte tevékenységét a szvévek földjén, hogy kolostort alapított Dumiumban, Braga királyi város közelében. Csakhamar a fiatal közösség apátja lett. Azon fáradozott, hogy szerzeteseit bevezesse az általa olyan nagyra becsült nyugati szerzetesség szellemébe. Pascasius testvérrel együtt görögből latinra fordította az ,,egyiptomi atyák'' összegyűjtött mondásait és tanításait. Előtérben állnak benne az isten- és felebaráti szeretet elemi követelményei, amelyekhez igazi alázatosság és Jézus Krisztus segítő kegyelmébe vetett bizalom járul. Ebben a szellemben találkozik Márton műve a nagy nyugati rendalapítóéval, Szent Benedekével (lásd: A szentek élete, 339. o.), akinek a kolostorai egy emberöltővel korábban kezdtek hozzá Közép- Európa átalakításához. 556-ban Dumium apátsága püspökség lett, Márton pedig első püspöke, majd néhány évvel később Braga érseke. Időközben bekövetkezett a döntő fordulat, s bizonyára nem az idegen szerzetes befolyása nélkül: Miro király katolikus lett, és vele együtt a kor szokása szerint a népe is. Most sor került arra, hogy a külső eseményeket belső átalakulás kövesse. Már 561-ben megtartották az első zsinatot Bragában, 572-ben a másodikat. A zsinatok fő feladata az volt, hogy egységesítsék a hithirdetés és az egyházi fegyelem érdekében végzett munkát. Mártont tekinthetjük a zsinati határozatok szerzőjének. Püspöktársai nemsokára hozzá fordultak, hogy gyakorlati segítséget kapjanak a határozatok végrehajtásához. Mártonnak egész sor ezzel kapcsolatos írása maradt ránk. Bámulatos, mennyire értett ahhoz, hogy beleilleszkedjék címzettjei tematikájába és stílusába. Ilyen az Életszabály, amelyet Miro király személyes kérésére írt. Nyelve annyira közel áll a klasszikus latinhoz, hogy a művet évszázadokon át Seneca írásának tartották. Ehhez járult persze az a téma is, amely, mint Márton különösen hangsúlyozza, nem ,,meredek és tökéletes dolgokra'' vonatkozik, ,,hanem olyanokra, amelyeket, mivel megfelelnek a természetes értelemnek, a világiak is teljesíthetnek''.

Egy prédikációjában éles szavakkal ítéli el a babonás bálványimádást, egyben pedig vigasztalón állítja a tévedésbe esett hívők szeme elé a Krisztus szolgálatára való meghívás nagyszerűségét, és Isten megbocsátó irgalmasságát.

Fennmaradt levélváltása Szent Venantius Fortunatus (535 körül--600 után) költővel, akit Márton túláradó szavakkal magasztal. A szent költői kísérleteinek tanúsága a sírfelirata, melyben védőszentjéhez és mintaképéhez, Tours-i Szent Mártonhoz fordul, és azt akarja, hogy az ő bragai templomában temessék el.

Márton, miután mindenkinek mindene lett, 580-ban halt meg. Ünnepét az északspanyol püspökségben március 20-án ülik meg.


BOLDOG CSÁK MÓRIC
*Ugod, 1270 körül +Győr, 1336. március 20.
Csák Demeter fia volt, gazdag és nemes családból származott. (A hagyomány tévesen sorolta őt a Csáki családba.) 1301 körül feleségül vette Aba Amádé nádor leányát, Katalint. Háromévi házasság után a házastársak közös megegyezéssel bevonultak a domonkosok Nyulak szigetén lévő férfi, illetve női kolostorába. Aba nádor azonban Móricot kiragadta akolostorból, mert azt akarta, hogy hatalmas örökségét kormányozza. Látván, hogy Móric erre nem hajlandó, Budán bebörtönözte. Mintegy hat hónap múlva, kiszabadulván a börtönből, Móric visszatért a domonkosok közé, ők azonban féltek a nádor és a Csák család haragjától, ezért nem tartották a szigeten, hanem Bolognába küldték. Így Móric neveltetését és képzését Itáliában nyerte el, s csak fölszentelése után tért vissza Magyarországra.

Harminc évet töltött különböző domonkos konventokban. A győri konventben halt meg, és ott is temették el. 1494-től március 20-án boldogként tisztelték.


--------------------------------------------------------------------------------

Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:

Móricról, aki a magyarok között nagyon tekintélyes Csák családból származott, Isten Anyja jelenésben jövendölte meg terhes édesanyjának, hogy a gyermek kedves lesz Isten és az emberek előtt. Kisgyermek kora után a tanulásban annyira előrehaladt, hogy a többieknek mindig példaképe volt jámborságban és a többi erényben is. A tanuláson kívüli időt imádságban vagy szerzetesekkel folytatott jámbor beszélgetésben töltötte. Nagyon kedvelte a szerzeteseket. Az egyik domonkos testvért, aki atyai várukban tartózkodott, térden állva kérlelte, hogy beszéljen neki a szentek életéről. Az elbeszélést hallgatva könnyekre fakadt, és szívében megszületett a vágy, hogy amint teheti, ő is szerzetes lesz. Mikor nagykorú lett, meg is akarta valósítani vágyát, atyja azonban megtiltotta, és akarata ellenére feleségül adta hozzá Amádé nádor leányát. Ez azonban csak késleltette, de meg nem változtatta Mór szándékát. Három évig ugyanis a legszentebb módon éltek együtt, majd kölcsönösen megegyeztek abban, hogy Móric belép a domonkosokhoz, felesége pedig kolostorba vonul. Már mindketten elkészültek az útra, mikor a dolog Amádé nádor tudomására jutott, s mivel Móricot nem tudta más belátásra bírni, börtönbe zárta. Elvette tőle a szabadságát, de nem a szándékát. Másfél évig tartották börtönben, s mivel hajlíthatatlan maradt, végül megengedték, hogy szerzetbe lépjen.

A rendben harminc kerek esztendeig soha nem evett húst. Éjjel és nappal ciliciumot viselt, hogy lelke megfékezze a testét. Vácott éjszaka zárt ajtókon át ment be a templomba, s míg szokatlan fény ragyogta körül, az egész éjszakát imádságban töltötte. Végül Győrött 1336. március 20-án szentként fejezte be életét. Életében és halála után csodákat tett.


Szent Nikétász hitvalló

Szentünk Apolloniáda város püspöke volt Bithiniában. Kimagaslott jámborságával, irgalmasságával és a Szentírás ismeretével. A képromboló tévtanítás idején arra kényszerítették, hogy ne adjon tiszteletet a szentképeknek. Mivel ennek ellentmondott, Örmény Leó császár alatt száműzetésbe küldték Anatoliába, ahol meg is halt.


Szent Volfram (Wolfram)     püspök és hitvalló, † 720.

Szent Fotina vértanúnő

Szent Fotina vértanúnő

Ő volt az az asszony, akivel Jézus beszélgetett a kútnál. A történetet megtaláljuk Szent János evangéliumában (4,4-42.). Ezután Fotina az afrikai Kartagéna városában élt fiával együtt. Az elbeszélés szerint meggyógyított egy Sebestyén nevű katonát, akinek az arca megégett, és csúnya betegségben szenvedett. Krisztus hitének terjesztése miatt kútba dobták 66-ban.



Szent Joakim hitvalló

A Szent Száva-kolostori vértanúk - Szent Alexandra és Klaudia vértanúnők - SZENT CUTHBERT püspök

A Szent Száva-kolostori vértanúk


János, Szergej és Patrik a Jeruzsálem közeli Szent Szabbász kolostorának voltak tagjai. Sokan menekültek még a kolostorba a szaracénok támadásai elől. Az atyák mindvégig élték megszokott szerzetesi életüket, és nem akarták elhagyni a kolostort, bár sokat szenvedtek a támadások miatt. Két alkalommal támadták meg és törtek be a kolostorba a barbárok. Először inkább csak élelmet követeltek az atyáktól. Amikor kaptak, mégis megöltek közülük 13 atyát. A második betörésnél már nem élelmet követeltek, hanem aranyat és kincseket. Mivel nem találtak, különféle kínzások után az atyákat Szent Szabbász barlangjába gyűjtötték, a barlang nyílása előtt tüzet gyújtottak, úgy, hogy 18 atya a füst által halt meg a barlangban. Akik elrejtőztek, előjöttek a barbárok távozása után, összeszedték az elhunytak testét, és illően eltemették. Azokat, akikben még volt élet a támadás után, a kolostor orvosa gyógyítgatta.


Szent Ábrahám


Szent Alexandra és Klaudia vértanúnők

A kisázsiai Amisza városában éltek, keresztények voltak. Amikor Maximilian császár olyan üldözést támasztott a keresztények ellen, hogy minden rendű és rangú keresztényt megkínoztatott, akkor fogták el a két szent szüzet is. Kihallgatásuk alkalmával keresztényeknek vallották magukat, a császárt pedig embertelennek és kegyetlennek nevezték. Ezért először megverték őket, emlőiket levágták, és addig kínozták testüket, amíg belső részeik ki nem látszottak. Végül tüzes kemencében adták vissza lelküket Istennek 310-ben.


SZENT CUTHBERT püspök
*634 körül. +Belső-Farne, 687. március 20.
634 körül született Angliában. Mivel édesanyja korán meghalt, mostohaanyja nevelte. 651-ben egy éjszaka, amikor ura juhait legeltette a Leader folyónál levő dombokon, az égen nagy fényességet látott, és angyalokat, akik az égbe szálltak, és egy szent lelket vittek magukkal. Reggel arról értesült, hogy Lindisfarne-i Szent Aidan (lásd: 466. o.) püspök az éjjel meghalt. Amint Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.) közli Cuthbert életrajzában, már régóta melengette azt a kívánságot, hogy szerzetes legyen, s egy napon el is indult a Melrose kolostorba. Itt Szent Boisil prior oktatta, aki fiatal korában Aidan tanítványa volt Lindisfarne iskolájában.

Néhány évvel később a deirai Alchfrith király Northumbria déli részén, Riponban földet ajándékozott Szent Eatának, Melrose akkori apátjának, hogy ott új kolostort alapítson. Eata magához vette Cuthbertet és rábízta a vendégek fogadását. Két-három évvel később Alchfrith király, akit erősen befolyásolt a röviddel azelőtt Rómából visszatért ifjú Yorki Szent Wilfrid (634--709/10), elűzte a kolostorból Eatát és szerzeteseit, és a kolostort Wilfridnek adta át.


Cuthbert Eatával együtt visszatért Melrose-ba, és Boisil halála után ő lett a prior. Amikor 664-ben, a whitbyi zsinat után Northumbria egyháza véglegesen átvette a római papság szokásait, és hagyományait, Eata lett Lindisfarne-i Szent Kálmán (lásd: 103. o.) utódaként Lindisfarne apátja, Cuthbertet pedig maga mellé vette mint priort.

Tizenkét éven át irányította Cuthbert Lindisfarne kolostorát. Aidan és a kelta szerzetesek hagyományain nevelkedett, és élete szigorúan aszketikus volt. Gyakran az egész éjszakát imádságban töltötte, nemegyszer egy folyó vagy a tenger jeges vizében állt. Nagyon irtózott minden feszültségtől, és állandóan arra intette szerzeteseit, hogy hűségesen kövessék a szentatya rendelkezéseit és az egyetemes Egyház hagyományait.

Lindisfarne szerzetesei korábban Szent Kolumba (lásd: 306. o.) regulája szerint éltek, de úgy látszik, hogy ebben az időben vezették be Észak-Angliában -- valószínűleg Wilfrid hatására -- Szent Benedek reguláját. Cuthbert mindennap összegyűjtötte szerzeteseit a kolostorban, hogy meghallgassanak egy fejezetet a regulából. Úgy tűnik, hogy az új regula véleménykülönbségeket idézett elő, Cuthbert azonban a reform és a szigorú fegyelem képviselője volt. Amint Béda közli, türelmével és barátságosságával megnyerte azokat a szerzeteseket is, akik korábban szemben álltak vele. Mint korának minden szerzetese, Cuthbert is hithirdető és pap volt. Melrose-ból kiindulva közreműködött a környező országok megtérítésében. Az ő idejében a Szigetországban még nem voltak plébániák, templom is csak kevés. Hetekig vagy akár hónapokig is kellett gyalogolnia Cuthbertnek egy vagy két kísérőjével a vad vidéken át, miközben prédikált és kiszolgáltatta a szentségeket. Béda arról értesít, hogy ebben az időben a nép örömmel sereglett össze Isten igéjének hallgatására, ha megjelent körükben egy pap.

Cuthbert a csodatétel adományában is részesült. Így tudunk arról, hogy a betegeket megkente szent olajjal, közülük sokan meggyógyultak. Még nagyobb volt hatalma a bűnösökön. Önként jöttek, hogy megvallják bűneiket olyan időben, amikor a gyónás a kolostorokon kívül még nem terjedt el általánosan. Vele is úgy történt, mint Aidannal: személyes szentsége, szigorú, aszketikus élete, a szegények, betegek és bűnösök iránti irgalma és együttérzése megnyerte a népet a hit számára. Cuthbert életében az imádság és a szemlélődés csodálatos módon kapcsolódott össze az Evangélium hirdetésének tevékeny életével.

Lindisfarne-i priorságának első éveiben Anglia népei között folytatta lelkipásztori munkáját, miközben zarándokok és vezeklők érkeztek hozzá, akiket vonzott szentségének és csodatetteinek híre. Amint a kelta szerzetesek közül jó néhányan, Cuthbert is ellenállhatatlan hívást érzett a remete még tökéletesebb élete iránt, és miután tizenkét évig volt a kolostor priorja, lemondott e tisztéről, és visszavonult egy Lindisfarne közelében levő kis szigetre, utána pedig a Farne-val szomszédos szigetek közül a legnagyobbra, Belső-Farne-ra. Ez a lakatlan sziklasziget ki volt téve a tenger és a hullámok ostromának, sem fa, sem fű nem nőtt rajta. Itt Cuthbert imádkozóhelyet és cellát épített magának, amelyeket magas fallal vett körül; kutat is ásott. Később sikerült árpát ültetnie, amiből megsüthette kenyerét. Nyolc évet töltött el ezen a szigeten remeteként; csak alkalomszerűen vittek neki táplálékot a testvérek Lindisfarne-ból, de egyre több zarándok kereste fel, nem csupán Northumbriából, hanem egész Britanniából, akiket szentségének híre és a bűnösök iránti közismert irgalma vonzott hozzá.

Ezekben az években Northumbria egyházát heves küzdelem nyugtalanította, amely Wilfrid yorki püspök és Ecgfrith király közt tört ki. Amikor végül is Wilfridet kiűzték az országból, Canterbury Szent Teodor (602--690) érsek felosztotta az egyházmegyét: Eata, Cuthbert apátja Lindisfarne, Tunberht pedig Hexham püspöke lett. 684- ben Tunberhtet ismeretlen okokból letette egy zsinat, amelyen a király nem, hanem csupán az érsek volt jelen. Cuthbertet nevezték ki Hexham püspökének. Teljesen akarata ellenére hagyta el remeteszigetét, és csak akkor adta meg magát, amikor a király személyesen látogatta meg. Eata, aki ismerte Cuthbert ragaszkodását Lindisfarne-hoz, megkönnyítette beleegyezését, amennyiben elcserélte vele püspöki székét.

Így hát Cuthbertet 685 húsvétján felszentelték Lindisfarne püspökévé és a kolostor apátjává. Úgy látszik, hogy felszentelése után nemsokára vizitációs körútra indult egyházmegyéjében. Május 20-án, amikor Ecgfrith király seregét Nechtansmere mellett megsemmisítették a piktek, megkezdődött Northumbria politikai hanyatlása. Cuthbert ekkor Carlisle- ben volt. Végül eljutott Whitbybe is, s ott egy Osingadun nevű helyen felszentelt egy templomot. Püspöki életéről egyébként csak keveset tudunk. Béda tudósít arról, hogy amikor valamelyik faluba ment, az emberek sátrat állítottak fel számára -- nagyon kevés templom volt még akkoriban --, saját maguknak pedig kunyhót eszkábáltak gallyakból; itt prédikált, keresztelt, meghallgatta a gyónásokat, bérmált és rátette kezét a betegekre. Gyakran hetekig járt vizitációs és lelkipásztori útjain. Püspöki élete nagyon rövid volt. Amikor nem sokkal 686 karácsonya után érezte, hogy közeledik halála, utoljára még visszatért Farne-ba.

Utolsó napjainak történetét herefrithi Szent Béda mondja el, aki később Cuthbert utóda lett mint lindisfarne-i apát, és aki két szerzetestársával a püspök mellett volt utolsó betegségében. Cuthbert teljes elkülönültségben folytatta remeteéletét a halálát megelőző egy- két hétig. Amikor súlyosan megbetegedett, akkor akarta legkevésbé igénybe venni testvérei szolgálatát.

687. március 20-án halt meg éppen akkor, amikor a szerzetesek Lindisfarneban, a kolostortemplom kórusában a 60. zsoltár szavait imádkozták: ,,Eltaszítottál minket, Istenem, áttörted sorainkat...''. Béda Venerabilisnál, aki csaknem fél évszázaddal később összeállította a szent életrajzát, és már látta a northumbriai egyház aranykora végének elérkeztét, ezek a szavak valóban prófétai jelentést nyertek.

Cuthbertet egy kőszarkofágban a lindisfarne-i templom oltára mellett temették el. Csakhamar szentként kezdték tisztelni: zarándokok áramlottak mindenfelől sírjához, amelynél a hagyomány szerint sok csoda történt. 698-ban felnyitották sírját, és a jelenlevők nagy ámulatára a teste még ép volt. A vikingek ismételt támadásai és viszontagságos vándorlás után a lindisfarne-i szerzetesek 883-ban új otthont találtak Chester le Streetben. Itt templomot építettek, és a zarándokok ismét áramlani kezdtek; föld- és pénzadományokkal, drága ékszerekkel tisztelték meg Cuthbert sírját.


999 óta Durham dómjában nyugszanak Cuthbert földi maradványai.

Szent Panchariosz vértanú

Szent Panchariosz vértanú

Makszimián keresztényüldözése alatt élt Rómában egy Germánia vidékéről származó ember, az eredetileg keresztény Panchariosz. Hogy a császár kegyét megnyerje, megtagadta hitét. A császár szenátorrá tette. Anyja és nővére levélben figyelmeztették a hitehagyottat az utolsó ítéletre. Panchariosz észretért és a császár előtt megtagadta a pogányságot. Hitehagyásáért a császár előbb Rómában vetette kínok alá, aztán elküldte Nikomédiába, ott pedig lefejezték 302 körül., március 19-én.

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese, hitvalló áthelyezett ünnepe (I. oszt. duplex ünnep)

szj17.jpgAz alázatos és munkás élet példaképe Üdvözítőnk nevelőatyja, a názáreti ácsmester. Már a Szentírás „igaz”-nak[1] nevezi Szent Józsefet, de különben is az a nagy méltóság, melyre az Isten kiszemelte, már feltételezteti velünk, hogy szentéletű férfiú lehetett. Az evangéliumok csak keveset írnak róla, azt is csak jót. Különösen ki kell emelnünk becsületes, egyenes gondolkozását Isten akaratának azonnal való teljesítését és csendes, szorgalmas munkásságát.[2] Az ő alázatos lénye úgy húzódott meg az Üdvözítő mellett, mint a szerény karó a díszes virág mellett. Innét magyarázható, hogy tisztelete csak hosszú századok múlva kezd itt-ott feltűnni,[3] ezt a rejtett értéket az emberiség csak későn tudta kellően értékelni.[4] A IX. században kopt kalendáriumokban található július 20-án „József ács”-nak ünnepe.[5] Azonban máshol keleten vagy egyáltalán nem szenteltek neki ünnepet, vagy Karácsony közelében emlékeztek meg róla valamelyik napon. Nyugaton körülbelül ugyanebben az időtájban jelent meg Szent József ünnepe a 827 és 842 között reichenaui Martyrologium Hieronymianumban, még pedig március 19-iki dátummal, mint az Úr nevelőatyjának emlékezete.[6] A. X. században ismét találunk keleten és nyugaton is nyomokat Szent József ünnepére. Keleten a patmosi János-kolostor synaxariumában,[7] nyugaton pedig már több martyrologiumban.[8] Azonban ekkor még leginkább magánájtatosságból ülték meg egyesek sz. József emlékezetét. Csak a középkor vége felé vett lendületet tisztelete, amikor nagy szentek és tudósok kezdték azt ajánlani és szorgalmazni.[9] Azután 1324-ben a szerviták, majd 1399-ben a ferencrendiek és még ugyane században a karmeliták és ágostonrendiek magukévá teszik az ünnepet és a XV. századi nagy bűnbánat-prédikátorok pedig a nép között is elterjesztik,[10] különösen Francia-, Olasz- és Spanyolországban. A hivatalos egyházi elismerést a ferencrendi IX. Sixtus pápa (1471-1484) adta meg.[11] A XVI. századi zsolozsmákban már duplex ünnep és mint ilyen lesz általánossá V. Pius pápa idejében. XV. Gergely 1621-ben parancsolt ünneppé teszi. Ezután fokozatosan nőtt az ünnep méltósága[12] és 1919 óta mint I. oszt. Duplex ünnepet üljük meg.[13] Az Isten Fiának nevelőatyja az a cédrus,[14] kit „az Úr házába ültetett”, akit a szent család oltalmazójának választott. Ezért kezdődik a mai ünnep szentmiséje a 91. zsoltár gyönyörű szavaival. A többi zsoltár hasonlóképpen Szent József örök dicsőségét hirdeti, az „igaz” férfiú diadalát.
________________
[1] Mt. 1, 19.
[2] Az evangéliumok sehol sem említik, hogy beszélt volna. Kevés beszéd és sok jócselekedet, ez legyen a keresztény férfi eszménye.
[3] A Szentatyák közül többen dicsérik ugyan Szent. Józsefet, de itt nyilvános tiszteletről van szó.
[4] Ehhez járult az a körülmény is, hogy az első századokban csak vértanúk emlékét ünnepelték meg, később pedig Szent Józsefről megfeledkeztek. Első időben azért sem említették gyakrabban, nehogy a pogányok talán őt tekintsék az Úr Jézus igazi atyjának. A hagyomány is hallgat róla.
[5] Kellner: Heortologie 205 o.
[6] XIV. Kal. Apr. Betlehem sancti Joseph nutritoris Domini. (id. Thalhofer: Handbuch. I. 708 o.) Kramp szerint a márc. 19-i dátum onnét származott, hogy márc. 20-án egy antiochiai József vértanúünnepe volt régen. Ezt sokan összetévesztették az Úr nevelőatyjával. (i.m. II. 225)
[7] Delahaye: Synax. Eccl. Constantinop. Propyl. Ad acta SS. Nov. 1902. X. (id. Thalhofer)
[8] Pl. a fuldaiban. (l. Kellner: i.m. 206 o.)
[9] Deutzi Rupert, sz. Bernát, sz. Gertrud és Brigitta. Gerson kancellár (d’Ailly Péter tanítványa) Officiumot is készített, de nem tudta a konstanzi zsinattal elfogadtatni. (Kellner: i.h.)
[10] Ferreri sz. Vince, sienai sz. Bernardin, feltuai sz. Bernardin és de Bustis Bernardin. (Thalhofer: i.m. 709 o.)
[11] 1479-ben: festum simplex. (Mihályfi: A nyilvános istentisztelet. 154 o.)
[12] X. Kelemen (1670-1676) alatt duplex II. classis.
[13] Sz. József főünnepet l. Húsvét után a III. vas. előtti szerdán. Nálunk ezek nem parancsolt ünnepek.
[14] A cédrus az erő és nagyság jelképe, a pálma pedig a diadal, termékenység és erényességé. (Kramp: Messliturgie und Gottesdienst. II. 230)

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 118-120. old.)

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/03/19/2018_marcius_19_szent_jozsef_a_boldogsagos_szuz_maria_jegyese

Szent Krizantus és Dária vértanúk

szkrd.jpgKr.u. 300 körül haltak vértanúhalált Rómában. Jóval későbbi legenda szerint Krizantus ifjú korában kereszténnyé lett és állhatatosan az is maradt, mikor atyja először kínzással, aztán elvetemült nők csábításai által hithagyásra akarta bírni. Majd arra kényszerítette, hogy feleségül vegye a pogány Dáriát. Ő azonban megtérítette, József-házasságban élt vele, és mindkettő sok csoda után (Dária szüzességét fajtalan férfiakkal szemben egy hirtelen ott termett oroszlán védte meg) megkövezéssel szerezte meg a vértanúság koronáját.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

PEREZ JÓZSEF vértanú - Szent Krizánt és Dária vértanúk

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese - főünnep

Szent József,

    a Boldogságos Szűz Mária jegyese - főünnep 

SZENT JÓZSEF  Dávid családjából származott (Mt 1, 1-17; Lk 3, 23-38). Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt Mária méhében fogant a Szentlélektől. József jó ember volt, sok töprengés után az angyali jelenés nyomán mégis feleségül vette jegyesét. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. (Mt 1, 18-24; Mt 2, 1-12) A veszély elől engedelmesen Egyiptomba menekítette családját (emigrált!) majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le. (Mt 2, 13-23) Itt ács volt. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, de félreértés miatt nyomát vesztették, és csak harmadnap találták meg a templomban. Ezután visszatértek Názáretbe. (Lk 2, 39-52) Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt nem sokkal hunyhatott el, ám sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerjük.

A szent engedelmesség, a családi gondoskodás és a szerény alázatosság példaképe. 1870-ben IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette. A Habsburg-ház Bécs 1683-as, majd Buda 1686-os felszabadítását  részben Szent József közbenjárásának tulajdonítja. A munkások védőszentje, és a jegyesek pártfogója.

Bár az őskeresztények szép emléket állított Szent József tiszteletének, mégis ünnepe csak a 10. századtól kezdve szerepel a nyugati naptárakban. A 9. században született reichenaui kolostor "szentek listáján" szerepel. Március 19 megünneplése a 14. században kezdett terjedni a nyugati országok templomaiban. 1621-ben XV. Gergely pápa tette általánossá az ünneplését.

Példája:
    Te is ott állsz észrevétlenül a kialakuló Jézus mögött, segíts Józsefnek! 


PEREZ JÓZSEF vértanú (1890-1928)
O is a mexikói vértanúk közé tartozik, akik a Calles-féle egyházüldözés áldozatai lettek. Közülük az Egyház sokat boldoggá, 27-et pedig 2000. máj. 21-én szentté avatott.
József 17 éves korában lépett be a Ferenc-rendbe. Kaliforniában szentelték pappá. Visszatérve hazájába 1922-tol mint vikárius muködött a jerecuaroi ferences plébánián. A Calles-féle keresztényüldözés idején csak titokban és álöltözetben kereshette fel híveit. 1928. máj. 31-én hívei egy májusi ájtatosságra hívták Canada de Tirados-ba, ott szentmisét is mondott. A visszafelé vezeto úton egy csapat katona feltartóztatta oket. Le kellett szállniuk lovukról, cipojüket lehúzatták lábukról s hátrakötött kezekkel kellett futniuk Salvatierra felé. Közben egy nyeregtáskában talált iratokból megtudták, hogy pap is van köztük. József atya jelentkezett. Tudta, mi vár rá. Salvatierrából Cacalotéba indultak. A helység közelében József atyát az úttól félre vezették, nyaka köré kötelet vetettek s agyonlotték jún. 2-án. Amint lehetett, társai a véres holttestet Salvatierrába vitték. A hitvalló holttestén oszlásnak nyoma sem volt. Temetésekor·diadalmasan hangzott a kiáltás: Éljen Krisztus Király! A hívok felé küldött értesítésre egyebek közt ezt írták rá: „Adja a Mindenható Isten, hogy könyörgésünk; mely a vértanú áldozatát kíséri, Isten színe elott kedves legyen és meghozza hazánk üdvét, szabadulását.” Sok imameghallgatás történt a vértanú közbenjárására. (Salvatierra a fovárostól nyugatra kb. 200 km-nyire fekszik.)
XI. Piusz Quas Primas apostoli körlevelébol:
„Ha tehát Krisztus országa, amely jog szerint az egész emberiséget felöleli, a valóságban is mindenkit magához vonna, miért kételkednénk abban a békében, amelyet a Békesség fejedelme hozott a földre, aki eljött mindeneket megbékíteni, s nem azért, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy o szolgáljon; aki bár ura mindeneknek, az alázatosság példáját mutatta s a szeretet parancsát tette alaptörvénnyé.”

Imádság:
Mindenható, örök Isten, te szent Fiadban, a Mindenség Királyában mindent meg akarsz újítani, add kegyesen, hogy hoslelku vértanúid érdeméért a népek, megszabadulva a bun szolgaságából az o szelíd uralmát elismerjék. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.


Szent Krizánt és Dária vértanúk

Szent Krizánt Alexandriából Rómába költözött család fia volt. Atyja neves és gazdag szenátor volt. Remek kiképzést kapott a pogány dolgokban. Mivel nagyon szerette a könyveket olvasni, egy alkalommal kezébe került a keresztények Szentírása. Ennek olvasása megérintette lelkét, de sok dolgot nem értett belőle. Isten akaratából megismerkedett egy keresztény pappal, aki felvilágosította őt mindenről. Ezután az Evangéliumot nem engedte ki kezéből. Elbűvölte lelkét a kereszténység erkölcsi eszményisége, ezért felhagyott minden pogány dologgal, megkeresztelkedett és őmaga is hirdetni kezdte az evangéliumot. atyja, hogy elfordítsa őt a kereszténységtől, börtönbe záratta és abban gyötörtette. Feleségül választotta számára Dáriát, egy pogány templom papnőjét. Krizánt meggyőző szavaival hamarosan a keresztény hitre térítette pogány feleségét. Krizánt atyja nemsokára meghalt, így lakásuk az újonnan megtért keresztényeknek otthona lett. Klaudiusz tribunusnak jelentették, hogy Krizánt és Dária a keresztény hitet terjesztik. A tribunus kínok alá vetette őket, de látva állhatatosságukat, és az általuk művelt csodákat, feleségével, Hiláriával, Maurosz és Jászon fiaikkal együtt keresztények lettek. Klaudiuszt kővel a nyakán vízbe fullasztották, két fiúkat pedig lefejezték. Hilária a sírjuknál halt meg, mielőtt megkínozták volna. Krizántot és Dáriát kínzások után elevenen eltemették. Egy alkalommal, haláluk emléknapján, sok keresztény gyűlt össze imádságra egy barlangban. A pogányok ezt megtudván, befalazták a barlangot, így mindnyájan a benne levők éhen haltak. Krizánt és Dária 283-ban szenvedtek vértanúságot.