Ákos atya a Sínai hegyén élt a VI. század első felében. Szó van róla a "Lépcső”-ben is. Kitűnt az engedelmesség erényével. Szenvedélyei ellen harcolva, azokat böjttel győzte le, és sok türelmével lelkét erényekkel ékesítve békés életet folytatva hunyt el.

   

1900. júniusában nagyméretu és kegyetlen keresztényüldözés töri ki Kínában, az ún. boxerlázadás. Ennek okai: a külföldiek, keresztények elleni gyulölet, melyet rágalmakkal is szítottak: pl. hogy minden csapás (éhínség, árvíz) a keresztények miatt van. Az üldözést császári rendelet vezette be s eloször Santung tartományban, majd a hozzá közeli Sanszi, Hunan és Csekiang tartományokban terjedt tova. Az áldozatok száma a szentszéki dekrétum szerint kb. százezer. A XII. Piusz által 1946-ban boldoggá avatottak közt van 29 ferences. Ezeket II. János Pál 2000-ben szentté avatta.

1. Szent Fantosati Antonin (58 é) 1867 óta muködött Kínában. 1892-ben mint püspök, Dél-Hunan apostoli vikáriusa lett. Amikor kitört az üldözés, éppen apostoli látogatást tett, és azonnal székhelyére indult, hogy az ottaniaknak segítségére legyen. Útközben lepték meg a támadók Hengchow közelében. Egy doroggal fejére mért ütés miatt elesett, majd vashegyu dárdával szúrkálták. Két órás haldoklás után lehelte ki lelkét júl. 7-én.

2. Szent Gambaro József Mária (31 éves) 1896-ban ment Kínába, ahol Fantosati püspök mellett kínai szeminaristákat oktatott. A püspök kíséretében volt, amikor ot is botokkal verték s megkövezték. Utolsó erejét összeszedve püspökéhez vánszorgott, átölelte, szavakat suttogott fülébe, aztán kíszenvedett. Utolsó szavai kínai nyelven ezek voltak: Jézus, irgalmazz és üdvözíts engem! A püspök még fel tudta emelni jobbját, hogy megáldja.

3. Szent Cesidio Giacomantonio* (27 éves), Rómában a San Antonio kollégiumban tanult, majd Kínába ment. Utolsó levelében ezeket írta szüleinek: „A jelen élet olyan, mint egy álom. Törekedjünk arra, hogy szentek legyünk, s ha ez sikerül, a mennyben örökké zengjük az Alleluját.” Egy évi apostoli muködésé után Hengchow városban támadtak rá a rezidenciában. Még meg tudta menteni az Oltáriszentséget a kápolnában, aztán rátámadtak, botokkal, lándzsákkal ütötték, szúrkálták, majd a félholt misszionáriust vászonba göngyölték, petroleummal leöntötték s meggyújtották. Utolsó szavai: „Jézus, fogadd kezedbe lelkemet és ne tulajdonítsd be ezt nekik bunül.” Júl. 4-én történt vértanúsága. Mindhárom atya olasz származású volt.

Imádság:

Szentünk szüleinek buzgó imádságára született egy vasárnapi napon. Szülei jó nevelésben részesítették és fogadalmuk szerint Isten szolgálatára adták. Dioklécián császár üldözése alatt szüleit Leszbosz szigetére vitték, Cirjákot pedig Nikomédiába, Makszimián császárhoz. A császár kihallgatás után, látva, hogy állhatatos a hitben, megverette a szent leányt. Később máglyahalálra ítélték, és tűzbe dobták, de egy égből leszálló felhő kioltotta a tűzet, a leány pedig sértetlen maradt. Végül mégis halálra ítélték. A vesztőhelyen időt kért az imádságra és a körülállóknak intelmeket adott. Végül, a földre hajolva békében hunyt el 303-ban.

Epiktetosz áldozópap volt, fiatal éveitől szolgált Krisztusnak, Tiszta életéért Isten gyógyító erővel ruházta fel, mindenféle betegséget meg tudott gyógyítani. Egy alkalommal, egy 18 éves fiatalember, Asztion sétált arra szolgáival, ahol az atya élt. A pogány ifjú, bemenve a kunyhóba, és többszöri beszélgetések után kereszténnyé lett. Ezután mindketten elmentek a Duna torkolatához, hogy hirdessék Krisztust a szkíták között. Azok, látva a csodákat, sokan keresztényekké lettek. A pogányok ezt látva, elfogták, és megkínozva karddal fejezték le őket 290 körül.