Márk remete minden szerzetestársát felülmúlta böjtölő életével. A Nitriai pusztában élt. Fiatal korában megtanulta a Szentírást és kívülről tudta. Kitűnt szelídségével és önmegtartóztatásával. Még életében sok csodát tett. A kolostori pap nem áldoztatta, hanem mindig Isten angyalától kapta a Szent Titkot. Hatvan év szerzetesi élet után, 100 éves korában hunyt el az V. század közepén.


Szent Oniziás vértanú

Izauri Szent Konón vértanú kortársa volt. Valamivel hamarabb szenvedett, mint ő Izauriában.

Vértanúságának helyét és idejét egyedül Isten ismeri.




SZENT JÁNOS JÓZSEF hitvalló, I. r. (1654-1734)
Nápolyhoz közel, Ischia szigetén született nemes szüloktol. A vallásosságot az anyatejjel együtt szívta magába. Már ifjú korában vonzódott a tökéletesebb életre. Igen buzgó volt az imában; önmegtagadásban, a Szuzanya iránti tiszteletben. Tizenhat évesen mint olasz, elsoként lépett be az Alkantarai Szent Péter fegyelmét követo kolostorba. Még nem volt pap, s már kolostort alapított. Örökfogadalma után három évvel engedelmességbol pappá lett. Teológiai ismeretekben kiváló jártasságot árult el; úgy tunt; hogy ezeket nem tanulással szerezte. Amikor az általa alapított remeteség épült (ennek számára maga írt szabályzatot), saját vállain hordta az építoanyagot, úgyhogy izzadságával vére is vegyült. Novíciusmester, majd több alkalommal az általa létrehozott alkantarínus tartomány provinciálisa volt. Közben sok ellenkezést, támadást kellett elviselnie. Önmegtagadása olyan szigorú volt, hogy áll rá: inkább csodálandó, mint követendo. Gyakori extázisok jelezték magasfokú imaéletét. Böjtölése rendkívüli: 24 éven át - a pusztai remeték módján - csak kenyeret, vizet s gyümölcsfélét fogyasztott. Ezen csak engedelmességbol enyhített. Különös szeretettel viseltetett Krisztus szenvedése és az Oltáriszentség iránt. 80 éves korában halt meg: szemét ártatlan gyermek módjára függesztve a Szent Szuz képére. Nápolyi sírját nagy tiszteletben tartják. XVI. Gergely pápa (1831-46) avatta szentté.
Szent Bonaventura tanítása Krisztus követésérol:
„Aki nem hordozza keresztjét a tökéletes önmegtagadás által s nem követ engem helyes szándékkal, nem lehet az én tanítványom. A kereszt viselésében van a tökéletesség teljessége: a legmélyebb alázatosság, a legnagyobb szegénység és a legszigorúbb vezeklés - a zsoltár szavai szerint: „Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhatom minden csontomat.”
Imádság:

SZENT KIERAN püspök
*Inich Cliar, 4. század közepe. +Perranzaguloe, 5. század közepe.
Az Ossory egyházmegye védőszentje az ír egyház legkorábbi szentjei közé tartozik, és az ír szentek ,,elsőszülöttjének'' vagy ,,szeniorának'' nevezik. Az Írország déli csücskén elterülő Cliar- szigeten született, amikor Írország még pogány volt. A kereszténység Írországba eljutó híre harmincéves korában arra késztette, hogy Rómába menjen; s miután oktatást kapott, megkeresztelkedett. Húsz évig maradt a szent városban, tanulmányozta a Bibliát, könyveket gyűjtött, amelyeket magával akart vinni hazájába, tanulmányozta a kolostori életet, és végül püspökké szentelték. Szent Patrik (lásd: A szentek élete, 125. o.), aki abban az időben még Itáliában készült elő missziójára, rávette Kierant, hogy kolostort alapítson Írország közepén.

Ennyit tudunk Kieran korai történetéről. Abban az időben, amikor megszerkesztették Kieran életének ezt a leírását, az írek fontosnak tartották, hogy hangsúlyozzák: Írország apostola szoros kapcsolatban állt Rómával.

Kieran már római útja előtt nagy hatást gyakorolt akkor még teljesen pogány szüleire világos szellemével, jámbor lényével, tetszetős kifejezésmódjával, szigorú életvitelével, érett ítélőképességével -- ,,és mindazzal, ami egy szenthez tartozik''. Láthatjuk: nem annyira arról van itt szó, hogy a szentet sajátos egyedként mutassák be; inkább annak kijelentéséről, hogy Kieran már a természetes vallásban is a szent alapvonásait mutatta. Így említik a szent ,,csodatetteinek kezdetét'', hogy már gyermekként kínokat szenvedett, amikor látta, hogy egy karvaly valami madarat rabol el fészkéből, és hogy Isten meghallgatta részvéttel teli imádságát, s a karvaly az általa megsebzett madarat Kieran lábához ejtette, mire ő meggyógyította.

Amint más ír szentekről, például Szent Gallusról (lásd: 533. o.), Kieranról is megörökítette a legenda, hogy állatok (vaddisznó, róka, borz, farkas, szarvastehén) segítettek neki háza építésében; a szent elsimította a viszályt az állatok között, és arra nevelte őket, hogy gonosztetteikért vezekeljenek. Olyan történetek ezek, amelyek a természethez kötöttséget felemelik a kegyelmi élet területére, és valami pótolhatatlant őriznek meg vele.

Közölnek még Kieranról olyan csodákat is, amelyek a természettel való szoros kapcsolatát tanúsítják. Rászorulóknak megszerezte az életük fenntartásához szükséges állatokat, amennyiben vadon élő állatokat megszelídített. Egy királynőt meggyógyított testi és lelki betegségéből, amennyiben áprilisban olyan gyümölcsöket vitt neki, amelyek a köpenye alatt ősz óta frissen maradtak. Mindegyik esetben a természeti csodát természetfölötti cél indokolja.

Hasonlóképpen kell érteni a szent Kieran halottfeltámasztásairól szóló számos tudósítást is. Mint az ír élet jellemző vonásai járulnak ezekhez Kieran próbálkozásai, hogy a törzsi háborúk és az uralkodók becsvágya miatt a népet sújtó szenvedést enyhítse, és egyáltalán megvédje a szegények jogait. Kieran egy ír törzsi fejedelemség jellegzetes oltalmazóinak egyike. Jellemző, hogy megígérte törzsének: ha megszívlelik tanítását, és nem követik el a jogtalan támadások vétkét, területüket sohasem pusztítják el. Az ír szentek történetének egyike -- ritka módon -- tudósít arról a rendelkezésről is, hogy a szent halála napját ünnepként tartsák meg. Ossory egyházmegye (amelynek nevében a törzsi fejedelemség neve él tovább) és a 18. század óta egész Írország követte ezt a rendelkezést.

Kieran szüleinek keresztény hitre térése éppen olyan súrlódásmentesen ment végbe, mint Írország uralkodó családjaié általában. Nem tűnik rendkívülinek, hogy anyja kolostort alapított. Eme és a Kieran által Saigirban (ma Seir-kieran, Roscreától északra) alapított kolostor között jó kapcsolat állt fenn. Ha kívánatos volt, Kieran megvédte az apácákat az erőszakoskodásoktól. Valamely férfikolostor ilyenféle oltalmazó eljárásai egy női kolostor érdekében jellemző volt az ír egyházra, és teljesen jellegzetes Kieran történetében, hogy ezt az oltalmat kiterjesztette a dajkája által alapított (és az övétől messze fekvő) kolostorra is.

Egy későbbi legenda szerint Kieran kedvelt tanítványának, Szent Carthagusnak, Munster tartomány királya fiának átengedte Saigir apáti székét, élete vége felé visszavonult Cornwallba, és remeteként halt meg Perranzaguloéban. Mindenesetre számos cornwalli templom Kieranról történt elnevezése annak jele, hogy tisztelete elterjedt a kelta világban. Cornwall bányászai védőszentjükként tisztelik. Neve Írországon kívül a kelta nyelvre jellemző hangváltozással Piranná lett.


Szent Kolett


Szent Konón vértanú

Szent Pál apostoli útja alkalmával eljutott a kisázsiai Iszauria városába. Ott is hirdette Jézus tanítását. Ott élt egy házaspár: Nesztor és Nada, akiknek fia volt Konón. Istentől a csodatevés adományát nyerte el. Csodatevő tevékenysége által sok hívőt vonzott a pogányok közül Krisztus hitére. Egy alkalommal imádságára a szántóföldön ellopott gyermeket az ellopó farkas visszavitte szentünkhöz. Máskor a himlőben megbetegedett emberek kaptak gyógyulást általa. A keresztényüldözések idején Konónt is elfogták, és kínok alá vetették. Azt kívánták tőle, hogy mutasson be áldozatot a bálványoknak. Amikor Iszauriában az emberek meghallották ezt, fegyverrel akarták megölni a kínzó hadvezért, de az elmenekült. Meglátva, hogy Konón megsebesült és meg van kötözve, mindent megtettek, hogy meggyógyítsák. Konón sajnálta, hogy nem szenvedhetett mindvégig Krisztusért. Két év múlva halt meg. Szülei és szüzességét végig megőrző felesége mellé temették.


Szent Konón kertész vértanú

Szentünk a galileai Názáretből származott. Innen a paflagóniai Mandon városba távozott. Ott alakított ki magának egy kertet, amelynek hozamából élt. Egyszerű élete Isten tetszésére volt. Décius császár idején Publius parancsnok hittagadásra akarta kényszeríteni. Mivel erre nem volt hajlandó, vasszegeket vertek a lábába, és úgy kényszerítették, hogy fusson a parancsnok kocsija előtt. Miután ebben kimerült, térdre esvén, imádkozva hunyt el a III. században.

Annyit tudunk róla, hogy Krisztus hitéért karddal lefejezték. Az idő és a hely ismeretlen.


Szent Eulogiosz vértanú

Szent Ezekiás böjtölő

Ezekiást gyermekkorától az erényes életben nevelték. Felnővén elhagyta szülővárosát, Adrápát, és Adránia közelében egy pusztában telepedett le. Ott egy kis kertet telepített magának, ebből élt, imádságban és elmélkedésben. Még egy kis templomot is épített Szent András apostol tiszteletére. Elhunyta előtt magához hívta azokat, akik közelében éltek, sok hasznos dologra tanította, majd éjfélkor, nagy fényességben, örömmel adta vissza lelkét Istennek 790 körül.

Boldog Meszlényi Zoltán Lajos 1892-ben Hatvanban született. Édesapja tanító, majd iskolaigazgató volt. Zoltán az öt gyermek között másodikként látta meg a világot. Gimnáziumi tanulmányait a rimaszombati protestáns gimnáziumban kezdte, majd miután a család Budapestre költözött, a második osztálytól a VIII. kerületi állami gimnáziumban (Tavaszmező utca 17.) folytatta. Onnét jelentkezett 1907-ben kispapnak, így a gimnázium utolsó két évét kisszeminaristakánt az esztergomi bencés gimnáziumban fejezte be. A gimnáziumi érettségi után, 1909-ben pártfogója, Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek Rómába küldte továbbtanulni. Teológiai tanulmányainak nagy részét a Collegium Germanico-Hungaricum növendékeként a Pápai Gergely Egyetemen végezte. 1912-ben filozófiai doktorátus szerzett. Egy ideig Innsbruckban is tanult. Itt szentelték pappá 1915. október 28-án.

Magyarországra történő visszatérése után először Komáromba nevezték ki káplánnak, de püspöke már néhány hónap múltán Esztergomba hívta, ahol a Prímási Palotában bíztak rá egyre fontosabb feladatköröket. 1917-ben Csernoch János bíboros-hercegprímás Meszlényi Zoltánt érseki levéltárossá és szertartóvá nevezte ki. 1926-ban hercegprímási és érseki titkár, majd 1931-ben a főkáptalan tagja, nógrádi és honti főesperes, később a káptalan helynöke lett. 1930 és 1936 között irodaigazgató volt.

XI. Piusz pápa kinevezése nyomán, 1937. október 28-án Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás Sinope címzetes püspökévé szentelte. Az új püspök jelmondatául ezt választotta: „Fidenter ac fideliter” – „Bizalommal és hűséggel”. Ettől fogva a mindenkori hercegprímás-esztergomi érsek segédpüspöke volt. Élete során jelentős egyházjogi tevékenységet végzett: ebben a témában könyvet írt, és tanított is, többek között az egri Érseki Jogakadémián és a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karán.

Serédi Jusztinián 1945-ben bekövetkezett halála után Mindszenty József lett az új esztergomi bíboros, aki Meszlényi Zoltánt minden hivatalában megerősítette. Amikor az állambiztonsági szervek Mindszenty József bíboros-hercegprímást[2] 1948. december 26-án letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, az egyházmegyei ügyeit Drahos János kanonok, esztergomi általános érseki helynök vette kézbe. Drahos János 1950-ben azonban elhunyt. Ezután Meszlényi Zoltán lett az esztergomi érseki helynök, mivel a káptalan nem volt hajlandó megválasztani az állam által támogatott Beresztóczy Miklóst. Meszlényi helynöki székfoglalójában szinte ígéretet tesz: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen.”

A kommunista hatalom nem tudta megbocsátani, hogy a káptalan nem az ő szándéka szerint választott helynököt. A választás után 12 nappal, 1950. június 29-én Meszlényi Zoltán püspököt elhurcolták esztergomi lakásáról az Államvédelmi Hatóság emberei. A kistarcsai internáló táborba került, ahol a többi rabtól elkülönítve magánzárkában őrizték és kínozták. Több szemtanú egybehangzó állítása szerint, télen éjjel-nappal nyitott ablaknál volt kénytelen tartózkodni.[3][4][5][6] Meszlényi Zoltán püspök ellen nem folyt semmiféle nyilvános per. Ítélet nélkül tartották fogva. Arra törekedett az állami elnyomó gépezet, hogy semmi hír ne kerüljön nyilvánosságra a letartóztatott püspök sorsáról. Úgy tűnik, utólag is eltüntettek a letartóztatásával kapcsolatos minden dokumentációt, ha egyáltalán voltak ilyenek.

Halálának körülményeiről sem tudni semmi bizonyosat. Halála feltehetőleg az elszenvedett megpróbáltatások és az orvosi ellátás hiánya miatt következett be. Halálának időpontja sem teljesen biztos: Kahler Frigyes történész szerint 1953. január 11., mások szerint valószínűbb az 1951. március 4-i dátum. [7]

Az elhunytat Rákoskeresztúron az Új Köztemető területén temették jeltelen sírba. 1966. június 24-én a földi maradványait exhumálták, átszállították Esztergomba, és az esztergomi bazilikában helyezték csendben örök nyugalomra, a nagy nyilvánosság kizárásával, az egyházmegye vezetőségének, néhány papjának és kispapjának szűk körű részvételével.

# ? A Szentatya jóváhagyta Meszlényi Zoltán vértanú püspök boldoggá avatását
# ? Ezen egyházi szolgálatot és méltóságot de jure 1945-1973-ban töltötte be Mindszenty József
# ? Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I. - Lámpás Kiadó, Abaliget 1992 - Meszlényi Zoltán dr. káptalani helynök 177-178.old.ISBN 963-7593-08-X
# ? P. Szőke Jánost Meszlényi Zoltán boldoggá avatásának előkészületeiről – Magyar Kurír, 2006. január 25.
# ? Erdő Péter szentbeszéde az olajszentelési szentmisén – 2007. április 5. – Nagycsütörtök, Szent István-bazilika – Magyar Kurír katolikus napilap beszámolója.
# ? Nemzetközi konferencia anyaga – Esztergom, 2007. május 8. – A konferencián magyar, lengyel, cseh, szlovák és ukrán kutatók tartottak előadásokat a térség nagy teológusairól, hitvallóiról és vértanúiról, többek között Meszlényi Zoltán püspökről, vértanúról, Schütz Antal professzorról, Boldog Salkaházi Sára vértanúról, továbbá a lengyel, a cseh a szlovák és az ukrán egyház jeles személyiségeiről. A konferencia külföldi előadói a Nagyszombati Egyetem, az Opolei Egyetem Hittudományi Karáról, az Olmützi Palacký Hittudományi Karról, a prágai Károly Egyetem Hittudományi Karáról és a Lembergi (Lvovi) Katolikus Egyetemről érkeztek.

Szent Pál és Juliánia vértanúk

Aurelián császár Izauriába jött a föníciai Ptolemaida városába, hogy a keresztényeket bálványáldozatok bemutatására kényszerítse. A császár bevonulásánál jelen volt Pál és nővére Juliánia. Pál keresztet vetett magára és bátorította nővérét. A császár elfogatta Pált, és börtönbe záratta. Másnap a császár előtt megvallotta hitét, ezért fára függesztették és megkínozták. A kínzásnál jelen volt Juliánia is, és szemére hányta a kínzóknak kegyetlenségüket. Ezért őt is elfogták és megkínozták. Isten azonban megoltalmazta őket, egészségesek és sértetlenek maradtak. Ezt a csodát látva, három hóhér: Quadrát, Akakiosz és Sztratonik, Krisztus hitére tértek. Ezért őket karddal lefejezték, velük együtt Pált és Juliániát is. Testük 7 napig temetetlen maradt, de sem a vadállatok, sem a madarak nem bántották őket. Miután a császár eltávozott a városból, a keresztények tisztelettel eltemették őket.

Szent Gerázim atya

Gerázim a kisázsiai Liciában született. Fiatal korában nevelte magában az istenfélelem erényét. Szelíd ember volt és mindennél jobban megszerette Istent. Ifjú korában szerzetessé lett. Először a Thébai pusztában élt, onnan 450 körül a Jordán vidékére ment ahol kolostort alapított. Szigorú életet vezetett ott be. Saját példájával adott irányítást a kolostor atyáinak. A hét öt napján mindnyájan munkával töltötték idejüket a magányosságban, csak szombaton és vasárnap gyűltek egybe, hogy részt vegyenek a Szent Liturgián és részesül a Szent Titkokból. Egy alkalommal a pusztában oroszlánnal találkozott, amelynek talpába hegyes fadarab fúródott. Szentünk kivette a fadarabot, bekötözte a sebet. Attól kezdve az oroszlán mellette maradt, és úgy szolgált mit egy háziállat. Az atya elhunyt 475-ben. Az oroszlán nemsokára elpusztult sírjánál.


Szent Gergely püspök

Gergely Konstancia város püspöke volt Ciprus szigetén. Békében hunyt el a XIII. században.


Szent Jakab böjtölő

Jakab Föníciában, Porfirion város közelében élt remete életet a VI. században. Istentől megkapta a csodatevés adományát, és azt, hogy Jézus nevének segítségül hívásával az embereket megszabadította a gonosz lélektől. Tizenöt évet élt egy barlangban. Az ördög erős kísértéssel gyötörte meg. Balkezét tűzbe tette, hogy a bűnös nőtől megszabaduljon. Később nagyon elbukott. Elcsábított egy általa meggyógyított leányt és megölte. Bízva Isten irgalmában, egy halottak csontjaival tele barlangban telepedett le, és abban élt 10 évig a bűnbánat könnyeit siratva. Istentől elnyerte a bocsánatot és visszakapta a csodatevés adományát is.


SZENT KÁZMÉR
*Krakkó, 1458. október 3. +Grodnó, 1484.
Kázmér IV. Kázmér lengyel király hat fia közül másodikként született 1458. október 3-án a krakkói királyi várban. Édesanyja, II. Habsburg Albert Erzsébet nevű leánya nevelte kilencedik évéig. Akkor a híres történetíró, Dlugosz Jan kanonok, majd egy idő múlva az ismert humanista, Callimachus Buonaccorsi lett a tanítója. Így Kázmér és testvérei alapos és átfogó műveltségre tettek szert, amely egyformán kiterjedt a klasszikus és a kortárs irodalomra. Szellemi iskoláztatásával egy időben folyt kiképzése a lovagi szolgálatban is. A történeti források nem említik az ifjú herceg különösebb vallásos érdeklődését vagy jámborságát. Úgy látszik azonban, hogy nemeslelkűsége és jó emlékezőtehetsége révén kiemelkedett testvérei közül. Mivel szülei anyai örökösödés jogán igényt tartottak a cseh és a magyar koronára, 1471-ben Wladiszlávot, az elsőszülöttet Prágában királlyá tették, Kázmérnak pedig ugyanabban az évben a magyar koronát kellett volna megszereznie Magyarország erőszakos meghódításával. A magyar hadjárat azonban Korvin Mátyás ellen balul ütött ki, s a történtek mély és tartós benyomást tettek Kázmérra. Apja viszont egyre jobban bevonta a lengyel államügyekbe, és utódjául jelölte őt.

Amikor 1481-ben leleplezték az orosz fejedelmek Jagelló-ellenes összeesküvését, a király egy időre Litvániába tette át székhelyét, hogy ott megszilárdítsa uralmát. Családja Lengyelországban maradt, és ennek következtében Kázmér mint királyi helytartó székelt Radomban Secundogenitus Regni Poloniae (Lengyelország királyának másodszülöttje) címmel. Fiatal kora ellenére két éven át ellátta ezt a hivatalt. Igazságossága és a rablóvilág fölszámolására irányuló tettei általános elismerést, sőt szeretetet és ragaszkodást váltottak ki a nép körében. 1483 tavaszán apja a litvániai Vilniuszba hívta és ott alkancellárrá tette. Néhány hónapig tartó lelkiismeretes hivatalviselés után azonban Kázmér kénytelen volt megromlott egészségi állapota miatt Grodnóba menni, hogy ott kezeltesse magát, mivel hosszabb ideje tuberkulózisban szenvedett. Az akkori gyógymódokkal nem tudták egészségét helyreállítani, s 1484. március 4-én a krakkói püspök jelenlétében meghalt. A király Vilniuszba vitette holttestét, és az ottani dóm Mária-kápolnájában temettette el. Általános volt a gyász Kázmér felett, s tisztelete hamarosan kialakult, különösen a vilniuszi keresztények között. Litvánia lovagjai az ő közbenjárását kérték harcaikban.

Szentté avatását I. Zsigmond lengyel király kérte Zaski János lengyel prímás közvetítésével az V. lateráni zsinat idején (1512-- 1517). 1521-ben ez már meg is történt, és a kanonizáló bullát az akkor éppen Rómában tartózkodó polocki püspöknek, Ciolek Erazmusnak adták at. Az okmány azonban sohasem jutott el Lengyelországba, mert Ciolek püspök Rómában pestisben meghalt. Minden akta és okmány elpusztult a kor zűrzavaraiban. A reformáció után III. Wasa Zsigmond király újra kérte Kázmér kanonizációját, és 1602-ben VIII. Kelemen pápától új okiratot kapott, mely X. Leó korábbi iratára hivatkozott. 1604. május 10-én Szent Kázmér ereklyéit egy új kápolnába vitték át Vilniuszban. Nem sokkal később ott épült föl az első templom a város és a keresztény Litvánia védőszentjének tiszteletére.

Történeti dokumentumokból és kortársak tanúvallomásaiból elég anyag van birtokunkban, amely világosan megrajzolja a szent lelki képét. Minden forrás egyhangúan bizonyítja, hogy Kázmérnak olyan jellembeli és lelki vonásai voltak, amelyeket az udvari élet körülményei közt sem megszerezni, sem megőrizni nem volt könnyű.

Kázmér jámborságát, minden mélysége mellett, jótékony rejtőzés jellemezte. Az államvezetéssel járó sokféle elfoglaltsága mellett mindig talált alkalmat, hogy feltűnés nélkül visszavonuljon az imádság csendjébe. Különös szeretettel és tisztelettel volt a Szűzanya iránt. A Szent Bernátnak tulajdonított Omni die dic Mariae... (Minden nap mondj Máriának...) kezdetű imát saját kezűleg írta pergamenre, és ismételten megtette imádsága és elmélkedése tárgyává. Ettől a pergamentől sohasem vált meg, még a halálos ágyán sem. Amikor 1604-ben fölnyitották a koporsóját, ezt az írást találták a feje alatt. Jámborságában távol állt tőle minden magamutogatás. A tanúk állítása szerint szívesen használta föl az éjszaka vagy a kora reggel csendes óráit, hogy észrevétlenül imádkozhasson a templomban. Istennel való együttélése személyes, kimunkált, következetes és mély volt. Odaadásából merítette az erőt az állandó önneveléshez és mások vezetéséhez. Különösen fontosnak tartotta az erkölcsi tisztaság megőrzését és szeretetben való elmélyítését. Abból a tényből, hogy Kázmér nem követte orvosai tanácsát és nem hagyta abba az önmegtartóztatást, egyes életrajzírói azt a következtetést vonták le, hogy tisztasági fogadalmat tett. Élete utolsó éveire vonatkozóan ez nem is látszik valószínűtlennek, de mindannak megfelelően, amit róla tudunk, Kázmér számára a tisztaság nem erkölcsi alapon álló testellenes tüntetés volt, hanem szívének egyszerű tette, amely a hit és a szeretet odaadásából fakadt.

Kázmér lelkületére elsősorban jellemző -- az összes dokumentumban hangsúlyozott -- szeretete és igazságossága az emberek iránt. Amikor egy alkalommal Boroszló polgárai segítségét kérték a csapássá lett rablóvilág leküzdésére, mivel az már az egész tartományukban elhatalmasodott, levélben azt válaszolta nekik (1482. február 11.), hogy megteszi a kellő intézkedéseket az igazságosság érdekében, melynek gyakorlására egész életében törekedni akar. Nemcsak a lengyel életrajzírók festenek Kázmérról kiváló képet, hanem még egy kortárs porosz krónika is kiemeli eyyéniségét. Ez a forrás is nyomatékosan és félreérthetetlenül dicséri a régens Kázmér igazságosságát és bölcsességét. Targowiczki János, a királyi kancellária titkára ugyanebben a szellemben megállapítja, hogy Kázmér jellemének említett tulajdonságaival ,,sok nép szívét'' megnyerte. Szent Kázmérnak oly gyakori, jámborkodó elrajzolása ellen hatásosnak tetszik mindenekelőtt az a tárgyilagos és lelkes dicséret, amelyet Callimachus, a nagy humanista talált a lengyel királyfira: ,,Vagy nem kellett volna megszületnie, vagy örökké kellett volna élnie.''

Ünnepét 1621-ben vették föl a római naptárba, március 4-re.

--------------------------------------------------------------------------------

Szentünk, akit a lengyel nép oly mélyen szeretett és tisztelt, -- amint mondják -- hercegi ruhája alatt állandóan vezeklő inget viselt, a földön hált, s amennyire csak lehetséges volt, megtagadta magától a fejedelmi élet kellemességeit. Egy óra az örökmécses fényénél többet jelentett neki, mint az udvari népnek egy ünnepi éjszaka a csillárok ragyogásában. Ha nem találták a lakásán, tudták, hogy a várkápolnában vagy a város valamelyik templomában kell keresni. Aki segítséget kérve hozzá fordult, megtapasztalhatta Kázmér nagy igazságosságát és szelídségét, melynek forrása elmélyült vallásossága volt.

Kázmér előre megmondta halála napját és teljes buzgósággal készült rá. Haldokolva azt a kívánta, hogy a Minden nap mondj kezdetű Mária- imádságnak, amelyet annyira szeretett, másolatát tegyék a koporsójába.

Amikor elérkezett halálának órája, teljes áhítattal megcsókolta a Megfeszített sebeit és Istennek ajánlotta lelkét. Halála után százhúsz évvel fölnyitották a sírját. Teste a sírbolt nedvessége ellenére ép volt, sőt a leplet, amelybe burkolták, a Mária-himnusszal együtt sértetlenül találták. Három napon át -- így tudja a jámbor hagyomány - - kellemes illat áradt a sírból. A seregestül odasiető hívek tisztaságának jelképét látták benne.

Szent Adorján     püspök és vértanú, † 875   


BOLDOG BOLESLAWA MARIA LAMENT III. r., rendalapító (1862-1946)
A lengyelországi Lowicz városban született, ugyanott végezte a gimnáziumot. Aztán Varsóba költözött, ahol varrodába járt, munkásként kereste meg kenyerét. Közben bekapcsolódott a varsói szegényeket, elhagyatottakat segíto egyházi kezdeményezésekbe, különösen az 1892-93. években. Megismerkedett a kapucinus Boldog Kozminszki Honorát atyával (lásd: okt. 13.), aki sok szociális és karitatív egyházi intézmény alapítója volt, s abban az idoben (1892 óta) Nowe Miasto-ban élt a kolostorban. Az o lelki irányítása alatt 1905-ben megalapította a Szent Családról nevezett Misszionárius Novérek kongregációját, melynek fo hivatása az Egyház egységének elomozdítása volt az ortodox keresztényekkel. 1907-ben Szentpéterváron is letelepedtek. és orosz területen nevelointézetet muködtettek a leányifjúság oktatására. 1917-tol, a szovjet hatalomátvétel miatt nem maradhattak ott tovább, visszatértek Lengyelországba. Csak néhány merész novér maradt Oroszországban és ott titokban fejtett ki apostoli tevékenységet. 1941-ben betegsége miatt lemondott a kongregáció vezetésérol s Bielostok-ba költözött. Betegségét, mely részbeni bénulással is járt, nagy türelemmel viselte, s leveleivel, tanácsaival utolsó napjaig igyekezett hasznára lenni közösségének. Szentség hírében halt meg 1946. jan. 29- én. 1991-ben avatta boldoggá II. János Pál. Jóllehet a hozzáférheto dokumentumok nem említik, hogy a ferences III. rendhez tartozott, ez mégis valószínu. Mindazok a szerzetes közösségek ugyanis, melyek Honorát atya közremuködésével keletkeztek (több mint húsz!) mind a Ferences III. Rend Regulája alapján álltak és élték szerzetesi életüket. Boldog Boleslawát ezen az alapon a ferences családhoz tartozónak tekintjük.
A boldoggá avatási dekrétumból:
(A boldog) „kitunt lángoló istenszeretetével, fáradhatatlan apostoli buzgósággal, a többi keresztény és szerzetesi erényekkel. Ilyen erényei voltak: az Isten iránt való nagy bizalom, mások iránti segítokészség, kedvesség. Élete által, melyet teljesen Isten országának szentelt, az evangélium világosságát árasztotta még nehéz és veszélyes helyzetekben is.”

Imádság: