Milánótól északra, Comoban született, fonemesi család sarjaként. Ártatlanságban és jámborságban töltött ifjúság után a Szabályozott Ferences III. Rendbe lépett, s ott komoly elorehaladást tett az erények gyakorlásában. A reguláris (szerzetben élo) III. rendi közösségek - férfi és noi ágon egyaránt - a 15. század eleje óta terjedtek el elsosorban Itáliában. Pappá szentelése után Isten igéjét hirdette Észak-Itáliában, s komoly eredményeket ért el a vallási élet megújítása terén.

Igaz, hogy ezen a területen kiváló ferences igehirdetok muködtek: a század elso felében Sienai Szent Bernardin, a másik felében Milánói B. Kristóf, Feltrei B. Bernardin, de a reneszánsz korban, amikor a vallásos élet papoknál, híveknél egyaránt sok kívánnivalót hagyott maga után, nagy szükség volt szentéletu papokra. A humanizmus pogány szelleme behatolt a papság és a fopapság életébe: sokan fényuzo módon éltek, papi kötelességeiket (zsolozsma, szentmise, igehirdetés) elhanyagolták, pogány szerzok muveit olvasták, de a szentírást nem ismerték, világias szórakozásoknak (vadászat) hódoltak, botrányosan éltek, nem tartották be a celibátust... Boldog Jeremiás az igehirdetésnek, a bunbánat cselekedeteinek szentelte életét, s szavai hatását csodatételek is növelték, melyeket életében és halála után is muvelt. 1513. márc. 25-én halt meg Forliban, s a város székesegyházában van eltemetve. Négy évszázadon át tisztelete nem szakadt meg, ezért a 18. század vége felé kérelmet nyújtottak be boldoggá avatása iránt. Neves ferences szerzo (Holzapfel) állítja, hogy a hivatalos boldoggá avatás 1908-ban megtörtént. Emiatt soroljuk a ferences boldogok közé.

„Az Úr szava: Fiakat neveltem és naggyá tettem oket, ok mégis hutlenné váltak. Az ökör megismeri gazdáját és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni.” (Iz 1, 2-3)

Imádság:

A mai ünnep annak a világraszóló eseménynek állít örök emléket, hogy Isten elküldte Gábor főangylát Názáretbe, József jegyeséhez, Szűz Máriához, hogy adja tudtára a nagy örömhírt: Isten akarja emberré váló Fiának anyjává tenni. Ezt az örömhírt Szent Lukács evangéliuma közli a világ számára: 1,26-38. Hogy mit jelent Isten fiának emberré levése, a mai ünnep előverses sztrichirájában így énekeljük: „Vigadjanak az egek és örvendezzen a föld, mert az Atyával egy öröklétű, egy kezdet-nélküli és egy-trónusú Fiú, emberszerető irgalmának gazdagságát felöltvén, Atyja tetszése és akarata szerint kiüresítette önmagát, és egy szűznek a Szentlélektől megtisztított szíve alá szállott. Ó, mily nagy csoda! Az Isten az emberek között, a befogadhatatlan egy anyaméhben, az időkön felül álló az időben, és minő hallhatatlan, hogy a fogantatás is mag nélkül történt, az önfeláldozás kifejezhetetlen, és minő titokzatos!, mert Isten az, Aki magát kiüresíti, megtestesül, és az életbe jön át...” Páratlan szavakkal magyarázza a titkot Szent Szofróniosz pátriarka: „Megtestesül az, Aki nem testből való. A mi alakunkat ölti magára az, Aki isteni természete szerint nem rendelkezik külső vagy látszólagos alakkal. Ő a testetlen olyan testet ölt magára, mint a mienk, és valóban ember lesz, Ő, Akit mindörökre Istennek vallunk. Azért akart ember lenni, hogy hasonló által tisztítsa meg a hasonlót, hogy testvér által mentse meg a testvért, hogy azonos által világosítsa meg az azonost.

URUNK SZÜLETÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA (GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY)

Mária életének legnagyobb titkát ünnepli ezen a napon az Egyház: az asszonyok közt Áldott anya lett és az "Ige testté lett". A liturgiában ezt a csodát térdet hajtva említették évszázadokon keresztül. Mai liturgiánkban a szentmise Hitvallásában a "Megtestesült ..." szavakat meghajolva mondjuk. A mai ünnepen és Urunk születésének ünnepén (Karácsonykor) a jelenlegi előírások szerint is térdet hajtunk. Ezt a titkot hirdeti naponta háromszor templomaink harangja, hívva mindenkit az "Úr Angyalának" imádkozására.

A Názáretben lakó Máriával, József jegyesével a küldött, Gábor angyal közölte a nem remélt megtiszteltetést, Isten megváltó akaratát, Jézus csodálatos fogantatását (Lk 1, 26-38).

Az ünnepet Rómában már a 7. században bevezették, neve "Annuntiatio Domini" volt, vagyis az Úr hírüladása. Keleten a legrégebbi időktől az egyik legnagyobb ünnep. Hosszú időn át Karácsony előtt ünnepelték a milánóiak és Spanyolországban.

Alapgondolat:

    Az Ige emberré lett miértünk, sőt Érted, mert végtelenül szeretett!

Zakariás atya Konstantinápolyban a charsii kapu közelében levő kolostorban élt. Bezárkózott szerzetes volt. Kitűnt azzal, ahogy az idegeneket fogadta. Életének és halálának ideje ismeretlen.

Szent Bourla Gabriella     szerzetes, † 1794.   


Szent Karina


SVÉD SZENT KATALIN apáca
*Svédország, 1331 körül. +Vadstena, 1381. március 24.
1484-ben megengedte VIII. Ince pápa, hogy Karin Ulfsdottert, akit ugyan nem avattak szentté, de 1381-ben bekövetkezett halála óta szentként tiszteltek, szent anyja mellett a Brigitta-rend második alapítónőjének tekintsék. Katalin sorsa és rendeltetése ugyanis az volt, hogy második helyen álljon egy nagyobb mellett. Svéd Szent Brigitta (lásd: A szentek élete, 365. o.) nyomdokain haladva, annak halála után neki kellett a rendalapítás művét befejeznie, és Sziénai Szent Katalinnal (lásd: A szentek élete,180. o.) együtt -- de teljességgel elkápráztatva attól a fénytől, amely a sziénai szentből áradt -- a pápákat Avignonból visszavezetnie Rómába.

Katalin 1331 körül született negyedikként a nyolc gyermekből, akiket Brigitta a férjének, Ulf Gudmarssonnak ajándékozott. Ulf nagy birtokok és jövedelmező ércbányák tulajdonosa, a svéd uralkodóház rokona, a király bizalmasa és tanácsadója volt. Amikor a gyermekek valamennyire felnőttek, elhagyta otthonát és vagyonát, s hátralévő napjait az alvastrai cisztercitáknál élte le.

Katalint szülei Risberg kolostorában neveltették; csak tizennégy évesen tért haza, és ekkor anélkül, hogy megkérdezték volna a szándékát, férjhez adták Kyreni Egárdhoz (+1351). Rövid házasságuk alatt Katalin férje hozzájárulásával továbbra is azt a szigorú vezeklő életet élte, amelyet Risbergben kezdett el. Ezekben az években halt meg az apja, s anyja hamarosan visszavonult egy Alvastra melletti remetelakba. Ott kapta nagy látomásaiban a megbízatást és a regulát rendalapítása számára, és azt a parancsot, hogy menjen Rómába. Ősi családi birtokát, Vadstenát átalakította kolostorrá, és elutazott az Örök Városba. Négy évvel később megparancsolta Katalinnak, hogy utazzék hozzá, s ezt a lánya kimondhatatlan örömmel fogadta. Nyilvánvaló lett Brigitta számára, hogy kezdődő nehéz munkájában Katalinnak kell mellé állnia segítőként. Az a Róma, amelyben a két nő hosszú elválás után átölelte egymást, számukra borzasztó város volt. A pápák negyven év óta Avignonban székeltek, és csúnya történeteket meséltek udvartartásuk léhaságáról, simóniájukról és nepotizmusukról. A Krisztus földi helytartója iránti keresztény tiszteletnek nyoma sem maradt. Itáliában és mindenekelőtt magában Rómában szétesett a rend, pogány, habzsoló mohóság és zabolátlanság ködlött fel a régi latin talajon. Az Orsinik, a Colonnák és más hatalmas római nemesi nemzetségek véres utcai csatározásaikkal a város nagy részét rommá tették. Kecskenyájak legelték azt a füvet, amely a Szent Péter bazilikában sarjadt ki. A városban oly nagy volt a bizonytalanság, hogy Brigitta alig merte elkísértetni magát a szentek sírjaihoz irányuló fáradhatatlan zarándoklataira rendkívül szép tizenkilenc éves lányával. A leány kétszer is csak nehezen tudott megmenekülni attól, hogy elragadják. Katalin egy levelében így panaszkodott minderről:

,,Nyomorúságos az életem, bezárva, mint valami állat, miközben mások templomba járnak és táplálhatják lelküket. Testvéreim Svédországban legalább békében szolgálhatnak Istennek.'' Haza szeretett volna térni, s ekkor érkezett meg a hír Egárd haláláról. Ezzel végképpen anyja sorsához és hivatásához láncolódott.

Jellemző mindkét szent asszonyra, hogy az egyházi élet rettenetes elhanyagoltsága sem vette el a kedvüket és hűségüket sem rendítette meg; ellenkezőleg: buzgóságuk fellángolt. Saját magukon kezdték a reformot: vezekeltek és imádkoztak. Naponta órákon át elmélkedtek Krisztus szenvedéséről, míg csak látható nem lett számukra a szenvedő Úr, és sebeiben meg gyalázatában fel nem ismerték a mindenkori Egyházat. Szolgálatkészen dolgoztak hát a kimerülésig, hogy az Úr misztikus testének roncsolt tagjait helyreállítsák. Zarándokházat rendeztek be, amelyben a hazájukból érkező számtalan zarándok jó szállást, és olyan gyóntatóatyát talált, aki megértette nyelvüket. Bejárták a nyomornegyedeket, összeszedték az öregeket, betegeket és elárvult gyermekeket, hogy gondoskodjanak róluk. Több mint húsz éven át élt Katalin anyja szeretetszolgálatának, miközben amaz járta a bíborosok és püspökök palotáit, hogy elérje rendi regulája megerősítését, és szenvedélyes leveleiben emésztő aggódással ostromolt pápákat és királyokat, hogy könyörüljenek az Egyházon.

1372-ben Brigitta elindult élete utolsó nagy zarándokútjára Jeruzsálembe, és magától értetődően azt kívánta, hogy a lánya kísérje el. Katalin haldoklóként hozta vissza az anyját. Halála előtti látomásában Brigitta átélte élete vágyának beteljesülését: beöltözését Vadstenában. Katalint rendelte lelki örökösévé, és a leány anyja relikviáival együtt 1373-ban V. Orbán bulláját is magával vitte hazájába, s ez engedélyezte a vadstenai jámbor nőknek a szerzetesruhát, a fogadalmat és az alapítónő regulája szerinti életet.

Csak rövid ideig élvezte Katalin Vadstena békéjét, és állt apátnőként a növekvő közösség élén. 1375-ben már ismét Rómában volt, hogy a svéd királyi ház megbízásából előkészítse anyja szentté avatását. Ott találkozott a pestisbetegek ágyánál Sziénai Szent Katalinnal, aki -- akkor még nem volt harmincéves sem -- bátorságával és izzó Krisztus- szeretetével magával ragadta az egész világot. A svéd Katalin ismét megtalálta azt a nagyobb társnőjét, akinek a kíséretében szolgálva feláldozta önmagát. Hogy a hallgatag svéd nőnek mekkora része volt abban a csodálatos diadalmenetben, amelyben Sziénai Szent Katalin visszavezette Rómába XI. Gergelyt, azt csak Isten tudja. Úgy tűnik azonban, hogy a pápa is megsejtette ezt. Gergely utóda, VI. Orbán, aki alatt 1378-ban elkezdődött a nyugati egyházszakadás, a két szent nőt együtt akarta Nápolyba küldeni, hogy Johanna királynőnek, aki a szakadár pápát, VII. Kelement támogatta, lelkére beszéljenek. A tervből azonban nem lett semmi, Katalin pedig visszautazott Vadstenába, mert a római zűrzavarok lehetetlenné tették Brigitta boldoggá avatásának további munkáját.

Ereje megtört. Gyomorbaja még az Eucharisztia vételét is lehetetlenné tette számára, de annyira kínozta a vágy, hogy betegágyához vitette a szent ostyát, hogy legalább láthassa.

1381. március 24-én halt meg Vadstenában.

Artemon a piszidiai Szeleukiából származott. Istenfélő élete az apostolok korában játszódott le. Szent Pál apostol tanítványa lett, az apostol tette a város püspökévé. Jól kormányozva híveit, mindenkinek igyekezett mindene lenni. A hitet hirdetve és sok csodát téve késő öregségben fejezte be életét.