Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

CORTONAI (*) SZENT MARGIT bűnbánó - Szent Muza szűz

2021. május 16. - Andre Lowoa

CORTONAI (*) SZENT MARGIT bűnbánó, III. r. (1247-1297)

Lavianoban (Cortonától nem messze) született. Édesanyja vallásosan nevelte, de ot Margit 7 éves korában elveszítette. Mostohaanyja nem szívlelte, emiatt Margit 17 éves korában Montepulciano-ban elszegodött szolgálónak egy nemesemberhez. Hamarosan szerelmi kapcsolat jött létre köztük (Margit nagyon szép volt), a viszonyból egy fiúgyermek is született. 9 év telt így el, mígnem egyszer téli idoben a férfi, kutyája kíséretében elment hazulról. Két nap múlva csak a kutya tért vissza, elvezette Margitot gazdája már oszlásnak indult holttestéhez. A látvány megdöbbentette s mindjárt arra gondolt: mi lett a szerencsétlen ember lelkével? Mélységes bánat vett erot a lelkén. Otthagyta a házat, s gyermekével együtt hazájába tért vissza. Falujában a legközelebbi vasárnap gyászruhában, kötéllel a nyakán térdelt a templom küszöbére s nyilvánosan bocsánatot kért mindenkitol, akit megbotránkoztatott. Apja kész volt ot visszafogadni, de mostohája látni sem akarta. Ekkor Cortonába ment, életgyónást végzett s kérte, hogy beléphessen a ferences III. rendbe. Háromévi próbaido után vették fel. Margit egy szegényes házikóban húzta meg magát, keményen dolgozott, hogy a maga és fia számára a szükségeseket megkeresse s olyan vezeklo életet folytatott, mely párját ritkítja a szentek történetében. Az Úr Jézus nap mint nap szólt hozzá. Egy alkalommal azt mondta neki: „Margit, én téged a bunösök tükrévé tettelek. Általad a legmegátalkodottabbak is megismerhetik irgalmamat.” Sok belso tusán, kísértésen is keresztülment. A lélek sötét éjszakáján is. A testi önsanyargatásban hajlamos volt a túlzásra, ezért gyóntatóatyjának kellett mérsékletre intenie. Határtalan öröm töltötte el, amikor egyszer ot az Úr szeretett leányának nevezte. 25 évi kemény vezeklés után ezt hallotta az Úrtól: „Te tiszta lettél a tisztaság iránti szereteted miatt, ezért a szüzek közé helyezlek téged.” Kórházat is alapított s társulatot a szegények gondozására. 50 éves korában halt meg. Teste épségben maradt s a tiszteletére épült templomban látható. XIII. Benedek pápa avatta szentté 1728-ban. Éveken át átélte azt a próbatételt, melyet a misztikusok „a lélek sötét éjszakájának” neveznek. Jézus elore megmondta neki: „Veled leszek, és mégsem leszek veled. Felruházlak kegyelemmel, de úgy véled majd, hogy megfosztottalak tole, mert jóllehet teljesen benned maradok, nem leszel képes rá, hogy felismerj… Mint ahogy a kereszten elrejtettem hatalmamat, úgy rejtozöm el eloled, hogy magad ébredj rá, mi vagy nélkülem.”
Imádság:
Istenünk, te nem akarod a bunös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen, engedd jóságosan, amint Margit szolgálódat a kárhozat útjáról irgalmasan az üdvösség ösvényére vezetted, úgy mi is, buneink rabságából megszabadulva, tiszta szívvel szolgálhassunk neked. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Mózes


Szent Muza szűz

Muza, Rómából származott. Fiatal korától mindenkit magához vonzott jó erkölcsével és lelke tisztaságával. Egy éjjel, álmában megjelent neki az Istenszülő, hasonló korú lányokkal és megkérdezte tőle, hogy akarna-e velük együtt élni? Igenlő feleletet adva, várta az életből való eltávozását. A látomás utáni 25. napon megbetegedett, a 30. napon pedig az Istenszülő, újból megjelenve neki, átvitte őt a földi életből az örök életbe. Ez az V. században, történt.

 

Nepomuki Szent János vértanú

nszj.jpgNepomuki Szent János életének áttekintését megnehezíti, hogy vele csaknem egyidejűleg egy másik Nepomuki (tulajdonképpen Pomuki) János is működött Prágában, aki szintén kanonok és érseki helynök volt és aki szintén IV. Vencel király önkényének esett áldozatul. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az ifjabb Nepomuki János egykorú hiteles feljegyzések szerint az Egyház jogainak állhatatos védelmezésével vonta magára a zsarnok uralkodó haragját, míg a szentnek köztudomás szerint a gyónási titok megőrzése miatt kellett kínos halált halnia, lehetetlen őket összetévesztenünk.

Nepomuki Szent János 1340 körül született a pilseni járás Nepomuk nevű helységében. Mivel mindjárt születése után életveszélyes betegségbe esett, szülei a közel fekvő zöldhegyi cisztercita kolostor templomába vitték őt és az ottani híres csodatevő Mária-kép előtt megfogadták, hogy felgyógyulása esetén Isten szolgálatára szentelik. Isten szívesen fogadta az áldozatot és már néhány nap múlva visszaadta a kis beteg egészségét. Szülei ettől fogva kettős gonddal ügyeltek gyermekük testi és lelki fejlődésére. Mivel a papi pályára szánták őt, magasabb tanulmányainak elvégzésére a prágai egyetemre küldötték, melyet IV. Károly császár csak: néhány évvel korábban alapított meg. János könnyűszerrel győzte a tanulást. A szükséges bölcseleti és teológiai ismeretek elsajátítása után a prágai egyházmegye papjelöltjei közé lépett. János prágai püspök nagy örömmel fogadta a tanult és tiszta erkölcsű ifjú jelentkezését és harmincnapi teljes visszavonultság után áldozópappá szentelte.

A lelkes ifjú a Boldogságos Szűz tiszteletére épült Teyn-templomban kezdte meg apostoli működését. Mint hitszónok csakhamar egyike lett a cseh főváros legkeresettebb papjainak. Szavait mély meggyőződés és szent lelkesedés tüzesítette át. Ami a szívén feküdt, abból sohasem csinált titkot. A hatalmasok bűneit éppoly tiszteletreméltó bátorsággal ostorozta, mint az alacsonyrendűek botlásait. Szavait szigorú aszkéta életmódjával nyomatékozta. Nem csoda, hogy nagy hatással volt a népre. A prágaiak ezerszámra özönlötték körül szószékét s beszédeinek bevégeztével gyóntatószékét, hogy a hallottak nyomán gyökeresen megjobbítsák életüket. János püspöknek is annyira tetszésére volt a lelkes fiatal pap működése, hogy sietett őt székesegyháza kanonokjai közé fogadni.

A kiváló szónok és a szentéletű aszkéta híre mihamar elhatott a királyi palotába is. IV. Vencel király, a jeles Károly császár méltatlan fia, aki fiatal kora ellenére ledérségével már annyiszor megbotránkoztatta a prágaiakat, szintén érdeklődni kezdett iránta. Az 1379 év nagyböjtjére Jánost bízta meg a királyi kápolnában szokásos böjti beszédek elmondásával. János, bár nem szívesen, de vállalkozott a kényes feladatra és azt olyan fényesen oldotta meg, hogy maga a fásultszívű uralkodó is épült rajta. Johanna királynéra meg egyenesen kinyilatkoztatásként hatottak a szentnek szavai. A szerencsétlen fiatal asszony ugyanis, aki csak nemrégiben került bajor hazájából Prágába, pokolnak érezte az életet durva és kicsapongó férje oldalán. Nagy elhagyottságában kétszeresen szükségét érezte a vallás vigasztalásának. Örömmel kapott tehát a kedvező alkalmon és azon nyomban gyóntatójául választotta János kanonokot. A szent vállalta a nehéz szerepet. Vigasztaló és erősítő szavával állandóan ott állott a szegény, szenvedő királyné oldalán s fokozatosan a keresztény türelem és erősség hősévé nevelte. A romlottlelkű király azonban, aki mindenkit a maga gonosz jelleme szerint ítélt meg, éppen az ellenkezőre magyarázta Johanna magatartását: türelmében nem a keresztény megnyugvás kivirágzását, hanem a rejtett bűn magbujását látta. Azt kezdte hinni, hogy a jámbor és szentéletű királyné titokban megcsalja őt. Mivel azonban közvetlen bizonyítékot legnagyobb igyekezettel sem tudott előkeríteni, arra a pokoli gondolatra jutott, hogy gyóntató atyján keresztül kísérli meg hitvese vélt titkának felfedését. Magához hivatta tehát Nepomuki Jánost és először ígéretekkel, maja fenyegetésekkel próbálta őt a királyné gyónásának elárulására bírni. A szent azonban felháborodva utasította vissza a nemtelen kívánságot és kereken szemébe mondta a királynak, hogy a gyónási pecsétet senki halandó kedvéért nem hajlandó megtörni. A király egy ideig még erőltette a dolgot; így többek közt a legközelebb megüresedő püspökséget ígérte Jánosnak, ha közli vele a királyné gyónását. De János feleletre sem méltatta.

Ez az állhatatosság magánkívüli dühbe hozta a zsarnok uralkodót. Azonnal tömlöcbe hurcoltatta a szentet, ott saját jelenlétében kínpadra vonatta és égő fáklyákkal süttette. János azonban most is néma maradt. Kínjai közepett csak Jézus és Mária nevét sóhajtotta. Már több napja szenvedett, mikor a királyné közbenjárására megkegyelmeztek neki, sőt nemsokára szabadságát is visszaadták. János azonban tudta, hogy napjai meg vannak számlálva. Úgy iparkodott tehát életét berendezni, hogy a nagy leszámolás készen találja. Utoljára 1383 húsvétján lépett a székesegyház szószékére. Ebből az igéből indult ki: „Egy kevéssé és már nem láttok engem” (Ján. 16,16), és prófétai lélekkel nemcsak közeledő halálát jósolta meg, hanem azokat a borzalmas megpróbáltatásokat is, melyek Csehországra jövendők voltak. Utána elzarándokolt a bunzlaui híres búcsújáróhelyre. Visszajövet véletlenül a király szeme elé került, aki haladéktalanul elfogatta és mindjárt bevezetőnek így förmedt rája: „Nyomorult, azonnal mondd meg, mit gyónt a királyné, mert különben a Moldvába dobatlak”. A szent azonban, aki már régen leszámolt a halállal, néma hallgatással felelt, mire a király féktelen haragjában megparancsolta bakóinak, hogy a sötétség beálltával Jánost dobják a Moldva folyóba. Úgy is történt; 1383 május 16-án a híres Károly-hídról a sebesfolyású folyamba lökték.

Isten azonban nyomban megdicsőítette hős vértanúját: alig hogy élettelen teste felmerült a habokból, ragyogó fény övezte körül. A szokatlan fény láttára az emberek ezrével tódultak a folyó partjára; nemsokára megjelentek a káptalan kanonokjai is, és mikor felismerték megdicsőült társukat, saját vállukon vitték tetemét a Szentkereszt-templomba. Innét később a székesegyházban felállított nagyszerű síremlékbe szállították át a drága hamvakat; jelenleg is ott nyugosznak. Mikor 1719-ben felnyitották a sírt, a szent nyelvét még egészen ép állapotban találták.

A gyónási titok vértanúját a nép mindjárt halála után szentként kezdte tisztelni, de hivatalos szenttényilvánítása csak századokkal később, 1729-ben következett el. Azóta Nepomuki Szent János a legnépszerűbb és legtiszteltebb szentek közé tartozik. Tisztelete nálunk is igen nagymértékben el van terjedve. Szobrával lépten-nyomon találkozunk hidakon, patakoknál, kutaknál és útszéleken.


Ugyanerre a napra esik:

Szent Ubaldus püspök és hitvalló (+1160)

Jámborságban és komoly tanulásban töltött ifjúság után pap, majd huzamos ellenkezése dacára Gubbióban püspök lett. Különösen határtalan igénytelenségével és szelídségével székvárosának valóságos angyala lett, polgárháborúkat szüntetett meg, Rőtszakállú Frigyes császárt rábírta, hogy a város elpusztításától álljon el.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

Szent György püspök - NEPOMUKI SZENT JÁNOS

Szent György püspök


György a IX. században élt, a képromboló tévtanítás viharainak idejében. 842-ben tették meg Mitiléné püspökének.


NEPOMUKI SZENT JÁNOS
*Pomuk, 1350. +Prága, 1393. május 16.
Közép-Európában sok hídon látható az a többnyire barokk kiképzésű szobor, amely egy papot ábrázol, mutatóujját ajkára téve, mintegy csendre intve magát és másokat. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja ő: Nepomuki János. Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik.

A legenda elmondja, hogy Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Napomuk) helységben született, Dél-Csehországban. Jogi tanulmányainak befejezése után -- annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott - - gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. Egy másik változat szerint a Moldva leapadt annyira, hogy megtalálhassák. Halálának éve 1383. A prágai Szent Vid-székesegyházban temették el.

A legenda elbeszéli még, hogy kénytelenek voltak sírját ráccsal elkeríteni, mert aki tisztességtelen szándékkal lépett síremlékéhez, azt Isten súlyos büntetése érte. Szenttéavatási eljárását már a 16. században elkezdték, de csak 1729-ben fejezték be, miután az ereklyék tisztelete a huszita mozgalom és a harmincéves háború ellenére is egyre nőtt. Nem sokkal a szentté avatás után megtalálták a vatikáni levéltárban az akkori érseknek, Jentzenstein (vagy Jenstein) Jánosnak egy iratát, aki 1381--1396 között ült Prága érseki trónján. Panaszirat ez Vencel király ellen. Felsorolja részben az Egyház jogait, részben az érsek birtokát és személyét illető túlkapásait. Felrója neki ezenkívül, hogy 1393-ban megkínoztatta és a Moldvába fojtatta általános helynökét, Nepomuki Jánost. A gyilkosság oka egyházi jogokkal kapcsolatos nézeteltérés volt. Az általános helynök az érsek megbízásából, a király kifejezett akarata ellenére, jóváhagyta Kladrub kolostorában egy új apát megválasztását.

Nepomuki Jánost, az egyházjog doktorát és később az érsek általános helynökét 1372 óta számos prágai forrás emlegeti. Kínzatását és halálát, amelyet a király haragja okozott (aki állítólag még kínzásában is részt vett), nemcsak Jentzenstein levele említi. Megtalálható más forrásokban is, amelyek hamarosan az események után keletkeztek. Itt sehol sincs szó arról, hogy a szerencsétlen prelátus a királyné gyóntatója lett volna. E források szerint inkább az Egyház jogaiért halt vértanúhalált. Ám az említett panaszos irat az érseket minden aszkézise és személyes jámborsága mellett olyan embernek jellemzi, akit nagyon, sőt túlságosan foglalkoztatott az Egyház anyagi jóléte és saját tulajdona. Attól sem riadt vissza, hogy a földi érdekek megvédésére minden fontolgatás nélkül alkalmazza az egyházi átkot. Innen nézve Nepomuki János megöletése fölháborító ugyan, de nem föltétlenül az Isten dicsőségét szolgáló vértanúság. 19. és 20. századi történészek, akik megkísérelték az ügyet földeríteni, attól sem riadtak vissza, hogy jámbor csalásról beszéljenek.

Nem valószínű az a föltételezés, hogy egyszerre két hasonló nevű ember élt volna Prágában, s hogy közülük az egyiket mint a királyné gyóntatóját 1383-ban, a másikat pedig mint az érsek helynökét éppen tíz év múlva megölték. Ráadásul úgy, hogy mindkettőt a megkínzatás után Vencel király parancsára a Moldvába fojtották. 1383-ból semmiféle híradás sincs Vencel efféle bűntettéről, viszont négy forrás is említi az általános helynök 1393. évi halálát. És nyilvánvaló az is, hogy mindig csak egyetlen sír volt a Vid-székesegyházban. A sírfelirat, amely az ott eltemetett Nepomuki János halálát 1383-ra teszi, csak a 16. század közepéről való, ezért nincs bizonyíték-értéke.

Ezért ma általában abból a föltevésből indulnak ki, hogy csak egyetlen Nepomuki János volt, aki a prágai érsek helynökeként ismételten összeütközésbe került Vencel királlyal és tanácsosaival. Végül az említett viszály miatt megölték. Nincs azonban magyarázat arra, hogyan lett a helynökből a királyné gyóntatója. A legendának ezt a lényeges részét sokan egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

A történelmi kutatásnak ez a legújabb állásfoglalása azonban mellőz egy fontos utalást, amely a legenda keletkezését sokkal közelebb viszi a történelmi tényekhez, mint azt először vélték. Thomas Ebendorfer von Haselbach többször volt a bécsi egyetem rektora, és az első humanisták közt tartják számon. Ez a tudós így ír Császárkrónikájában: ,,Vencel a felesége gyóntatóját, Jánost, a teológia magiszterét is a Moldvába fojtatta. Egyrészt azért, mert János kijelentette, hogy csak az méltó a király névre, aki jól kormányoz, másrészt azért, mert állítólag nem akarta megszegni a gyónási titkot.'' Ebendorfer bizonyíthatóan hosszabb időt töltött Prágában 1433-ban, mindössze negyven évvel a történtek után. Ebben az időben is tudták tehát, hogy Nepomuki a király haragját vonta magára, mert szemrehányást tett neki kormányzása miatt. De ezenkívül élt a gyanú, hogy a királyné gyóntatójaként nem akarta megsérteni a gyónási titkot. A ,,jámbor csalás'' ezek szerint közvetlenül az események megtörténte után kezdődött, úgyhogy csodálkozni lehet, miért nem leplezte le valaki már akkor. Vencel szinte gyermekfővel, tizenkilenc évesen kötött házasságot a nála néhány évvel idősebb Wittelsbachi Johannával. A legenda szerint ő Nepomuki lelki gyermeke volt. Mivel 1386-ban meghalt, a vértanúságot ez elé kell helyezni. Vencel azonban 1390-ben ismét nőül vett egy Wittelsbachi leányt, a több mint húsz évvel fiatalabb Zsófiát, akinek szépségét minden krónikás dicsőíti. Talán híresztelések keringtek Prágában arról, hogy Vencel féltékeny szép feleségére, és esetleg tényleg érdekelte, hogy mit gyónt? Honnan eredt Vencel különös gyűlölete Nepomuki ellen? A székeskáptalan többi, vele együtt letartóztatott tagja túlélte a fogságot és a kínzatást!

Az a vallásos mozgalom, amely Husz János föllépése óta terjedt cseh földön, szintén hozzájárulhatott Nepomuki Szent János tiszteletének kialakulásához. Mert Vencel és második felesége, Zsófia, támogatta az újító Huszt. Ezért többen azt állítják, hogy Nepomuki tiszteletét és szentté avatását úgy kell tekintenünk, mint tudatos támadást a huszitizmus ellen.

A tudósok vitatkozása ellenére Nepomuki János szobra még mindig ott áll a prágai Károly-hídon és sok egyéb helyen. Ujját ajkára illesztve megőrzi saját titkát is.


--------------------------------------------------------------------------------

A messzi földön tisztelt szentnek, a ,,gyónási titok vértanújának'' papi egyéniségére szolgáljon illusztrálásul életáldozatának elbeszélő kedvvel földíszített előadása:

Vencel király udvari társaságával a Hradzsinban lakománál ült. Hirtelen mindnyájan megdermedtek, mert uruk dühödten tört ki magából, és a szakácsért kiáltott. Úgy látta, rosszul van megsütve a kappan, amit fogyasztani akart. Dühösen megparancsolta, hogy magát a szakácsot húzzák tüstént nyársra, és süssék meg, jobban, mint ő a kappant. Rémületében senki sem merészkedett ellentmondani a szeszélyes királynak.

Akkor fölállt János kanonok, a királyné szónoka és gyóntatója, a király lába elé esett, és nyomatékosan kérte, hogy vonja vissza parancsát: ,,Uram, királyom, üzend meg a hóhérnak, hogy csak tréfáltál!''

Vencel haragja újra föllobbant, és megparancsolta az őrségnek, hogy vessék a papot sötét börtönbe. János sokáig ült a rabságban. A király meg akarta törni, mert már többször merészelt neki ellentmondani, és visszautasítani a királyi kívánságokat. Most itt volt a várt alkalom.

Néhány nap múlva hívatta a király. János nagy csodálkozására barátságosan fogadta. ,,Kedves barátom -- mosolygott a király --, sajnálom, hogy olyan gorombán bántam veled. De hát mi ütött beléd, hogy az összegyűlt udvari nép előtt ellentmondj nekem? Nos, hagyjuk a dolgot. Egyébként azért hívattalak, hogy megmondjam: püspöki széket szánok neked vagy a visehrádi prépostságot. Tudod, hogy ezzel a hivatallal együtt jár az örökös királyi kancellári cím és évi százezer arany jövedelem.''

,,Meglepsz, fönséges uram -- mondta a kanonok --, de...'' ,,Nem, ne ellenkezz, Nepomuki János! Meg tudom én jutalmazni az érdemet. Egyébként jelentették nekem, hogy a feleségem gyakran gyón nálad, és csak hosszú idő után távozik onnan. Aggódom érte!'' -- Egy darabig hallgatott a király, majd folytatta: ,,Talán tudsz nekem valami fölvilágosítást adni, hogy miről van szó az ilyen hosszú gyónások alkalmával?''

,,Mindenben engedelmeskedem neked, ahol az bűn nélkül lehetséges -- válaszolta a pap --, de a gyónási titok pecsétjének megőrzése rám nézve kötelező, és nem tűri a legkisebb sérelmet sem.''

,,Tudd meg, János úr -- jött indulatba Vencel --, hogy az én országomban csak egy olyan pecsét van, amellyel törődöm: az enyém. Ki vele hát, mit tudsz? Titoktartásom felől biztos lehetsz.''

,,Egy papnak erre csak egyetlen felelete van: Nem, és ezerszer is nem!'' -- tiltakozott a kanonok fölháborodva. ,,De ha a király parancsolja!'' -- sziszegte Vencel, és a harag pírja öntötte el arcát. ,,Isten akkor is tiltja!''

Jánost ismét visszavitték a börtönbe. Kimondhatatlan kínokat kellett a hű hitvallónak kiállnia a torony mélyén. A király még egyszer rátámadt. Ígéreteket tett, fenyegetett, ütött, sőt a megkínzott testét maga sütögette égő fáklyával. Végül a király dühöngve így kiáltott: ,,Reszkess, te pap! Ha nem mondasz el rögtön mindent, amit a királyné meggyónt, Istenemre mondom, hogy vizet kell nyelned!'' János válasza változatlan maradt: ,,A pap, akinek Isten zárta be a száját, örökké hallgatni fog.''

Az érseknek a pápához intézett hiteles jelentése e szavakkal végződik: ,,Helynökömnek az oldalát oly súlyosan összeégették, hogy erőszakos halál nélkül is bele kellett volna halnia. Azután a tiszteletreméltó János doktort teljes nyilvánosság mellett a város útjain és utcáin át a Moldvához vonszolták. Ott kezét hátrakötötték, a fejét karikában a lábához erősítették, és száját egy fapöcökkel szétfeszítették, majd a prágai hídról letaszították, és így vízbe fulladt.''


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Nepomuki Szent Jánost a gyónási titok megtartásáért a vértanúság koronájával ékesítetted, kérünk, közbenjárására add meg, hogy példája szerint élvezhessük azok boldogságát, akik szavukkal soha nem vétettek!

Vasárnap Áldozócsütörtök nyolcadában

va_ny17.jpgKrisztus Urunk mennybe ment, az Egyház tehát az apostolokkal együtt kéri és várja a Szentlélek megígért eljövetelét, aki a vigasztalás lelke sok bajainkban. De egyúttal az igazság lelke is, aki tanúságot tesz, hogy Krisztus Isten Fia. Készüljünk tehát mi is az apostolokhoz és az Egyházhoz hasonlóan a Szentlélek Isten eljövetelére, akinek vigasztalására és tanítására éppen napjainkban oly nagy szükségünk van.

A nyolcad alatt előforduló vasárnap Szentmiséjének Bevezetésében (Introitus) a 26. zsoltár megható szavaival kéri az Egyház földről eltávozott isteni Jegyesét, hogy ne feledkezzék meg róla.[1] A szentleckében a keresztény tanítás főparancsára figyelmeztet Szent Péter apostol[2] : a szeretetre, melynek gyakorlása által Isten megdicsőíttetik az Ő szent Fiában; az evangéliumban pedig[3] az Üdvözítő megígérvén a vigasztaló Szentlélek eljövetelét, a rájuk váró üldöztetéseket is az apostolok szemei elé állítja.
_____________
[1] „Hallgasd meg, Uram, szómat, mellyel hozzád kiáltottam, alleluja: neked szólott szívem, a te arcodat kerestem, a te arcodat kérem vissza, Uram: ne fordítsd el tőlem orcádat, alleluja, alleluja. (Zsolt. 26, 7-9.) Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől féljek?” (u. o. 1.). Azért írja már Durandus i.h., hogy miután elment a Jegyes, az egyház annál állhatatosabban imádkozik.
[2] I. Pét. 4, 7-11.
[3] Ján. 15, 26-16,4.

(Forrás: Szunyogh Xavér Ferenc O.S.B.: Magyar-latin misszále. Szent István Társulat, Budapest 1933; Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 235. old.)

SZENT GARICOITS* MIHÁLY III. r., rendalapító

SZENT GARICOITS* MIHÁLY III. r., rendalapító (1797-1863)
Franciaország délnyugati részében, Ibarre-ben született szegény szüloktol. Gyermekkorában pásztorkodott. Pap szeretett volna lenni, de szülei ezt anyagilag nem tudták lehetové tenni. Nagyanyja egyszer meglátogatott egy plébánost, aki régebben ott rejtozködött a Garicoits családnál a forradalom éveiben. Ez lehetové tette, hogy Mihály elvégezze a teológiát, s 1823-ban pappá szenteljék. Ez idotájban lépett be Szent Ferenc III. rendjébe. Eloször egy beteg plébános mellett fejtett ki buzgó papi tevékenységet mint káplán. Felélesztette a vallásosságot, küzdött a janzenizmus ellen, elomozdította a gyakori szentáldozást, a Jézus Szíve tiszteletet. Két év múlva tanárrá nevezték ki a Betharram-i nagyszemináriumban, aminek késobb rektora lett. Hivatalát hozzáértéssel töltötte be. Püspöke nemsokára egyesítette a betharrami szemináriumot a Bayonne*-ivel, minek következtében Mihály atya beosztás nélkül maradt. Erre megvalósította régi tervét: papokat képez ki a nép között végzendo missziós munkára. Püspöke jóváhagyásával néhány társával közösséget szervezett, a szabályzatot 1838-ban készítette el. (Jézus Szent Szíve Papok Betharram-i Társasága.) Munkatársai száma növekedett. De közben más püspök került oda, aki úgy kívánta, hogy a közösség mindenben a püspöktol függoen muködjön. És csak az o egyházmegyéjében. Mindez nagy megpróbáltatást jelentett a rendalapító számára, de o mindent Istenre bízott. Agyvérzésben halt meg 1863. máj. l4-én, Urunk mennybemenetele napján. Halála után 14 évvel társulata pápai jóváhagyást nyert az eredeti terv szerint. Tagjai örök fogadalmat tesznek, tanítással, evangelizálással foglalkoznak. Mihály atyát 1923- ban avatták boldoggá, 1947-ben szentté.
(A papok) „mindig Isten szavát tolmácsolják és mindenkit nagy nyomatékkal hívjanak fel a megtérésre és a szent életre. A mai világban gyakran igen nehéz feladat a papi igehirdetés, mégis könnyen eléri a hallgatók értelmét és szívét, csak Isten igéjét ne általánosságban és elvontan fejtsék ki; a való élet körülményeire kell alkalmazni az evangélium örök igazságát.”
Zsinati határozat a papi szolgálatról.

Imádság:
Istenünk, Szent Mihály szolgád a népmisszió tartására papok új társaságát szervezte meg. Közbenjárására támassz buzgó igehirdetoket néped javára, hogy a hit és az életszentség mindig virágozzék Isten Egyházában. Krisztus, a mi Urunk által.



Szent Zsófia     szűz és vértanú, † 251.         

De la Salle Szent Keresztelő János hitvalló

dszkj.jpgAz ingyenes népnevelés gondolata, mely az olasz félszigeten Kalazanci Szent József életművében már a 17. század elején kivirágzott, a század végére meghódította a Francia lelket is és rövid idő alatt a nagy intézmények egész sorát szólította életre. E tüneményes siker érdeme szinte kizárólag egy nagyszívű és áldozatkész pap, de la Salle Szent Keresztelő János nevéhez fűződik.

1651 április 30-án született Reimsben. Az akkori idők rossz szokásán kívül elsősorban előkelő származásának köszönhette, hogy már tizenhétesztendős korában kanonoki széket nyert. Bölcseleti és hittudományi tanulmányait szülővárosában kezdte és a híres párizsi Saint-Sulpice papnevelőben fejezte be. Pappászentelése után a gyermek Jézusról nevezeti iskolanővérek kongregációjának vezetője lett és mint ilyen nagy buzgósággal és hozzáértéssel fáradozott az oktatás színvonalának emelésén.

Egy Roland Sarolta nevű jámbor asszony közvetítésével nemsokára összeköttetésbe került a roueni Ryel Adorjánnal, aki hozzája hasonlóan szintén a népoktatás javításán fáradozott és éppen abban az időben Reimsben egy szabadiskola felállítását tervezte.

De la Salle anyagi támogatása lehetővé tette, hogy Ryel munkatársai mindjárt két helyen telepedhettek meg. Most már az volt a legfőbb igyekezete, hogy a tanítókat közös életre bírja. E célból részletes napirendet dolgozott ki számukra. Mivel a tanítók megértést mutattak tervei iránt, 1681 jún. 24-én saját házába fogadta őket és már megszokott közös életüket fokozatosan szerzetesi életté formálta át. Hogy ezentúl egészen új hivatásának élhessen, 1683-ban lemondott kanonoki székéről; megmaradt vagyona nagy részét azonban ezentúl is a szegények segélyezésére fordította.

1684-ben újabb lépést tett a renddé alakulás irányában: lelki fiai számára egyszerű feketeszínű rendi öltönyt írt elő, elnevezte őket „keresztény iskolatestvérek”-nek (fréres des écoles chrétiennes) s végül tizenkét társával egyelőre háromévi tartammal letette az engedelmesség és a hivatásban való állhatatos kitartás fogadalmát.

Mivel az új intézmény szükségletet elékített ki, mindjárt megalakulásakor nagy érdeklődés mutatkozott iránta. Egyre gyakrabban megtörtént, hogy falusi plébánosok egy-egy testvért kértek iskolájuk számára. De la Sallenak azonban ebben a formában nem volt ínyére a dolog, mert a szerzetesség lényegével ellenkezőnek találta, hogy fiai a közösség áldásaitól és inspirációitól megfosztva magánosan tengődjenek egy-egy falusi iskola mellett. De másrészt meg szeretett volna segíteni a vidéki iskolák kétségbeejtő elmaradottságán. Hosszas fejtörés után így jutott el a hivatásos tanítóképzés gondolatáig. 1684-ben Reimsben megalapította az első tanítóképző-intézetet kifejezetten azzal a céllal, hogy a falusi iskolák számára hivatásuk magaslatán álló tanerőket nevel. Ugyanekkor saját kongregációja számára ún. előnoviciátust szervezett abból a célból, hogy a rendbe kívánkozó 14-16 éves tehetséges fiúkat megfelelő pedagógiai kiképzésben részesítse. Mint erősen gyakorlati érzékű ember azonban sem a tanítóképzőben, sem a noviciátusban nem érte be a merőben elméleti képzéssel, hanem inkább azon igyekezett, hogy minél több gyakorlati ismerettel vértezze fel növendékeit. Ezért már az első években rendszeresítette az ún. próbaelőadásokat és mintatanításokat.

1688-ban a Saint-Sutpice plébánosának hívására Párizsba tette át működésének színhelyét. Itt ismét nevezetes újítást vezetett be. Mivel az átvett iskolában egyetlen teremben több mint kétszáz gyermeket talált összezsúfolva, azon kezdte, hogy a tanulókat tehetségük és tudásuk alapján három osztályba osztotta szét s mindegyik osztálynak külön termet adott és mindegyik élére külön tanítót állított. Az új beosztás eredménye hamarosan megmutatkozott: az egyes osztályok előrehaladása egyenletessé és a korábbi viszonyokhoz képest gyorsabbá lett. Párizs bámulva figyelt fel a sikerekre. Mint előbb Reimsben és környékén, most a fővárosban is mindenüvé iskolatestvéreket kértek.

De la Salle nagy örömmel szemlélte művének rohamos terjedését. De főgondját ezentúl is a szerzetesi szellem megőrzésére és gyarapítására fordította. Hogy a munkatér állandó tágulásával együtt járó szétszóródást ellensúlyozza, 1691-től kezdve az őszi vakáció idején valamennyi rendtársát a Párizs közelében fekvő Vaugirardba gyűjtötte lelki felüdülésre s egyúttal két legbuzgóbb munkatársával egész életre szóló fogadalmat tett. 1692-ben ugyancsak Vaugirardba évenként legalább négy hétig vegyenek részt az újoncok ájtatossági gyakorlatain is.

Néhány év mulya ismét újabb térre terelődött munkássága. II. Jakab angol király ugyanis 1698-ban ötven nemes származású ír gyermeket bízott rája nevelés céljából.

De la Salle külön nevelőintézetet nyitott a kis száműzöttek számára s mivel a vállalat kitűnően bevált, az első mellé nemsokára megnyitotta a második és harmadik intézetet is. Ezekbe kiválótag elhagyott és teljesen gondozatlan gyermekeket gyűjtött, akikből kifogyhatatlan szeretetével és egyéniségének varázsával jóravaló keresztényeket tudott nevelni. Az elhagyott gyermekek mellett az iparostanoncokra is kiterjesztette figyelmét és 1699-ben megnyitotta számukra a vasárnapi inasiskolát, a legelsőt Európában. Ennek anyagát és tanrendjét egészen a gyakorlati élet követeléseihez alkalmazta s főgondját a számolás, rajz, geometria és építéstan tanítására fordította. Sőt már nem elégedett meg a hazai talajon való terjeszkedéssel, hanem 1700-ban az Örök városban is megnyitotta első iskoláját.

A szent alapító, aki szentnek éppen olyan nagy volt, mint tanítónak, élete vége felé alázatosságból mindjobban visszavonult a rend vezetésétől. 1705-ben a Rouen melletti Saint-Yonba költözött és itt egy reáliskolával összekötött nevelőintézetet, majd javítóintézetet nyitott, mellyel rövidesen épp oly bámulatos sikereket ért el, mint előbb tanítóképző intézetével vagy inasiskolájával. Saint-Yonban érte utol a halál is 1719 ápr. 7-én. XIII. Leó pápa 1888-ban a boldogok, 1900-ban pedig a szentek sorába iktatta.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

DE LA SALLE SZENT JÁNOS

Szent Izsák     vértanú, † 346.           



DE LA SALLE SZENT JÁNOS 1651. április 30-án, XIV. Lajos, a napkirály idejében született a franciaországi Reimsben, első gyermekként egy gazdag tízgyermekes családba. 1664-ben a székesegyházi káptalan kanonokja lett, majd 1670-től Párizsban tanult tovább. Szüleit korán elvesztette

Pap lett 1678-ban, majd 1680-ban teológiai doktorátust szerzett. Lemondott kanonokságáról és különösen az ifjúság nevelésével foglalkozott. Gyermeknevelés, iparostanulók és oktatóik képzése volt a programja, szegények számára iskolákat alapított. Sok könyvet írt.

Segítőtársaival 1681-ben kongregációt hoztak létre, az Iskolatestvérek kongregációját. A kongregáció fennmaradása csak sok üldöztetés elszenvedése árán sikerült. Reimsben és Párizsban tanítóképzőt szervezet. Társai komoly elhivatottsággal segítették az ifjúság nevelését.

Rouenben, 1719. április 7-én, nagypénteken halt meg. 1886-ban boldoggá avatták, XIII. Leó pápa 1900. május 24-én avatta szentté. A keresztény nevelés-oktatás védőszentje.


Példája:
    Az ifjúságnak nagyon nagy szüksége van jó nevelőkre. Imádkozz értük!

Szent Achiliász püspök

Szent Achiliász püspök

Szentünk istenfélő szülőktől származott. Ő is erre az életre adta magát. Megtanulva a filozófiát és a világi tudományokat, emellett sok jótéttel tette ékessé életét, ezért a thesszáliai Larissza püspökévé szentelték. Részt vett az I. egyetemes zsinaton ahol úgy megszégyenítette a tévtanítókat, hogy csodálatot váltott ki mindenkiből. Visszatérve Larisszába, sok pogány templomot lerombolt és új, keresztény templomot épített helyébe. Sok csodával is ékeskedett. Meghalt 330 körül.



Szent András     vértanú, † 251.    

süti beállítások módosítása