A nyári kántorböjt ugyanis eredetileg a gabonaaratásért hálaadó ünnep volt. Ma gondolhatunk az Egyház lelki aratására; a bérmálkozókra és az újonnan fölszentelt papokra.

E miséknek egy másik, de gyöngén hangsúlyozott motívuma a lelki megújulás és a bűnbánat.

Első szentlecke. Ap. Csel. 2,14-21
Második szentlecke. Ap. Csel. 5,12-16
Szekvencia. Veni, Sancte Spiritus
Evangélium. Ján. 6,44-52

Életíróinak egybehangzó állítása szerint már kora gyermekségében megmutatkozott benne a későbbi nagy szent. Még mielőtt olvasni megtanult volna, már órákat töltött az imazsámolyon, és mikor kérdezték tőle, mit tud olyan sokáig imádkozni, ő így válaszolt: „Kegyelmet kérek Istentől az ő szent akaratának megismerésére”. Amint iskolába kezdett járni, a kicsiny kosárkájába tett kalácsot és gyümölcsöt sohasem maga ette meg, hanem vagy a szegényeknek adta, vagy pedig beküldte a raboknak, akiknek börtöne előtt nap-nap után elhaladt. Nem kevésbé kedves foglalkozása volt a szegény és tanulatlan gyermekekkel való bajlódás; boldog volt, ha megtaníthatta őket az Úr imádságára, az Angyali üdvözletre vagy a Hiszekegyre. Emellett a lelki életben olyan bámulatos haladást tett, hogy kilencéves korában már teljesen otthonos volt az elmélkedő imádságban. Már ebben az időben mondhatatlan szeretettel és gyöngédséggel élte bele magát a kínszenvedés és az Oltáriszentség titkába. Tízéves korában megengedték neki az Úr asztalához való járulást. Azóta nem volt hőbb vágya, mint minél gyakrabban és minél bensőbben egyesülni lelkének jegyesével. Szeretetével arányosan nőtt a bűntől való irtózása; ha egy tiszteleten vagy illetlen szót hallott, képes volt miatta egész éjszakán át sírni.

Ilyen lelkület mellett természetes, hogy nem érezte magát jól a világban. Még nem volt tizenkét éves, mikor örök szüzességet fogadott s fogadalmához hű maradt akkor is, mikor a kérők egész serege versengett kezéért. Atyja egy ideig valóban házasságra akarta őt kényszeríteni; utóbb azonban hosszas kérlelésre elállott ettől a szándékától és megengedte a kolostorba vonulást. Magdolna sietett is élni az engedéllyel: 1583 jan. 30-án a sarutlan karmelita apácák firenzei San Fridiano kolostorába lépett. Választásában, mint később maga bevallotta, elsősorban az a szempont vezette, hogy a karmelitáknál gyakrabban járulhat az Úr asztalához, mint egyebütt. De a belépés fölött érzett öröme nem sokáig tartott: még a próbaidő folyamán súlyos betegségbe esett, mely szinte a halál örvényéig sodorta. Mivel felgyógyulásához semmi remény nem volt, elöljárói kivételesen megengedték neki, hogy még a próbaidő letelte előtt örökös fogadalmat tehessen. A nagy esemény 1584. máj. 27-én ment végbe. Magdolna mindjárt utána elragadtatásba esett, mely két teljes óráig tartott. Ezalatt sápadt és beesett arca megtelt és megszépült, a szenvedés szántotta barázdák kisimultak rajta, homloka örömpírba borult és szeme mereven a feszületre szegeződött. Utána még negyvenszer ismétlődött ez a jelenet. A szent minden reggel áldozás után elragadtatásba esett. Elragadtatás közben gyakran párbeszédet folytatott a Szentháromság valamelyik személyével, a Boldogságos Szűzzel vagy valamely szenttel, kérdéseket tett és felelt, és közben bámulatos hajlékonysággal alkalmazta hangját a körülményekhez. A látomások később is sűrűn ismétlődtek nála és gazdag misztikus tartalommal telítették életét.

De a kegyelem hő idejét nemsokára követték a lelki szárazság szűk esztendei. Mintha az Úr egyidőre teljesen elfordította volna tőle orcáját. A kegyelmek helyett a legszörnyűbb kísértések, az istenkáromlás, kétségbeesés, tisztátalanság, mohóság, engedetlenség stb. kísértései szakadtak a kínok között vergődő apácára. A gonosz lélek egy pillanatra sem hagyott neki békét s mindenáron el akarta vele hitetni, hogy menthetetlenül a pokol martaléka lesz. Növelte szenvedését, hogy társnői is ellene fordultak s korábbi elragadtatásait csalásnak, ámításnak igyekeztek feltüntetni. Öt teljes esztendeig tartott ez a keserves állapot; ezalatt a legkisebb vigasztalásban sem volt része a szegény szenvedő léleknek. De ő hősiesen tartotta magát. Tekintetét minduntalan a keresztre függesztette, mintha egyedül onnét várt volna segítséget s alázatossággal, és engedelmességgel ellensúlyozta a gonosz lélek szűnni nem akaró támadásait. A szörnyű megpróbáltatásnak 1590 pünkösdjén szakadt vége. E napon áldozás után Magdolna arca ismét kiderült. Utána jelentette: „A vihar elvonult, adjatok érte hálát és dicsérjétek velem az én jóságos Teremtőmet”.

Azóta lélekben mindjobban eltávolodott a világtól és egyre mélyebben temetkezett bele az istenség szemléletébe. A látomások, elragadtatások és kinyilatkoztatások vége-hosszát nem érő sorozata mindig több és több misztikummal telítette életét. Az isteni szeretet lángja egészen áthevítette lényét. Mint maga mondotta, legjobban dalos pacsirta szereteti volna lenni, hogy a világ minden tájának dalokat énekelhessen a végtelen Fölség szeretetéről. Tüzes szeretete sok örömet, de sok szenvedést is szerzett neki. Mert minél mélyebben merült bele a Teremtő jóságának és nagyságának szemléletébe, annál mérhetetlenebb fájdalmat okozott neki a legkisebb bűn is. Ezért egy pillanatra sem szűnt meg imádkozni és sanyargatni magát a bűnösök, tévelygők, eretnekek és nem utolsó sorban a hivatástalan papok megtéréséért. Mint az újoncok mesternője s később mint helyettes perjelnő azon igyekezett, hogy a maga páratlanul gazdag és szép lelkéből minél többet vetítsen át alárendeltjeinek lelkébe. Elöljárói minőségében a tanító bölcsességet a leggyöngédebb anyai szeretettel egyesítette.

Élete utolsó éveiben ismét sok szenvedésben volt része; de ezek a szenvedések már túlnyomó részben fizikai természetűek voltak. Az utolsó két esztendőben annyira erőt vett rajta a betegség, hogy jóformán mozdulni sem tudott. Ő azonban isteni Mesterére való emlékezéssel mindegyre csak ezt sóhajtotta: „Inkább szenvedést mérj rám, Uram, mint a halált”. Kevéssel halála előtt ezt a jellemző kijelentést tette: „Íme meghalok anélkül, hogy meg tudnám érteni, hogyan követhetnek el az emberek halálos bűnt”. Jobblétre szenderülése 1607 máj. 25-én következett be. Halálában ismét visszanyerte virágzó fiatalságának teljes szépségét, úgy hogy a látogatók nem tudtak betelni nézésével. Mikor egy év múlva felbontották sírját, még teljesen épnek és érintetlennek találták testét. VIII. Orbán pápa már 1626-ban boldoggá, IX. Kelemen pedig 1669-ben szentté avatta a karmelita-rend e fölséges virágját.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

Béda 673-ban született Angliában a wearmouthi bencés apátság birtokán. Mint kis gyerek árvaságra jutott és hétéves korában a szentéletű tudós Biscop Benedek apát keze alá került. Ez már három év múlva segítőtársának, Ceolfridnak gondjára bízta, mikor az Jarrowban új apátságot alapított. Ebben a kolostorban folyt le Béda élete a szerzetes élet gyakorlatai, imádság, vezeklés, zsolozsmázás és a tudomány művelése közt. 686-ban dögvész szedte áldozatait szerte az országban; a jarrowi kolostor tagjai közül is csak Ceolfrid, az apát élte túl és hű tanítványa, Béda, aki már akkor kitűnt nemcsak a szerzetesi fegyelem mintaszerű követésében, hanem a tanulásban is.

Megszerezte korának minden tudományát; éjjel-nappal olvasta a Szentírást, de éppúgy megtanulta a csillagászatot, földrajzot és történelmet. Szűrtelenül forgatta Ambrust, Ágostont, Jeromost, Gergelyt és a többi nagy egyházatyákat, de nem hanyagolta el Cicerót, Vergiliust, Senecát és a többi régi írót. Könyv volt bőven, Benedek apát nem sajnált sem költséget, sem fáradságot. Hozott Rómából nemcsak drága könyveket, hanem kitűnő mestereket is. Egy ilyentől tanulta Béda a karéneket, a zsolozsma és szentmise szabályos gregorián éneklését, s ez élete végéig főgyönyörűsége volt. Tudott nagyszerűen latinul, értett görögül és héberül.

Harminc éves korában szentelték pappá. Akkor már kész tudós volt; kezdett is tanítani, mégpedig példátlan sikerrel. Állandóan 5-6 száz fiatal szerzetes ült lábainál; korának leghíresebb emberei: Ceowulf, Northumbria királya, Albin canterbury-i apát, Egbert Yorki érsek stb. versengtek barátságáért. Ő pedig megmaradt annak az igénytelen lelkiismeretes szerzetesnek, akinek fogadalma szánta. Maga mondja öreg korában: „Egész életemet ugyanabban az egy kolostorban éltem le, s míg teljes igyekezetem szerzetem szabályára és az istentiszteletre irányult, állandó gyönyörűségemet leltem a tanulmányban, tanításban és írásban”.

Írásban - 46 munkát írt, megint teljes szerzetes igénytelenségben. „Magam vagyok magamnak titkára, írja; magam készítem jegyzeteimet. Magam vagyok a könyvkiadóm (másolóm)” Ezekkel az írásokkal Béda külön hálára kötelezte az utókort.

Bennük a lealkonyodó római világ műveltségét átmentette az ifjú, még barbár, de tanulékony népek számára, melyek a középkor folyamán nagyokká lettek és ma is a világ sorának intézői. Az ő könyveiből tanultak mértant és földrajzot, csakúgy, mint nyelvtant és történelmet azok, kik a középkori népekből művelt nemzeteket neveltek.

Végigmagyarázza csaknem az egész Szentírást, mégpedig oly világosan és épületesen, hogy már az ő életében széltében olvasták kolostorokban és templomokban. Mivel élő ember munkáiról volt szó, a neve mellé nem mondhatták, hogy „atya” vagy „szent”, hanem úgy olvasták, hogy a „tiszteletreméltó” Béda (Venerabilis) írásáról van szó. Ez a jelző rajta is maradt mindmáig. Ráillik!

Különös becsületet szerzett azzal a művével, melyben megírta az angolszász egyház történetét Szent Ágoston (lásd máj. 28) megjelenésétől 731-ig. Ezzel az angol történetírás atyja lett és egyben megörökítette annak a jámbor népnek fölséges keresztény tavaszát. De bizonyságot tett arról is, milyen meleg szíve van népe iránt. Ennek más bizonyságát is adta: lefordította nekik elsőnek az ő angolszász nyelvükre Szent János evangéliumát.

Amikor befejezte angol egyháztörténetét, érezte, hogy a folytonos szerzetes gyakorlatok és szüntelen tudós munka fölemésztette erőit. Nagy gyöngeség és nehéz lélegzés lepte meg - a halál angyala járt a kis cellában.

Nagy emberek halála sokszor egész életüknek rövid, megszépített megismétlése. Így megesik, hogy a júniusi alkony még egyszer elénk varázsolja a nyáreleji napnak minden színét és szépségét... Béda a testi szenvedések közepett is megőrizte jó humorát és szívességét. S jóllehet állandó álmatlanságban szenvedett, mindennap megjelenik tanítványai közt: folytatta előadásait. Időnként önkéntelenül ajkára tolult egy-egy kemény hangzású verssor az ő honi angol nyelvén - a halál éneke volt, s arról zengett, hogy az elkerülhetetlen útnak hogyan világít eléje a halál csillaga, s mennyire nem tudja az ember eléggé átelmélkedni, milyen lesz az ítélete. A mester énekével egybevegyült a tanítványok könnye. „Sohasem olvasunk már sírás nélküli”, mondja az a tanítványa, aki ezeket a drága vonásokat megőrizte számunkra. Így közelgett 735 áldozócsütörtöke; a lélegzési nehézségek súlyosbodtak, lába dagadt. De a munka folyt. Szent János evangéliumának angolszász fordítását kellett befejezni. Aggódó barátok pihenőt sürgettek. „Nem engedhetem, volt Béda felelete, hogy fiaim majd hazugságot olvassanak, vagy céltalanul ténferegjenek halálom után”.

Áldozócsütörtök előtt három nappal betegsége súlyosbodott. De egész nap tanított.

„Tanuljatok olyan sietséggel, amint tudtok, biztatta tanítványait; nem tudom, meddig maradok veletek”. Új hajnal vetette végét egy álmatlan éjszakának: áldozócsütörtök böjtje. Részt vett a szokásos ereklyés körmenetben, azután az agg tanár megint maga köré hívta tanítványait. „Még egy fejezet van hátra (Szent János evangéliumából), jelentette a leíró; de most nem kínozhatunk téged kérdésekkel”. „De megy; vedd a tollat és írd gyorsan”. Délután 3 óra tájban hivatta a kolostor fölszentelt papjait. Mindegyikhez volt szava, mindegyiket kérte, hogy misézzen majd érte.

Könnyek közt megígérték. Így, könnyek és búcsúzás közepett estére fordult az idő, „Még egy vers hiányzik, drága mester”, mondotta a fiú. „Írd gyorsan”, hagyta meg a haldokló, „Most be van fejezve”, jelentette a kis írnok. „Igazad van, mondotta a tanár, most minden be van fejezve; consummatum est”. A földre fektették. Feje tanítványai karjain nyugodott, arca arra a helyre volt fordítva, ahol imádkozni szokott. Belekezdett az ünnepi énekbe: „Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek”.

Mikor a végére ért és a Szentlelket mondotta, énekének utolsó hangjával lelke csöndesen elszállt hazájába. Ereklyéit a 11. században Durhambe vitték és közös koporsóba zárták Szent Cuthberttel (lásd márc. 20.), akinek életét oly szépen megírta.

Ugyanerre a napra esik:

I. Szent János pápa és hitvalló

A szétmállott római birodalom romjain Teodorik, az ariánus keleti gót király uralkodott; keleten pedig a buzgó katolikus Jusztinián császár, aki az ariánusok templomait becsukatta és csak katolikusokat engedett hivatalokba. Ariánus alattvalói Teodorikhoz fordultak oltalomért. S ez János pápát kényszerítette követségbe Jusztiniánhoz: vonja vissza a keleti ariánusok elleni rendeleteit, különben ő nyugaton ugyanígy bánik majd a katolikusokkal. Jánost Konstantinápolyban a nép és a császár mérhetetlen tisztelettel, s ünnepélyességgel fogadták. Mikor bevonult az „Aranyportán”, egy vaknak Krisztus nevében visszaadta a látását. Azóta a nép tisztelete és lelkesedése nem ismert határt. A pápa a császárral mindenben megegyezett és visszament Rómába. A sötétlelkű és gyanakvó Teodorik, aki kivégeztette első minisztereit, Szimmachust és ennek vejét, a híres tudós Boethiust, a pápát is sötét, nyirkos börtönbe vetette és éheztette. Itt a nyomorúságban 526-ban meghalt a szent pápa - vértelen vértanúsággal.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

E szép szokás[6] még az V. század folyamán egész frank Galliában általánossá lett[7] és az 511-i V. orleansi zsinat[8] kötelezővé tette.

A bűnbánat szomorúsága már magában véve sem egyezett meg a húsvéti idő örvendetes szellemével, melybe e könyörgő napok esnek. Azonban ebben a tekintetben a régiek kivételt tettek, sőt a nevezett zsinat még böjtöt is rendelt e három napra, ami később kiment a szokásból épp úgy, mint a keresztjáró-napi munkaszünet.[9] Rómában, ahol III. Leó pápá (795—816.) honosította meg ezt a szertartást,[10] már kezdetben sem volt böjttel kapcsolatos.[11] A római szertartás elterjedésével lettek a Keresztjáró-napok általánossá az egész nyugati egyházban.[12]

Az Úr Jézus diadalát jelképező zászlók után — mint Krisztus után a szentek a mennybe[13] — haladt a nagy népsokaság már a régi időben is. Fejedelmek és nemesek — pl. a mi Szent Erzsébetünk is — durva bűnbánati ruhában,[14] mezítláb és hamut hintve fejükre[15] vettek részt a körmeneten. Azonkívül már kezdetben a mostani litániához hasonló könyörgéseket végeztek alatta, amennyiben a papság kéréseire a nép mindig „Kyrie eleison”-t (Uram irgalmazz) kiáltott. Rómában azután énekelni kezdték a Kyrie-t és lassanként mind több és több könyörgést csatolván hozzá az V. és VI. század folyamán litánia fejlődött belőle.[16] Litániának[17] nevezték kezdetben a „Kyrie eleison” feleletet, utóbb a belőle keletkezett egész imádságra is átszármazott ez az elnevezés, sőt már Amalarius az[18] egész körmenetet is így nevezi.[19] A középkorban e szertartásoktól sem maradhatott el a symbolizmus és a dramatizálás. Így néhol egy nagy sárkányt húztak a körmenet előtt, mely a törvény előtt és alatti időt jelképező első két napon — mikor t. i. az ördög volt „e világ fejedelme” — gőgösen lépkedett a kereszt és a zászlók előtt, de bezzeg a harmadik napon, mely a kegyelem idejének felelt meg, farkát behúzva ballagott a kereszt mögött, így jelezték, hogy a Megváltó győzelme után az ördögnek már nincs hatalma fölöttünk, csak azt ragadhatja el, aki kísértésébe beleegyezik.[20]

A keleti egyházban ugyancsak az V. századból van tudomásunk egy nevezetes könyörgő körmenetről, melyet Konstantinápolyban később is megtartottak szept. 25-én.[21] II. Theodozius császár (408—450) uralkodása alatt ugyanis 446-ban négy hónapig rettenetes földrengések rémítették Konstantinápolyt. A császár körmenetet (λιτή) rendelt, mely alkalommal a nép közül egy fiú a mennybe ragadtatott és ott tanulta a trisagiont: „Szent az Isten, szent és erős, szent és halhatatlan: irgalmazz nekünk”. Ennek énekére azután a csapás megszűnt. Ez esemény emlékére minden évfordulón körmenetileg vonult ki a nép a Κάμπος külvárosba, ahol a földrengés idején sátrakban laktak.[22] A görögök még napjainkban is tartanak könyörgő körmeneteket, de ezek napja nincs meghatározva.[23]

Az ezeken a napokon mondott Szentmise már a IX. században is ugyanígy mondatott, hasonlóképpen a többi könyörgések is megtalálhatók a Gelazianum és Gregorianumban. Nagyszerűen kifejezésre jut ezen ősrégi szertartásokban az emberiség függése az ő Teremtőjétől. Minden ügyünkben Ő rá vagyunk utalva, az Ő áldása nélkül hiábavaló az ember fáradozása. Ezek a napok figyelmeztetnek bennünket Üdvözítőnk parancsára: „Kérjetek és adatik nektek!” Isten jól tudja ugyan, hogy mire van teremtményének szüksége. Nem is Ő szorul a mi könyörgéseinkre, hanem nekünk van szükségünk azokra, örök végzésében együtt látja az imádságot és annak meghallgatását, a kérést és teljesítését; ha az egyiket elhagyjuk, a másik is elmarad. Ezért szükséges az imádság. — Ha évközben sokszor elmulasztottuk volna a napi imákat, vagy hanyagok lettünk volna e tekintetben, akkor különösen töredelmes lélekkel vegyünk részt e szép körmeneteken és egyesítvén gyarló kéréseinket a megdicsőült szentek hatalmas közbenjárásával mutassuk be az ima áldozatát az Úrnak.

A mai szertartás szerint[24] a székesegyházban vagy a helység főtemplomában gyülekezik a papság és a nép[25] és miután rövid ideig térdenállva alázatos lélekkel imádkoztak, a papok violaszínű öltözékeket vesznek magukra és az énekkar a 68. zsoltárból merített bevezetést énekel, melynek végeztével a celebráns a következő V. századból való Oratiot mondja: „Kíméld meg, Uram, kíméld meg a te népedet, hogy a megérdemelt csapások által megtisztulva, a te irgalmasságodban mindig újjáéledjen”. Ezután térdenállva megkezdik a litániát,[26] melynek „Sancta Maria: ora pro nobis” könyörgésére megindul a körmenet.[27] Ha az út nagyon hosszúra nyúlnék, akkor vagy ismétlik a litániát, vagy a bűnbánati és gradualis zsoltárok némelyikét éneklik.[28] A körmenet célját képező kisebb templomba érkezvén, mindjárt kezdetét veszi a Szentmise, melyben a bűnbánati szomorúság miatt sem Gloria sem Credo nincs.[29] Az introitusban az egyház megemlékezik az Úr eddigi jótéteményeiről, hogy ebből bizalmat merítsen a jövőre. De mivel nem lehet „meghallgatás” szeretet nélkül, azért következik a zsoltár vers: „Szeretlek téged, Uram ...”[30] A meghallgatáshoz vallomás is kell, azért kezdődik a Lectio „Valljátok meg bűneiteket ...”[31] A már itt megkezdett gondolatot az imádság hatalmas voltáról folytatja a szent evangélium, mely az édes Üdvözítő ígéretét tartalmazza, hogy t. i. az állhatatos kérés biztosan meghallgatásra talál Istennél.[32] Ugyanezt fejezi ki az Offertorium 108. zsoltára (30. 31.) és a Communio.

A Szentmise végeztével több ünnepies megemlékezés történik, melynek mindegyike karversből, vers és feleletből, meg könyörgésből áll.[33] Ezek után visszaindul a körmenet, miközben az énekkar és az előénekesek fölváltva éneklik a litániát, melynek minden kéréséhez háromszoros „Hallgasd meg” könyörgést csatolnak és ugyancsak háromszoros „Irgalmazz” kiáltással fejeznek be ily módon: „Irgalmazz, irgalmazz., irgalmazz a te népednek, kit megváltottál szentséges véreddel: ne haragudjál miránk örökké!”

A templomba visszatérvén az első két napon a Bold. Szűz karverse fejezi be a szertartásokat, ugyanígy a harmadik napon is, de ekkor a templomba való bevonulás közben a „Te Deum” előzi azt meg.

A Keresztjáró-napok szerdájára esik Áldozócsütörtök vigíliája, melyen böjt nincs előírva.[34]

Könyörgések:
I. A szentről, akinek templomához, kápolnájához, vagy szobrához ment a körmenet.
(Az antifónát a hozzátartozó versussal és responsummal az illető szentnek vesperásából kell venni. Ha a dallam nem áll rendelkezésre, a szöveg zsoltármódra éneklendő vagy recitálandó. - Oratio az illető szentről.

Ha a körmenet kereszthez vonult, akkor itt a negyedik antifóna és oratio (a szent keresztről szóló) lesz az első, a IV. helyen pedig mindez elmarad.
Ha a következőkben valamelyik antifóna, amelyik elsőnek vétetett, még egyszer előfordulna, az a maga helyén szintén elmarad.)

II. A feltámadásról
Az Úr feltámadott a sírból, ki érettünk a kereszten függött, alleluja!
V. Feltámadott az Úr valóban, alleluja!
R. És megjelent Simonnak, alleluja!
Könyörögjünk! Isten, ki húsvét ünnepén a világnak az üdvösség eszközét nyújtottad, add meg, kérünk, továbbra is népednek mennyei kegyelmedet, hogy méltó legyen mind a tökéletes szabadság elnyerésére, mind az örök élet útján való előhaladásra.

IlI. A keresztjáró napokról
Kérjetek, és adni fognak nektek, hogy örömetek teljes legyen; mert maga az Atya szeret titeket, minthogy ti is szerettetek engem és hittetek, alleluja!
V. Maradj velünk, Uram! Alleluja!
R. Mert esteledik, alleluja!
Könyörögjünk! Kérünk, engedd, mindenható Isten: hogy akik sanyargattatásunk idején kegyességedben bízunk, oltalmaddal minden veszedelem ellen biztosítva legyünk.

IV. A szent keresztről
A szent keresztet magára vette, ki a poklot megrontotta; hatalomba öltözött és feltámadott harmadnapra, alleluja.
V. Hirdessétek a nemzetek közt, alleluja!
R. Hogy az Úr uralkodik a keresztfáról, alleluja!
Könyörögjünk! Isten, ki azt akartad, hogy Fiad magára vegye érettünk a Kereszt bitófáját, hogy elűzd tőlünk az ellenség hatalmát: engedd nekünk, szolgáidnak, hogy a feltámadás kegyelmét elnyerjük.

V. A Boldogságos Szűzről
Mennynek Királynéja örvendezzél, alleluja, Mert akit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja, Föltámadott, amint mondta, alleluja. Imádd_értünk Istent, alleluja.
V. Örülj és örvendezz, Szűz Mária, alleluja!
R. Mert valóban föltámadott az Úr, alleluja!
Könyörögjünk! Úristen! ki szent Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak föltámadásával a világot megörvendeztetni méltóztattál, add, kérünk, hogy az ő anyja, Szűz Mária által az örök élet örömeit elnyerhessük.

(A kalocsai főegyházmegyében itt közbeszúrandó: Szent Józsefről.
Íme a hű és bölcs szolga, akit az Úr házanépe fölé rendelt, alleluja.
V. Dicsőség és gazdagság lesz házában, alleluja!
R. És igazsága mindörökre megmarad, alleluja!
Könyörögjünk! Szentséges anyád jegyesének érdemei miatt, Urunk, kérünk, gyámolíts minket, hogy mindazt, mire a mi könyörgéseink elégtelenek, az ő esedezése által megnyerjük.)

VI. Szent Péter és Pál apostolokról
Az igazak atyjok országában fényleni fognak, mint a nap, alleluja!
V. Az egész földre kiterjed az ő hangjok, alleluja!
R. És a földnek végső határáig elhatottak igéik, alleluja!
Könyörögjünk! Isten, kinek jobbja a hullámokon járó Szent Pétert fenntartotta, hogy el ne merüljön, és apostoltársát, Pált, ki háromszor hajótörést szenvedett, a tenger mélyéből kimentette, hallgass meg minket kegyesen és engedd, hogy mindkettejük érdemei által elnyerjük az örök dicsőséget.

VII. Az egyházmegye védőszentjéről

VIlI. Mindenszentekről
Mennyeknek országában van a szentek lakóhelye, alleluja, és az ő boldogságuk örökké tart, alleluja!
V. Örvendezzetek igazak az Úrban, alleluja!
R. A jámborokhoz illik a dicséret, alleluja!
Könyörögjünk! Isten, ki minket minden szented emlékezetével megörvendeztetsz, kérünk, az ő érdemeikre és esedezéseikre vértezz fel minket az örök Üdvösség fegyvereivel és engedd, hogy egykor az ő boldog társaságukra méltók legyünk.

IX. Bűnbocsánatért
Uram, ne emlékezzél meg szüleink vétkeiről és a mi vétkeinkről és bűneinkért ne állj bosszút rajtunk
V. Irgalmazz a mi bűneinknek, Urunk!
R. A te nevedért.
Könyörögjünk! Hallgasd meg, Urunk, alázatos kérésünket; bocsásd meg előtted megvallott bűneinket, hogy jóvoltodból egyaránt megadd nekünk a bocsánatot és a békét.

X. A pápáért
A béke szövetségét kötötte vele az Úr, hogy ő lesz fejedelme, hogy őt és ivadékait illesse a főpapi méltóság mindörökre.
V. Te Péter vagy.
R. És erre a kősziklára építem Egyházamat.
Könyörögjünk! Isten, minden hívő pásztora és kormányzója, tekints kegyelmesen N. szolgádra, kit Egyházad főpásztorává rendeltél; s add neki, kérünk, hogy mindazoknak, akiknek elöljárója lett, szavával és példájával javukra legyen, hogy így a rábízott nyájjal együtt az örök életre eljuthasson.

XI. A pogányokért és eretnekekért
Uram, törd meg Egyházad ellenségeinek hatalmát és széleszd el őket, hogy megismerjék, hogy kívüled, Istenünk, nincs más, ki érettünk harcoljon.
V. Keljen föl az Isten és széledjenek el az ő ellenségei, alleluja!
R. És fussanak színe elől, kik gyűlölik őt, alleluja!
Könyörögjünk! Mindenható, örök Isten, kinek kezében van mindenki hatalma és minden ország joga: fordítsd tekintetedet a keresztények megsegítésére, hogy a nyers erejükben bízó pogány népeket jobbod ereje megtörje.

XII. Esőért
Urunk, Királyunk! Ábrahám Istene! adj alkalmas esőt a föld színére: hadd tudja meg ez a nép, hogy te vagy a mi Urunk, Istenünk.
V. Öntözd meg a hegyeket a magasságból, alleluja!
R. És műved gyümölcseivel teljék meg a föld, alleluja!
Könyörögjünk! Isten, kiben élünk, mozgunk és vagyunk, adj nekünk kellő esőt, hogy a jelenben adott segítségedtől elegendőképpen támogatva, még biztosabb reménnyel kívánjuk az örökkévalókat.

XIII. Száraz időért
Egek kegyes alkotója, híveid örök világossága, ki bűneink miatt méltán haragszol ránk; de a hozzád kiáltók iránt kegyelmes vagy: Urunk, könyörülj rajtunk; könyörülj rajtunk, világ Megváltója, és a boldogságos mindenkoron Szűz Máriának és minden szenteknek közbenjárására adj nekünk tiszta időt, hogy megismerjük, hogy te vagy egyedül a Fölséges mindörökké.
V. Nyújtsd ki kezedet a magasságból, alleluja!
R. És ments meg minket az árvizektől, alleluja!
Könyörögjünk! Hallgass meg minket, Urunk, kik hozzád kiáltunk és adj könyörgésünkre derűs időt, hogy mi, akiket bűneink miatt igazságosan sújtasz, megelőző irgalmasságodból érezzük jóságodat is.

XIV. Békéért
Adj békességet, Uram, napjainkban, mert nincs más, aki harcolna értünk, csak egyedül Te, a mi Istenünk.
V. Békesség legyen váradban, alleluja!
R. És bőség tornyaidban, alleluja!
Könyörögjünk! Isten, kitől a szent óhajok, a helyes tervek és az igaz tettek származnak, add szolgáidnak azt a békét, amelyet a világ nem adhat, hogy szívünk a te parancsaidnak szolgáljon, és az ellenségtől való félelem megszűntével napjaink a te oltalmad alatt nyugodtan folyjanak. A mi Urunk…

Befejező antifóna
Vedd el, Urunk, rólunk minden gonoszságunkat: hogy méltók legyünk tiszta lélekkel bemenni a szentek szentjébe.

Ezen utolsó antifóna után visszamegy a körmenet.
________________
[1] A körmenetekről l. bőv. Mihályfi: A nyilvános istentisztelet. 591. sköv. o. ; ugyanitt az idevonatkozó irodalmat is meg lehet találni.
[2] L. pár példát Lonovics : Archaeologia I. 216. sk.
[3] Peregr. Silviae — passim.
[4] Ilyenkor szoktak ugyanis háborúk, ragadós betegségek, éhség stb. kitörni. (Durandus: Rat. div. off. 233. o.) V. ö. Búzaszentelő.
[5] Greg. Turon.: Hist. Franc. 2, 34. (M. L. 71, 231. sk.) ; Avitus Vienn. : Hom. de Rog. (M. L. 59, 289. sk.) ; Sidonius Apollinaris : L. 5. ep. 14. és L. 7. ép. 1. {M. L. 58, 563. sk.) ; Ado Vienn. : Chron. (M. L. 123, 102. sk.) ; Rupertus : De div. off. 9, 5. ; Beleth ; c. 122.; Durandus: Rat. 232. o. stb. Ezzel ellentétben pl. Sassi és Henschen szerint már Mamertus előtt sz. Lazzarus is elrendelte azokat Milánóban. (Nilles.: Kalend. II. 364.)
[6] Hétfő II. oszt. kiváltságolt feria, a kedd és szerda kis feria. (Ezek jelentőségét l. Mihályfi : i. m. 78. sk. o.)
[7] Duchesne : Origines ... 276. o. Mamertus példáját először Sidonius és Caesarius püspök követték.
[8] Can. 27. és 28.
[9] Durandus idejében még a körmenet tartama alatt megvolt, hogy azon mindenki résztvehessen. (i. m. 233. o.)
[10] Liber Pontif. (ed. Bianchini II. 386.)
[11] Müller szerint azonban megtartóztatás itt is volt. (Das Kirchenjahr 371. o.) A húsvéti hangulat miatt már Amalarius (IX. század) is rosszalja a litániák böjtjét (De eccl. off. I. 57.), mindazonáltal Durandus a XIII. században is említi a böjtöt.)
[12] Hasonló körmeneteket más helyeken is tartottak más időben. (L. bőv. Kellner : i. m. 149. o.) Bár Kellner szerint Nagy Károly homiliariumában nincs meg ez a szertartás és csak Kopasz Károly rendelte el ; Müller azt állítja, hogy N. Károly maga is résztvett a könyörgő körmenetben. (i. h.) Alkalmasint nem a keresztjárónapi körmeneten vehetett részt a nagy császár, hanem más hasonlón.
[13] Durandus i. h.
[14] Durandus szerint nem is volt szabad ünnepi ruhában megjelenni.
[15] Franz: Die kirchl. Bened. I. 468.
[16] A mai Mindenszentek-litániájának őse a Sacramentarium Gregorianumban található meg. (L. bőv. Müller : i. m, 372. o.) Lonovics szerint „ezen kimondhatatlanul szép énekes könyörgés tulajdonképpen nem egyéb, mint a földön küzdő egyháznak az ő mennyei boldog testvéréhez (t. i. a győzelmes egyházhoz : a szentekhez) pártfogásért és segélyért intézett hosszú sóhaja”. (Archaeologia I. 227.) Durandus szerint a szenteket kérjük : propter nostram inopiam, propter eorum gloriam et propter Dei reverentiam.
[17] A görög λιτή -ből, értelme : könyörgés.
[18] i. m. I. 28.
[19] A magyar elnevezés onnét eredt, hogy kisebb helyeken, ahol csak egy templom van, a körmenet innét a falu határán levő kereszthez megy ki e napokon. (Lonovics : i. m. 225. o.)
[20] Durandus : Rat. div. off. i. h.
[21] Nilles : Kalend. I. 284.
[22] Chronicon Pasch. (M. Gr. 92, 983.) ; Theophan. : Chronogr. in Procl. (M. Gr. 108, 245.) ; Theod. Lect. : H. E. l, 6. (M. Gr. 86, 169.)
[23] Duchesne : Origines du culte chr. 276. o.
[24] Rit. Strigon-alapján. A Rit. Rom.-ban rövidebb és egyszerűbb a szertartás.
[25] Mihályfi 151. o.
[26] L. Kiss : Imádkozzunk 237. o.
[27] Ápr. 25.-én itt következik a búzaszentelés.
[28] Gradualis zsoltárok a 119—133. zsolt. Ezeket alighanem az ünnepekre Jeruzsálembe zarándokló zsidók énekelték, innét a nevük: שִׁיר המַעֲלוֹת = fölmeneti zsoltár) és gyors ütemük is ezt mutatja. Bűnbánati zsoltárok a 6., 31., 37., 50., 101., 129. és 142. Már Origenes óta így nevezik őket.
[29] Alleluja azonban van. Durandus szerint azért, mert e napok egyszersmind az öröm napjai is: az ördög hatalma megtörött. Azután meg a mennybemenetel is közeledik.
[30] Zsolt. 17. — Durandus, l. még Wolter : I. 191. sköv. o.
[31] Jak. 5, 16—20.
[32] Durandus az evangéliumban (Luk. 11, 5- 13.) előforduló szép ellentéteket így magyarázza : Ha kér kenyeret ( = szeretetet), vajon követ ( = keményszívűséget) ad-e neki? Hal = hit, (mely a keresztvízből táplálkozik) ; kígyó = hitetlenség. Tojás = remény, (mert benne van a csirke reménye) ; skorpió = kétségbeesés (mert ez is visszafelé és titokban szúr).

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 222-229. old.; Harmat Artúr, Werner Alajos: Cantus cantorum. Szent István Társulat, Budapest 1958. 247-260. old.)