Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BOLDOG DOMINICI JÁNOS

Tweet Tetszik
0
2021. június 10. - Andre Lowoa

Szent Getúliusz és társai     vértanúk, † 120       


Trevizói Boldog Henrik     hitvalló, † 1315       


BOLDOG DOMINICI JÁNOS

*Firenze, 1355/56. +Buda, 1419. június 10.
Bianchini Domenico selyemkereskedő és Zorzi Paola gyermeke volt. Atyja meghalt, mielőtt ő megszületett. Anyja, Paola asszony ekkor mindössze húsz esztendős volt. Mikor János 14 éves lett, a domonkos rendbe akart lépni, édesanyja azonban, hogy késleltesse, s hogy próbára tegye hivatását, egy kereskedővel Velencébe küldte a nagyszüleihez. Két év múlva visszatért Firenzébe, s anélkül, hogy édesanyjának erről szólt volna, beöltözött a domonkosoknál a S. Maria Novella-kolostorban. Fölvételénél nehézséget jelentett a beszédhibája.
Firenzében, majd 1376-tól Pízában, végül 1377--80-ig Párizsban tanult. Egyik édesanyjának írt levelében írja, hogy Firenzében és Pízában megismerkedett Sziénai Katalinnal, és teljesen a hatása alá került. Firenzében -- írta -- nagyon sokszor látta Katalint, aki 1374- ben, 1376-ban és 1377-ben hosszabb időt töltött ott. Pízában viszont csak néha látta őt az 1376/77-es iskolaév folyamán.
1381 körül Sziénában, miközben Katalin (+ 1380) képe előtt imádkozott, meggyógyult a dadogása. 1381 júliusában a S. Maria Novella- kolostor szubpriorja, 1385 júliusától 1387 augusztusáig priorja volt. 1388. április 20-án Capuai Boldog Rajmund, a rend generálisa tanárrá nevezte ki a velencei SS. Giovanni e Paolo konventba, s még ebben az évben a helyettesévé tette.
A domonkos rend reformját, melyet Szent Katalin annyira támogatott, s melyre oly nagy szükség volt az erkölcsi hanyatlás és az 1348-as fekete pestis okozta veszteségek miatt, Capuai Boldog Rajmund valósította meg, aki János testvérben a legjobb segítőtársra talált.
1390 márciusában Velencében a Castellói Szent Domonkos konventben Rajmund általános helynökké tette Jánost, azzal a megbízással, hogy készítse elő a reformot. 1392. július 15-én kapta János a meghívást, hogy reformálja meg a chioggai konventet. 1303-ban itt prior lett. Ebben az évben Rajmund az összes reformált itáliai konvent helynökévé tette, s ezzel megindította a római provincia megújulását.
Velencében létrehívta a Processione Dei Bianchi nevű bűnbánó társulatot, de szembekerült a velencei kormánnyal, ezért 1399. november 21-én öt évre száműzték a köztársaság területéről. 1400. március 4-én IX. Bonifác visszavonta az előző évi kinevezést, s ezáltal János újra egyszerű barát lett. A reform iránti odaadása azonban nem csökkent, sőt hogy a megkezdett művet megerősítse, egy teljesen új konvent alapítására gondolt, melyet a megújított fegyelem példájának akart állítani. Így keletkezett Fiesole mellett a Szent Domonkos-kolostor. A telket a fiesolei püspök, Altoviti Jacopo adományozta. Az első csoport, melynek tagjai a novíciátust már Cortonában töltötték, 1406 pünkösdjén érkezett meg. Köztük volt a későbbi híres firenzei érsek, Pierozzi Szent Antonin. János szívéhez mindvégig nagyon közel állt ez a kis konvent, ahová az Egyház egységéért vívott későbbi harcok során szívesen tért vissza pihenni. Fiai pedig, akik hűségesek maradtak hozzá, később inkább Cortonába menekültek, mint hogy engedelmeskedjenek a Pízában tartózkodó ellenpápának.
1399 végén János elhagyta Velencét, ismét Firenzébe ment, s teljesen a prédikálásnak szentelte magát. Buzgóságával és ékesszólásával hihetetlen lelkesedést váltott ki. 1401 késő tavaszán a Szentföldre zarándokolt. Visszatérve súlyosan megbetegedett, és kénytelen volt hosszabban Firenzében maradni. A város vezetősége tudott rendkívüli képességeiről, tudományáról és életszentségéről, ezért fölkérték, hogy fogadja el a firenzei iskola biblikus tanári állását. János azonban csak a rendfőnök és a pápa, VII. Ince parancsára foglalta el a katedrát.
Diplomáciai tevékenysége 1405-ben kezdődött, amikor a firenzeiek Rómába küldték, hogy képviselje őket a pápai udvarban. VII. Ince halála után minden erejével a nyugati egyházszakadás megszüntetéséért kezdett dolgozni. A konklávéban egybegyűlt bíborosokhoz kétszer is beszélt az egységre buzdítva őket. Amikor a firenzei köztársaság fölmentette a követi megbízatás alól, az új pápa, XII. Gergely, mivel ismerte már a nagy domonkost, maga mellett tartotta, s 1407. július 20- án Raguza érsekévé nevezte ki. Különleges legátusként Velencébe, illetve Genovába küldte, hogy az egységről tárgyaljon, majd 1408. április 23-án bíborossá kreálta. E diplomáciai küldetések azonban sok keserűséget hoztak Jánosnak. Törtetéssel és képmutatással vádolták, azt hitték, ő sugalmazza XII. Gergelynek a zsinatokkal és a különféle küldöttekkel szembeni bizalmatlanságot. Azt is híresztelték róla, hogy a sátánnal levelez, s kézről-kézre adtak egy állítólag a sátántól eredő levelet. Firenzében, ahol korábban annyira megbecsülték, többé egy jó szó el nem hangzott róla.
1409. január 8-án a pápa legátusként Zsigmond magyar és László lengyel királyhoz küldte. Jelen volt azon a zsinaton, melyet XII. Gergely -- a harmadik pápát, V. Sándort megválasztó pízai zsinat ellensúlyozására -- Friuliba hívott össze, és kulcsszerepe volt a konstanzi zsinaton, melyet Zsigmond császár 1413. október 30-án rendelt el. János XII. Gergely legátusaként 1415. július 4-én érvényesítette a zsinatot, melyen fölolvasták XII. Gergely lemondó nyilatkozatát, és lemondatták XXIII. Jánost. Ezután a zsinat Dominici János elnöklete alatt folytatta munkáját. A bíborosok 1417. november 11-én megválasztották V. Mártont. Az új pápa 1418. július 10-én ismét legátussá nevezte ki Jánost, Zsigmond császár és Vencel cseh király mellé a husziták térítése érdekében.
A halál Budán érte őt 1419. június 10-én. Végakarata ellenére ünnepélyes temetése volt, és a Szent Pál templomban temették el, Szent Antonin tanúsága szerint nagy tisztelettel. Sírját, melynél csodák történtek, a törökök Buda bevétele után elpusztították. Tiszteletét XVI. Gergely 1832-ben hagyta jóvá.
--------------------------------------------------------------------------------
Hevenesi Gábor így ír róla a 17. században:
Dominici János, hazáját tekintve firenzei, fogadalma szerint Szent Domonkos rendi szerzetes, méltóságát tekintve a raguzai egyház püspöke és a római Anyaszentegyház bíborosa, életének nagy részét Magyarországon töltötte. XII. Gergely ugyanis kétszer küldte legátusként Zsigmond magyar királyhoz, ki egyedülálló volt a katolikus hit oltalmazásában, nagylelkűségben és harci dicsőségben. János az Egyház ügyeinek intézésében a legnagyobb sikerrel fáradozott. A király annyira tisztelte és hallgatott rá, hogy titkait is megosztotta vele, és legbensőbb ügyeiben mindig tanácsot kért tőle. Nemkülönben becsülték az ország nagyjai: mind úgy tisztelték mint üdvösségük pártfogóját. Ezért, ha törvényt akartak alkotni vagy a törvény értelmét kellett tisztázni, ha vitákat vagy viszályokat akartak elsimítani, vagy a hit gyarapodására üdvös intézkedésekről tanácskoztak, János volt a legelmésebb és a leggondosabb. A király emiatt kérte a pápát, meg ne fossza őt e nagy ajándéktól, hanem engedje, hogy az újonnan föltűnt eretnekséggel szemben az ország apostola lehessen. János pedig, hogy megtartsa az országot az igaz hitben, a fővárosba költözött, mert tudta, hogy ha a haza szíve egészséges, a tagok könnyebben őrzik épségüket. Ezért mind a szívet, mind a tagokat nagy serényen ápolta, mígnem életének végét érezvén, félretéve a közgondokat, egészen az imádságnak és a virrasztásnak szentelte magát. 1418. december 7-én nagy lázban, az ország könnyező nagyjaitól körülvéve, s a polgárok általános bánkódása közepette, mintha csak édes álomba merülne, Istennek adta a lelkét. Testét a tekintélyes férfinak kijáró tisztelettel és nagy szeretettel temették el, Isten pedig sok csodával dicsőítette meg.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, mennyei szeretet és jó tanács ajándékozója, ki Boldog János püspöködet az Egyház egységének és a szerzetesi élet fegyelmének megőrzésére erőssé tetted, kérünk, közbenjárására engedd, hogy mindig arra törekedjünk, ami az egység és a béke javát szolgálja!
komment

BOLDOG RONCONI* AMATUSZ hitvalló - Szent Basszián püspök

Tweet Tetszik
0
2021. június 10. - Andre Lowoa
BOLDOG RONCONI* AMATUSZ hitvalló, III. r. (1238-1304)
Istent szolgálta mint remete, zarándok és betegápoló. Rimini mellett Saldezzoban született. Kora ifjúságában elvesztette szüleit s egy rokonánál nevelkedett. A házasságra való sürgetésnek ellenállt, mivel érezte, hogy Isten ot más élethivatásra hívta meg. Miután Szent Ferenc III. Rendjébe lépett, remeteéletet kezdett. Sokan ostobaságnak tartották világtól való elvonulását, Isten azonban csodás jelekkel mutatta meg, mennyire tetsző neki Amatusz élete. Kis kunyhója fölött titokzatos fény volt látható, melyből mennyei hangok hallatszottak. Időről-időre elhagyta remeteségét, hogy elzarándokoljon gyalog Santiago de Compostellába s más híres kegyhelyekhez. Gondja volt a szegényekre és a betegekre is. Rimini mellett Szűz Mária tiszteletére kórházat építtetett, ahol hátralévő éveit betegápolással töltötte. 1304-ben hunyt el 66 éves korában. A nép szentként tisztelte. VI. Piusz avatta boldoggá a neki tulajdonított számtalan csoda miatt.
„Boldog a szem, amely bezárul a kintvalók előtt, de figyel a belülvalókra. Boldogok, akik a belső dolgokat átértik, és mindennapos gyakorlással igyekeznek mind jobban felkészülni a mennyei titkok befogadására. Boldogok, akik azon vannak, hogy Isten számára szabaddá tegyék magukat, és mindent leráznak magukról, amivel ezt a világ megakadályozná.” (Kempis III. 1.)
Imádság:
Istenünk, te botladozó szolgáid előtt az üdvösség útját szentjeid példájával egyengeted. Add meg jóságosan, hogy Boldog Amatusz remete példája közelebb segítsen minket hozzád. Ki élsz és uralkodol Isten mindörökké.
Szent Basszián püspök
Szentünk Szirakuzából származott, egy helytartó fia volt. Tanulmányai végzésére Rómába ment. Éles elméje lévén, hamar kiábrándult a pogány bölcseletből és a keresztény hitre tért. Megszeretve a keresztény vallást, lelki könyvek olvasásával, imádsággal töltötte az időt, erényekkel ékesítve fel életét. Hogy kikerülje pogány atyjának üldözéseit, Ravennába ment, teljesen Isten szolgálatára adta életét, Szent életéért Isten a testi és lelki bajok gyógyításának adományával tüntette ki. Látva rajta Isten kegyelmét a keresztények arra kérték püspöküket, hogy vegye rá Basssziánt a pappá szentelésre. Nemsokára pappá szentelték, majd különös kinyilatkoztatás folytán szent Ambrus milánói püspök püspökké szentelte. Ettől kezdve Basszián megsokszorozta erényes életének tetteit. 30 éves püspökség után, 409-ben fejezte be életét.

(Bolognai) Szent Diana

komment

TALBOT MÁTÉ alkalmi munkás

Tweet Tetszik
0
2021. június 09. - Andre Lowoa
Szent Lujza


TALBOT MÁTÉ alkalmi munkás, III. r. (1856-1925)
A Máté név rövidített formája: Matt. Teljes formája: Matthew*. Története nem a szokványos „szentek élete”. Dublinban született egyszeru munkás családból. A 12 gyermek közül o a harmadik. Apja, testvérei életmódja olyan, mint a hasonló helyzetueké: alkalmi munkából élnek, amit keresnek, el is isszák. Matt kikötomunkás apja mellett kifutófiúként már 12 évesen rászokott az ivásra. A testvérek anyjuknak heti 1 shillinget adtak, a többit elitták. Matt érezte, hogy nem jól van ez így, de nem tudott megváltozni. Ám ez mégis bekövetkezett 28 éves korában. Egyik szombat reggelen egy fillér nélkül ott ácsorgott a kocsma elott, várva, hogy valaki behívja és fizet helyette. De nem akadt ilyen jóbarát. Ekkor kiábrándulva hazament, anyjának bejelentette, hogy leteszi az esküt (a megtartóztatásra) a Szent Kereszt kollégiumban. Meg is tette, elvégezte gyónását és áldozását is. Az eskü három hónapra szólt. Nehezen, de kitartott. A mindennapi szentmise, szentáldozás adtak hozzá erot. Utána egy évre, majd egész életre letette az esküt. A kegyelem munkáját bizonyára elosegítette, hogy tisztaéletu volt és nem hagyta el az imádságot s a vasárnapi szentmisét gyermekkorától kezdve. Hogy a bunre vivo alkalmat elkerülje, munkája után rendszeresen a templomba ment imádkozni. Vasárnaponként pedig több szentmisén is részt vett. Igen tisztelte a Szuzanyát, naponta elmondta a teljes rózsafüzért.
Lelkiatyja tanácsára belépett a ferences III. rendbe. Becsülettel végezte munkáját, akár építkezésnél, akár fatelepen dolgozott. A szentmisére mindig tiszta ruhában és testtel ment. Ha társai sztrájkoltak, szolidaritást vállalt velük, de ilyenkor o a templomba ment. Órák hosszat térdelt imádkozva. Keresetébol egy részt novérének adott, aki gondját viselte (késobb 12 évig anyját is eltartotta), maga hat shillingbol élt meg, a többit szeretetmuvekre adta. Egy évben pl., amikor már 3 fontnál többet keresett hetenként, 37 fontot adott a missziókra. Halála életére jellemzo: 1925, jún. 7-én, vasárnapi napon egyik templomból egy másik templomba menet összeesett az utcán. Egy domonkos páter odasietett, feloldozta, feladta neki a szent kenetet. Mire az orvos odajött, már halott volt. A mento bevitte a kórházba: zsebében imaköny, szentolvasó, testén pedig vezeklo lánc. Késobb derítették ki személyazonosságát. Egészen egyszeru temetésben részesült. Ferences III. rendi ruhában temették el. Hat évre rá megindították boldoggá avatási eljárását. VI. Pál 1971-ben ír zarándokoknak mondta: „Olvastam Matt Talbot életét: ideje, hogy szentté avassák. Én megteszem, ami tolem telik.”
„Az idok a dolgozók szentje után kiáltanak, Isten népébol származó egyszeru példa után. Az ital átka modern betegség világszerte. Kábítószerek rombolják ezrek és ezrek idegeit, egészen vészes arányban a fiatalok között. Matt Talbot élete megmutatja, mire képes az imádság, eros akarat és a kegyelem.”
Szolgálat, 1975/4 számából.
Imádság:
Istenünk, te tiszteletreméltó Mátét a szenvedély rabságából irgalmasan kiszabadítottad és szent életre vezetted. Add kegyesen, hogy erényeit követve egykor szerencsésen eljussunk hozzád. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent Pelágia     szűz és vértanú, † ~305       


Szent Primusz     vértanú, † ~303

komment

SZENT KOLUMBA bencés apát

Tweet Tetszik
0
2021. június 09. - Andre Lowoa
Szent Felicián     vértanú, † ~303       


SZENT KOLUMBA bencés apát
*Gartan, 521. +lona, 597. június 9.
Írország és Skócia védőszentje, és különösen azé a szigetcsoporté, amely eme országok között és tőlük északra fekszik. Ezt a máig is félreeső vidéket a középkorban a lakott világ északnyugati határának tekintették. Hogy ezekből a távoli országokból a szellem- és egyháztörténet számára Közép- és Dél-Európáig ható döntő befolyás érkezett, minduntalan csodálatot keltett. Ennek az ,,ír-skót-nak'' nevezett befolyásnak az alapjait, amint német nyelvterületen már Boldog Notker Balbulus (lásd: 192. o.) tanúsította, Szent Kolumba rakta le.
A szent életéről jó felvilágosítást kapunk, mert halála után egy évszázadon belül három jelentős szerző: ionai Szent Cuimin és Szent Adamnan apát, valamint Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.) is írt róla. Ír nyelven gazdag irodalom kapcsolódik nevéhez.
Kolumba vagy ahogy a neve az írben hangzik: Col(u)m (,,a galamb'') előkelő családból származott, Írország északnyugati sarkának vidékéről. Mivel őt tekintik Írország és Skócia csaknem száz temploma alapítójának, nevéhez az írben később hozzácsatolták a ,,Cille'' (,,a templomokról nevezett'') melléknevet. Miután a szokásnak megfelelően egy paptól alapfokú képzést kapott, a szülőhelyéhez közel lévő Moville Szent Finnianról nevezett kolostorának iskolájában tanult, amelynek hírneve még sok évszázaddal később is egész Itáliáig kisugárzott.
Diákonussá szentelése után Kolumba délre vonult. Először Gemman énekmondótól (bárdtól) kapott oktatást. A Kolumbáról fennmaradt legrégibb okirat, az úgynevezett amra (dicsőítő ének) a költők és tudósok oltalmazójaként ünnepli a szentet. Az íreknek fontos szerepet tulajdonítanak a nyugati himnuszköltészet fejlődésében, s itt gondolnunk kell Kolumbára is, aki bizonyára sok, ma már pontosan meg nem állapítható, latin és ír nyelvű művével járult ehhez.
Kolumba teológiai tanulmányait Clonard kolostori iskolájában folytatta. Itt tanuló társaival együtt később Írország tizenkét apostolának nevezték. Ebből az időből eredeztethető más nagy ír szentekkel, Canice-szal és Comgallusszal való barátsága is. Pappá szentelése után Kolumba Mobhiba ment, amelynek Glasnevinben (ma Dublin egy elővárosa) lévő kolostora az akkori Írország egy másik szellemi központja volt. A pestisjárvány kitörése miatt azonban itt sem maradt sokáig. Egy befolyásos és vagyonos család támogatása lehetővé tette számára, hogy kolostorokat alapítson. Kolostorai közül különösen Durrow és Derry játszott később fontos szerepet Írország egyházi életében.
563-ban Kolumba Skóciába vándorolt. Tizenkét társával együtt átszelte az ír tengert egy vékony, állatbőrrel bevont favázból álló, könnyű csónakon, amilyent máig is használnak az ír halászok, és kikötött Iona sziklaszigetén, amelyet törzsének vele rokon fejedelme lakóhelyéül engedett át neki. Ott azután fatemplomot, közös helyiséget és minden szerzetes számára kunyhót emeltek.
Ionáról kiindulva kezdte el társaival együtt a missziós munkát a Skótfelföld lakói között. Mint Írországban, itt is sikerült az uralkodókat megnyernie a kereszténység számára; a pogányságból való átmenet ezért itt is a nemzeti hagyományokkal való gyökeres szakítás és vérontás nélkül valósult meg. A népi és nyelvi rokonság megkönnyítette a munkát. Kolumba szabályos időközökben visszatért Írországba, amelyet missziós tevékenysége alapjának tekintett; Skócia felvirágzó egyházi életében való részvételével előmozdította a kelta egyházak közti kapcsolatot. A kereszténység Észak-Skóciából eljutott a szigetország szívébe.
Szerteágazó skóciai és írországi tevékenységéhez Kolumba a belső erőt Iona szigeti magányából merítette. Úgy hírlett róla, hogy egyetlen órát sem töltött el ott imádság, tanulás vagy tudományos munka nélkül. Ionai életének nagy részét kéziratok másolásának szentelte. Mintegy 300 kéziratot másolt. Elsősorban az ő példájának tulajdonították, hogy a könyvmásolás Európaszerte, s különösen az ír befolyás alatt álló kolostorok rendjében olyan szilárd helyet foglalt el. Az íreknek köszönhető, hogy a kéziratok a műalkotások fontos tanúságaivá váltak. Az ír könyvfestés (illumináció) technikájának olyan mesterműveit, mint az úgynevezett Cathachot és a Durrowi könyvet Kolumba nevével hozzák kapcsolatba.
Kolumba haláláról az a hagyomány, hogy egy vasárnap, a reggeli órákban halt meg. Amikor egy szombat este érezte, hogy közeledik a vég, a számára olyan meghitt Ószövetség szelleméből szólott: ,,A szombat a pihenés napja; számomra életem utolsó napja lesz.'' Fogyó erejével felkapaszkodott egy kis magaslatra, ahonnan áttekinthette közösségének a szigeten szétszórt kunyhóit. Felemelte a kezét, hogy még egyszer megáldja kolostorát. Utána a rá jellemző kötelességtudással visszatért munkájához, a zsoltárkönyv másolásához. Amikor a 34. zsoltár tizenegyedik versében ezekhez a szavakhoz ért: ,,akik az Urat keresik, nem szűkölködnek'', letette kezéből az íróeszközt, és így szólt: ,,Itt most abba kell hagynom. Baithene folytassa majd!'' A következő vers: ,,Gyertek, fiaim, és hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítalak titeket'' -- az utóda számára szóló hagyaték volt.
Még részt vett az esti istentiszteleten. Azután az ágyára ült, egy csupasz sziklalapra, összehívta a testvéreket, és intette őket, hogy szeressék egymást. Amikor felhangzott az éjféli harangszó, a hetvenhat éves szerzetes a többieket megelőzve a templomba sietett. Ott összeesett. A gyertyákat még nem gyújtották meg, de a teret mennyei fény töltötte be, amikor a szent fejét famulusának, Diormitnak az ölébe hajtva, még egyszer megáldotta a testvéreket, majd meghalt.
Kolumba közössége egy évszázad alatt a kelta egyház vezető rétegévé vált. Iona a keresztény Európa egyik nagy szentélye lett. Hetvennél több ír, skót és skandináv királyt temettek el ott; olyan tény ez, amelyre Shakespeare céloz, amikor a Macbethban (II, 2) azt írja, hogy Duncan holttestét vigyék ,,Colme-Killbe, elődeinek szent nyugvóhelyére''. A reformációnak Skóciába történt bevezetése után is megőrizték Kolumba emlékét. Kolostora helyén egy anglikán szerzetesi közösség található, amely az ökumenikus lelkületet ápolja, és Kolumba hagyatékaként vendégbarátságot nyújt mindazoknak, akik az elmélkedést és az elmélyülést keresik. Kolumba hálás emlékezetét tanúsítja a nevét viselő száznál több templom Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon.
komment

Szíriai Szent Efrém diakónus, hitvalló és egyháztanító; Szent Marcellin és Márk vértanúk

Tweet Tetszik
0
2021. június 09. - Andre Lowoa

szsze17.jpgSzent Efrém (az ószövetségi Efraim) a szír egyház legnagyobb írója és költője. Nagy becsülete volt honfitársai között; a szírek prófétájának s a Szentlélek hárfájának nevezték. Írásait az istentisztelet alkalmával a Szentírás után olvasták, vallásos költeményei a mai napig a szír liturgia alkotóelemei, műveit pedig korán lefordították a legkülönbözőbb nyelvekre. Életének folyásáról azonban az egymásnak ellenmondó források miatt nem lehet egészen tiszta képet alkotni.

A legnagyobb valószínűség szerint 306-ban született a mezopotámiai Nizibis városában, mely akkor a római birodalomhoz tartozott. Szülei nem dicsekedhettek nagy vagyonnal, de megtalálták és híven őrizték a sokak előtt elrejtett legnagyobb kincset, a keresztény hitet. Efrém igen gondos keresztény nevelésben részesült.

A szent keresztséget az akkori idők szokásának megfelelően felnőtt korban vette föl; megvolt már akkor 18 éves, ha nem több. Vallomásaiban azt mondja fiatal koráról, hogy heves természetű és ingerlékeny volt, beszédében és tetteiben pedig hiányzott a bölcs megfontoltság. De különösen két hibáját siratta még későbbi korában is.

Gyerekkorban pajkosságból elhajtotta valakinek tehenét pihenőhelyéről, ez aztán valami ragadozó állatnak lett martaléka; azonkívül egy ideig nem tudott eléggé bízni az isteni gondviselésben. Ebből a hibájából a következő élmény gyógyította ki.

Mezopotámia belsejében tett egyik útja alkalmával hamis vád alapján többedmagával híróság elé került s néhány napi fogságot szenvedett. Szorongatásában álma bíztatta, hogy nyugodtan várjon. Csakugyan sikerült tisztáznia magát. Akkor meggyőződött, hogy „van egy szem, amely állandóan őrködik mindenek fölött”. Ettől kezdve egyébként is a legkomolyabb lelkiéletre adta magát. Fölvette a remeteöltönyt s nekifeküdt a komoly tanulásnak, különösen a Szentírás tanulmányozásának. Remeteélete kezdetétől élete végéig árpakenyéren, zöldségfélén és vízen élt s „csonttá és bőrré soványodott, mint egy cserép”.

Egész fiatalon jutott szülővárosa kiváló püspökének, Szent Jakabnak (júl. 15.) bizalmas körébe. Valószínűleg ennek a nagy püspöknek kezéből vette a keresztséget és a diakonátus szent rendjét. Alázatossága nem engedte, hogy áldozópappá is szenteltesse magát. Püspöke megbízásából fiatalon került egy iskola élére, ahol igen áldásos működést fejtett ki. Szent Jakab 325-ben résztvett Niceában az első egyetemes zsinaton s innen keletkezett később az a monda, hogy a zsinatra elkísérte őt Efrém is.

Nizibis határváros volt a római és perzsa birodalom között s II. Sápur (+ 380) perzsa király több ízben megostromolta. 338-ban a sír szélén álló szent püspökének imádsága megmentette a zsarnok perzsa uralomtól; az ostromló sereg akkor visszavonult. Az ostrom megismétlődött 346-ban és 350-ben. A püspök akkor már 338 óta halott volt, közbenjárása azonban most is segített: az ostromok sikertelenül végződtek. Valamennyi ostrom alatt Efrém lélekjelenlétével, bölcs tanácsaival s bátorításával nagy szolgálatokat tett polgártársainak. A perzsa király és Jovinián császár azonban 363-ban békét kötöttek, amely Nizibist a perzsa uralom alá juttatta. Efrém a keresztény lakosság nagy részével szomorú szívvel hagyta el a várost s először Amidában, majd véglegesen Edesszában telepedett le.

A város közelében az egyik dombon élt remeteéletet. Itt Edesszában keletkezett életének utolsó évtizede alatt írásainak (főleg szentírás-magyarázatok, szentbeszédek és költemények) legnagyobb része. Emellett odaadó tanítótevékenységet folytatott.

Kunyhója köré gyűjtötte a tudományszomjas szír ifjúságot s megvetette az edesszai iskolának alapját, amely több jeles tudóst adott a keleti egyháznak. Költői működése is részben a keresztény tanítás szolgálatában állott. A 3. században ugyanis az edesszai eredetű szír Bardezanes versekben terjesztette gnosztikus tévedéseit. Ezek a versek még Efrém korában is mételyezték a lelkeket. A hithű edesszai diákonus tehát jónak látta verssel küzdeni vers ellen. Olykor leszállt a dombról a városba prédikálni; s az a kistermetű, komolyarcú, sovány, kopasz remete megtalálta a lelkek kapuját.

Hosszabb ideig csak egyszer maradt a városban. Éhínség ütött ki Edesszában és környékén. A szegények a legnagyobb nyomorba jutottak. Idegenek özönlöttek a városba kenyérért és növelték a nyomorúságot. Akkor úgy érezte, hogy neki, a szegény özvegyek gondozására rendelt első hét diakónus (Ap. Csel. 6.) utódjának, kötelessége elhagyni édes kunyhóját. Beszédei „mint az Úristen művészetével megalkotott kulcs” megnyitották a gazdagok szívét és raktárait. Az összegyűjtött pénzzel és élelemmel rengeteg jót tett a szegényekkel és betegekkel. Csak az éhínség elmúltával tért vissza remetelakába. Valóban „a szírek napja”, „az Egyház oszlopa” volt s egyik életrajzírója méltán írhatta róla, hogy az Egyház lelki Eufratres-folyója volt ő, aki megöntözte a hívők sokaságát, úgyhogy az a hit terén százszoros termést hozott”.

370 körül állítólag elzarándokolt a kappadóciai Cezáreába a kisázsiai kereszténység nagy főpapjához, Nagy Szent Vazulhoz (jún. 14.), aki neki előzőleg egy látomásban mint tűzoszlop jelent meg s nagy szeretettel fogadta a szír „egyház oszlopát”.

Szent és munkás életének 373-ban vetett véget a halál. Fönnmaradt „végrendelete”, mely ma is megmondja mindenkinek, akinek füle van lelki dolgok hallására, hogy ki volt Efrém: „Én, Efrém, meghalok. Nektek pedig, Edessza városának lakói, alázattal és tisztelettel könyörgök, ne engedjétek, hogy az Úr házában vagy oltár alatt temessenek el. Nem volna rendjén, hogy a rothadással teljes férget Isten templomába vagy a szentélybe helyezzék. De temessenek el köntösömben és köpenyemben, amelyeket mindennap használtam. Kísérjetek ki zsoltárokkal és imádságaitokkal s csekélységemért legyetek szívesek állandóan szentáldozatokat fölajánlani. Erszénye sohasem volt Efrémnek és nem volt botja és nem volt táskája, sem aranya, sem ezüstje; ezen a földön soha semmi vagyont nem szereztem és nem birtokoltam.

Szorgosan alkalmazkodjatok utasításaimhoz és tanításomhoz, s mint tanítványaim a katolikus hittől el ne pártoljatok. Legfőképpen legyetek állhatatosak a hitben, óvakodjatok a tévelygőktől, a gonosztevőktől, az üres fecsegőktől és ámítóktól. Áldott legyen a ti várostok, amelyben laktok: Edessza, a bölcsek városa és anyja”.

XV. Benedek pápa 1920-ban egyházdoktornak nyilvánította. A római martirologium 116 szent diakónusa közül őt érte elsőnek ez a kitüntetés. Méltán!

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

 

Ugyanerre a napra esik: Június 18. Szent Marcellin és Márk vértanúk + 286

Ikertestvérek, Rómában Dioklécián első üldözése idején sok kínzás után kardélre kerültek. Állhatatosságuk sok pogánynak nyitotta meg a lelkét az evangélium számára.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

komment

Szent Cirill főpap - SZÍR SZENT EFRÉM

Tweet Tetszik
0
2021. június 09. - Andre Lowoa

Boldog Taigi Anna-Mária     özvegy, † 1837       


Szent Cirill főpap

Cirill Alexandriában született nemes szülőktől. Fényes képzésben részesült a híres alexandriai iskolában. Jó szónok hírében állott. Fiatal korában papja és segítője volt nagybátyjának Teofil pátriárkának. 412-ben utóda lett. Nagyon hallgatott Peluziuini szent Izidor szerzetesre, és engedett a Szentlélek csendes irányításának. Nemsokára Nesztorius pap hirdetni kezdte tévtanítását szűz Máriával kapcsolatban. Cirill rögtön figyelmeztette papjait, a császárt és a pápát a tévtanításról. Nesztoriosz szorgalmazására II. Teodoziusz császár Efezusban zsinatot hívott össze, amelyen Cirill elnökölt. A zsinat elítélte Nesztorioszt és tévtanítását, és kinyilvánította, hogy Máriát megilleti az „Istenszülő” elnevezés. Cirill ezután is nagy szelídséggel kezelte ellenfeleit. Harcaiban és békítéseiben sok tudományos művet írt mélységes gondolatokkal. Meghalt székhelyén 444-ben.
SZÍR SZENT EFRÉM
* Niszibisz, 306. + Edessza, 373. június 9.
Efrém korának Egyháza hatalmas ellenfelekkel állt szemben: az antik pogányság hanyatlóban volt, de még egyáltalán nem tűnt el, sőt Hitehagyó Julianus császár idejében még egyszer megmutatta hatalmát. A Mezopotámiában ősidőktől fogva otthonos asztrológia a keresztényekre is hatással volt. A gnózis számos híve élt, különösen Edessza környékén, ahol már egy századdal előbb eredményes toborzást végzett számára Bardazian és fia, Harmoniosz. Az Egyházon belül pedig színre lépett az arianizmus. Igaz ugyan, hogy a távoli Egyiptomban keletkezett és a niceai zsinat (325) elítélte, de ezzel még nem adta meg magát. Ezeken kívül buzgó misszionáriusok igen hatásosan terjesztették a manicheizmust, mely a szomszédos Perzsiában alakult ki. Mani többnyire szír nyelven írt könyveit Efrém honfitársai minden nehézség nélkül megértették. Ugyanabban az időben évtizedeken át elkeseredett határháborúk folytak Róma és a perzsa birodalom közt, főleg azóta, hogy II. Snapur -- Efrém kortársa, Róma engesztelhetetlen ellensége, a keresztényüldöző -- vette át a kormányzást. E háborúk folyamán Efrém hazája, Niszibisz több ostromot is elszenvedett, s végül 363-ban, Julianus veresége után, a perzsák kezébe került. Ez Efrém életében is fordulatot hozott.
Efrém 306-ban a mezopotámiai Niszibiszben (ma Nusaibin Délkelet- Törökországban) született, mely akkoriban a Római birodalom erős és fontos határerődítménye volt. Szülei keresztények voltak és a keresztény hitben nevelték, de csak tizennyolc éves korában keresztelték meg. Efrém akkoriban az ismert niszibiszi Jakab püspök mellett élt, de nagy hatással volt rá Vologezesz püspök is. Hamarosan a niszibiszi iskola ünnepelt tanára lett. Itt elsősorban a Szentírás tanulmányozása folyt. Természetesen a kor nem volt alkalmas a nyugodt szellemi munkához. A perzsák háromszor ostrom alá vették Niszibiszt, eredménytelenül. Efrém Cantica Nisibena (Niszibiszi énekek) c. művében számol be ezekről. Tanítói munkája mellett gazdag írói tevékenységet fejtett ki. Ekkor keletkeztek Hitről szóló beszédei. Csak amikor Jovianus császár idejében (363) Niszibisz a perzsáké lett, vonult vissza a nyugatra eső Edesszába (ma Urfa Délkelet-Törökországban). E városnak ősi keresztény múltja volt. Az ottani arám dialektusban alakult ki a szír irodalom, amelynek alapítója és legjelentősebb képviselője Efrém volt.
Edesszában eleinte remeteként egy távoli sziklabarlangban élt, de nemsokára tanítani kezdett az edesszai iskolában. Itt írta aszketikus műveinek nagy részét. Annak ellenére, hogy visszavonultan élt, és csak diákonusi rangja volt, tevékenyen kivette részét Edessza egyházi életéből. Nagyra becsülték jámborságáért és tudományáért, de leginkább költői tehetségéért. Egyiptomba tett utazása legendák tárgya lett, melyek hamarosan körülfonták e rendkívüli férfi alakját. 372 telén ismét nyilvános szerepben látjuk őt Edesszában. A pusztító éhínség idején élelmiszerosztást vállalt a szegények között. Úgy látszik, hogy e megfeszített tevékenység kimerítette erőit, mert egy hónappal azután, hogy visszatért barlangjába, meghalt.
Efrém elsőrendű feladatának a Szentírás kutatását tartotta mind tanítói, mind irodalmi tevékenységében, amelyhez különös tehetsége volt. Afrahát, a perzsa bölcs után nemcsak az egyik legrégibb szír író, hanem a szír irodalom legjelentősebb alakja is. Irodalmi hagyatéka terjedelménél fogva is tiszteletre méltó -- még akkor is, ha nem minden neki tulajdonított mű származik tőle --, különösen, ha figyelembe vesszük, milyen nyugtalan időkben alkotta életművét. Művei részben szír eredetiben maradtak ránk, részben régi örmény, latin és görög fordításokban. Ezek között rejtőzhetnek nem eredeti darabok is.
Efrém mindenekelőtt a Szentírás magyarázatával foglalkozott. Az evangélium-harmóniákhoz fűzött fontos magyarázatai hosszú időn át csak örmény fordításban voltak ismeretesek, nemrégiben azonban napfényre kerültek a szír eredeti töredékei is.
Az igaz hitet a Szentírásra támaszkodva mutatja be. Számos költeményben és prózai írásban harcol korának tévtanai ellen, idézve és megmutatva azok tévedéseit. Ügyesen átvette ellenfelei harcmodorát: az ismert gnosztikusok, Bardazian (+ 222) és Harmoniosz sok követőt szereztek azzal, hogy a gnosztikus gondolatvilágot népszerű, könnyen énekelhető dalokban terjesztették. Efrém átvette a misszionálásnak ezt a módját, sőt hamarosan túl is szárnyalta ellenfeleit költői lendületével. Az egyszerű nép igen megkedvelte dalait. A szűkebb és igényesebb körök számára írt, mélyebben szántó cáfolatait prózában adta közre. Nem fáradt bele, hogy az asztrológia befolyása ellen rámutasson a csillaghit és egyéb babonák értelmetlenségére. Ugyanígy szállt szembe a manicheizmussal is. Világosan állást foglalt a mozgalmas kor minden fontos vallásos kérdésében. S nem elégedett meg a puszta, végeredményben haszontalan polémiával, hanem szembeállította a tévtanokkal az igaz hit tanítását, a gnosztikusok, asztrológusok és manicheusok gyakorlatával a keresztény aszkéták ideálját.
Sok költeménye azonban nemcsak a hitvédelmet szolgálta, hanem az igazhitűek oktatását és az istentisztelet ékességét is. Számos éneke ma is megtalálható a szír liturgiában. Költői szépségük és teológiai tartalmuk miatt igen nagy a tekintélyük. Elsősorban ezekkel érdemelte ki Efrém a szír keresztényektől a ,,Szentlélek hárfája'' megtisztelő nevet.
Efrém a szír irodalom legnagyobb alakja abban az időben, amikor a szír egyház még nem vált le az egyetemes Egyház egészéről. Később ugyanis a nyugati országrészek a monofizita, a keleti részek a nesztoriánus egyházba kapcsolódtak. Efrémet az ortodox és a katolikus Egyház egyaránt a magáénak vallja. Ő az egyetlen szír nyelvű szent, akit a katolikus Egyház 1920-ban egyháztanítói méltóságra emelt.
Halálának napját az 540-ből származó Edesszai Krónikából tudjuk. A római kalendáriumba 1920-ban vették föl az ünnepét, június 18-ra. 1969- ben halála napjára, június 9-re helyezték át.
--------------------------------------------------------------------------------
A szír egyházatyát, tudós írót a megtisztelő ,,Szírek Napja'' és ,,Szentlélek hárfája'' névvel illetik. Életéről saját művei és különféle életrajzok beszélnek.
Miután Efrém átköltözött Edesszába és remeteként a hegyek közt élt, hamarosan sok ember özönlött hozzá. Csöndre és a magányra vágyott, ezért ki akart térni előlük és még jobban el akart rejtőzni. Már útnak eredt, amikor, mint mondják, egy angyal állt elébe, és így szólt: ,,Hová menekülsz, Efrém?'' ,,A világtól menekülök -- válaszolta --, mert méltatlan és tehetetlen vagyok.'' Az angyal azonban visszafordította e szavakkal: ,,Senki sem gyújt azért világosságot, hogy véka alá rejtse, hanem hogy tartóra helyezze és mindenki lássa.'' Akkor fölismerte, hogy Isten világosságul rendelte, hogy sokaknak utat mutasson az égbe. Vissza is tért Edesszába.
Efrém nagyszerű költői adottságát arra fordította, hogy a hit titkait és mindazt, ami szívét megmozgatta, megragadó költeményekbe vagy dallamos versekbe foglalja. Szülővárosának lerombolása után például ezt a siratót írta: ,,Gyermekeimet megölték, leányvárosaimnak falai leomlottak, gyermekeik szétszóródtak. Templomaikat lerombolták... A madarászok kikergették galambjaimat tornyaikból, elhagyták fészküket, a mélybe buktak, és hálóikba estek.''
Vallásos énekeivel Efrém közel jutott az emberekhez, a szívükbe talált. Lánykart alakított, megtanította őket dalaira, és bevonult velük az edesszai templomba. A nép elbűvölten hallgatta az új dallamokat, amikor vasárnaponként vagy egyházi ünnepeken fölcsendültek a kórusai.
Hitehagyó Julián császár -- akinek a hagyomány szerint ezek voltak az utolsó szavai: ,,Mégis te győztél, Galileai!'' -- haláláról így emlékezett meg: ,,Lám, most az örök Király kerekei dübörögnek. Angyalvonta szekeréből villámlik és mennydörög. A Galileai szétzúzza nyájadat, és a puszta farkasainak adja. A keresztény nép pedig megerősödik, és betölti a világot.''
Efrém nagyon profán és nagyon emberi eseteknek is tudott lelki fordulatot adni. Erről beszél például a következő történet: Egyszer, amikor a városban járt, megszólította egy hetéra, s félreérthetetlenül közölte, mit akar. Efrém hagyta, hogy vele menjen. Amikor a piactérre értek, azt mondta: ,,Itt akarom megtenni, amit kívánsz.'' A nő riadtan védekezett, és azt mondta, hogy olyan sok ember előtt szégyellné magát. Efrém ezt válaszolta: ,,Ha szégyenlesz az emberek jelenlétében vétkezni, mennyivel inkább kell szégyenkezned az Isten jelenlétében, aki a legmélyebb rejtekbe is belelát, és mindenkinek tette szerint fog megfizetni.'' E szavak oly mély hatást tettek a nőre, hogy keresztény életet kezdett.
Különös esemény történt Efrém életének utolsó évében. Valens császár, a katolikusok nagy ellensége, bevonult Edesszába. Nem kevesebbet követelt, mint hogy válasszanak az arianizmus elfogadása vagy a halál között. A megrémült hívők Szent Tamás templomába menekültek, és püspökükkel együtt imádkozva készültek a halálra. Már ki is adták a kegyetlen parancsot a gyilkolásra, amikor egy asszony rohant végig az utcákon két gyermekével. Egy tiszt föltartóztatta, és megkérdezte, mi baja. Azt válaszolta: ,,A templomba viszem kicsinyeimet, hogy Krisztusnak, a Királyok Királyának áldozatul mutassam be őket.'' Amikor Valens hallotta a bátor asszonyt, visszavonta borzalmas parancsát, és békét hagyott a városnak. Akkor így énekelt Efrém:
,,Edessza elhagyta házait. Pásztorával kivonult, a halálba sietve. Edessza inkább meg akart halni, mint hogy hitétől elszakadjon. Adjátok a császárnak a várost, a falakat, a palotákat! Adjuk neki vagyonunkat is vérünket! De hitünket mi sohasem hagyjuk el -- ó, áldja meg gyermekeit Krisztus!''
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, Szent Efrém diákonus a Szentlélek erejével eltelve, ujjongó szívvel énekelt misztériumaidról, és csak neked szolgált. Kérünk, áraszd szívünkbe Szentlelkedet, hogy új éneket énekelve mutathassuk be neked életünk áldozatát!
Példája:
    Az igazán nagy dolgok a csendben születnek.
komment

Szent Tivadar nagyvértanú - Szent Zoszimász atya

Tweet Tetszik
0
2021. június 08. - Andre Lowoa
Szent Szívről nevezett Boldog Mária szűz, † 1899       


Szent Medárd     püspök és hitvalló, † ~560       


Szent Tivadar nagyvértanú
A mai nap szentje ugyanaz, akiről február 8-án emlékeztünk meg. A mai napon ereklyéinek átvitelét ünnepeljük, ami 319-ben történt.
Szent Vilmos     püspök és hitvalló, † 1154       


Szent Zoszimász atya
Zoszimász a föníciai Szidda városában született nem messze Tarzustól. Eltávozván egy közeli kolostorba, szerzetessé lett. Böjttel, imádsággal és más jótettekkel olyan lelki erősségre tett szert, hogy Isten a jövőbelátás adományával tüntette ki. Előre meglátta az 526-os antiochiai földrengést. Ezenkívül a vadállatok megszelídítésében is kitűnt. Elhunyt a VI. század közepe táján.
komment
süti beállítások módosítása