Ha a mise szövegeit átelmélkedjük, ezekre az igazságokra akadunk. Az énekek Isten oltalmáról szólnak, az imádság a szeretetért könyörög, az olvasmányok kitartásra buzdítanak. Az evangélium első közvetlen magyarázatát az Úrnap oktávája adja meg. A másik magyarázat szerint az egész hasonlat a Pünkösdkor alakult Egyházra vonatkozik, mert ez az a lakomás ház, ahová a gazda: az Isten meghívta a zsidókat és mikor azok visszautasították, meghívott új szolgái, az apostolok által mindenkit, tehát a pogányokat is. Legyünk hálásak ezért és ne feledkezzünk még a menyegzős ruháról, mely akkor lesz meg; ha Szent János tanítása szerint nemcsak szóval, hanem tettel is szeretünk.

Szentlecke. Szeretteim: Ne csodáljátok, ha e világ gyűlöl titeket. Mit tudjuk, hogy a halálból átvitettünk az életre, mert szeretjük felebarátinkat. A ki nem szeret, halálban marad. Minden, a ki gyűlöli felebarátját, gyilkos az; és tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs magában megmaradó örök élete. Abból ismertük meg az Isten szeretetét, hogy ő életét adta miérettünk; nekünk is életünket kell adnunk atyánkfiaiért. A ki e világ javaival bír, és látja szűkölködni felebarátját, és bezárja szivét előtte: mikép marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim! ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. (1 Jn 3,13-18)

Evangélium. Abban az időben: Jézus ezt a példabeszédet mondta a farizeusoknak: Egy ember nagy vacsorát szerze, és sokat meghiva. És elküldé szolgáját a vacsora idején, megmondani a hivatalosaknak, hogy jőjenek, mert már minden el van készítve. És kezdék együtt mindnyájan magokat mentegetni. Az első mondá neki: Majort vettem, és szükség kimennem és megnéznem azt; kérlek, ments ki engem. És a másik mondá: Öt iga ökröt vettem, és megyek megpróbálni azokat; kérlek, ments ki engem. Ismét más mondá: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. És visszatérvén a szolga, megjelenté ezeket urának. Akkor megharagudván a családatya, mondá szolgájának: Menj ki hamar az utczákra és a város szereire, és a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat hozd be ide. És mondá a szolga: Uram! meglett, a mint parancsoltad, de mégis vagyon hely. És mondá az Úr a szolgának: Menj ki az utakra és a sövényekhez, és kényszerítsd bejőni, hogy megteljék az én házam. Mondom pedig nektek, hogy senki ama férfiak közől, kik hivatalosak voltak, nem ízleli meg az én vacsorámat. (Lk 14,16-24)

Ennek megfelelően a bűntudat és az irgalomban való nagy bizalom szól a mise énekeiből. Helyezzük mi is minden gondunkat a Jó Pásztorra és szeressük az Úr Jézus tiszteletének ezt az ősi és evangéliumi formáját. Ez a hasonlat Jézus szent Szívének a legszebb és az evangéliumban magától Krisztus Urunktól megrajzolt képe.

Szent Péter arra a sok veszedelemre figyelmeztet, mellyel ellenségünk iparkodik kiragadni minket Isten nyájából: az Egyházból. E veszedelem megismerése csak fokozza bennünk a Jó Pásztorhoz való ragaszkodásunkat.

A Graduale kérdésére, melyet az Ószövetség énekese vet fel, vajon szünet nélkül haragszik-e az Úr és nem bocsát meg soha, az Újszövetség Jó Pásztora felel: Nem haragszik az Úr, hanem megbocsátó szeretettel maga jön a bűnös megkeresésére. Ha bűn nyomja a lelkemet, várok-e addig? Nem, hanem magam is sietek hozzá! Nevezik ezt a vasárnapot Jézus Szent Szíve vasárnapjának is. Ott, ahol külön körmenettel ünneplik, az öregmise a Szent Szívről mondható és a vasárnapról megemlékezés veendő.

Szentlecke. Szeretteim: Alázzátok meg magatokat az Isten hatalmas keze alatt, hogy fölmagasztaljon titeket a látogatás idején. Minden szorgoskodástokat ő rája bízván, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és vigyázzatok, mert a ti ellenségtek, az ördög, mint az ordító oroszlán, körűljár, keresvén, a kit elnyeljen; kinek erős hittel álljatok ellen, tudván, hogy ugyanazt szenvedik atyátokfiai, kik e világon vannak. A minden kegyelem Istene pedig, ki minket örökkévaló dicsőségre hivott Jézus Krisztus által, titeket, kik egykevéssé szenvedtek, maga fog tökéletesíteni, megerősíteni és megállapítani. Őneki legyen dicsőség és uralom mindörökön örökké. Amen. (1 Pét 5,6-11)

Evangélium. Abban az időben: Közeledének Jézushoz a vámosok és bűnösök, hogy hallgassák őt. És zúgolódának a farizeusok és irástudók, mondván: Hogy ez a bűnösöket elfogadja, és velök eszik. És mondá nekik e példabeszédet, így szólván: Kicsoda az az ember közőletek, kinek száz juha vagyon; és ha elveszt egyet azok közől, nem hagyja-e a kilencvenkilencet a pusztában, és az után megyen, mely elveszett vala, mígnem megtalálja azt? És midőn megtalálja, vállaira veszi, örűlvén; és hazamenvén, egybehíja barátait és szomszédait, mondván nekik: Örvendjetek velem, mert megtaláltam az én juhomat, mely elveszett vala. Mondom nektek: hogy szintúgy öröm lesz mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, kiknek nincs szükségök bűnbánatra. Vagy a mely asszonynak tiz drachmája lévén, ha elveszt egy drachmát, nem gyujt-e gyertyát, és kisöpri házát, és keresi szorgalmasan, mígnem megtalálja? És midőn megtalálja, egybehíja barátait és szomszédait, mondván: Örvendjetek velem, mert megtaláltam a drachmát, melyet elvesztettem vala. Így mondom nektek, öröm leszen az Isten angyalai előtt egy megtérő bűnösön. (Lk 15,1-10)

Előkelő szülei, Castrillo Gonzales János és Martinez Sancha, hosszú időn át gyermektelenek voltak. Jánost úgy könyörögték ki Istentől. Ez után az elsőszülött fiú után még hat gyermekük született, akik közül Ferdinánd bencés, majd püspök lett (+ 1490). A kis János korán került bele szülővárosa bencés iskolájába. Kiváló tehetségével és szorgalmával ritka előhaladást tett az ismeretekben, s ami ennél is többet jelent, példás viselkedése mintakép gyanánt állott tanulótársai előtt. Különös odaadással tudta a fiúk közt előforduló félreértéseket és haragtartásokat elsimítani.

Korán fejlett finom erkölcsi érzékére jellemző a következő eset. Apjának sikerült fia számára megszereznie egy szomszéd gazdag plébánia javadalmát. A jövedelemből akarta iskoláztatni fiát, mialatt a plébánián a lelkipásztori teendőket egy helyettes végezte. A középkorban a tanulmányi költségek előteremtésének ez nem volt szokatlan módja; nem is botránkoztak rajta a kortársak. János lelkiismerete azonban tiltakozott, s rá tudta venni édesapját, hogy mondjon le a javadalomról.

A közelfekvő Burgos városának akkori püspöke, Cartagenai Alfonz nagyon szeretett foglalkozni papi hivatásról tanúskodó tehetséges ifjakkal. Jánost is 1440 körül udvarába hívta s hat év múlva áldozópappá szentelte. Szeretetét a fiatal pap iránt azzal is kimutatta, hogy mindjárt székesegyháza kanonokjává nevezte ki s elhalmozta egyéb javadalmakkal is. János azonban rövid időn belül úgy érezte, hogy az Úristen szigorúbb életre hívja. Lemondott javadalmairól s mindössze a Szent Ágotáról nevezett kis kápolnát tartotta meg. Ettől kezdve buzgó lelkipásztori munkát végzett a kápolnában s evangéliumi szegénységben élt.

Az 1450. esztendő fordulópont az életében. Alaposabb hittudományi képzés után vágyott s megértő püspökének engedélyével a már akkor is világhírű szalamankai egyetemre ment. Itt négyévi komoly tanulás árán megszerezte a doktorátust, aztán pedig kilenc éven át, mint nagyhatású egyházi szónok és szentéletű lelkipásztor működött. Ebben az időben a népes egyetemi város állandó pártharcok színtere volt s nem egyszer vér öntözte utcáit. A nagyarányú viszálykodást két halálosvégű párbaj okozta. A párbajozók egyetemi hallgatók s előkető szalamankai családok fiai voltak. Az áldozatok rokonai bosszút akartak állni az életben maradt két bűnösön, akik emiatt Portugáliába menekültek. A vérbosszú ott is elérte őket. Két pártra szakadt a város s a négy haláleset állandó csatatérré alakította át utcait. Halálosvégű párviadalok, gyilkosságok. rablások s egyéb bűntények napirenden voltak. János ezek között az áldatlan állapotok között úgy jelent meg, mint a béke angyala. Működésével csodás hatásokat ért el. Megdöbbentő erővel beszélt az erkölcstelenség, főleg pedig a párbaj ellen. Nem egyszer a két viaskodó közé vetette magát, hogy elválassza és kibékítse őket. Szava, szentsége és elszántsága lassan helyreállította a békét.

Ez áldásos működése közben súlyos kőbántalmak lepték meg. Műtétnek vetette magát alá, amely az akkori orvostudomány fejletlensége mellett ugyancsak súlyos volt. János akkor megfogadta, hogy fölgyógyulása esetére szerzetessé lesz. Csakugyan meggyógyult. Most két ruhája közül az egyiket odaadta az útjába akadt első szegénynek, aztán pedig a szalamankai Ágoston-remeték közé lépett (1463-ban). Mint novíciusra az ebédlő gondozása volt rábízva. A régi legenda szerint az a kis hordó, amelyet a szentéletű újonc kezelt, csodálatos módon egy álló éven át adta a nagy kolostor számára a szükséges bort. Bizonyos, hogy lelke vidámító és erősítő borából élete hátralévő éveiben is bőségesen jutott a kolostornak is, a városnak is. 1464. augusztus 28-án, Szent Ágoston napján letette az ünnepélyes fogadalmat. Akkor már 45 éves, széles körökben ismert egyházi szónok és nagy tudós volt. A kolostorban nemsokára újoncmester lett és 1471-ben perjellé választották.

Jánosnak szerzetbelépése előtt körülbelül egy évtizeddel kezdődött meg a szalamankai Ágoston-remeték megújhodási kora. A kolostor a 15. és 16. század folyamán sok jámbor tudóssal, nyolc püspökkel s szentünk mellett a spanyol egyház egyik legnagyobb dicsőségével, Villanovai Szent Tamással (szept. 18) ajándékozta meg Spanyolországot. A megújhodás munkájában Szent Jánosunk erős kezével és meleg szívével bőven kivette részét. Nevelési és kormányzási alapelve volt: semmi olyat nem követelt alattvalóitól, amit maga is meg nem tett. Egyéniségének volt köszönhető, hogy kormányzásának végén egész Spanyolországban úgy tekintettek föl a szalamankai kolostorra, mint a tudomány és életszentség világítótornyára.

Mint szerzetes is folytatta külső működését, Lelkipásztori munkája valósággal átalakította a város lelki arculatát: az ellenségeskedés megszűnt, a nők közül sokan fölhagytak a fényűző élettel, a családokban helyreállt a szent béke. Szókimondó beszédei azonban ellenségeket is szereztek neki. Ilyen ellenségévé lett, pl. Alba herceg is, akinek jobbágyaival szemben tanúsított zsarnokságát nem hagyta szó nélkül. A nagy úr két fölbérelt embert küldött hozzá, hogy öljék meg. Amikor az elvetemült haramiák szemben találták magukat a szenttel, ellenállhatatlan tisztelet fogta el őket. Térdre hullottak s bocsánatot kértek. Maga a herceg is annyira megdöbbent, hogy súlyos betegségbe esett. Csak akkor gyógyult meg, amikor a bátorszavú szerzetes megjelent nála s megbocsátott neki. Akadtak mások is, sőt még ledéréletű nők is, akik élete ellen törtek, de sikertelenül.

Hatvan éves volt már, amikor sorvasztó láz lepte meg s hosszú hónapokra ágyhoz kötötte. Többen arra is gondoltak, hogy ellenségei megmérgezték. A szent a legnagyobb vidámsággal viselte súlyos betegségét. Végre is 1479 június 11-én magához szólította az Úr, akinek „színe előtt drágalátos az ő szentjei halála” (115. zsoltár). Halála után nemsokára igen sok csoda történt sírjánál a 1690-ben szentté avatták.

Szent János napján az imádkozó Egyházzal együtt imádkozzuk: „Isten, a béke és szeretet forrása, te Szent János hitvallódat csodálatos kegyelemmel áldottad meg az egyenetlenkedők kibékítésében: add az ő érdemei és esedezése által, hogy a te szeretetedben megszilárduljunk és semmi kísértés között tőled el ne szakadjunk.”

Ugyanerre a napra esik:

Szent Baszilidesz, Cirinus, Nabor és Nazariusz vértanúk

Diocletianus császár üldözései során a Via Aurelián kínozták és végezték ki őket.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

Így különösen a középkorban[1] — amikor nagyon szerettek következtetésekkel a dolgok mélyére hatolni — rájöttek arra, hogy ha imádandó az egész, akkor imádás illeti meg az egyes részeket is. Ennek következtében kezdték azután az Úr emberi természetének kivált legnemesebb részeit: ú. m. Szent Szívét és Vérét imádni.[2] Ez imádás oka a Szent Vérnél kézenfekvő: megváltásunkat köszönhetjük e drága vér kiontásának, azonban a Szent Szív kultusza már jelképen alapuló okkal bír. Nem mintha csak Krisztus Urunk szeretetének jelképét imádnók az ő Szívében! Az ő valóságos Szent Szíve, mely isteni kebelében dobog, az a mi imádságunk tárgya. De azért választotta az egyház erre a célra éppen az Úr Szívét, mert a köznapi életben is a szív a szeretet jelképe gyanánt szerepel. Nem is mint emberi szívet imádjuk, bár emberi szívet imádunk, de a második isteni Személy emberi szívét.

Ily értelemben már a középkorban is sokan imádták magánájtatosságból az isteni Szívet, így óhajtván meghálálni Isten szeretetét, melynek létünket, megváltásunkat és majdan örök boldogságunkat köszönjük és így akarván egyszersmind kiengesztelni azt a gonosz emberek részéről őt érő számtalan gyalázatért.[3] Külön ünnepe mindazonáltal akkor még nem volt.

Miként az Úrnapjának, úgy a mai ünnepnek eredete is látomásra megy vissza. A Visitatio-rend Paray-]e-Monialban levő kolostorának jámbor lakója, Szent Alacoque Mária Margit (+1690) volt az, akit az isteni Mester e feladattal megbízott. 1673—75 között részesült azokban az isteni kinyilatkoztatásokban és ígéretekben,[4] melyek azután a Szent Szív kultuszt föllendítették és ünnepének is alapul szolgáltak.[5]

Leggyorsabban terjedt e szép ájtatosság természetesen Franciaországban, ahol a püspökök egymásután fogadták be egyházmegyéjükbe. Majd egy század telt bele mindazáltal míg a hivatalos egyház is elismerte és megengedte a jelentkező egyházaknak az ünnep megülését[6] és ismét kb. száz év múlva terjesztette ki IX. Pius az egész egyházra.[7] Végül magas méltóságát (I. oszt. duplex) Szent Szív ünnepe boldogemlékű XIII. Leó pápától nyerte.

Emeljük föl mi is e kedves ünnepen gyarló szíveinket az isteni Szív fényébe, melegébe. Ha az élet viharát és szenvedései közepette hűlni kezdene bennük a kegyelem melege, akkor e sokat szenvedett és tövisekkel koszorúzott Szívből előtörő lángok hevítsék azt új lelkesedésre. Ha a bűnök nyomán kezdene lekopni lelkünkről Krisztusnak képe, melyet a fölvett szentségek ott már kialakították, akkor az ő fölséges Szívéből kicsurgó vér fesse azt meg bennünk újra — lemosván onnét megváltó erejénél fogva a bűnöket — mint egykor a hagyomány szerint Veronika kendőjére is e szent vér nyomta rá édes Üdvözítőnk arcvonásait. Minden körülmények között pedig lelki szemeink előtt állandóan ott lebegjen a szent kereszt dicső jele, mint egyedüli biztos útmutatónk az Örök cél felé, amikor majd az isteni Szívbe zárhatjuk, Vele egyesíthetjük a mienket is és benne megtalálhatjuk teljes vigasztalásunkat.[8]

Ó Jézusom legédesebb Szíve,
Tedd szívemet a Tiedhez hasonlóvá!

A mai Szentmise alapgondolata az édes Üdvözítő szívéből kiáradó irgalmas szeretet magasztalása. Ezt fejezi ki már az Introitus (Siral. 3, 32. 33. 25. és Zsolt. 88[9] ) és fokozza a Graduale, mely már arra is figyelmeztet, hogy a Megváltó még szenvedéseket is magára vállalt irántunk való szeretetéből, (Siral. 1, 12. és Ján. 13, 1.) hogy „nyugalmat találjon lelkünk” (Mt. 11, 29.) Az Offertorium az Úr nagy szeretetével szemben köteles hálára int (Zsolt. 102, 2. 5.[10]), amivel szemben a Communio 68. zsoltára a részvét nélkül szenvedő Jézus panaszát juttatja eszünkbe.[11] Sajnos minden korban kevés részvétre talált az Úr, hiába keresett „szelíd és alázatos szívű” embereket. (Grad.) A mai tudományára és műveltségére büszke[12] és az anyagi jólét után törtető korban különös aktualitást nyernek az Üdvözítő szájából hangzó panasz szavai.

Paray-le-Monialban, a Szent Szív ünnep keletkezésének helyén, nem azt a Szentmisét mondják, amelyet mi, hanem az „Egredimini” kezdetűt, amely „pro aliquibus locis” megtalálható május végén a római misekönyvben is. Még egy nevezetessége van e helyen az Úr Szentséges Szíve ünnepének: külön Praefatioja van. Megkapó szépsége és a Szent Szív tiszteletének nagyszerű megvilágítása miatt íme itt közöljük:[13]

Valóban méltó és igazságos, méltányos és üdvös, hogy mi neked mindenkor és mindenhol hálákat adjunk : Szent Urunk, mindenható Atya, örök Isten : Krisztus Urunk által. Aki e földön jártában Szent Szívét a szelídség és alázatosság példaképe gyanánt állította elénk, sőt hogy irgalmasságának mélységei feltáruljanak, azt akarta, hogy az a kereszten egy katona lándzsája által megnyittassék. Mert az az isteni szeretetnek szent tárháza, amelynek teljességében mindenki részesül, az az élet kiapadhatatlan forrása, ahonnét az összes erények isteni adományai folytonosan leszármaznak. Az a szent szeretet szentélye, amelyben az igazaknak készül a nyugalom, a bűnösöknek menedék, vigasztalás a szomorúaknak és erő a gyengéknek. És azért az angyalok és arkangyalokkal, a trónok és hatalmasságokkal és a mennyei seregek minden hadával együtt a te dicsőségednek hymnuszát énekeljük, szünet nélkül mondván : Szent ...
___________________
[1] Már előbb is említi Jézus Szívét egy-két szentatya ( = egyházatya – megj. F.Z.) pl. Sz. Ágoston, Chrysostomus, sőt Phil. 1, 8. is (Müller : Das Kirchenjahr 492. o.), de e korban még kultuszáról beszélni nem lehet.
[2] L. júl. 1-én, alább 276. o.
[3] A Szent Szív kultusz előbbi terjesztői : Sz. Bernát, Sz. Bonaventura, Sz. Mechthild, Sz. Gertrúd, később Canisius, Sz. Alajos és különösen Szalézi Sz. Ferenc a Visitatio-rend alapítója, (L. bőv. Müller: Das Kirchenjahr. 492. o.)
[4] L. Dedek. Cr. Lajos : Szentek élete II. 299. o.
[5] Még Alacoque M. Margit életében felállította Coutancesi Károly Ferenc püspök szemináriumában az első kápolnát a Sz. Szív tiszteletére 1688-ban, 1692-ben pedig Grammonti Péter besanconi püspök külön misét is írt róla. (Thallhofer : Handbuch. 668 és Kellner Heortologie. 95. o.)
[6] XIII. Kelemen 1765-ben. Előbb háromszor is visszautasították a pápák (X. Ince 1697, XI. Kelemen 1707 és XIII. Benedek) a Szent Szív mise és zsolozsma approbatióját. Az egyház ellenségeinek előrelátható gúnyolódásán és gáncsoskodásán kívül az vezette ebben Rómát, hogy elkerülje az e kérdéssel könnyen összekeveredhető babonát is, akkor, mikor a hívek még nem voltak e hitigazságról kellőképp kioktatva.
[7] 1856-ban a francia püspökök kérése.
[8] E pár sor egyszersmind a Szent Szív rendes ábrázolása fölött való elmélkedés vázlatául is szolgálhat.
[9] Wolter: Psallite sapienter. III. 313.
[10] u. o. IV. 35.
[11] u. o. II. 640.
[12] V. ö. világháború és az ezt követő „béke”.
[13] Dr. Pataky Arnold egyetemi tanár úr szívessége folytán.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 267-271. old.)

Kérjük a mai alkalommal az édes Jézust, engedje meg, hogy a mi vérünk is az Ő legdrágább Véréhez hasonlóvá válhassék. Nemesítse meg isteni Vérével a mienket, hogy ezentúl csak olyan dolgokért hevüljön, amelyek Őneki tetszenek és így üdvünkre szolgálnak.

A régi időben Jézus Vérét pár egyházmegyében a Nagyböjt alatt ünnepelték: Feketevasárnap előtt való pénteken. Mikor IX. Pius pápának a forradalom miatt menekülnie kellett Rómából, akkor terjesztette ki a Szent Vér ünnepét az egész egyházra, mégpedig július első vasárnapját tűzvén ki idejéül.[1] X. Pius óta tétetett ár vasárnapról állandóan a mai napra.
__________________
[1] Meghatóan írja a pápa 1849. aug. 10-én Gaetából, ahová menekült, hogy tisztelni kell a Szent Vért, amely minket megváltott és megtisztított, különösen a mostani időben, „melyben az ellenséges ember az Úr szántóföldjére ráhintette a konkolyt és sok csellel, csalással és tévedéssel megtéveszteni és tévútra vezetni törekszik.” (Id. Nilles: Kalend. II. 494. o.) A mi korunkban sem szűnt meg még ez az ok.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 276-277. old.)