III. Ottó német-római császár trónralépésekor 16 éves volt, 22 évvel pedig már a sírba szállott s mégis a legnagyobb uralkodók közé tartozik. Nagy Sándor mint 22 éves ifjú világhódító s 33 éves korában halott. A 18 éves Pico della Mirandola 22 nyelven beszélt s 31 éves korában bekövetkezett halálakor (1494) kora egyik legnagyobb tudósa volt. Petőfi 27 évet sem élt s mégis a legnagyobb magyar költő. A fiatalság nem akadálya a nagyságnak. Szent Alajos egész fiatalon a legnagyobb dologban lett naggyá: az életszentségben; s így váltotta valóra az ószövetségi bölcs szavát: „Rövid időn vége lévén, sok időt töltött be”. (Bölcs. 4,13.)

A kiváló ősi Gonzága olasz főúri család ivadéka. Született 1568 márc. 9-én a Mantua melletti Castiglione várában mint Ferdinánd uralkodó őrgróf elsőszülött fia.

Jámboréletű édesanyja, Santena Márta, a leggondosabb vallásos nevelésben részesítette. Hét éves lehetett, amikor atyja magával vitte egy hadgyakorlatra, hadd ismerje meg minél előbb azt az életet, amely reá vár. A fiúcska az egyik katonától elvitt puskaporral megtöltött egy ágyút s azt elsütötte. Ez a csíny végzetessé válhatott volna: kevés híja, hogy a hátravetett ágyú ki nem oltotta életét. Ugyanakkor a katonáktól eltanult egy-két trágár szót, amelyeket ismételt anélkül, hogy tudta volna jelentésüket. Amikor figyelmeztetésre a két gyerekességnek - élete e két legnagyobb hibájának - tudatára ébredt, heves bánat nyilallott lelkébe s megsokszorosította áhítatgyakorlatait. Ettől kezdve nem egyszer külön kellett figyelmeztetni az áhítatba elmerült fiút, hogy az imádságra szánt idő már régen lejárt. Amikor meg pajtásai „zálogot” játszottak s arra akarták rávenni, hogy csókolja meg az egyik lányka árnyékát, a legnagyobb méltatlankodással utasította ezt vissza. Nem akart játszani sem a maga, sem más szívével. Alig volt 9 éves, amikor titokban már örök tisztaságot fogadott Istennek.

Tízéves korában Medici Ferenc fejedelem firenzei udvarába került öccsével együtt apród-szolgálatra. Itt is mindjárt föltűnt tudatos lelkiélete. Az udvarnál szokásos gyermekbálok alkalmával a világért sem tudták rávenni, hogy táncoljon. Sőt a tisztaságot fenyegethető minden veszedelem elkerülése végett kemény elszántsággal megfogadta, hogy semmiféle, még rokon nőre sem fog soha föltekinteni. Itt, Firenzében végezte el nagy bűnbánatban első szentgyónását s kétévi itt-tartózkodás után visszatért a családi házba.

Otthon újabb nagy esemény volt lelke számára első szentáldozása. Ekkor járt ott apostoli útjában Milánó nagy érseke, Borromeo Szent Károly (nov. 4.). Alajos az ő ajkáról hallhatta az útbaigazításokat, az ő kezéből vehette a Legszentebbet. Az Oltáriszentségben rejtőző Istenember leereszkedő szeretete Alajost az eddiginél még nagyobb szeretetre sarkalta. A mantuai őrgrófság fiatal örököse kemény önmegtagadásokhoz fogott: hetenként háromszor kenyéren és vízen böjtölt, hasábfát tett ágyába, hogy az alvás kényelmétől szabaduljon; titokban éjjelenkint fölkelt imádkozni. Ebbe az időbe esik szerzetesi hivatásának kialakulása is. A tehetséges ifjú nagy érdeklődéssel olvasta a jézustársasági misszionáriusoknak Indiából írt leveleit.

Ezek azt az elhatározást érlelték meg benne, hogy jezsuita lesz. Azonban sokat kellett küzdenie, míg ez a szándéka megvalósult.

Újabb fordulatot jelentett életében az az idő (1581-1584), amelyet családjával együtt Madridban töltött. Az akkori világ legnagyobb uralkodójának, II. Fülöpnek udvarában teljesített apródi szolgálatot. Ő azonban többre vágyott: a királyok királyát akarta szolgálni. Itt tárta föl szülei előtt régóta érlelt vágyát, hogy t. i. jezsuita akar lenni.

Édesanyjának ez a bejelentés nagy örömet szerzett, atyjának azonban nagy gondot hozott. Hisz elsőszülöttét utódjának szánta. Miképp törődhetnék tehát bele, hogy fiából szerzetes lesz? Talán egy hosszabb utazás kiveri fia fejéből a szerzetesi hivatás gondolatát! Azonban hiába utaztatta fiát egy éven át Olaszországban s hiába kísérelt meg mindent: Alajos törhetetlen maradt és győzött.

17 éves volt már, amikor hivatása érdekében az utolsó lépésre szánta el magát.

Édesatyja köszvényben feküdt. Ő maga öt óra hosszat imádkozott s utána nyugodtan lépett be atyja szobájába. Tiszteletteljesen, de határozottan így szólt hozzá: „Hatalmadban vagyok, atyám, s te rendelkezel velem. De tudd meg, hogy Isten engem a Jézus-társaságba hív s te az Isten akaratának állod útját, ha hivatásomat ellenzed”. Megfordult és eltávozott. Atyja lelkében fájdalmas vívódás indult meg. A kínos lelki tusának az lett a vége, hogy magához hivatta fiát s könnyek közt adta beleegyezését.

Alajos lemondott öccse javára az elsőszülöttségi jogról s Rómába sietett, ahol 1585 nov. 21-én a jezsuita noviciátusba lépett. A 18 éves főúri újoncnövendék a legnagyobb engedelmességgel és alázattal vállalta a legalacsonyabb rendű teendőket. A különféle önmegtagadásokban annyira ment, hogy parancsszóval kellett mérsékletre inteni. „Görbe vasdarab vagyok, mondotta s azért jöttem a szerzetbe, hogy ki egyenesítsen az önmegtagadás és vezeklés kalapácsa.” A kétévi noviciátus után letette egyszerű fogadalmát, fölvette a kisebb rendeket s hozzáfogott a hittudományokhoz. Tehetségével és szorgalmával itt annyira vitte, hogy nagy tudományos jövőt jósoltak neki.

A második tanulmányi év végén családja iránti szeretete hazaszólította. Öccse érvényes, de titkos házasságban élt egy alacsonyabb rangú nővel, ami az egész főúri család békességét földúlta. A fiatal Alajos annyi tapintattal és ügyességgel nyúlt bele ebbe a kényes ügybe, hogy öccse nyilvánosan is törvényes feleségének ismerte el élettársát. A család békéje helyreállt.

Az 1591. év tavaszán kitört római pestis szentünket a könyvek mellől a betegekhez szólította. Március hónapban egy pestises beteget cipelt be az utcáról a kórházba s elkapta tőle a vészt. Június elején megható módon búcsúzott el édesanyjától (atyja noviciátusa alatt halt meg) s ugyanezen hónap 21. napján visszaadta ártatlan lelkét teremtőjének.

Halálos ágya mellett ott volt lelkiatyja, Bellarmin Szent Róbert (máj. 13), kora legnagyobb hittudósa, aki később örömmel bizonyította, hogy Szent Alajos sohasem követett el halálos bűnt. Édesanyjának az a ritka boldogság jutott osztályrészül, hogy megérte fia boldoggá avatását (1605) s fiának oltárképe előtt dicsőíthette Istent, aki nagy az ő szentjeiben. 1726-ban avatták szentté.

Szent Alajos a tisztaság hőse. Angyali ifjúvá lett, mert kemény kézzel biztosította a lélek uralmát a test fölött. „Nem gondolom, szokta mondani, hogy a kegyelem vezeklés nélkül hosszabb időre úrrá tud lenni a természeten.” Jelszava „Quid haec ad aeternitatem”! (Mit érnek e földi dolgok az örökkévalósághoz képest!) Ez bizonyítja, mennyire rendelkezett a tudományok tudományával, a természetfölötti bölcsességgel.

Végül: tökéletes művésze volt a szeretetnek. Órák hosszat tudott elmerülni Istenben. Arcán ilyenkor megjelentek a szeretet tüzes rózsai; káros, szórakoztató gondolat nem bántotta. Saját vallomása szerint neki éppoly fáradságába került gondolatait elfordítani Istentől, mint másnak hozzá emelni! Példája belekiáltja a századokba, hogy az Isten országában egészen naggyá lenni - ennek nem akadálya semmi életkor és akármilyen rövid életidő.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)