A húsvéti ünnepkör második főünnepe és egyben befejezője e szent nap.[1] Miként Húsvétnál mondottuk, itt ugyancsak az isteni Gondviselés választotta ki éppen a sinai törvényhozás napját a Szentlélek Isten eljövetelének időpontjául,[2] hogy így az ószövetségi választott nép szervezésének emlékünnepe[3] váljék egyszersmind az Újszövetség Anyaszentegyházának is születésnapjává. [4] A Sinai hegyen az Isten kőtáblákra véste a tízparancsolatot, Pünkösd napján a Szentlélek mélyen a hívők szívébe véste Krisztus Urunk parancsait.[5]
A pünkösdi csoda nagyszerűségéről és arról a hatásról, melyet a félénk és tanulatlan apostolokban elért a Szentlélek tüze és világossága – nem képes emberi gyarlóság ítéletet alkotni)[6] Ekkor nyíltak ki a megváltott emberiség lelki szemei előtt azok a végtelen lehetőségek, melyeknek egyetlen magyarázatát Isten mindenhatósága képezi. Az édes Üdvözítő által megnyitott utat, mely az örök élethez vezet, e napon világította meg először a Szentlélek fényessége, hogy a hívek azon biztosan járva céljukat elérhessék. Ekkor kezdte osztogatni a harmadik isteni személy a kegyelmeket, melyek azóta annyi megszámlálhatatlan lelket juttattak a mennyországba. Azóta őrzi, óvja a mennyei Tanító, Krisztus igaz egyházát, hogy az az igaz hitet és erkölcsöt az idők végezetéig sértetlenül fenntarthassa, taníthassa, terjeszthesse az emberiség üdvének előmozdítására.
Minthogy a Pünkösd titkai éppoly kimeríthetetlenek, mint maga a végtelenség, melyben rejlenek, azért e helyen elégedjünk meg e pár szóval és térjünk át röviden az ünnep történetének ismertetésére.
Magyar elnevezése a görög Pentekosteből lett, ami ötvenet jelent, így nevezték már a zsidók is e napot, valamint a Húsvéttól Pünkösdig terjedő időközt.[7] Ugyanígy használták e szót kezdetben a keresztények is.[8] Még Tertulltán, pl. — aki a legelső említője egyébként a keresztény értelemben vett Pünkösdnek — vegyesen használja e szót.[9] Abból, hogy először csak a II. századijait fordul elő[10] ennek az ünnepnek említése a keresztény íróknál,[11] korántsem szabad, azt föltételezni, mintha csak ekkor keletkezett volna. Pünkösd ünneplése természetszerűleg oly régi, mint az egyház, mert minden bizonnyal már az apostolok sem feledkeztek meg a Szentlélek csodálatos eljövetelének meghálálásáról az esemény évforduló napjain.[12] Ami a pünkösdi szertartásokat illeti, ezek legrégibb leírását a jelen esetben is a zarándoknőnél kell keresnünk.[13] A már említett vigília után fölolvasták a rendes vasárnapi evangéliumot (a föltámadásról), mire az egész nép a Föltámadás-templomból a Szentsír-bazilikába ment át, ahol a presbyterek és végül a püspök beszéde után Szentmisét tartottak. Ennek végeztével (d. e. 9 óra tájban) körmenetben vonultak föl a hívek Sionba, ahol a Szentlélek eljövetelének szentírási olvasmánya után,ismét Szentmise mulattatott be. A délutánt az egész nép az Olajfákhegyén töltötte, amikor a mennybemenetelt ünnepelték. Estére érkezett vissza a városba a körmenet, hol kb. kétszáz égő fáklyával fogadták és már éjfélre járt az idő, mikor az ünnepségnek vége lett és a nép szétoszlott.
A középkorban sokfelé nagyon színes szertartásokkal jelenítették meg e szent nap eseményeit a hívek előtt. A szél zúgását, mely a Szentlélek eljövetelét megelőzte, úgy akarták utánozni, hogy az ünnepi mise Sequentiája előtt kürtöket és harsonákat szólaltattak meg.[14] A tüzes nyelveket helyenként égő kócokkal helyettesítették, melyeket a nép közé dobáltak a templom padlásáról;[15] azonban e veszélyes szokást sok helyen szerencsésebben rózsáknak és ostyáknak[16] lehullatásával cserélték föl később.[17] Sőt — hogy az illúzió teljes legyen — néhol a Szentlelket jelképező galambokat eresztettek széjjel a templomban, hogy „ezáltal a Szentlélek küldetését jelezzék.”[18]
A mai szertartások különlegességei a következők. Pünkösd Matutinuma is, miként a Húsvété, csak egy Nocturnusból (3 zsoltár és 3 olvasmány) áll, aminek okai ugyanazok, mint Húsvétkor.[19] A Szentmise Alleluja-versét Sequentia követi, a felséges „Veni sancte Spiritus” (Jöjj el Szentlélek) hymnusz,[20] melynek szerzője vagy Hermann reichenaui szerzetes (+ 1054),[21] vagy Szent Róbert francia király (+ 1033),[22] vagy pedig III. Ince pápa. (+1216.) Ezt a Sequentiát Pünkösd egész nyolcada alatt énekli az egyház Szentmiséiben. Végül a Tertia (a zsolozsma harmadik imaórája) rendes hymnusza helyett a „Veni Creator Spiritus”-t (Jöjj el Teremtő Lélek) kell énekelni.[23] Ennek oka a liturgikusuk szerint az a körülmény, hogy a Szentlélek a harmadik órában (d. e. 9 óra tájban) szállott le az apostolokra.[24]
Pünkösd ünnepének szertartásaiban könnyen megtalálhatjuk e nap hangulatát. Szent öröm csendül ki legtöbb helyen a zsolozsma és Szentmise imáiból. Örül az egyház mennyei Jegyese isteni ajándékának: a vigasztaló Szentlélek eljövetelének. Ezzel az örömmel kapcsoljuk össze a mélységes a mélységes hálát az isteni Gondviselés iránt, aki minket saját érdemünkön kívül a Szentlélek gazdag kegyelmeiben részesíteni méltóztatott és élesszünk föl még magunkban egyúttal rendíthetetlen bizalmat is az Üdvözítő ígéreteivel szemben. Azután tegyünk e szent napon arra nézve is erős fogadást, hogy a jövőben nem fogjuk elzárni lelkünket a Szentlélek kegyelmeivel és sugallataival szemben, hanem ellenkezőleg összezúzván ott a kevélység rögeit, porhanyóvá fogjuk azt tenni és termékennyé az isteni mag befogadására.
A Szentmise a Bölcsesség könyvéből vett idézettel kezdődik: „Az Úr lelke betölti a föld kerekségét és aki mindeneket összetart, annál van a szó értelme.”[25] Durandus szerint az Introitus négy Allelujája azt jelzi, hogy az Úr lelke a világ mind a négy tája felé elterjedt. Müller pedig az erőteljes bevezetésben hallani véli a szél zúgását, mely a Szentlélek eljövetelét kísérte.[26] Az előforduló zsoltárrészek (67. és 103. zsoltárból) már kezdettőt fogva pünkösdi énekek voltak az egyházban: „Bocsásd ki Lelkedet és mindenek fölélednek: és meg fogod újítani a föld színét.[27] Érdekes hysteron-proteron a mai misében, hogy a Lectio elmondja a nap eseményét; a Szentlélek eljövetelét míg az Evangélium ennek az Üdvözítő által való megígérését tartalmazza.[28]
________________
[1] Bár egyenrangú a főünnepekkel, azért mégsem lehet pünkösdi ünnepkörről beszélni, mert Pünkösdtől nem függenek más ünnepek, azonkívül nincs elő- és utóünneplése. (Így Kellner: Heortologie 84. o.)
[2] Sz. Ágoston: Ep. ad Jan. 55. c. 16. (M. L. 33, 220.) ; N. Sz. Leó: Sermo 75. in Pentec.
[3] Móz. II. 34, 22; iv. 28, 26; V. 16, 10. szerint e nap a „hetek ünnepe” (Mert Húsvét után hét hétre következik), azaz hálaadó ünnep az aratás befejezéséért. (Móz. II. 23, 16.) L. még Móz. III. 23, 15. sk.: A zsidó pap e napon a kenyerek elejét áldozta Istennek, az egyház is első termését, mikor Sz. Péter megkeresztelte a 3000 embert.) (Thalhofer: i. h.) A Szentlélek működéséről l. Müller: Das Kirchenjahr 387. sk. o.
[4] Szép párhuzamot von e két esemény között Sz. Jeromos: Ad Fabiol. 78. (127.) (M. L. 22, 707. sk.)
[5] Sz. Ágoston: Contra Faust. 32, 12. és Sz. Izidor: De off. eccl. 1, 32. után Thalhofer. i. m. 663. o.
[6] L. egyébként Greg. Naz.: Or. 44, 708. (M. Gr. 36, 437-); Oecumen.: in Act. c. 2. (M. Gr. 118, 62.); Chrysost.: Hom. ín Pent. (M. Gr. 50, 463. sk.); Hieronym.: Comment. in c. 4. Matth.; Greg. M.: Hom. 30. in Evang. stb.
[7] Móz. III. 23, 16.; Makk. II. 12, 31. 32.; Jos. Flav.: Antiqu. 3, 10, 6.
[8] Ap. csel. 2, 1.; I. Kor. 16, 8.
[9] De corona mil. 3.; De bapt. 19.; De idol. 14. Sőt még Cassian: Coll. 21, 11. 19. és Sz. Benedek: Reg. 15. is így.
[10] Mert. Sz. Pál a korinthusiakhoz írt levelében (I. 16, 8.) a zsidó pünkösdről is beszélhet.
[11] Tertullianus (l. fent); Origenes: Contra Cels. 8, 22. Azután Can. Hippolyti 22.; Const. Apost. V. 20, 7. ;. Eusebius: Vita Const. 4, 64. (M. Gr. 20, 1219.); Sz. Ágoston: Ad inquis. Jan. 1. I. seu ep. 54. c. 1. (M. L. 33, 200.); elvirai zsinat can. 43. (305.)
[12] Egészen különálló eset, hogy némely helyen nem ismerték a Pünkösdöt, vagy pedig nem vették figyelembe. (Így a legrégibb gallican sacramentariumokban.) L. bőv. Kellner: Heortologie. 85. o.
[13] Peregr. c. 43. Corp. Scr. 39, 93—95.
[14] Főképp Franciaországban.
[15] Nilles: Kalend. II. 397.
[16] Felhőt akartak ezekkel jelképezni.
[17] Innét a Pünkösd régi neve (különösen Szicíliában): „Pascha rosatum”.
[18] Durandus: Rat. div. off. 238. o.
[19] Spirituálisán értelmezi ezt is duranti Vilmos: „Propter sacramentum baptismi in trium personarum nomine celebrati, vei propter triduanam Domini sepulturam, cui sumus in baptismo consepulti .Spiritus Sanctus tria circa apostolos operatus est: veteres innovavit, innovatos confirmavit et confirmatos ad alios convertendos misit.” Ezt így bizonyítja: 1. Factus est repente ... 2. Confirma hoc Deus ... 3. Emitte Spiritum tuum ... (i. m. 237. o.)
[20] Méltatását l. Müller: Das Kirchenjahr 408. o.
[21] Így Joannes Egon. (M. L, 143, 10.)
[22] M. L, 141, 899.
[23] Szerzője gyanánt Rhabanus Maurust (+ 856) vagy N. Sz. Gergely pápát szokták emlegetni.
[24] Ap. csel. 2, 15. Így Thalhofer; Handbuch I. 665. és Müller: i. m. 414. 0,
[25] Bölcs. 1, 7.
[26] I. m. 405. o.
[27] Zsolt. 103, 30. — „Duplex Alleluja, quod post epistolam canitur significat duplicandam laetitiam” — írja Durandus. Azonban az ő idejében még néhol Graduale volt Pünkösdkor, nem pedig Nagy-Alleluja. (I. m. 238. o.)
[28] Ap. csel. 2, 1—11. és Ján. 14, 23—31.
(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 239-244. old.)
