Amint láttuk már a hét megszentelésénél éppen az Úr Jézus szenvedése adta elődeinknek az okot, hogy böjtöljenek. Mikor aztán lassanként a nevezetesebb események évforduló napjainak megüléséből kezdett kibontakozni az egyházi év, közel volt az a gondolat, hogy az Üdvözítő szenvedésének emlékét nagyobbszabású böjttel ünnepeljék meg.

Kis magból csírázott ki ez is, mint minden itt a földön.[1] Legelőször a nagypénteki és nagyszombati böjt jelenik meg,[2] azután a buzgóbbak böjttel gyászolják meg azt a negyven órát, amit az isteni Üdvözítő a sírban töltött[3] A III. században már egy hétig tart Húsvét előtt a böjt,[4] sőt sokan a Hippolytus-szobor talpazatán olvasható rendelkezésből: „Szakíttassék meg a böjtölés, ha vasárnap esik közbe” --azt következtetik, hogy Rómában ekkor már hosszabb ideig tartott a böjt.[5] A IV. században azután már az akkor ismert világ minden helyéről akadnak tanuk a 40 napos Nagyböjt mellett,[6] amiből tehát arra lehet következtetni, hogy ennek eredete a III. század második felére nyúlhat vissza.

Több ószövetségi előkép után[7] különösen az Úr példája[8] bírhatta rá a híveket,[9] hogy a Húsvét előtti böjtöt ők is 40 napra bővítsék ki[10]. A IV. század folyamán lett ez a szokás általánossá,[11] amint sz. Athanáz alexandriai püspök ünnepi körleveleiből kitűnik.[12] hogyan tartja megerősítettnek a Hippolytusféle 22. kánon hitelességét! (i. m. 72. o.)

Ugyanekkor azonban helyenként más és más felfogás érvényesült a böjt kezdetét illetőleg. Nyugaton általában csak a vasárnapokat számították le, mint amikor nem böjtöltek,[13] míg a keletiek[14] szombat és vasárnap nem böjtölvén[15] előbb kezdették meg a böjtölést. Különbséget okozott az is, hogy itt néhol a Nagyhetet sem számították a Quadragesimához,[16] ami ismét a böjt kezdetének kitolódását eredményezte. Így lett nyugaton hat, keleten pedig hét, sőt néhol nyolc hetes a Nagyböjt.[17] Hogy nyugaton mióta kezdik Hamvazószerdával a Nagyböjtöt, arról már szólottunk és azt is láttuk, hogy a keletiek közül a legtöbben Hatvanadvasárnapján, azaz náluk : Húshagyó vasárnapon kezdik meg a Quadragesimát.

A RÉGIEK BÖJTÖLÉSI MÓDJA ÉS A MAI BÖJTI FEGYELEM.

A II. században már nagyon szigorú böjttel találkozunk. Xerophagiának[18] nevezték azt és kenyéren, són, száraz főzeléken meg vízen kívül semmi egyebet nem vettek magukhoz.[19] Hippolytusnak már idézett 22-ik kánona szerint pedig a Nagyhéten csak kenyér és só volt a régi keresztények tápláléka.[20] Eucheria zarándoknő leírja, hogy Jeruzsálemben a nagyböjti szombatokon azért volt korábban a Szentmise, hogy az áldozás után a heti böjtölők hamarabb ehessenek. Ezek ugyanis vasárnap ebédutántól kezdve szombat áldozás utánig semmit sem ettek.[21] Vannak, akik ezt nem bírják — írja a zarándoknő — azok csütörtökön megszakítják egy étkezéssel a heti böjtölést, mások két napos böjtöt tartanak, ismét mások napjában csak egyszer esznek és akkor is csak lisztből és vízből készült ételt, de kenyeret, olajat vagy gyümölcsöt nem.[22] És mindezt önként tették. „Senki sem gondolkozik, hogy mennyit is kell tennie, hanem mindenki annyit tesz, amennyit bír. És nem dicsérik azt, aki sokat tesz, de azt sem gáncsolják, aki kevesebbet.”

Idők folyamán ez a szigorúság mindinkább enyhült, de azért a naponként csak egyszer való jóllakás,[23] a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől[24] való tartózkodás[25] sokáig fönnmaradt.[26] Azután a XIV. században megengedték az esti étkezést (collatio) és később a reggelit is (ientaculum). Hazánkban az 1635.-i jászói zsinat óta szabad nagyböjti napokon tejes, vajas és tojásos ételeket enni.[27] De Lonovics tanúsága szerint még a múlt század második felében is voltak nálunk, akik őskeresztény szigorúsággal tartották meg a Nagyböjtöt és a három utolsó napon vizén kívül semmit sem vettek magukhoz. A hústól és zsírtól való tartózkodás (a vasárnapokat kivéve) pedig a legutóbbi időkig fennmaradt. Azonban a legfontosabb volt a régiek előtt ezen időszakban a bűnök kerülése,[28] amit az 1629-i nagyszombati zsinat is lelkükre köt a híveknek.[29] Éppen ezért tilos volt Nagyböjt alatt a színjáték, nyilvános mulatság, perlekedés, bírói tárgyalások, testi büntetések és a harcok is. (Treuga Dei).

A mai böjti fegyelmet az új egyházi törvénykönyv írja elő az egyetemes egyházra nézve már többször idézett 1250—1254. kánonaiban. Nem szünteti meg azonban az egyes helyek kiváltságait, így nálunk jelenleg a nagyböjtöt illetőleg a következő rendelkezések állanak : Szigorú böjt van Hamvazószerdán és Nagyböjt péntekjein és Nagyszombaton délig.[30] e napokon - tehát csak egyszer szabad jóllakni és a hústól is tartózkodni kell[31] A Nagyböjt többi hétköznapjain enyhített böjt van, ami azt jelenti, hogy a főétkezésnél szabad jóllakni,[32] de azután csak este meg reggel szabad egykevés ételt magunkhoz venni. Húsfélét a főétkezésen kívül legújabban este is szabad egy keveset enni. (Circ. Strig. 1923. 1.47.)[33]

Az egyházi előírás csak akkor szokott valamit körülírni, mikor a hívek buzgóságának lanyhultával erre már szükség mutatkozik, így volt ez a böjtöt illetőleg is.[34] Az előbb leírt szabályok tehát csak a kevésbé buzgó hívekre szólnak és azt a minimumot adják, melyet meg nem tartva már a bűn veszélyébe jut az ember.[35] A buzgóbb hívek mindig szent öntudattal teljesítették és teljesítik ma is ezt a kiválóan katholikus kötelességet, mellyel megmutatjuk, hogy mi vagyunk az Üdvözítő igaz követői, akik az ő példáját és tanítását nemcsak szóval, de tettben is megtartjuk. „Ha keresztény akarsz lenni — írja sz. Ambrus — azt kell cselekedned, amit Krisztus cselekedett. Ő, kinek bűne nem volt, böjtölt s te, ki vetkezel, a negyvennapi böjtben nem akarsz böjtölni?”[36]

A BÖJT CÉLJA, SZÜKSÉGESSSÉGE ÉS JELENTŐSÉGE.

A böjt célja:[37] 1. önbüntetés, mert „akik a paradicsomi boldogságból étel által estünk ki, abba amennyire képesek vagyunk, az önmegtagadás által emelkedhetünk vissza”— írja Nagy sz. Gergely pápa.[38] 2. önjavítás, mert „mihelyt megszokott jóllakozásunkból néhány napig lemondunk s megtartóztatás, éhezés által vérünk tikkad, természetünk csendesül, azonnal sok dologról egészen másképp ítélünk. A böjt által testünk megzaboláztatik, lankasztatik s így ereje és kedve lelkünkön erőszakot tenni megfogyatkozik.” — olvastuk Szaniszlónál. „Az egyház nem azért parancsolja a böjtöt — mondja sz. Ágoston — mintha az, ami bemegy a szájba, megfertőztethetné az embert, vagy mintha tisztátalan lenne valamely étel, hanem a test megfékezésének céljából, hogy kiirtassanak a rendetlen vágyak és a tisztulás meg a böjt által a test a lélek uralma alá hajtassék és Istennek eleven áldozat gyanánt bemutattassék.” [39] 3. önuralom és az akarat edzése, mert „csak az nem bukik el a tiltott dolgokban, aki magát valamikor a megengedettekben is óvatosan megtartoztatta”.[40]

A Húsvét előtti böjt pedig különösen szükséges, mert 1. méltó, hogy Krisztus Urunk szenvedése idején, mikor Ő értünk szenvedett, mi legalább böjtölés által vele szenvedjünk ; 2. jó készület a húsvéti szentgyónás és áldozásra ;[41] 3. a tavasz, a természet újjáéledése mellett — sajnos — a rendetlen vágyak ébredésével is szokott járni, ezek elnyomására jó a böjt, mert „testünk néha segítőnk a jóban, néha csábítónk a rosszra. Ha tehát többet adunk neki a kelleténél, ellenségünket tápláljuk és ha a szükségeset nem adjuk meg neki, akkor polgártársunkat öljük meg.”[42] 4. legalább ez időben meg kell mutatnunk, hogy becsesebbnek tartjuk a lelki dolgokat, mint a testieket.[43]

A NAGYBÖJT RENDELTETÉSE.

A Quadragesima célja böjt és önmegtagadás által a Húsvét méltó ünneplésére előkészíteni a híveket.[44] Régebben ehhez járult a keresztelendők előkészítése a keresztségre és a nyilvános bűnösöké a kiengesztelésre. Ennek ma már nincsen gyakorlati jelentősége, csak arra figyelmezteti a keresztényeket, hogy újítsák föl magukban a keresztség kegyelmet[45] és szerezzék vissza a bűnök által elvesztett ártatlanságukat.

NAGYBÖJTI SZERTARTÁSOK.

Már a zarándoknő szerint Jeruzsálemben Quadragesima minden napja ünnep volt (eortae = ἑορτή-ből),[46] melyeket úgy ültek meg mint a vasárnapot, kivéve a Szentmisét, mert ezt csak szombaton és vasárnap mutatták be. Így rendelte ezt a laodiceai zsinat 49. kánonja. Azonban minden nap körmenetet tartottak és az összejövetelen a püspökön kívül a presbyter is beszélt.[47] Ma minden napnak külön miséje van, melyek még legtöbbnyire szószerint megegyeznek a Gregorianumban foglaltakkal, sőt az olvasmányok részben sokkal régibbek.[48] Kétségkívül a szerda és pénteki napok (stationapok) Szentmiséi a legrégibbek, azután legkorábban hétfő kaphatott misét, amit az is mutat, hogy e három napon kell azt a megható Tractust (Vontatott ének) mondani, melyet a hamvazószerdai misében láttunk. A keddi misék Nagy sz. Leó után keletkezhettek, a szombatiak pedig talán Nagy sz. Gergelytől származnak.[49] Eszerint a csütörtöki Szentmisék a legkésőbbi eredetűek,[50] ezeket a Liber pontificalis szerint II. Gergely pápa (715—731) honosította meg." A nagyböjti szertartások többi sajátságait már Hamvazószerdánál elmondottuk.

__________________________
[1] Sz. Jeromos : Ep. 54. ad Marcell, és N. sz. Leó : Sermo 43. de Quadrag. után Nat. Alex. : H. E saec. 2. (Dissert. 4. art. 4.); Selvag. : Antiqu. Christian. II. 27. ; Linsenmayer ; i. m. és Nilles : Kalend. II. 76. azt tartják, hogy már az apostolok alatt kibővülhetett 40 nappá a Húsvétet megelőző bőjtölés.
[2] Tertull. : De iei. 2, 13. 14. (M. L. 2, 956. s köv.) és sz. Irenaeus levele Viktor pápához (189—198.) (1. Eus.: H. E. 5, 24. (11—18.) M. Gr. 20, 502. s köv.).
[3] U. o. Eus: H. E. 5, 24.
[4] Didaskalía (Const. Apost. 5, 15.) és Dion. Alex. : Ep. ad Basilíd. (M. Gr. 10, 1277, s köv.) A montanisták ugyan már Tertullianus idejében (De iei. c. 15.) évenként 2 hétig tartottak xerophagiát, de hogy Húsvét előtt-e, azt nem tudjuk. (Eus. : H. E. 5, 18. és Sozom. : H. E. 7, 19.) ; sz. Jeromos : Ep. 27. ad Marcell, szerint kétszer két hétig. Duchesne szerint már a II. századi húsvéti vita iratai Húsvétet mint bojt véget tételezik fel. (Origines du culte chr. 229. o.)
[5] Ez a feltevés azonban megdől, ha tekintetbe vesszük, hogy Rómában Hippolytus idejében valószínűleg márc 27-ét tekintették Krisztus Urunk föltámadasa ünnepének. (Kellner: Heortologie 42. o. Hippolytust e nézet tanújának tartja.). Ezzel ugyan ellenkezik a Philosophumena 8, 18. és Hipp. 22. kánona, mely szerint mindig vasárnap illendő meg a Húsvét. (Kellner: i. m. 31. o.), de még az arab kánonok hitelessége mellett (amit sokan, így Zubriczky: Óker. írod. tört. 204. o. is kétségbe vonnak) sem lehetne fenntartani a fent említett következtetést, mert e kánon viszont kimondja, hogy a vasárnapra eső Húsvét előtt egy hétig kell böjtölni. Érthetetlen tehát, hogy Kellner a szobor talpazatának említett helyével
[6] Mert Origenes : Hom. in Luc. 10. csak Rufinus átdolgozásának eredménye, (így Duchesne; i. m. 230. o.)
[7] Mózes és Illés. (Exod. 24, 18. 34, 28. Deut. 9, 9. III. Kir. 19, 8.)
[8] Mt. 4, 2. Mk. 1, 13. Luk. 4, 2.
[9] Így sz. Ágoston : ad inquis. Jan. 15. L. II. seu epist. 55. (M. L. 33, 217.)
[10] Eusebius : De soll. pasch. c. 4. ; jeruzs. sz. Cyrill: Procatech. c. 4. és Catech. 4.; Can. Apost. 69. és főleg I. nicaeai zsinat (325.) can. 5.
[11] Socrates : H. E. 5, 22. (M. Gr. 67, 631.) és utána Sozomenus: 7, 19. meg Cassiodorus: Hist. mise. 9, 38. szerint Rómában a IV. században csak 3 hétig böjtöltek, amely állítást a legtöbb tudós tévedésnek minősít. (Ellenkezik Athanáz idézendő helyeivel.) Beda : De ord. fer. (M. L. 105, 607.) szerint Itáliában egyesek 20, mások 7 napig böjtoltek, amely adat támogatni látszik Socrates állítását. Duchesne i. h. úgy magyarázza, hogy e három hét talán a kántorböjt, a középső hét és a nagyhét?
[12] Az I.-ben (329-ből) csak 6 napi böjtről van szó, a II. már beszél ugyan hatheti előkészületről, de a böjt még mindig csak a régi 6 napos (330-ban). Végre 340-ben (IX. lev.) helyettesét, thmuisi Serapiont, buzdítja a 40 napi böjt meghonosítására, mely már az egész kereszténységben megvan, csak még az egyiptomiak nem tartják meg, amiért sokat gúnyolják őket. 347-ben pedig így ír : „aki a 40 napi böjtöt nem tartván meg, megveti, az nem fogja a Húsvétot sem megülni” (kiközösítés) (Duchesne: Origines du culte . . . 232. o. és Kellner : i. m. 73. o)
[13] Tertutlianus : De corona c. 3. ; Epiphanius : Expos. fidei 29. ; Can. Ap. 65; sz. Ágoston : Ep. : 36. ad Casul. és sz. Ignatius : Ep. ad Philipp. szerint ez az Úr példája. Sz. Ágoston Írja, hogy néhol a csütörtököt is kivették a böjt alól. (Ep. ad Jan. 54. — M. L. 33, 202.)
[14] És Milánó (sz. Ambrus : De Elia et iei. c. 10. — M. L. 14, 708.) Ma azonban Milánóban rövidebb a böjt, mint máshol nyugaton, mert ott csak Nagyböjt I. vasárnapjával kezdődik és a szombatokat is leszámítják, tehát csak 31 böjti nap marad. Ezt 1565-ben az I. milánói zsinaton Borom. sz. Károly megerősítette.
[15] Már Eucheria is így irja le : Peregrinatio. c. 27. (Corp. scr. eccl 39, 78.)
[16] Ar. sz. János : Hom. 30. in Gen. 1. : „Íme elértük a Nagyböjt végét és most be fogunk lépni a Nagyhétbe”. — Ugyanezt rendeli Const. Apost 5,13.
[17] Jeruzsálemben sz. Cyrill: Catech. 18. csak 6 heti böjtöt említ, míg a zarándoknő 8 hetet; „Amint nálunk (t. i. Galliában vagy Hispániában) negyven napot tartanak Húsvét előtt, úgy itt nyolc hetet.. (Peregr. c. 27. — Corp. script. 39, 78.)
[18] Tertullianus : i. h.
[19] Epiphanuis : Expos. fidei c. 22. (M. Gr. 42, 827.) és Const. Apost. 5, 7. (M. Gr. l, 889.)
[20] U. i. Const. Apost. 5, 18. és aranysz. Sz. János : De statuis III. 4.
[21] Peregrinatío 27, 8.(Corp. script. eccl. Lat. 39, 80.)
[22] U. o. c. 28.
[23] D. u. 3 Óra körül Aqu. szent Tamás idejében, (Mihályfi: i. m. 132. o.)
[24] Tej, vaj, tojás sőt hal is kezdetben.
[25] Hústól még vasárnap is tartózkodtak (félböjt).
[26] Amit a böjt által megtakarítottak, azt alamizsnáskodásra fordították. (Hermas Pásztora Similitudo V. 3. 7.; Aristides: Apol. 15, 9. id. Achelis: Das Christentum I. 192. 6. jegyzet. Orig: Horn. 10 in Levit.; szent Ágoston: Sermo 74. de divit.) A mai nagyböjti szertartások is többször figyelmeztetnek az alamizsnálkodásra.
[27] Péterfíy: Conc. Hung. II. 338. és Lósy Imre érsek 1636. dec. 17. körlevele. (Id. Lonovics: i. m. 107. o.).
[28] Szent Ágoston: Tract. 17. in Joann.; N. szent Leó; Sermo 19. de iei. X. mensis.; Ar. sz. János: Hom. 3. de statuis.
[29] C. 3. §. 13. (Id. Lonovics: i. m. 109. o.).
[30] Délután már nincs sem böjt, sem hústól való megtartóztatás.
[31] Zsírral azonban minden böjti napon szabad főzni.
[32]A főétkezés ideje nincs meghatározva. Az erkölcstanok szerint két óránál több időt nem foglalhat magába.
[33] L. még dec. kántorböjt (fent 34. o.)
[34] Szaniszló ugyan azt mondja, hogy a I. Kir. 15, 22. vitte rá az egyházat, hogy ne bízza tetszésünkre a böjtöt, mert „az engedelmesség több mint az áldozat.” Idézi N. szent Leót is: „Publica etenim praeferenda sunt propriis, et ibi intelligenda est praecipua ratio utilitatis, ubi vigilat cura communis.” (Sermo 86. de iei.) (I. m. 34. o.).
[35] Isten nem kíván senkitől lehetetlen vagy túl-nehéz dolgokat. Igaz ok kiment a böjt kötelezettsége alól. (L. az erkölcstanokat és bármelyik Katekizmust.)
[36] Id. Szaniszló: i. m. 40. o.
[37] A feloszlás Szaniszlóé, az idézetek Lonovicsból.
[38] Homilia 16.
[39] Contra Faust. III. 5.
[40] N. sz. Gerg.: Moral. 5, 11.
[41] A húsvéti szentáldozás ideje az egyházi törvénykönyv szerint Virágvasárnaptól Fehérvasárnapig tart, de a püspökök ez időt meghosszabbíthatják egyfelől Nagyböjt IV. vasárnapjáig, másfelől Szentháromságvasárnapig. (Can. 859. §. 2.) Nálunk meghosszabbították. Az esztergomi egyházmegyében Nagyböjt I. vasárnapjától Szentháromságvasárnapig tart. (1922. jan. 5. Circ.)
[42] N. sz. Gergely: Hom. 3. in Ezech.
[43] Mt. 4, 4. — Szaniszló: i. m. 40. o.
[44] Kellner: i. m. 80. o.
[45] Mihályfi: i. m. 131. o.
[46] Peregr. 27. (Corp. ser. 39, 78.)
[47] Praedicaut assidue. — Ar. sz. János is prédikált minden napon a Nagyböjtben.
[48] Kellner: i. m. 81. o.
[49] Thalhofer: i. m. 601. o.
[50] Még a Gelasianumban nincsenek. (Duchesne: Origines du culte chr. 236. o.)
[51] Lib. pontif I. 402.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 105-114. old.)