Léctio. Azokban a napokban: Így szólt Izajás: Az Úr Isten megnyitotta fülemet, én pedig nem mondok ellene; hátra nem térek. Az én testemet verőknek adtam, és orczáimat a szaggatóknak; nem fordítottam el orczámat a szidalmazóktól és rám pökdösőktől. Az Úr Isten az én segítőm, azért nem szégyenűlök meg; azért olyanná tettem orczámat, mint az igen kemény kőszikla, és tudom, hogy meg nem szégyenűlök. Közel vagyon, ki által megigazúlok, ki szól ellenem? Álljunk elé együtt, ki az én ellenfelem? járúljon hozzám. Ime az Úr Isten az én segítőm, kicsoda az, ki elkárhoztat engem? Ime mindnyájan elavúlnak mint a ruházat, a moly eszi meg őket. Kicsoda közőletek az Urat félő, hallgatván az ő szolgája szavát? A ki sötétségben jár és nincs világossága, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenére. (Iz 50,5-10)

Evangélium. Jézus azért hat nappal húsvét előtt Bethániába méne, hol Lázár megholt vala, kit föltámasztott Jézus. Vacsorát szerzének tehát ott neki, és Márta szolgála; Lázár pedig egyik vala azok közől, kik letelepedtek ővele. Mária tehát egy font drága tiszta nárdusz-kenetet vőn, és megkené Jézus lábait, és hajával törölgeté az ő lábait, és a ház megtelék a kenet illatával. Mondá azért egy az ő tanítványai közől, iskarioti Júdás, ki őt elárulandó vala: Miért nem adatott el ez a kenet háromszáz tízesen, és osztatott a szűkölködőknek? Ezt pedig mondá, nem mintha a szegényekre volna gondja, hanem mivel tolvaj vala, és az erszény nála lévén, azt, mi abba adatott, ő hordozá. Mondá azért Jézus: Hagyjatok békét neki, hogy az én temetésem napjára tartsa azt. Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok veletek. Megtudá pedig a zsidók közől nagy sereg, hogy ott vagyon; és eljövének nem csak Jézusért, hanem hogy Lázárt lássák, kit föltámasztott halottaiból.  (Jn 12,1-9)