Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKNAPJA

2019. október 23. - Andre Lowoa

nandorfehervar.jpgKAPISZTRÁN SZENT JÁNOS 1386. június 24-én született az olaszországi Capestrano városkában. Apja német zsoldoskapitány volt, akit hét évesen elveszített. Otthon nagyon tehetséges tanulónak mutatkozott, majd Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként dolgozott. Később Perugia és környéke kormányzójává nevezték ki. Vezetését az önállóságát nemrég elvesztett terület lakói ellenszenvvel fogadták. Fellázadtak ellene, fogságba is ejtették.
     Alattvalóinak erőszakoskodásai miatt lemondott, csaknem megkötött házasságát is érvényteleníttette és 1415-ben ferences szerzetes lett. Szigorú feltételekkel vették csak fel a rendbe. Szienai Szent Bernátnál végezte el hittudományi tanulmányait, és 1420-ban pappá szentelték.
     Európát bejárva óriási feladatokat látott el: apostolkodott, bűnbánati szónok volt, az erkölcsöt erősítette, küzdött az eretnekek ellen, vitázott velük, dolgozott rendje megújulásán, fáradozott a keleti egyházszakadás megszüntetésén, gyakran eljárt pápai megbízatásokban, kereszteseket toborzott. Sok írása is ránk maradt. 1455 tavaszán Magyarországon is fáradozott az országgyűlésen a pártoskodás megszüntetése és a török elleni hadjárat megindítása érdekében.
     A törökök ellen harcolt 1456-ban Nándorfehérvárnál a keresztesek élén, szorosan együttműködve Hunyadi Jánossal. Sajnos, az újkori történetírás mindig próbálta a személyét és a nándorfehérvári küzdelemben való részvételének nagyságrendjét kisebbíteni. Ezúttal azonban hangsúlyozom: A híres nándorfehérvári győzelem kifejezetten Kapisztrán Szent János személyes bátorságának, az imára és harcra buzdító közreműködésének köszönhető! Hunyadi Jánosnak a török túlerővel szembeni hadvezéri taktikája (bár nem nélkülözhető), de teljesen másodlagos szerepet játszott! Kapisztrán János vezérlete járult hozzá a hármas győzelemhez, a török hajóhad tönkretételéhez, Nándorfehérvár felszabadításához és a szárazföldi török sereg elleni diadalhoz. Európa-szerte felhangzott a Te Deum. III. Kallixtusz pápa elrendelte hálából augusztus 6-ára Urunk színeváltozásának ünnepét, valamint a déli harangszót.
     A győzelem után röviddel Hunyadi János, majd három hónapra rá, 1456. október 23-án Kapisztrán János is elhunyt Szerémújlakon, a kitört pestis járvány következtében. Ünnepét március 28-án tartották, de XXIII. János pápa, a halála napjára tette át. Teste a török hódoltság alatt eltűnt. Szobra 1921 óta a budai várban áll. (
Forrás )
Példája:
Tanulj keményen, és rendíthetetlenül harcolj a hitedért! 

kapisztran_janos_szabad_solyom_nemzeti_blog1.jpg

süti beállítások módosítása