Hé, maga ! - a krémszínű kabátos férfi dermedten nézett a tőle nem messze ácsorgó másik férfire.

- Engem szólít ?

- Miért, még kit lát itt ? Csak a fehér üresség vesz körül minket.

- Maga is a fehér ürességből érkezett az imént és mások is, akik már nincsenek itt.

- Hol vagyunk ? Mi ez a hely ?

- Váróterem.

- Hogy kerültem ide ?

- Mindenki ide kerül.

- De miért pont most ?

- Miért ne most ?

- Nekem még dolgom van odaát, nem lehet csak úgy vége !

- És kinél akar panaszt tenni ?

-Szórakozik velem ?

A másik férfi végigpásztázta szemével a teret és cigarettára gyújtott. Tekintete hideg volt, a haja és borostája koromfekete, arca mélyen barázdált. Az első füst után válaszolt a feldúlt kabátosnak:

- Ez az egyik eltérés, amit tapasztalhat az eddigi életével ellentétben : itt nincs hol panaszt tenni, lehet szó bármiről is. És nem mérheti az időt sem itt. A karóráját elhajíthatja, feleslegesen szorítja a karját. Az ídő már úgyse szorítja magát se. - Majd harsányan felnevetett. - Rá akar gyújtani ?

- Nem élek vele.

- Az, hogy mivel élt vagy sem, eléggé lényegtelen itt.

- Ahogy elnézem, magának élete során is lényegtelen volt, hogy mit tesz és mit nem.

- Végtében is nem az ? Maga itt van, én is itt vagyok, mégha más utakat is tudhatunk magunk mögé.

- Csakhogy innen elválik az útunk.

- Hogy találta ki ?

- Ezekszerint maga tudja ezt ?

- Nem.

- Akkor miért kérdezett így rá ?

- Csakúgy. Válaszokat gyűjtök.

- Tessék ?

- A gyűjteményem így bővült a maga válaszával.

- Ez értelmetlen.

- Minden gyűjtögetés értelmetlen, de mégis népszerű földi szokás. Csakhogy itt az embernek nem lehet bélyeggyűjteménye, ezért be kell érnie válaszgyűjtögetéssel vagy valami észben raktározhatóval. Mondja, maga melyik századból jött ?

- Az magának mindegy.

- De már magának is. - A borostás férfi ismét felnevetett.

- Na, de figyeljen . . . - A krémkabátos férfi néhány lépéstz tett a másik irányába mikor észrevette, hogy a távolság nem változik köztük. " De hiszen csak néhány méterre van tőlem. Ez lehetetlen. "

- Csak nem hozzám akar jutni ?

- Maga közel van hozzám, hogyhogy nem érhetem el ?

- Még nem szokta meg az élete során, hogy az emberek távolságot tartanak, mégha közel is vannak egymáshoz, és nem érheti el őket ? Persze, itt a fizikai törvények is eltérnek, ezért nem tud testileg sem közelebb jönni.

A kabátos férfi levette róla tekintetét és céltalanul meredt a semmibe.

" Szívós fickó lehetett " - Futott át a másik férfi agyán - " Most ébred rá, hogy mindennek vége. Nincs visszaút, hányszor ismétlik ezt a sort az emberek, de itt tapasztalják meg igazán e kijelentés értelmét.

- Mondja, van itt telefon ?

- Hogyne, még medence is. Tud úszni ?

- Gondoltam itt bármi lehetséges.

- Igen, ugyanakkor semmi sem az.

- Szóval van vagy nincs telefon ?

- Felejtse el a múltját, barátom. Itt már nincs semmi. Nem tud hazatelefonálni, nem tudja elmondani a párjának, hogy mennyire szereti és a régi barátainak, hogy mennyire hiányoznak; nem tud kibékülni a szüleivel és nem mondhatja el a gyerekének sem, hogy ha tehette volna, több ídőt szánt volna rá. Mit gondol, az élet meddig vár, hogy maga rendbehozza a dolgait ?

- Ne oktasson ki engem !

- Úgy kellett volna elmenni, hogy ne legyen semmi megbánni valója. De magát ez nem érdekelte eddig és most a sorsot sem érdekli maga.

- Fogalma sincs az én életemről.

- A dolgok, amelyeket igénylünk, rámutatnak az életünkre. Maga egy hívókészüléket akar, amit azt jelenti, hogy nem mondott ki dolgokat , amikor alkalma lett volna rá.

- Ne játszon önjelölt pszichológust.

- Igaza van, azokból van elég.

Ismét cigarettára gyújtott.

- Min gondolkozik ? Hogy hamarosan felkel rémálmából és elmegy borotválkozni a fürdőjében ?

A kabátos férfi irónikusan mosolygott rá:

- Inkább arra gondoltam, hogy a következő pillanatban maga kámforrá válik és nem zavar többet.

- Nem valószínű. Ídőtlen ídők óta vagyok itt. Sokszor azt gondolom, hogy az újoncok szórakoztatásáért vagyok itt.

- Szórakoztatás ? Ön nem tud szórakoztatni engem.

- Maga nem tud szórakozni, ez a helyes forma.

- Az eddigi életem során több bulin vettem részt, mint amennyit ön valaha is eltud képzelni.

- Na de nem az a nagy dolog, hogy valaki bulikon tud szórakozni. Hanem az, amikor valaki akkor is nevet, amikor látszólag semmi oka nem volna rá.

- Ez közhely.

- Lehet, de azon ritkák egyike, amelyek igazak.

- Maga buddhista ?

- Mindenki viszonylag az.

- Igazán ?

- Gondoljon csak bele. A buddhizmus szerint bármelyik ember egy adott másik élőlény alakját öltheti fel egy következő életében, az ember viszont egyetlen élete során átváltozik bármelyikké: lehet álnok kígyó vagy hűséges kutya, félénk kisegér, ravasz róka, dühöngő bika, magányos farkas, nyávogós cica, akár kaktusz is, amelyhez nem lehet hozzáérni, mert megszúr. - harsányan felnevetett ezután.

- Vagy pöfékelő vonat, aki úgy füstől, mint a gyár.

- A vonat nem élőlény. Csak egy élettelen tárgy.

- Miért, sok ember nem az ?

- Nocsak, látom kezdi kapizsgálni.

- Hát a maga stílusa ragályos.

- Ha ettől megfertőződött, akkor egészségesebb, mint amilyen valaha is volt.

- Értékelem a véleményét, doki.

- Ingyen kapta.

- Az jó, mert otthonhagytam a tárcámat.

A két férfi szótlanul meredt a semmibe.

- Kár, hogy itt találkozunk - mondta végül a kabátos.

- Ugyan, jobb hely aligha lehetne.

- Tudja, rájöttem, hogy . . .

Sötétség. Árnyék. A cigarettázó férfi füstje tovaszállt.

" Ne . . . ne pont most, amikor elkezdtem érteni, amit mond. " - Néhány másodperc múlva a krémkabátos férfi egy másik világban ébredt.

Az ágy. . . az asztal . . . az ablak . . . mind ismerős. Egy nő közeledett felé és szájon csókolta őt: " Nos, kialudtad magad ? Azt hittem már sose ébredsz fel. "

A férfi megfogta a nőt és gyengéden az ágyra terítette.

- Hű, látom valaki derűsen ébredt.

- Annyira örülök, hogy ismét . . .

Ekkor a szoba ködössé vált és a nő képe szertefoszlott. Helyette megjelent a dohányzó férfi és a tágas fehérség.

- Jól érzi magát ?

- Nem. Rémálmom volt. Pontosabban most már annak tűnik. Azt hittem az otthonomban ébredtem fel és ismét folytathatom az életem.

- Milyen irónikus. Ameddig valaki az ágyában ébred eszébe sem jut, hogy másképp is lehetne. Mások a végzetüket kívánják, de ha eljön, futnak előle. Sem az életet, sem a halált nem tudják becsülni. Elég ostoba emberek maguk.

- Ilyen az emberi természet.

- Igen. Ez egy elegánsabb megfogalmazás.