(Folytatás holnap!) (Alul a Gondviselés Háza gyermekotthon)
Az egyszerű és "tanulatlan" Ars-i plébános olyan híres és keresett gyóntató és tanácsadó lett, hogy a szomszédos városokból, külön kocsijáratot rendszeresítettek Arsba! A környék papságának jelentős része, persze nem nézte jó szemmel a "kolléga" sikereit. Annál is inkább féltékenyek voltak, mert a forradalom utáni konszolidációval, állami vezetők is és királyi tisztségviselők is jöttek hozzá tanácsot kérni!
Ha netán az egyházközségében akadt egyetlen valaki, aki nem járt misére, akkor a szent plébános imádkozott és böjtölt azért a lélekért, és nem hiába! És egyre több rendkívüli csoda fűződött Vianney János atya nevéhez, annak ellenére, hogy ő azokat a rendkívüliségeket mind Szent Filoména számlájára íratta!
,,A kegyelem olyan erővel hatott környezetére ‒ vallotta az egyik tanú ‒, hogy senki nem tudott neki ellenállni.'' De persze a bírálatok is fokozódtak ellene, amelyek mindenfelől érték és nagyon meggyötörték a pásztort. A szentmise és a szentségkiszolgáltatás volt az egyetlen forrás, ahol felüdülést talált.
Alig evett valamit. Kis kondérjában előre lefőzött krumpliját napokig ette, már romlottan is. Ez kikészítette a gyomrát! Nem véletlenül csúfolták ellenfelei "krumplievőnek"! Ráadásul alig aludt, és a gyóntatások után éjszakánként még átment lámpásával a templomba 
virrasztani a Tabernákulum előtt.
Nagy tervekbe fogott és megépíttette a Gondviselésről elnevezett arsi iskolát, melyet később átalakított a szegény és kitett leányok otthonává. Olyan szegénység és elhagyatottság volt helyenként, hogy olykor teljesen mezítelen csontsovány kislányok jelentkeztek menedékért. Mindannyiukat ruházni és etetni is kellett, de a gyermekek nagy vigaszára voltak szentünknek, akiket megmentett a testi lelki leépüléstől, és minden délután hittanórát tarthatott nekik. Köztük művelte az első csodát is, amikor lisztet szaporított, ugyanis már csak egy szakajtónyi volt száz gyermek részére! Rosszakarói hívatták is a püspököt, hogy nézné meg a gyermekek ellátását. Ő azonban amikor kinyitotta a kamra ajtaját, majd elsodorta a kiömlő liszt! De ha lehet így kifejezni, lehetetlenebb gondja is támadt szentünknek!
A nagyarányú építkezések kifizetésének határideje letelt és délutánra 300 aranyat kellett kifizetnie. Neki persze nem volt egy fillérje sem! Most aztán mélységes könyörgő imában kezdett tárgyalásba a tabernákulumban lévő Mindenható Istennel, megígérve, hogy soha többet nem építkezik, csak ezt az egyet segítse neki kifizetni! Amint kilépett a Gondviselés árvaház kápolnájából, jött egy gazdag hölgy örvendezve, hogy "Drága atyám, az örökségemből hoztam önnek 150 aranyat, ugye elfogadja tőlem?"
‒ Nem! ‒ volt szentünk válasza.
‒ De miért nem? ‒ kérdezte az asszony kétségek közt.
‒ Azért, mert nekem 150 nem kell, mert 300 aranyra van szükségem, se több, se kevesebb!
Az úri hölgy belesápadt és azt hebegte: "Atyám! Várjon, azonnal hozom!" – És hozta!
Az Ars-i Plébános szavai szerint, ő maga olyan volt a környék papjai közt, mint a falu bolondja, jóllehet ‒ és ezt már nem állította magáról ‒, akik mégis rábízták magukat, azokat a tökéletesség útjára vezette. Ekkor vált Ars zarándokhellyé! 
Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/05/vianney_szent_janos_emleknapja_ii_resz
