*Cézárea, 327 körül +Irisz, 379/80 körül.

A 4. évszázad rossz hírű Kappadókiájában nőtt fel Makrina előkelő és tehetős, de a hitben is kipróbált nagyszülők és szülők kedvelt gyermekeként. Apai nagyanyja az idősebb Szent Makrina volt, akinek a Maximianus (245--310) alatti üldözés idején férjével együtt éveken át kellett ide-oda bujdosnia a pontusi erdőkben, és egy ediktum következtében elvesztette a vagyonát. Ennek az idősebb Makrinának az egyik fia, az idősebb Szent Vazul (Bazileiosz) eljegyezte Szent Emmeliát, aki az üldözések során elveszítette a szüleit, és eredetileg szűzi életet akart élni. Abban az időben az Istennek szentelt szüzek többnyire családjuk oltalma alatt éltek, és mivel a teljesen árva Emmeliának nélkülöznie kellett ezt az oltalmat, s emiatt ezerféle veszély leselkedett rá, férjhez ment a feddhetetlen Vazulhoz, hogy megtalálja benne élete védelmezőjét.

Ebből a házasságból született első gyermekként a fiatalabb Makrina. Anyjától kapta Makrina az elemi oktatást, tananyagul pedig az szolgált, ami a Szentírásból a gyermekkorához mérten felfogható volt, ,,mindenekelőtt Salamon bölcsessége''. ,,A Zsoltárok könyvéből sem maradt számára semmi ismeretlen; az adott időben mindenkor a Zsoltárkönyv egy részének szentelte magát: amikor fekvőhelyéről felkelt, ha tanulmányait megkezdte vagy befejezte, amikor táplálékot vett magához, és ha imádkozott''. Röviden: a Zsoltárkönyv lett az útitársa.

Makrina további képzését is valószínűleg a család rejtekében, a szüleitől kapta. Nem volt ez egyoldalú ismeretközlés, hangsúlyozottan nőies életre nevelték. Foglalatoskodott a szövőszék mellett és megtanult minden munkát, ami a háztartásban előfordult, anélkül, hogy ezzel megrövidítette volna a ,,tudományt''. Minden ismerete az életből fakadt és táplálkozott. Amikor Makrina felserdült, szépsége és műveltsége miatt sokan pályáztak a kezére. Apja a kérők közül kiválasztott egy fiatalembert, aki a rászorulók és szükséget szenvedők ügyvédje volt. Mielőtt azonban a házasságra sor került volna, jegyese meghalt, Makrina pedig elhatározta, hogy örökre lemond a házasságról. Minden további leánykérésnek ellenállt; felfogása szerint ugyanis a szülei által számára kijelölt vőlegény nem halt meg; aki az Istenben él már, az számára csupán egy másik országba költözött, nem halt meg, ő pedig jogtalannak tekintette, hogy ne tartsa meg hűségét távolba szakadt vőlegénye iránt.

Ettől kezdve Makrina élete teljesen összefonódott az anyjáéval. Csodálatos kétoldalú adás és elfogadás volt ez. Anyjával való közössége oltalmazta a lányt, a lány szerető szolgálata pedig mentesítette az anyát némely gondjától. Apja halála után lett csak igazán anyja nélkülözhetetlen segítsége Makrina. Munkájával gondoskodott megélhetésük egy részéről, és részt vett fiatalabb testvérei nevelésében. Fellelkesítette Krisztusért a testvéreit: Nagy Szent Vazult (lásd: A szentek élete, 25. o.), Naukratioszt, Nisszai Szent Gergelyt (lásd: 130. o.) és Szent(?) Péter szebasztei püspököt, aki abban az időben született, amikor az apjuk meghalt. Vazul élete nagy fordulatát köszönheti neki. Amikor ,,a retorikában és logikában szerzett ismeretei miatt erősen felfuvalkodva'' tért haza a főiskoláról, rövid idő alatt megnyerte a szerzetesi élet számára, ,,a bölcsesség élete'' számára, amint Nisszai Gergely mondja a Szent Makrináról szóló életrajzában. Legfiatalabb testvérének, Péternek pedig mindene lett Makrina: ,,apja, tanítója, nevelője, anyja, tanácsadója minden jóra'', és példáját követve, már korán a ,,vagyontalan életet'' választotta.

Makrina azután engedélyt kért anyjától, hogy megszokott életével felhagyva addigi rabszolganőiket és alattvalóikat ,,egyenlőkképpen tisztelt nővéreivé'' tehesse, s velük együtt éljen imádkozva és dolgozva Krisztus iránti szűzies odaadásban. Az Írisz melletti családi birtok kolostori élet színhelye lett. Amikor anyja a gyermekek ellátásának és nevelésének gondja alól felszabadult, lánya megnyerte, hogy mindenről, amit addig megszokott, lemondjon és ,,a szüzek nagy számával azonos fokon'' éljen, s megossza velük asztalukat, fekhelyüket és minden egyebet, ami az élethez szükséges. Emmelia örömmel választotta azt az életet, amely ,,az angyalokéhoz hasonló'', s a lány anyja vezetője lett; mindkettőjük lelki vezetője pedig Péter volt, a család legfiatalabb tagja.

Amikor anyja öreg korában hazatért Istenhez, halálos ágya két oldalán Makrina és Péter állt. Megfogta a kezüket, és imádkozott: ,,Neked adom át, Uram, zsenge adományomat és fájdalmaim tizedét. Zsenge adományom; íme: elsőszülött lányom, a tized pedig a fiam itt. Mindketten Neked vannak szentelve a törvény szerint, és tieid ők áldozati adományként is. Szálljon hát szent áldásod elsőszülöttemre és a tizedemre!''

Haldokló anyja áldásával Makrina az addiginál is jobban magával ragadó példája lett azoknak a szüzeknek, akik vele együtt mondtak le a világról. Amikor elérkezett a halála, Vazul már meghalt, Gergely pedig Nissza püspöke volt. Gergely nyolc éve nem látta már a nővérét. Valamiféle belső ösztönzésre útnak indult hozzá. Halálos betegen találta: egy földre tett deszkán feküdt, testi erejét csaknem teljesen felemésztette a láz, szelleme azonban töretlen maradt. Gergely ,,A lélekről és a feltámadásról'' című írása valószínűleg a nővérével folytatott utolsó beszélgetésének gyümölcse.

Minél inkább közeledett az elválás órája, annál jobban ujjongott Makrina. A fekhelye körül állók számára nyilvánvaló lett, hogy milyen isteni-szűzies szeretet izzik benne és hajtja ahhoz, akinek szegénységében és rejtettségében szolgált.

Makrina a fekhelyét kelet felé fordíttatta annak jeleként, hogy várja a soha többé le nem nyugvó nap felkeltét. A jelenlevőkkel nem beszélgetett már, hanem szüntelenül csak Istennel. Elimádkozta haldokló imáját: ,,Urunk, Te elvetted tőlünk a halálfélelmet. Evilági életünk végét az igazi élet kezdetévé tetted. Megmutattad nekünk a feltámadás útját, szétzúztad a pokol kapuit, és a sátánt, akinek hatalma van a halálon, megfosztottad erejétől. Örökkévaló Istenem! Anyám ölétől kezdve hozzád tartozom. Téged szeretett a lelkem minden erejéből. Neked szenteltem testemet és lelkemet ifjúságomtól fogva mind a mai napig: állítsd most mellém fényes angyalodat, hogy kézen fogva vezessen a felüdülés helyére, ahol a felfrissülés vize folyik, a szent ősatyák ölébe. Bűneim ne kerüljenek a szemed elé, ha bármiképpen is hibáztam természetünk gyengesége miatt szóval, cselekedettel vagy gondolattal. Te, akinek hatalma van a földön a bűnök megbocsátására, bocsáss meg nekem, és amikor lelkem elhagyja testemet, szeplő nélkül jelenhessem meg színed előtt. Hiba nélkül, szeplőtelenül vedd lelkemet a kezedbe, Neked szóló tömjénáldozatul!'' Miközben ezeket a szavakat mondta, szemét, ajkát és szívét kereszttel jelölte meg. A láztól kiszáradt nyelve ezután már egyetlen érthető szót sem tudott többé kimondani.

Amikor este bevitték hozzá a világosságot, felnyitotta a szemét, belenézett a fény ragyogásába, és megkísérelte, hogy elmondja az esti hálaimát. Hangja azonban cserbenhagyta. Csak szívével és keze mozgásával mondta el az imádságot, és szokás szerint a kereszt jelével fejezte be. ,,Azután mélyet lélegzett, és így imával fejezte be az életét.''

Hogy Makrina mennyire megvált minden tulajdonától, mutatja a következő eset is. Amikor kilehelte a lelkét, és holttestét eligazították, Gergely fénylő fehér vászonba akarta burkolni, és valami ékszert akart még rátenni. A szüzek karának elöljárónője, Lampadia azonban könnyek között mondta neki: ,,A szent számára az ékszer, amelyért fáradozott, a tiszta élet volt. Ez volt életének ünneplő ruhája, és halálában ez most a drága halotti lepel.'' Gergely megkérdezte: ,,A hagyatékában semmi sem található hát, amivel szebbé lehet tenni a temetést?'' -- ,,Miféle hagyatékában? -- hangzott a viszontkérdés. Itt van mindaz, amit hátrahagyott. Nézd hát, íme a ruhája, a fátyla és elnyűtt szandáljai! Ez volt a gazdagsága, ez a bősége. Gazdagságának csak egy gyűjtőhelyét ismerte: a mennyei kincseskamrát. Ott van mindene, a földön semmije sem maradt.''