Mielôtt elkezdenénk a keresztutat, gondol arra, hogy Krisztus jelen van, s hogy ô valóban végigjárta ezt az utat!
Minden állomásnál képzeld magad elé elôször magát az eseményt! Azután elmélkedj rajta, majd olvasd el a rá vonatkozó szöveget! A saját szavaiddal történô elmélkedésre azonban több gondot fordíts, mert mindig értékesebb a kötött szövegnél.
Így kell a szenvedést megbékélten fogadni:
Úgy szenvedj, hogy a szenvedésrôl alkotott elméletedet ne erôszakold rá másokra, testi szenvedésedbôl ne teremts életfilozófiát, ne nevezd ki magad vértanúnak, ne számítsd ki bátorságod árát, ne vesd meg az együttérzést, de ne is keresd túlságosan!
Mint mindenben, a szenvedésben is ôszintének kell lennünk. El kell ismernünk, hogy fáj a szenvedés, de ezt nem szükséges kimondanunk. Jó, ha észrevesszük, hogy nem tudunk türelmesen szenvedni, gyöngeségünket azonban bizonyos hôsiességgel kell elfogadnunk. Mindig nehéz kínjainkkal úgy megbirkóznunk, hogy szenvedésünknek értéke legyen. Még nehezebb, ha emberi segítségre nem számíthatunk. Jó, ha szenvedéseinkben nem törekszünk utánzásra, s kevélységbôl nem öltünk magunkra olyan magatartást, amelyhez nem tudunk hűek maradni.
El kell fogadnunk azt a tényt, hogy sokkal nehezebb huzamosabb ideig tűrni a könnyebb szenvedés egyhangúságát, mint a heves fájdalom gyorsan enyhülô rohamát. Mindkét esetben az amiatti szégyenünket a legnehezebb elviselnünk, hogy mindinkább semminek látszunk, s hogy magunknak és barátainknak nagyrabecsülését elveszítjük. Készségesen el kell fogadnunk azt a keserű igazságot, hogy végül terhére lehetünk azoknak, akik szeretnek bennünket. De ezt is vállalnunk kell. Elvetettségünk és hasznavehetetlenségünk Isten kegyelmében való tökéletes elfogadása gazdaggá tesz minket is, másokat is. Hôsies szeretet kell ahhoz, hogy elfogadjuk mások gondoskodását, amikor már tejesen képtelenek vagyunk önmagunkat eltartani. Addig nem tudunk jól szenvedni, amíg nem Krisztust látjuk mindenben: a szenvedésben is, a rajtunk segítôk szeretetében is.
Elôkészületi ima
Uram, ebben az órában gondolatban követni akarlak keresztutadon.
Annak idején te magad szenvedted végig ezt az utat -- mennyei Atyád iránti engedelmességbôl és irántam való szeretetbôl. A legnagyobb gyötrelmet vállaltad magadra, hogy bűneimért vezekelj, és a világot megváltsd.
Engedd, hogy szenvedésed állomásain hálát és köszönetet érezzek ezért a szeretetért! Világosíts meg, hogy hibáimat fölismerjem, és leküzdjem ôket.
Szent keresztutad, amelyen most követni szándékozlak, legyen számomra az önfeláldozás és a megszentelés iskolája! Olyan út, amely megtanít arra, hogyan válhatok a megváltás nagy művének munkatársává. Mária, szenvedésekben erôs Édesanyád legyen a kísérôm! Oldalán bátran járom szenvedéseidnek útját.
I. állomás
Jézust halálra ítélik
Pilátus az emberektôl való félelmében igazságtalanul ítél. Jézus hallgat, elfogadja az ítéletet. Szíve legmélyét érinti, de belenyugszik.
Sokszor milyen nehéz a hallgatás, amikor úgy érzed, igazad van. Hogy háborogsz, ha néha csak egy szóval is megbántanak!
Uram, taníts meg engem hallgatni, ha igazságtalanság ér, hogy irántad való szeretetbôl elviseljem a fájdalmat! Nem akarok azonnal felfortyanni, hanem uralkodni fogok magamon. Elég lesz majd Pilátus ítéletére gondolnom. És ha mégis szólnom kell, csak a szeretet hangján fogok beszélni.
II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
Az Üdvözítô önként hajol le nehéz keresztjéért. Tudja, hogy ezzel a nehéz kereszttel szabadít meg téged. Ezért olyan határozott, ezért szorítja magához oly erôsen.
Hogy jajveszékelsz, hacsak egy kis keresztet is el kell viselned: könnyebb betegséget, minden igyekezeted ellenére bekövetkezô sikertelenséget, félreismerést! Tárd ki te is karodat, vedd válladra a keresztet, és az Üdvözítôvel együtt hordozd a magad és felebarátaid üdvözülésére!
Uram, adj erôt, hogy a szenvedést, amelyet te küldesz rám, vonakodás nélkül, kitartóan és örömmel viseljem! Mutasd meg, milyen önkéntes áldozatot hozzak, amellyel neked örömet szerezhetek, és általa új emberré válhatok.
III. állomás
Jézus elôször roskad le a kereszt alatt
A teher nehéz, az Üdvözítô lassan kimerül. Az út köveire rogy, s a kereszt rázuhan. Új erôt gyűjt mégis, és talpra áll. Rád gondol, és bűneidre, amelyekért vezekelni akar.
Uram, összeestél a kereszt alatt, amelyet én raktam válladra. Most látom, milyen borzalmas dolog a bűn, hogy miattam ekkora szenvedést vállaltál.
Add, Uram, kegyelmedet, hogy a kísértésnek, míg nem késô, bátran ellenálljak, s kerüljem a bűnre vezetô alkalmakat! Hiszen az én bűneim nyomtak le téged az út porába.
IV. állomás
Jézus találkozik édesanyjával
Mária követte Fiát, s anyai szíve mélyéig együtt szenvedett vele a keresztúton. Így érkezett el az a pillanat, amikor fájdalmas tekintetük találkozott.
Mária szívét a fájdalmak tôre járta át, s ezért érti meg ô a te szenvedéseidet is. Sötét gondok kínoznak, vagy halálos bűn terhe nyomaszt? Fordulj ôhozzá, a szomorúak vigasztalójához, a bűnösök menedékéhez! Ô odavezet Fiához, a szenvedô Megváltóhoz.
Uram, szenvedésed óráiban vigasztalást találtál Édesanyád tekintetében. Milyen jólesô érzés megértô emberekre lelni! Édesanyáddal való találkozásod által taníts meg arra, hogy én is megértô, tapintatos legyek embertársaimhoz, fôként szüleimhez, testvéreimhez, barátaimhoz, ha szenvedni látom ôket!
V. állomás
Cirenei Simon átveszi a keresztet
Az Üdvözítô oly gyenge, hogy a zsidók attól félnek, már a Kálváriához vezetô úton meg fog halni. Ezért kényszerítik az éppen arra haladó Simont, fogja és vigye egy darabon Krisztus Urunk keresztjét. Simon habozik, de vállára veszi az Úr terhét. Ezért jutalmul megkapta késôbb a hit kegyelmének ajándékát.
Íme, így jutalmazza meg az Úr azokat, akik önként segítenek a szenvedôkön! Minden megkínzott, agyongyötört, elfáradt ember szemébôl a kereszthordozó Krisztus tekint rád. Segíts rajta, ahogy tôled telik!
Uram, nyisd fel szememet, hogy észrevegyem magam körül az emberek szenvedését! Ne haladjak el sorsuk mellett vakon, hanem erômhöz mérten enyhítsek keresztjük terhén! Ha sokat nem tudok is tenni, de amennyi tôlem telik, örömmel megtegyem.
VI. állomás
Veronika letörli kendôjével Jézus verítékét
Veronika csekély szolgálatot tett az Üdvözítô szenvedéseinek enyhítésére. Ezért örökbe kapta kendôjén az Úr arcának képmását. Ilyen az Úr: ha a legkevesebbet is ajándékozzuk neki, magát adja viszonzásul. A legnagyobb szenvedésben is hálás volt a legkisebb jótéteményért. Olykor tán könnyedén elfogadsz egy-egy adományt, de az ajándékozóra kevés figyelmet fordítasz. Pedig milyen kis fáradságodba kerülne egy köszönô szó!
Uram, te nagyon fontosat mutattál meg nekem: az igazi hála erényét. Uram, add, hogy elsôsorban irántad töltsön el szívbôl jövô mély hálaérzet, mert végsô soron a te kezedbôl kapok mindent, én magamtól semmire se mennék! Hálával akarok gondolni azokra is, akik jót tesznek velem, akik közvetítik adományaidat. Sugározd rám szent arcod vonásait!
VII. állomás
Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt
A kereszt mind nehezebb lesz, az Üdvözítô egyre fáradtabb és gyengébb. Már alig botorkál, újra földre zuhan. A maga erejébôl kell ismét talpra állnia, a szolgák ütéseitôl, gyalázkodásaitól kísérve. Az Üdvözítô most azokért a bűneidért szenved, amelyeket újra meg újra elkövetsz, amelyektôl oly nehezen tudsz megválni: legfôbb hibáidért.
Uram, vétkeim oly erôvel nehezednek rád, hogy ismét a földre nyomnak. Nehezen szabadulok tôlük, újra meg újra elkövetem ôket. Adj erôt az igaz elhatározáshoz, hogy végérvényesen tudjak szakítani a bűnnel, amelybe oly gyakran visszaesem!
Minden állomásnál képzeld magad elé elôször magát az eseményt! Azután elmélkedj rajta, majd olvasd el a rá vonatkozó szöveget! A saját szavaiddal történô elmélkedésre azonban több gondot fordíts, mert mindig értékesebb a kötött szövegnél.
Így kell a szenvedést megbékélten fogadni:
Úgy szenvedj, hogy a szenvedésrôl alkotott elméletedet ne erôszakold rá másokra, testi szenvedésedbôl ne teremts életfilozófiát, ne nevezd ki magad vértanúnak, ne számítsd ki bátorságod árát, ne vesd meg az együttérzést, de ne is keresd túlságosan!
Mint mindenben, a szenvedésben is ôszintének kell lennünk. El kell ismernünk, hogy fáj a szenvedés, de ezt nem szükséges kimondanunk. Jó, ha észrevesszük, hogy nem tudunk türelmesen szenvedni, gyöngeségünket azonban bizonyos hôsiességgel kell elfogadnunk. Mindig nehéz kínjainkkal úgy megbirkóznunk, hogy szenvedésünknek értéke legyen. Még nehezebb, ha emberi segítségre nem számíthatunk. Jó, ha szenvedéseinkben nem törekszünk utánzásra, s kevélységbôl nem öltünk magunkra olyan magatartást, amelyhez nem tudunk hűek maradni.
El kell fogadnunk azt a tényt, hogy sokkal nehezebb huzamosabb ideig tűrni a könnyebb szenvedés egyhangúságát, mint a heves fájdalom gyorsan enyhülô rohamát. Mindkét esetben az amiatti szégyenünket a legnehezebb elviselnünk, hogy mindinkább semminek látszunk, s hogy magunknak és barátainknak nagyrabecsülését elveszítjük. Készségesen el kell fogadnunk azt a keserű igazságot, hogy végül terhére lehetünk azoknak, akik szeretnek bennünket. De ezt is vállalnunk kell. Elvetettségünk és hasznavehetetlenségünk Isten kegyelmében való tökéletes elfogadása gazdaggá tesz minket is, másokat is. Hôsies szeretet kell ahhoz, hogy elfogadjuk mások gondoskodását, amikor már tejesen képtelenek vagyunk önmagunkat eltartani. Addig nem tudunk jól szenvedni, amíg nem Krisztust látjuk mindenben: a szenvedésben is, a rajtunk segítôk szeretetében is.
Elôkészületi ima
Uram, ebben az órában gondolatban követni akarlak keresztutadon.
Annak idején te magad szenvedted végig ezt az utat -- mennyei Atyád iránti engedelmességbôl és irántam való szeretetbôl. A legnagyobb gyötrelmet vállaltad magadra, hogy bűneimért vezekelj, és a világot megváltsd.
Engedd, hogy szenvedésed állomásain hálát és köszönetet érezzek ezért a szeretetért! Világosíts meg, hogy hibáimat fölismerjem, és leküzdjem ôket.
Szent keresztutad, amelyen most követni szándékozlak, legyen számomra az önfeláldozás és a megszentelés iskolája! Olyan út, amely megtanít arra, hogyan válhatok a megváltás nagy művének munkatársává. Mária, szenvedésekben erôs Édesanyád legyen a kísérôm! Oldalán bátran járom szenvedéseidnek útját.
I. állomás
Jézust halálra ítélik
Pilátus az emberektôl való félelmében igazságtalanul ítél. Jézus hallgat, elfogadja az ítéletet. Szíve legmélyét érinti, de belenyugszik.
Sokszor milyen nehéz a hallgatás, amikor úgy érzed, igazad van. Hogy háborogsz, ha néha csak egy szóval is megbántanak!
Uram, taníts meg engem hallgatni, ha igazságtalanság ér, hogy irántad való szeretetbôl elviseljem a fájdalmat! Nem akarok azonnal felfortyanni, hanem uralkodni fogok magamon. Elég lesz majd Pilátus ítéletére gondolnom. És ha mégis szólnom kell, csak a szeretet hangján fogok beszélni.
II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
Az Üdvözítô önként hajol le nehéz keresztjéért. Tudja, hogy ezzel a nehéz kereszttel szabadít meg téged. Ezért olyan határozott, ezért szorítja magához oly erôsen.
Hogy jajveszékelsz, hacsak egy kis keresztet is el kell viselned: könnyebb betegséget, minden igyekezeted ellenére bekövetkezô sikertelenséget, félreismerést! Tárd ki te is karodat, vedd válladra a keresztet, és az Üdvözítôvel együtt hordozd a magad és felebarátaid üdvözülésére!
Uram, adj erôt, hogy a szenvedést, amelyet te küldesz rám, vonakodás nélkül, kitartóan és örömmel viseljem! Mutasd meg, milyen önkéntes áldozatot hozzak, amellyel neked örömet szerezhetek, és általa új emberré válhatok.
III. állomás
Jézus elôször roskad le a kereszt alatt
A teher nehéz, az Üdvözítô lassan kimerül. Az út köveire rogy, s a kereszt rázuhan. Új erôt gyűjt mégis, és talpra áll. Rád gondol, és bűneidre, amelyekért vezekelni akar.
Uram, összeestél a kereszt alatt, amelyet én raktam válladra. Most látom, milyen borzalmas dolog a bűn, hogy miattam ekkora szenvedést vállaltál.
Add, Uram, kegyelmedet, hogy a kísértésnek, míg nem késô, bátran ellenálljak, s kerüljem a bűnre vezetô alkalmakat! Hiszen az én bűneim nyomtak le téged az út porába.
IV. állomás
Jézus találkozik édesanyjával
Mária követte Fiát, s anyai szíve mélyéig együtt szenvedett vele a keresztúton. Így érkezett el az a pillanat, amikor fájdalmas tekintetük találkozott.
Mária szívét a fájdalmak tôre járta át, s ezért érti meg ô a te szenvedéseidet is. Sötét gondok kínoznak, vagy halálos bűn terhe nyomaszt? Fordulj ôhozzá, a szomorúak vigasztalójához, a bűnösök menedékéhez! Ô odavezet Fiához, a szenvedô Megváltóhoz.
Uram, szenvedésed óráiban vigasztalást találtál Édesanyád tekintetében. Milyen jólesô érzés megértô emberekre lelni! Édesanyáddal való találkozásod által taníts meg arra, hogy én is megértô, tapintatos legyek embertársaimhoz, fôként szüleimhez, testvéreimhez, barátaimhoz, ha szenvedni látom ôket!
V. állomás
Cirenei Simon átveszi a keresztet
Az Üdvözítô oly gyenge, hogy a zsidók attól félnek, már a Kálváriához vezetô úton meg fog halni. Ezért kényszerítik az éppen arra haladó Simont, fogja és vigye egy darabon Krisztus Urunk keresztjét. Simon habozik, de vállára veszi az Úr terhét. Ezért jutalmul megkapta késôbb a hit kegyelmének ajándékát.
Íme, így jutalmazza meg az Úr azokat, akik önként segítenek a szenvedôkön! Minden megkínzott, agyongyötört, elfáradt ember szemébôl a kereszthordozó Krisztus tekint rád. Segíts rajta, ahogy tôled telik!
Uram, nyisd fel szememet, hogy észrevegyem magam körül az emberek szenvedését! Ne haladjak el sorsuk mellett vakon, hanem erômhöz mérten enyhítsek keresztjük terhén! Ha sokat nem tudok is tenni, de amennyi tôlem telik, örömmel megtegyem.
VI. állomás
Veronika letörli kendôjével Jézus verítékét
Veronika csekély szolgálatot tett az Üdvözítô szenvedéseinek enyhítésére. Ezért örökbe kapta kendôjén az Úr arcának képmását. Ilyen az Úr: ha a legkevesebbet is ajándékozzuk neki, magát adja viszonzásul. A legnagyobb szenvedésben is hálás volt a legkisebb jótéteményért. Olykor tán könnyedén elfogadsz egy-egy adományt, de az ajándékozóra kevés figyelmet fordítasz. Pedig milyen kis fáradságodba kerülne egy köszönô szó!
Uram, te nagyon fontosat mutattál meg nekem: az igazi hála erényét. Uram, add, hogy elsôsorban irántad töltsön el szívbôl jövô mély hálaérzet, mert végsô soron a te kezedbôl kapok mindent, én magamtól semmire se mennék! Hálával akarok gondolni azokra is, akik jót tesznek velem, akik közvetítik adományaidat. Sugározd rám szent arcod vonásait!
VII. állomás
Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt
A kereszt mind nehezebb lesz, az Üdvözítô egyre fáradtabb és gyengébb. Már alig botorkál, újra földre zuhan. A maga erejébôl kell ismét talpra állnia, a szolgák ütéseitôl, gyalázkodásaitól kísérve. Az Üdvözítô most azokért a bűneidért szenved, amelyeket újra meg újra elkövetsz, amelyektôl oly nehezen tudsz megválni: legfôbb hibáidért.
Uram, vétkeim oly erôvel nehezednek rád, hogy ismét a földre nyomnak. Nehezen szabadulok tôlük, újra meg újra elkövetem ôket. Adj erôt az igaz elhatározáshoz, hogy végérvényesen tudjak szakítani a bűnnel, amelybe oly gyakran visszaesem!
