Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Keresztúti ájtatosság

2014. április 05. - Andre Lowoa

Elôszó
A keresztút az Egyház legszentebb és legtöbb búcsúval ellátott ájtatosságai közé tartozik. Jézus isteni Szívét örömmel, a hívek szívét bűnbánattal és vigasztalással tölti el, a búcsúk felajánlásával pedig a tisztítótűzben szenvedô lelkeken segít. Végzésével megnyerhetjük mindazokat a teljes és részleges búcsúkat, amelyek a jeruzsálemi keresztút látogatásával nyerhetôk.

A búcsúk megnyeréséhez szükséges:
1. Hogy kegyelem állapotában legyünk. Azért célszerű elôször is a tökéletes bánatot felindítanunk. A búcsúk megnyerésének feltétele, hogy a szentségekhez (gyónás és áldozás) járuljunk, legalább egy hónapon belül.
2. Hogy sorban egymásután végiglátogassuk a templomban felállított keresztúti állomásokat, tehát valóban járjunk egyiktôl a másikig.
3. Hogy Jézus szenvedésérôl elmélkedjünk. Nem okvetlenül szükséges, de mindenestre nagyon hasznos az állomásoknál legalább egy Miatyánkot elmondanunk.

Látogassuk meg a keresztutat minél gyakrabban, nagyböjtön kívül is az egész év folyamán. Magánúton, egymagunkban való végzése csak néhány percnyi ideig tart. Járjuk végig a keresztutat Krisztus Urunkkal. Egyik állomásról a másikra, szemlélve a stációs képeket, véssük lelkünkbe, amit azok szemlélete nekünk mond. Portu Mauriciói Szent Lénárd, ferences misszionárius, aki egymaga 572 keresztutat szentelt meg, gyakran szokta mondani: a keresztúti ájtatosság elég arra, hogy nemcsak egy lelket, de egy egész plébániát szentté tegyen.
Hozzátehetjük még azt is, hogy a keresztúti ájtatosság végzése nagyban csökkenti a tisztítótűzben szenvedô lelkek gyötrelmeit. Végezzük azért gyakran és buzgólkodjunk terjesztésében. Betegek és akik a templomban felállított keresztúti állomásokat nem tudják végigjárni, otthonukban is elvégezhetik ezt az ájtatosságot. Keresztúti búcsúval ellátott kereszt elôtt, végezzünk el 20 Miatyánkot, Üdvözlégyet és Dicsôséget. Ebbôl tizennégyet a stációkért, hatot pedig a Szentatya szándékára ajánljunk fel és ugyanazon búcsúkban részesülünk, mintha a templomban végeztük volna el a keresztutat. Súlyos betegek, akik nem tudják elmondani ezt sem, teljes búcsút nyerhetnek, ha a keresztúti feszületet megcsókolják, vagy legalább rátekintenek és töredelmes szívvel mondják: ,,Kérünk Téged, jöjj szolgáid segítségére, kiket drága szent véreddel megváltottál.'' ,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem,'' (Mt 16,24) -- mondja az Úr Jézus. Hűségesen kövessük Krisztust a keresztúton. Imádkozzuk a keresztutat!

Elôkészületi imádság
Isteni Üdvözítônk, mi bűnösök vétkeztünk, és te szenvedtél ártatlanul a keresztfán. Ide juttattak vétkeink. Töredelmes szívvel bánjuk életünk minden bűnét, amelyekkel Téged, legnagyobb jótevônket, hálátlanul megbántottunk. Hogy szeretetünket megmutassuk és vétkeinkért megkérleljünk, követünk keresztutadon. Add meg lelkünk üdvösségére és a tisztítóhelyen szenvedô lelkek segítségére Anyaszentegyházadnak a keresztút járására engedélyezett búcsúit. Amen.

I. állomás
Pilátus halálra ítéli Jézust
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Hívek: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

,,Akkor kezükbe adá Ôt Pilátus, hogy megfeszítsék.'' (Jn 19,16) Pilátus háromszor jelenti ki Jézus ártatlanságát és mégis halálra adja az Istenembert. Az isteni Bárány némán fogadja a halálos ítéletet és készséges szívvel megy értünk és helyettünk a halálba. Uram, ha most megítélnél, ártatlannak találnál-e minket? De ha hiba nélkül lennénk is, add, hogy mindig türelmesen viseljük az igazságtalan megítéléseket. Add meg azt is, hogy szavainkra mindig vigyázzunk.

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsôség

Pap: Könyörülj rajtunk Uram.
Hívek: Könyörülj rajtunk.

II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Hívek: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Krisztus Urunk ,,keresztjét hordozván kiment a Golgotára.'' (Jn 19,17) Mezítláb, töviskoszorúval, vállán a súlyos kereszttel megkezdi keresztútját és behinti azt könnyeivel, szent vérével. Add, Uram, hogy készséges szívvel, szeretettel és türelemmel hordozzuk mindennapi keresztünket.

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsôség

Pap: Könyörülj rajtunk Uram.
Hívek: Könyörülj rajtunk.

III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Hívek: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

,,Betegségeinket Ô hordozta, s fájdalmainkat Ô viselte.'' (Iz 53,4) Kimerült, agyongyötört Üdvözítônk nem bírja el bűneink rettenetes súlyát. A földre roskad, de újra felkel, és tovább járja értünk a keresztutat. Mélységes bánattal siratjuk a magunk elestét, elkövetett bűneinket. Bocsásd meg azokat, Uram. Ezentúl kitartunk Melletted, ha kell, a halál árán is.

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsôség.

Pap: Könyörülj rajtunk Uram.
Hívek: Könyörülj rajtunk.

IV. állomás
Jézus szent Anyjával találkozik
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Hívek: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

,,Ó, mily nagy volt ama drága szűz Anya szomorúsága Egyszülött szent Magzatán.'' (Stabat Mater) Minô szívszaggató fájdalom az Anyának így látni szent Fiát. És minô keserű gyötrelem a Fiúnak édesanyja szenvedése. Uram, tedd fogékonnyá szívünket mások szenvedése iránt.

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsôség.

Pap: Könyörülj rajtunk Uram.
Hívek: Könyörülj rajtunk.

V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Hívek: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

,,Megfogának bizonyos Simont, Cirenébôl valót, és rátevék a keresztet, hogy vigye Jézus után.'' (Lk 23,26) Cirenei Simon eleinte csak kényszerűségbôl viszi a keresztet, de amint az elgyötört Úr Jézusra tekint, elfogja a részvét. Azontúl szíves akarattal és szeretettel hordozza Krisztus keresztjét. Mily nagy kitüntetés számunkra, Üdvözítônk, hogy mindennapi kis keresztjeinket Veled együtt hordhatjuk. Örömest osztozunk keresztedben és meggyaláztatásodban.

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsôség.

Pap: Könyörülj rajtunk Uram.
Hívek: Könyörülj rajtunk.

VI. állomás
Veronika kendôt nyújt Jézusnak
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Hívek: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

,,Követé Ôt a nép és az asszonyok nagy sokasága.'' (Lk 23,27) A durva katonák és a csôcselék dühével bátran dacolva, Veronika isteni Mestere elé lép, kendôt nyújt neki, hogy letörölhesse arcát és enyhíthesse gyötrelmeit. Ezt a résztvevô jóakaratot és hűséget kívánja tôlünk is az igaz szeretet. Nem is törôdünk többé mások hitetlenségével, gúnyolódásaival vagy fenyegetéseivel, hanem hűek maradunk, Uram hozzád és Egyházadhoz.

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsôség.

Pap: Könyörülj rajtunk Uram.
Hívek: Könyörülj rajtunk.

VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Hívek: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

,,A mi gonoszságainkért sebesíttetett meg, a mi bűneinkért töretett össze.'' (Iz 53,5) Mert bűneinkbe folyton visszaesünk, másodszor is leroskadsz Uram, a kereszt terhe alatt. Add, hogy állhatatlanságunk szégyenét jóvátegyük, hűségesek legyünk hozzád és jó feltételeinket a sírig megtartsuk.

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsôség.

Pap: Könyörülj rajtunk Uram.
Hívek: Könyörülj rajtunk.

süti beállítások módosítása