Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Húsvét utáni péntek Stációs templom: Sancta Maria as Martyres templom

2019. április 25. - Andre Lowoa

hup.jpgA mai szentmise stációs-temploma a Vértanúk királynőjének temploma. Gondolatainkat ez visszaviszi önkéntelenül is az előző két hét péntekjére: a Fájdalmas Péntekre és a Nagypéntekre. Akkor a keresztnél állt az Istenanya, siránkozva látta halálba menni Szent Fiát, ma a Húsvét fényében ragyog a Szent Szűz, körülvéve a vértanúk ragyogó seregével. Régebben nem ez volt a stációs-templom. A régi mise a keresztség alapítását és annak előképeit, a bárkát, a vízözönt, a Vörös-tengeren való átvonulást emlegeti, hogy a húsvéti szentségekben mi is megújuljunk.

 

Szikeóta Szent Tivadar főpap - Szent Vitáliosz atya

Szent Noémi


Szent Sándor     vértanú, † 178       


Szent Szótér    pápa és vértanú, † 174       


Szent Tarbula     szűz és vértanú, † 345       


Szikeóta Szent Tivadar főpap

Tivadar a galáciai Szikea helységben született. Atyja Jusztinián császár testőre volt, anyja Mária. Hatéves korában anyja katonaiskolába akarta adni, de megjelent neki szent György nagyvértanú álmában és lebeszélte erről. Szokása volt a gyermeknek, hogy éjszaka titokban elhagyta szülei házát és a város közeli szent György templomba ment reggeli istentiszteletre. 14 éves korában e mellett a templom mellett egy szűk barlangba zárkózott és önmegtagadások között élt benne. Szent élete miatt pappá szentelték. Kívánva látni a szent helyeket Jeruzsálembe ment, majd felkeresett több szentéletű atyát és a Szent Városban szerzetes lett. Visszatérve onnan hazájába, a szent György templom mellett kolostort épített és abban elöljáró lett. Szent élete arra indította Anasztaziopulosz lakóit, hogy megválasztották püspöküknek. 40 éven keresztül volt hívei főpásztora, azután újra visszatért előbbi kolostorába, amelyben azután csendes, hallgatag életet élt. Életében türelmes, hittől, reménytől, szeretettől és alázatosságtól ragyogó ember volt. Imádságával sok beteget meggyógyított és sok más csodát is tett. Halála idejét előre tudva, békében hunyt el 613-ban.
Szent Vitáliosz atya
Szentünk a VI. század második és a VII. század első felében élt. Fiatal korában kolostorba lépve, böjtben, imádságban és önmegtagadásban feszítette keresztre magában a régi embert, hogy kialakítsa az újat. Hatvan éves korában elhagyta a kolostort és Alexandriába költözött. Ott szokatlan életmódot folytatott: a parázna nők felé fordult. Egész napon át napszámosként dolgozott, éjszaka pedig a rosszhírű házba ment, ott a parázna nőnek átadta egész napi keresetét arra kérve, hogy hagyjon fel bűnös életével. Minden éjszaka ezt más háznál tette, imádkozva megtérésükért. Életmódja miatt sok szenvedést tűrt el az emberektől, de nem nyilvánította ki előttük jótetteit. Az így felkeresett nők, sokszor együtt imádkoztak az atyával. Ö az eljövendő ítéletre figyelmeztetve őket, a helyes útra igyekezett rávezetni mindet. Sokan, az atya szavára megváltoztatták bűnös életüket és a jó útra tértek. Imádság közben halt meg cellájában, kezében egy írást tartva: „Alexandriai férfiak, ne ítéljetek idő előtt, amíg el nem jön az Úr az igazságos Bíró!”

Szent Szótér és Kájusz pápák és vértanúk

szotkaj.jpgSzent Szótér pápa 167-174 között volt Krisztus földi helytartója. Az itáliai Fondi városában született 120-ban. Szent Anicét pápára Szótér következett. Róla és a kor pápáiról keveset tudunk, aminek fő oka az egyházi irattárak rendszeres kifosztása és megsemmisítése a Diocletianus-féle üldözésben. Szent Szótér nevéhez kapcsolódik az a levél, melyet a korintusi egyházközséghez intézet, amely ezt a levelet, mint egykor Római Kelemenét, tisztelete jeléül a gyülekezeti összejöveteleken felolvastatta. A levéllel egyidejűleg a pápa szeretetadományokat küldött a korintusi szegényeknek, amiért Korintus jeles püspöke, Dénes, lelkes hálával felelt. Levelét ezzel fejezi be: ,,Ma, vasárnap, szent nap lévén, felolvastuk a te leveledet. Mindig is folytatni fogjuk annak olvasását, mint intelmet, aminőt különben már régebben Kelemen is intézett hozzánk.” Ez a visszaemlékezés Kelemenre és ez a tisztelet a római püspök levelével szemben ékesszólóan bizonyítja, hogy a római püspököt az egész kereszténység atyjának tekintették. 174-ben vértanúhalált halt.

Szent Kájusz, Szent Eutükhiánosz utódaként 283-296 pápa. Dalmát származású. A Liber Pontificalis szerint családja rokonságban állt Diocletianus császárral, s egyik testvére, Gabinius pap volt. 257-ben Szent I. István pápával együtt volt börtönben. Amikor pápa lett, rendezte az egyházi rend fokozatait a tonzúrától a püspökségig, Róma kerületei fölé 7 diakónust rendelt. 296-ban szenvedett vértanúhalált. Sírja a Kallixtusz-katakombában volt 1631-ig, ekkor VIII. Orbán átvitette maradványait a S. Caius-templomba.

 

FABRIANOI BOLDOG FERENC - BOLDOG MAGYAR ISTVÁN VÉRTANÚ

Szent Epipódiusz     vértanú, † 178       

FABRIANOI BOLDOG FERENC (1251-1322)
Marche tartomány Fabriano nevu városában született, családi neve Velimbeni. 10 éves korában súlyos betegsége miatt élete veszélyben forgott. Ekkor anyja fogadást tett, hogyha fia meggyógyul, elviszi Szent Ferenc sírjához. Mindjárt javult a fiú állapota, s amikor meggyógyult, anyjával elzarándokolt Assisibe. Ott Angelo Tancredi, Szent Ferenc egyik elso társa megjövendölte róla, hogy ferences lesz. 17 éves korában lépett be a Ferencrendbe szülovárosához közel. A novíciát elvégzése után újra Assisibe ment a porciunkulai búcsú elnyerése végett, ott Leó testvérrel találkozott, aki hosszasan beszélt neki Szent Ferencrol. Mint pap nagy buzgósággal végezte szolgálatát és hirdette Isten igéjét. Igen járatos volt a hittudományban is és szorgalmasan gyujtötte az ilyen könyveket, úgyhogy szép könyvtárat létesített Fabrianoban. A város lakói annyira becsülték, hogy rendházat építettek számára, itt lett Ferenc házfonök - elöljárói jóváhagyásával. Önmegtagadásban, buzgóságban mindenkinek jó példát adott. Az éjszaka nagy részét imában, szemlélodésben töltötte. Amikor az Úr szenvedésérol elmélkedett, gyakran vett erot rajta a zokogás. Isten csodákkal is kituntette. Amikor egyszer nagy áhítattal mutatta be a szentmisét a megholtakért, s a végén mondta: Nyugodjanak békében, sokaság dübörgo hangja harsogta az Áment. A szenvedo lelkek adtak jelt. Elore megmondta halála napját és óráját. Halálos ágyán is csodás módon meggyógyított egy fiút. 71 éves korában halt meg. Épségben maradt testét nagy tisztelettel övezik Fabrianoban. VI. Piusz avatta boldoggá.
„A mélyértelmu szavak nem tesznek szentté és igazzá; viszont az erényes élet kedvessé tesz Isten elott. Ha betéve tudnád a Bibliát és minden bölcs jeles mondásait, Isten szeretete és kegyelme nélkül mindez hasznodra volna? Hívságok hivsága… Csak egy ér valamit, hogy Istent szeressük s egyedül neki szolgáljunk.” (Kempis T.: Krisztus követése I.1.)

Imádság:
Istenünk! Boldog Ferenc igéd méltó hirdetoje és cselekvoje volt. Közbenjárása segítsen, hogy példáját követve, neked szóval és tettekkel tetszésedre legyünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


BOLDOG MAGYAR ISTVÁN VÉRTANÚ
+1334. április 22.
A ferences krónika szerint István Nagyváradon született, s ferences lett. Fogságba esett, és egy Szentjános nevű helységben raboskodott. Szökése után Saray városban (vsz. a Volga menti Szelitrenojéről van szó) talált menedéket. Itt megtagadta hitét és mohamedán lett. Hamarosan azonban rádöbbent vétkére és megbánta: megtagadta mohamedán voltát, amiért máglyára ítélték. Mivel a tűz kétszer is csodálatosan kialudt, karddal és lándzsával ölték meg 1334. április 22-én. Vértanúsága helyén csodálatos gyógyulások történtek.



Szent Kájusz (Caius v. Gájusz)    pápa és vértanú, † 296       

Húsvéthétfő Stációs templom: Szent Péter bazilikája

lk241345.jpgAz Egyház új báránykáit: a Húsvét alkalmával megkeresztelt hívőket először a legfőbb pásztornak, Szent Péternek a templomába vezeti el. Szent Péter bazilikájában van ma Rómában a főistentisztelet, ö szól hozzánk a szentleckében, az evangélium elbeszélése szerint is neki jelenik meg az Úr. Egyébként az egész szentmise a megkeresztelt hívők új életének boldogságát hirdeti. A mai evangélium teljesen bevezet az apostolok lelkivilágába. Látjuk a küzdelmet, a hit és a kételkedés, a remény és a bizonytalanság között, melyet a feltámadásról szóló első hírek keltettek bennük, míg végre a Megváltó jelenlétének világossága elűzött minden sötétséget.

 

Lectió (ApCsel 10,37-43)

Azokban a napokban: Péter a nép között állva így szólt: Atyámfiai, ti tudjátok, mely ige lett az egész Judeában; mert Galileában kezdődött az a keresztség után, melyet János hirdetett; hogy őt, a názáreti Jézust miképen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel; ki körűljárt, jóltévén és meggyógyítván mindazokat, kiken az ördög hatalmat vett, mert az Isten vala ővele. És mi tanúi vagyunk mindazoknak, miket a zsidók tartományában és Jeruzsálemben cselekedett, hol őt megölték, felfüggesztvén a fára. Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és nyilván megjelenté őt - nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve rendelt tanúknak, nekünk, kik ettünk és ittunk ővele, minekutána feltámadott halottaiból. És megparancsolá nekünk, hirdessük a népnek és bizonyítsuk, hogy ő az, ki Istentől az elevenek és holtak birájává rendeltetett. Erről minden próféták bizonyságot tesznek, hogy a bűnök bocsánatát az ő neve által nyerik mindnyájan, kik őbenne hisznek. 

 

Evangélium (Lk 24,13-45)

Abban az időben: Ime ketten Jézus tanítványai közül az napon menének egy Emmausz nevű helységbe, mely hatvan futamnyi távolságra való Jeruzsálemtől. És ők beszélgetének egymással mindazokról, amik történtek vala. És lőn, mikor szót váltottak és kérdezkedtek egymás között, önmaga Jézus oda érkezvén, velök méne. Az ő szemeik pedig tartóztatva valának, hogy meg ne ismerjék őt. És mondá: Micsoda beszédek ezek, melyeket egymással váltotok útközben, és szomorúak vagytok? És felelvén egyik, kinek Kleofás vala neve, mondá neki: Te vagy-e egyedüli jövevény Jeruzsálemben, ki nem tudtad meg, amik abban történtek e napokban? Kiktől ő kérdé: Micsodák? És felelének: A názáreti Jézus felől, ki próféta férfiú volt, hatalmas a cselekedetben és beszédben, Isten és az egész nép előtt; és mimódon adták őt a főpapok és a mi fejedelmeink halálos itéletre, és megfeszitették őt. Mi pedig reménylők, hogy ő megváltja Izraelt. És most mindezek után harmadnapja ma, hogy ezek történtek. De némely közülünk való asszonyok is rémítének minket, kik virradat előtt a sírnál voltak, és nem találván az ő testét, visszajöttek, mondván, hogy ők angyalok jelenését is látták, kik őt élni mondják. És némelyek közülünk a sírhoz mentek, és úgy találták, amint az asszonyok mondották, őt magát pedig nem találták. Erre ő mondá nekik: Oh balgatagok és késedelmes szívűek mindazok elhívésére, miket a próféták szólottak. Nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózesen és mind a prófétákon, fejtegeté nekik mind, amik az irásokban felőle szóltanak. És elérkezének a helységhez, ahova mennek vala, és ő tovább látszék tartani. De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap. És betére velök. És lőn, mikor, letelepedvén velök, vevé a kenyeret, és megáldá, és megszegé, és nekik nyujtá. És megnyilának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünék szemeik elől. És mondák egymásnak: Nemde szivünk gerjedez vala bennünk, midőn szólott az úton, és megfejtette nekünk az irásokat. És fölkelvén azon órában visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, kik velök valának, mondván: hogy valóban föltámadott az Úr, és megjelent Simonnak. És ők is elbeszélék, amik az úton történtek vala és mint ismerték meg őt a kenyérszegésben.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/02/2018_aprilis_2_husvethetfo

Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott!

___________________________________________

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jn 20,1-9

Urunk, Jézus Krisztus! Mi lelkileg vak, sötétben botorkáló emberek vagyunk nélküled. Add meg nekünk a hitet, hogy feltámadásod részesei és tanúi legyünk! Ahogy egykor a tanítványok, mi is keresünk az üres sírban, szürke hétköznapjainkban, monoton munkánkban, kiüresedett kapcsolatainkban, meg nem valósult céljainkban. De hamar be kell látnunk, hogy hit nélkül nem találunk rád. Erősítsd bennünk a hitet, hogy megértsük kereszthalálod és feltámadásod üzenetét, erősítsd bennünk a hitet, hogy fel tudjunk ismerni téged a mindennapokban!



"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.

Aki hisz Őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében."

 

János 3:16-18

BARSZABBASZ SZENT SIMON püspök - Szent Tivadar vértanú

BARSZABBASZ SZENT SIMON püspök, vértanú

+Karka de-Ledan, 341(?) nagypéntekén.
II. Sapur perzsa király alatt (309--379), aki a Szasszanidák királyi házának leghatalmasabb uralkodója volt, a perzsa birodalom fiatal egyháza hosszú és véres üldözést élt át, amely sok áldozatot követelt. Egyes akkori vértanúkról kortársi, vagy legalábbis nagyon régi és nagyjából hitelre méltó akta tudósít szír nyelven. Ezek közé a régi tudósítások közé tartozik a birodalom fővárosa, Szeleukia-Ktésziphon püspökének, Simon Barszabbasznak ékes stílusban megírt vértanúságtörténete.

II. Sapur uralkodásáig a keresztényeket hallgatólagosan megtűrték Perzsiában, sőt egy bizonyos szabadságot is élveztek. Mindez megváltozott, amikor Sapur célul tűzte ki, hogy régi fényében állítja vissza a perzsa birodalmat. Ennek eszközéül tekintette birodalma vallási egységének helyreállítását -- amely egyet jelentett számára a tűzimádó ősi vallás általánossá tételével --, továbbá a harcot a római birodalom ellen, hogy visszahódítsa a korábban elvesztett tartományokat. Mindkét dologgal kapcsolatban gyűlöletesek lettek számára a keresztények: makacsul ellenszegültek a perzsa vallás elfogadásának, és gyanúsak voltak, mint a római birodalom titkos hívei és érzelmileg is barátai. Hogy eközben a főváros püspökével elsőként ütközzön össze a király, az csaknem elkerülhetetlen volt. Simont a nikaiai zsinat (325) egész Perzsia metropolitájává tette. Ezt a hírt a zsinatra kiküldött Szent Sahdoszt (lásd: 107. o.) vitte meg számára, aki az utódja lett, és nem sokkal Simon püspök után halt vértanúhalált.

Külső alkalmat szolgáltatott a negyven évig tartó kemény üldözéshez Sapur király egy 340-ben kiadott rendelkezése, amelyben megbízta Simon püspököt, hogy a keresztényektől kétszeres fejpénzt és kettős adót szedjen és szolgáltasson be a királynak, hogy pénzhez jusson a római háború számára; ,,a keresztények ugyanis -- mondta Sapur -- a mi országunkban laknak, érzelmileg azonban a császárhoz, ellenségünkhöz tartoznak''. Simon, akihez Sapur bölcsessége és jámbor életmódja miatt nagyon vonzódott, megtagadta ezeknek az adóknak a beszedését, mert hatalma csak a hitre terjedt ki, a keresztények világi ügyeire nem, egyben azonban hangsúlyozta hűségét a királyhoz és a birodalomhoz. Sapur azonban haragra gerjedt a váratlan és számára megmagyarázhatatlan vonakodás miatt. Simon ellenfelei és a keresztények ellenségei rögtön ki is használták az alkalmat az udvarban, hogy Simont gyalázzák és az ország árulójának kiáltsák ki. Amikor Simon a király második felhívásának is ellene szegült, őrizetbe vették, templomát lerombolták, sok keresztényt, püspököt, papot és hívőt elfogtak és a király udvarába hurcoltak. A király, még mindig jóindulatúan fővárosának püspöke iránt, elővezettette Simont, szemére vetette engedetlenségét és a nép felbujtogatását, s még egyszer megparancsolta neki, hogy hajtsa be a kívánt adókat a keresztényektől. Amikor Simon ismét ellenszegült, a király lemondott arról, hogy a kettős adót a püspök által hajtsa be, de megparancsolta neki, hogy imádja a Napot és a tüzet. Simon megtagadta, hogy a tüzet imádja, hiszen olyan mulandó, a Napnak pedig sem tudása, sem értelme nincs. Miután visszavitték a börtönbe a sok elfogott keresztényhez, kitartásra buzdította őket, majd egész éjszaka együtt imádkoztak; tudták ugyanis, hogy közel a végük. Tekintettel arra a régi barátságra, amely Sapurt Simonhoz fűzte, Sapur még egy utolsó kísérletet tett: Simon csak egyetlen alkalommal imádja a Napot, s így megmenti az életét. Hiábavaló volt. A mágusok késztetésére Simont és a vele együtt elfogott keresztényeket halálra ítélték. Így hát Simon az elítéltek élén vonult a vesztőhelyre, imádkozott és a Szentírás szavaival bátorította társait, mialatt a hóhérok teljesítették kötelességüket. Simon és két idős pap, Channania és Abdhaikla volt az utolsó. Amikor Channaniát levetkőztették a kivégzéshez, ,,a teste remegett, a lelke azonban nem''. Puszai, egy tekintélyes férfi, aki jelen volt a kivégzéseknél, látta ezt, és így szólt hozzá: ,,Ne félj! Hunyd be a szemedet egy pillanatra, és meglátod Krisztus világosságát!'' Puszait rögtön letartóztatták és a király elé vitték. Simon utolsó imádságában áldást kért üldözőire, nyája híveire és arra a helyre, ahol méltók lettek a vértanúhalálra. Ezután ő is meghalt, mégpedig -- mint a tudósítás közli -- nagypénteken a kilencedik órában.


Szent Tivadar vértanú

Tivadar a pergéi Pamfillából származott. Antonin császár uralkodása idején (138-161) jó megjelenésű, erős ifjakat választottak be a hadseregbe. Köztük volt Tivadar is. Amikor ráhelyezték a katonai jelvényeket, kinyilvánította, hogy keresztény, és nem akar a pogány isteneknek áldozni. Ezért vas tepsiben sütögették testét, majd benne forró kénnel és szurokkal locsolták ruhátlan testét. A vértanú azonban sértetlen maradt. Utána vad lovakhoz kötötték, azok vonszolták, de ebben is sértetlen maradt. Végül keresztre feszítették, és háromnapos szenvedés után meghalt. Vele szenvedett Dioszkur, aki előbb pogány pap volt, de Tivadart látva kereszténnyé lett. Ugyancsak ekkor szenvedtek Szókratész és Dénes katonák és Filippa, Szent Tivadar anyja.

Szent Izsák és vértanútársai - Szent Január és vértanútársai - PARZHAMI SZENT KONRÁD kapucinus testvér

Szent Izsák és vértanútársai


Szent Izsák, Apolló és Kodrát vértanúk először Dioklécián császár szolgái voltak. Akkor lettek keresztények, amikor látták szent György nagyvértanú szenvedéseit és az általa művelt csodáit szenvedései alatt. Szemére hányták a császárnak kegyetlenségét, hogy még feleségének sem kegyelmezett. Ezért először a börtönben kínozták őket éhséggel és szomjúsággal, végül lefejezték mindnyájukat 303-ban.


Szent Január és vértanútársai

Diokiécián és Makszimián császárok üldözése alatt 305 körül elfogták és Kampánia helytartója elé állították Január püspököt. Mivel nem akart a bálványoknak áldozni, tüzes kemencébe dobták. Ő, mint a 3 ifjú sértetlen maradt benne. Kifeszítették, és úgy verték, vadállatok elé dobták, sok időre börtönbe zárták, de mindezek után is állhatatos maradt keresztény hite megvallásában. Látva a szörnyű kínzásokat Fauszt és Dezső klerikusok, ők is megvallották Krisztust, őket is börtönbe zárták Puteoli városában. Ott szenvedtek hitükért Proklosz és Szosziosz, Puteoli város diakónusai is, két világi emberrel Eutichesszel és Akütionnal. Mindnyájukat vadállatok elé dobták, de sértetlenek maradtak. Láttára a pogányok közül sokan hittek Krisztusban. Végül mindnyájukat lefejezték. Testüket több helyre vitték el. Szent Január Nápolyban van eltemetve, ereklyéi a csodák forrásai. Ez 305-ban történt.


PARZHAMI SZENT KONRÁD kapucinus testvér
*Parzham, 1818. december 22. +Altötting, 1894. április 21.
,,A jó Isten nem hagy el engem; fenntartott egy helyet a számomra'' - - így vigasztalta magát Johannes Birndorfer parasztfiú, a későbbi Konrád testvér, amikor egy kolostorba való felvételi kérelmére ismételten elutasító választ kapott. Húszévesen csak rövid ideje foglalkozott azzal a gondolattal, hogy lehet még pap belőle. Az ő helyében mindenki más hallgatott volna testvérei rábeszélésére, és átvette volna szülei gazdaságát, amely a legtekintélyesebbek közé tartozott a Rottalban. Sokkal jelentősebbnek tartotta azonban János azt a bensejében szóló hangot, hogy Isten teljesen magának akarja. Az a hely, amelyet Isten gondviselése ,,fenntartott'' a számára, az altöttingi Szent Anna-kolostor sokak által látogatott portája volt. Hogy harmincévesen még felvették a kapucinusokhoz, lelkivezetője közbenjárásának köszönhette.

Már gyermekként vonzódott Istenhez: legkedvesebb az volt számára, ha imádkozhatott. Iskolába menet a rózsafüzért imádkozta, és más gyerekeket is meg tudott nyerni ennek. Minél idősebb lett, annál jobban növekedett az imádság iránti szeretete is. Bárhol tartózkodott, gondolatai a mindenütt jelenlevő Istennél voltak, s egyre jobban hozzákapcsolta a szeretet. Ha esténként becsukta maga mögött kis szobájának ajtaját, tüstént eltűnt minden fáradtsága, és csak úgy röpültek az órák Istennel folytatott beszélgetése közben. A reggel gyakran úgy találta, hogy egyetlen pillanatra sem tért nyugovóra.

Vasárnapja teljesen Istené volt. Hogy egy második misén is részt vehessen, már hajnalban útra kelt Griesbachba a korai misére, a másodikat a wengi plébániatemplomban ünnepelte, vecsernyére pedig gyakran Birnbachba ment, s ott még két órát imádságban töltött a szentségház előtt. Hogy eközben négy- vagy ötórás utat is meg kellett tennie, nem számított nála.

Az öt óra járásnyira lévő Aigenben egy zarándoklata alkalmával huszonkét éves korában ismerte meg lelkivezetőjét, Dullinger Beneficiat atyát. Hetente vagy kéthetente megtette a hozzá vezető utat, hogy gyónjon, részt vegyen a szentmisén, áldozzon és jó tanácsot kérjen. Már éjjel egy órakor felkelt, szakadó eső, nagy hó vagy jeges út sem gátolta. Tízórás gyaloglása közben állandóan imádkozott. Amikor késő délután hazaérkezett, még éhgyomorral volt. Egy rövid felfrissülés után visszavonult kis szobájába, hogy imádkozzék vagy egy lelki könyvet vegyen a kezébe. Aigeni útjaihoz kilenc évig, kolostorba lépéséig ragaszkodott.

Télen, amikor a gazdasági munka megengedte, csaknem rendszeresen látogatta a hétköznapi szentmiséket Wengben vagy Sankt Wolfgangban. Ha hóolvadáskor vagy erős zápor után az utat víz árasztotta el, érhetett akár a térdéig is, átgázolt rajta. Buzgóságában már fél négy körül a templomba ment, és térdelve, imádkozva várakozott a kapu előtt a kinyitására.

Az egyébként befelé forduló Konrád lelkesülten tudott beszélni az Eucharisztiáról. Szentmise alkalmával a Golgotára képzelte magát, az Úr kínhalála megelevenedett a szeme előtt. Ilyenkor gyűjtött erőt magának, hogy megfeszített Urát követhesse az elkövetkező napokon.

Az Eucharisztia titka volt jámborságának középpontja és forrása. Már hétévesen a szentáldozáshoz járulhatott. Ahhoz a szándékához, hogy minden vasárnap áldozik, kolostorba lépéséig hű maradt, s ez nagy ritkaságnak számított akkoriban. A kolostorban nem elégedett meg azzal, hogy az akkori szokás szerint hetente három-négyszer járuljon csak az Úr asztalához. Szívének nagy tisztasága és rendkívüli vágya az Eucharisztia tápláléka után arra indították feljebbvalóit, hogy kivételt tegyenek vele. Hogy a feltűnést elkerüljék, ezeken a napokon a kolostori közösség felkeltét megelőzően, már fél ötkor a szentáldozáshoz járulhatott. Hálából ezért a kegyelemért, amelyben harminckilenc éven át részesült, Konrád már három órától kezdve a szentségház előtt térdelt.

Negyven éven át látta el Konrád az altöttingi Szent Anna-kolostor kapusi szolgálatát. Nemcsak az imádságban való buzgósága, hanem a zarándokok, vándorok és szegények iránti szolgálatkészsége és áldozatos szeretete is fáradhatatlan volt. Minden szabad pillanatában az úgynevezett Elek-cellába, a kolostor lépcsője alatti sötét és szűk helyiségbe ment, ahonnan rá lehetett látni a tabernákulumra. Ha este elcsendesedett a porta élete, sok órát töltött el még itt az éjszakába nyúlóan. Szerzetességének első harminc éve alatt alvását két-három órára korlátozta.

A kolostor kapujánál végzett szolgálatát ekként dicsőítette Pacelli bíboros, németországi nuncius, a későbbi XII. Pius pápa: ,,Isten szolgája egyben az emberek, rendtársai és a nép szolgája is lett. Az altöttingi kapus anélkül, hogy pap, teológus vagy igehirdető lett volna, a szeretet apostolává vált. Megszentelődésének útja persze érdes és kemény volt: a vezeklés útja, a kereszt szegénységének az útja. Konrádban, a hit, a hűséges kötelességteljesítés és keresztény felebaráti szeretet e hősében hiába keresitek más szentek csodálatos nagy tetteit, amelyekre ámulva figyel fel a világ. Meglátjátok azonban benne a szent remeték jámborsága mellett az erénynek azt a hősiességét, amely nem marad el a nagy szenteknek Krisztus Egyházában végzett tevékeny élete mögött.''

Konrád 1894. április 21-én halt meg Altöttingben. 1930-ban boldoggá, 1934. május 20-án szentté avatták.

Irgalmas Istenünk, te Szent Konrád által irgalmasságod ajtaját híveidnek kitártad. Esedezve kérünk, add, hogy szegénységének szellemét és szívbéli alázatosságát követni tudjuk testvéreink szolgálatában. A mi Urunk Jézus Krisztus által.