BOLDOG LILLI SZALVÁTOR misszionárius vértanú - Szent Timót apostol - SZENT VINCE, diakonus és vértanú - PALLOTTI SZENT VINCE pap

Tweet Tetszik

2020. január 22. - Andre Lowoa

BOLDOG LILLI SZALVÁTOR misszionárius vértanú (1853-1895)
Szalvátor Lilli Olaszországban Aquilához közel, Cappadocia nevu helységben született. 17 éves korában lépett be a ferencesek közé a római tartományban. Nemsokára a Szentföldre küldték, ott végezte el teológiai tanulmányait és ott szentelték pappá 1878-ban. 1886-ban Törökország örmény-lakta területére, Marash-ba került, ott négy évig káplán, négy évig plébános volt. 1894- ben került Mugiuk-Deresibe. Törökországban, Mugiukderesiben volt misszionárius, mint a Szentföldi Kusztódia tagja s egyúttal a szórványban élo katolikusok plébánosa. Élettörténete rövid, de gazdag cselekedetekben, melyek Isten és felebarátai iránti szeretetét bizonyítják. S életének megkoronázása a vértanúság volt. Plébániája 7 más buzgó örmény hívével együtt lett vértanú, ezek egy törzshöz tartoztak, olyanhoz, mely évszázadok során megorizte huségét Istenhez és az Egyházhoz nehéz körülmények között. Rövid pár éves muködése folyamán igyekezett a szórványban élo keresztény családokat egymáshoz közelebb vinni, megélhetésüket és vallásuk gyakorlását, a gyermekek oktatását biztosítani. Ezért tekintélyes területet vásárolt, ott három kis falut alapított, ahol a keresztény családok meg tudtak élni. Példája vonzotta híveit az Isten- és emberszeretetre, nagylelkuségre. Felkarolta a betegeket, szegényeket, kedvencei voltak a gyermekek. Nyitott volt a másvallásúak felé is szociális tevékenységével, okos tanácsaival. Hívei szerették, a muzulmánok is tisztelték. Egy pestisjárvány idején egyszerre orvos volt és pap: házról-házra járva felkereste a betegeket, orvossággal s vigasztalással segítségükre volt. Elve volt, hogy a papnak, aki hisz Istenben, nem kell félnie a veszélyektol, és szerencsétlen testvéreinek akkor is segítségére kell lennie, amikor oket rokonaik elhagyják. Amikor a keresztényüldözés megkezdodött, de még nem ért el hozzájuk, ajánlották neki, menjen biztonságosabb helyre. Azt felelte: „Nem hagyhatom el nyájamat, ha szükséges, inkább velük együtt halok meg.” S ott maradt. 1895. nov. 19-én muzulmán katonák törtek rá. Hittagadásra akarták rávenni. Felelete határozott hitvallás volt. Egyenlore nem ölték meg, csak megsebesítették. Három nap múlva újra rájuk törtek, s Szalvátort és hét hívét elhurcolták. Kétórai menet után egy patakhoz értek. A parancsnok, még egyszer felszólította oket, tagadják meg hitüket. Szalvátor felelete az volt: Csak Krisztust ismerem el uramnak. A többiek is azt válaszolták: Megölhettek bennünket, de vallásunkat nem tagadjuk meg. A katonák eloször a papot szúrkálták agyon bajonettel, utána hasonló módon végezték ki a többi hét keresztényt. II. János Pál 1982-ben avatta oket boldoggá.
A szentatya boldoggá avatási beszédébol:
„Ezek a vértanúk, akiket oltárra emeltünk, a lelki erosségnek és a Krisztus iránti szeretetnek példáját mutatják meg nekünk. Tanúságtételük minket is bátorságra és reményre ösztönöz. Lehetséges, még a legnehezebb körülmények között is, követni Isten törvényét és legyozni az akadályokat, melyek a vallásos élet útjában állnak.”

Imádság:

Kérünk mindenható Istenünk, hogy Boldog Szalvátor és vértanú társai példáján
felbuzdulva mi is lelkünkbe véssük Fiad szeretetének és szenvedésének
szent jeleit, és mindig gazdagon tapasztaljuk fogyhatatlan békéd áldását. Ki
élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Szent Timót apostol

Szent Pál legkedvesebb tanítványa a kisázsiai Lisztrában született. Atyja pogány, anyja zsidó volt. A Szentírást anyja tanításából már gyermekkorában megismerte. Szent Pál, Lisztrában járva megkeresztelte őt. Évek múlva pedig apostoli útjára társul vette magához. Vele maradt egészen az apostol haláláig. Apostoli útjában Szent Pál sok helyen megfordult. Útközben Timoteus fontos megbízásokat kapott az apostoltól. Nem húzódozott semmi fáradságtól, mindent örömest vállalt Istenért és a lelkekért. Amikor Szent Pált Jeruzsálemben fogságba ejtették, és Rómába vitték, mindenütt hűségesen vele tartózkodott. A fogság után újra együtt látogatták meg az egyházakat. Ezen az úton szentelte fel és bízta Timoteusra Szent Pál az efezusi püspökséget és a kis-ázsiai egyházak felügyeletét. Ettől kezdve külön működtek. Szent Pál, második fogsága idején Rómába hívta, mert nem tudott nélküle lenni. Timoteus teljesítette kérését és Rómában maradt az apostol vértanúi haláláig. Ettől kezdve elég kevés ismeretünk van róla. Életét az Apostolok Cselekedeteiből és két levélből ismerjük meg, amit Szent Pál hozzá írt. A hagyomány szerint a pogány efezusiak, Diana istennőjük ünnepe alkalmával kövekkel és botokkal bántalmazták. A keresztények a szomszédos hegyre vitték, ahol meghalt az Úrban, 93-ban.

SZENT VINCE, diakonus és vértanú
SZENT VINCE a spanyol Osca, más leírás szerint Huesca nevű városban született, gazdag szülők gyermeke volt. Fiatalon elkezdett tanulni, kedvenc tananyaga a hittudomány volt.

A saragossai (Zaragóza) egyház első szerpapja lett Valériusz püspök mellett, aki egyben tanítómestere is volt. Mivel a püspök beszédhibás volt, Vince kellett, hogy helyette prédikáljon, hatására Zaragózában ugyancsak fellendült a vallásos élet.

A Diocletianus-féle üldözés idején, a hispániai Valenciába hurcolták a püspökével együtt. Hittagadásra képtelenek voltak rábírni őket, ezért a püspököt számüzetésre, őt pedig halálra itélték. 304. január 22-én szenvedett vértanúságot, miközben kegyetlenül megkínozták. Testét a valenciai templom főoltára alá temették.

Tisztelete azonnal, már Szent Ágoston idején elterjedt az egész Egyházban.

A szőlősgazdák és pincemesterek (vincellérek) védőszentje. Sokhelyütt ekkor tartják a szőlő szentelést: a gazda hajnalban szótlanul kivonul a szőlőbe, ott a szőlőt meghinti olyan borral, melyet Szent János evangelista ünnepén szenteltek.

Példája:
Az Egyházban és a világban keress társakat feladataidhoz!

PALLOTTI SZENT VINCE pap
*Róma, 1795. április 21. +Róma, 1850. január 22.

Szüleinek, akiknek szent életét Vince gyakran emlegette, élelmiszerkereskedése volt Rómában. Vincének kezdetben nem sikerült az iskolában helytállnia. Tanítója, egy piarista atya mondta róla: ,,Egy kis szent ő, csak kár, hogy butácska''. Anyjával együtt aztán bensőségesen imádkozott a Szentlélekhez, és segítségével a legjobb tanulók egyike lett.

Kispapként írt sorai megéreztetnek valamit szenvedélyes természetéből:

,,Isten mindenben és mindenkor! Semmit sem akarok, ami nem tetszik Istennek, semmit, semmit, semmit, de mindent, mindent, ami tetszik Istennek. Istent keresem egyedül, egyedül, egyedül!''

Vince számára Isten elsősorban a végtelent, a mérhetetlent, a végtelenül szentet és tökéleteset jelentette. Isten végtelenségével szemben önmagát semminek érezte. ,,Semmi és bűn az én egész gazdagságom, semmi és bűn az én egész életem. Ám Isten szeretete és nagy irgalmassága által Urunk, Jézus Krisztus egész élete az én életem.'' Méltatlanságának ez az érzése arra késztette, hogy az Irgalmasság Anyjánál keressen menedéket.

1818-ban szentelték pappá Vincét. Filozófiából és teológiából doktorált, majd segédtanár lett a Sapienzia-egyetemen. Barátja, Bufalo Szent Gáspár (1786--1837) egyre jobban az apostolságra és a karitatív feladatokra irányította a figyelmét. Esti iskolát alapított az iparos- és munkásfiatalság számára. Rendkívül sikeres lelkigyakorlatokat tartott. Egyszer, még tanulóként egy látomásban szemlélte a szegények, üldözöttek, szenvedők végtelenül hosszú menetét; a tekintetüket reá irányították, ő pedig feléjük tárta a karját, és felkiáltott: ,,Meg akarlak vigasztalni benneteket, szenvedéseitek részese akarok lenni.''

Harminckét évesen a római szeminárium spirituálisa lett. Meggyőződése volt, hogy azt ,,a lelkületet, amely a papszenteléskor nem sajátunk, később már nem szerezzük meg; nem mintha teljességgel lehetetlen lenne, hanem mert nagyon nehéz''. Más szemináriumok és kolostorok is megnyerték gyóntatóatyjuknak. Tudták, hogy karizmatikus kegyelemmel felruházott férfi, és így gyakran hívták haldoklók ágyához és kivégzés előtt álló gonosztevőkhöz. Egyszer egy halálosan beteg öreg harcos töltött revolverét a fejpárnája alá helyeztette, hogy lelője a papot, aki megkísérli, hogy felkeresse. Vince öreg nőnek öltözött, és addig szolgálta, amíg végül feltehette a stólát, és meggyóntathatta.

Szüntelenül úton volt kolostorok, kollégiumok és intézetek, templomok és oratóriumok, a nyomor házai és a gazdagok palotái között, ahol koldulnia kellett. A leggyakrabban igénybe vett gyóntátóatyák és igehirdetők közé tartozott. Egyszerű prédikációi számtalan megtérést idéztek elő. Egyszer a következő szabályokat ajánlotta az igehirdetőknek: ,,Imádkozni, tanulni, és azt, amiről a prédikáció szól, olyan jól gyakorolni, ahogyan csak lehetséges. Először tanulmányozd a szentbeszéd tárgyát, és lehetőleg ne keresd a prédikálás alkalmát. Ha viszont felkérnek a prédikációra, a legszükségesebb és leghasznosabb igazságokról kell szólni, hogy a népben újból felélesszük a hitet, és újra meggyújtsuk a szeretetet, aztán bíznunk kell Istenben, aki hív minket. A prédikáció előtt a lehetőség szerint legalább néhány pillanatot az imának és egy szentírási fejezet elolvasásának kell szentelni... A prédikáló ébressze fel magában azt a kívánságot is, hogy Jézus prédikáljon általa, és teljes bizalommal imádkozza hozzá: ,,Tüntess el engem, és lépj Te a helyembe!''

Pallotti állandó kérése volt az Úrhoz: ,,Zúzd össze az életemet, és ültesd a helyébe a tiedet!'' És ezt is el tudta imádkozni: ,,Koronázd meg irgalmasságodat azzal, hogy minden teremtménynek megmutatod az én méltatlanságomat és a Te nagyságodat. Különösen arra kérlek: indítsd valamely teremtményedet arra, hogy verjen, vessen meg, kínozzon és alázzon meg akaratod szerint, hogy ily módon legyőzzem szenvedélyeimet és büszkeségemet, s minden rossz teljesen szétzúzódjék bennem, és minden csak a jóra irányuljon most és mindenkor''.

A megaláztatásért mondott imádsága meghallgatást nyert abban a tíz évben, amikor a nápolyiak római templomának igazgatója volt. Ez az elhanyagolt templom tükrözte azt a botránkozást keltő életet, amelyet semmittevésre fecsérelt el az az öt kötelességmulasztó pap, akiknek az elöljárója lett. Ezek a papok hihetetlen harcot vívtak ellene, hogy minden lehetséges módon ingereljék és visszalépésre késztessék. ,,Isten irgalmának bizonyságai ők, s az isteni gondviselés diadalmaskodik majd'' -- volt Vince válasza, és maradt anélkül, hogy igazolta volna magát, vagy ellenintézkedésekhez nyúlt volna. Néhány év alatt sikerült közösségét teljesen átformálnia, és a vallási élet megújulása kisugárzott egész Rómára.

Bizonyára nem volt senki Rómában, aki olyan világosan felismerte volna az idők jeleit, mint Vince. Látta az 1848-as forradalmi év eljövetelét, és megérezte, hogy ,,egy új ugart kell feltörni''. Nemcsak a pápának javasolt egyetemes zsinatot a katolikus élet megújítására, hanem ennek a megújulásnak az érdekében kigondolta a katolikus apostolság világméretű, hatalmas tervét is. Minden katolikusnak, papnak, szerzetesnek és világi embernek egyaránt apostolnak kell lennie. A különféle apostoli tevékenységeket egységes szervezetté kell összefogni. Célja volt: ,,az igaz hitet minden nem katolikus közt elterjeszteni, a katolikusok hitét újból felébreszteni, megőrizni és további növekedésre segíteni; egyetemes szeretettel -- melynek az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiben kell megnyilvánulnia -- oda hatni, hogy a világ megismerje: Isten a végtelen szeretet''. Mindenki, aki arra kötelezett, hogy felebarátját úgy szeresse, mint önmagát, arra is kötelezett, hogy együtt munkálkodjék képességei és lehetőségei szerint annak üdvösségén. Egy dolgot mindenesetre mindenki megtehetne: hogy imádkozzék és hogy jó példájával felebarátja épülésére szolgáljon. Mindenkinek van valahol és valamilyen módon alkalma, hogy jót tegyen: otthon vagy az utcán, szórakozás közben vagy a hivatalban, a tanulásban vagy a fizikai munkában rokonai, lakótársai, barátai és ismerősei üdvösségének elnyerésére. Mindenkinek arra kell törekednie a maga módján -- még ha csak imádsággal és a keresztény erények gyakorlásával történik is ez --, ,,hogy az egész világon mielőbb egy nyáj és egy pásztor legyen''.

Kiérezzük ezekből a sorokból, hogy mennyire jogosan nevezhette XI. Pius pápa Vincét az Actio Catholica előfutárának. Mindenekelőtt saját életét csatolta hatalmas programjához, a tőle kiáradt ösztönzéseket, amelyek például szolgáltak különféle vallási társulatok, közösségben élő papok és testvérek társaságának és egy nővérkongregációnak az alapításához. Az utóbbiakat papok és laikusok körei támogatták és gondozták. Ezt a szervezetet ,,A Katolikus Apostolság Társaságának'' nevezte; feladata volt, hogy újból ösztönözzön minden katolikus vállalkozást, egyeztesse őket, megnyerjen számukra imádkozókat és mindenféle jellegű segítőket, olyanokat is, akik anyagi támogatást nyújtanak nekik. A Hitterjesztés Lyoni Egyesülete, amelynek a modern missziós mozgalom nagyon sokat köszönhet, ebben az anyagi támogatásban veszélyeztetve látta saját feladatát, elérte, hogy Vince művét betiltották; ez volt a legsúlyosabb csapás Pallotti életében. Amikor ismét engedélyezték, le kellett mondania a gyűjtő tevékenységről. A betiltással tehát elsősorban a laikus világra történő szélesebb körű, bensőséges ráhatást akadályozták meg. Emellett sok jó vállalkozást természetesen nem is lehetett már olyan jól támogatni, mint ahogy egyébként lehetséges lett volna. Pallotti műve ellen azt is felhozták, hogy a katolikus apostolság nem lehet valamely társulat feladata az Egyházon belül, hanem a világ püspökei ügyének kell lennie. ,,A Katolikus Apostolság Társasága'' átalakítva ,,A Missziók Jámbor Társasága néven folytatta tevékenységét. Vince a szívén viselte a külföldi missziók sorsát is; nevéhez fűződik a milánói és Mill Hill-i missziós szeminárium. Másik kedvelt gondolata volt az Egyház újraegyesítése. Ő hívta életre azokat a nagyszabású ünnepségeket, amelyeket évenként tartanak vízkereszt oktávája folyamán a San' Andrea- templomban az ortodox egyházzal való újraegyesülés végett.

1849 augusztusában így szólt Tiszteletreméltó Bernhard Maria Clausi (1798--1849) Vincéhez, a gyóntatóatyjához: ,,Vince, Vince, emelkedj föl ebből a szennyes világból! Mit keresel még itt? Egy hónap és három nap! Clausi 1849. december 20-án, Vince pedig egy hónappal és három nappal később halt meg. Egy fagyoskodó embernek ajándékozta a köpenyét, és köpeny nélkül ült be a hideg gyóntatószékbe. Az akkor szerzett tüdőgyulladásban halt meg 1850. január 22-én.

1950-ben XII. Pius pápa boldoggá, 1963-ban pedig XXIII. János pápa szentté avatta.

Istenünk, te Szent Vincét az apostolkodás és a missziók buzgó szolgálatára segítetted. Add, hogy példáját követve, gyakoroljuk az irgalmasság tetteit, s így az áldottak közé, jobbodra kerüljünk. Krisztus, ami Urunk által.

komment

Szent Mánuel és vértanútársai

Tweet Tetszik

2020. január 22. - Andre Lowoa

Szent Mánuel és vértanútársai

Szláv nemzetiségű voltak, a római birodalomnak sokféle tájairól származtak, Örmény Leó császár alatt Adrianopoliszban éltek. Abban az időben Krum bolgár király rátámadt Konstantinápolyra, aztán elfoglalta Adrianopoliszt is. Az ottani lakosokból sokan fogságba kerültek. A foglyok között püspökök voltak: György és Leontin, áldozópapok: Péter és Parod, hadvezérek: János, Gábriel, Leont és Szioniosz. Velük együtt szenvedett még 377 keresztény hívő. Különféle kínzások után mindnyájan kard által nyerték el a vértanúságot 817 körül.

komment

Szent Anasztáz vértanú

Tweet Tetszik

2020. január 22. - Andre Lowoa

Szent Anasztáz vértanú

Anasztáz egy perzsa mágus fia volt. Fiatal korában II. Chozroész perzsa király hadseregében szolgált. A szent kereszt ereklyéje, amelyet a király Jeruzsálemből zsákmányolt, az általa művelt csodák a kereszténység felé fordították figyelmét. Jeruzsálembe ment, ott megkeresztelkedett és a szerzetesek közé lépett. Hét évet töltött kolostorban Jeruzsálem és Szent Szabbász laurája között. Hitéért Betszaloa városában közel Ninivéhez szenvedett vértanúságot. Háromszor is irgalom nélkül ütötték, lábszáraira súlyos követ kötöttek, kezeinél fogva felfüggesztették. A kínzások között is állhatatos maradt hitében. Végül megfojtották 628-ban.

Szent Artúr

Szent Blezilla özvegy, † ~383

komment

San Sebastian de Garabandal hamarosan La Salette-Fallevaux -re váltani méltóztatik,s ez bármikor meg

Tweet Tetszik

2020. január 21. - Andre Lowoa

//i88.servimg.com/u/f88/11/68/94/90/numari15.jpg”.

‘Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!’

//www.gottliebtuns.com/images/la_salette2.jpg”.

https://gloria.tv/album/cMtzZXKqAPi86HqGatkUbHXDV

komment

BATTHYÁNY STRATTMANN LÁSZLÓ - Szent Makszim hitvalló - Szent Neofit vértanú

Tweet Tetszik

2020. január 21. - Andre Lowoa

BATTHYÁNY STRATTMANN LÁSZLÓ III. r. (1870-1931)

A Moson megyei Dunakilitiben szüleletett foúri családból. Iskoláit részben Kalksburgban, részben a kalocsai jezsuitáknál végzi. Elso gimnazista korában az orvosi pálya vonzza, mégis a bölcsészkaron kezdi meg egyetemi tanulmányait. De hamarosan átiratkozik: az orvosi karra. 28 évesen megházasodik: buzgó vallásos leányt, Coreth Mária Terézia grófnot vesz el. 1900-ban doktorrá avatják A Pozsony közelében lévo Köpcsényben, majd pár év múlva Körmenden rendez be és tart fönn sajtát költségén kórházat. A szegény betegeket ingyen kezeli, sot sokakat ruhával, pénzzel is támogat. „A szegények orvosa” néven emlegetik. Egyre inkább a szemészet lesz a szakja, ebben képzi, tökéletesíti tudását. Életében mintegy 30000 szemmutétet végez. Betegeinek nemcsak testi, hanem lelki egészségét is igyekszik elomozdítani, jó példájával és írásaival is (pl.: Nyisd fel szemedet és láss c. írásával, melyet betegeinek oszt ki). Családi élete mintaszeru. A gyermeknevelésben hu társa felesége. 11 gyermeke közül a legidosebb, Ödön, 2l évesen vakbélgyulladás utáni mérgezésben hal meg. Halálát nem annyira gyászolják, mint inkább mennybejutását ünneplik. Meleg, derus légkör jellemzi a családi életét. Vonzódik Szent Ferenchez és rendjéhez, a Ferences III rend tagja. Mindennap elmondja Szuz Mária kis zsolozsmáját. Élete végén rákbetegségét hosies lélekkel viseli. Egy bécsi klinikán hal meg 60 éves korában 1931. jan. 22-én. Nagy tiszteletben álló sírja a németújvári ferences templomban található. Itt van a Batthány család családi sírboltja. Boldoggá avatása 2003-ban várható.
Részlet Batthyány herceg végrendeletébol:
„Életem egyik: fofeladatának tuztem ki, hogy orvosi muködésemmel a szenvedo emberiségnek szolgálatot tegyek és ezáltal a jó Istennek tetszo dolgokat cselekedjem. Az Úr Isten kegyelmébol évek hosszú során át napról-napra dolgoztam kórházamban, tehetségemhez képest segítve beteg embertársaimon. E munkám volt forrása számtalan kegyelemnek és sok lelki örömnek, amely a magam és családom minden tagjának lelkében uralkodott. Azért, mint életemben mindig, e helyen is mély hálát adok a Teremtonek, hogy az orvosi pályára hívott. Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.”

Imádság:

Istenünk, te tiszteletreméltó László herceget kegyelmeddel a szegények atyjává, gyermekei kiváló nevelőjévé s a szenvedésben hossé tetted. Add, hogy példáját követve, ami neked tetszésedre van, szóval és tettel véghezvigyük. Krisztus, a mi Urunk által.

Ima Batthyányi László szentté avatásáért

Urunk Istenünk, Te irántunk való szeretetből példaképeket és segítséget ajándékozol nekünk szentjeidben. Bizalommal kérünk, hogy szentként tisztelhessük László szolgádat Egyházadban!

Ő mindenek fölött szeretett Téged, a képmásodra teremtett embereknek pedig teljes szívéből szolgált: betegeket gyógyított, vakok szemevilágát visszaadta, szegények támasza volt. Hallgasd meg kéréseinket, amelyeket közbenjárásával eléd terjesztünk. Főleg pedig engedd, hogy mindig közelebbről követhessük példáját családi életünkben és munkánkban a te nagyobb dicsőségedre és embertestvéreink javára.

Hadd lehessünk mi is, mint ő, Krisztus szeretetének tanúi szóval és tettel az emberek között. Ezt kérjük Tőled a Szűzanya és Szent József pártfogásával, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

Imameghallgatásokkal kapcsolatos jelentéseket a következő címre kérjük:

Egyházmegyei Hatóság, Szombathaly, Pf. 41. 9701

Szent Makszim hitvalló

Makszim hitvalló előkelő konstantinápolyi család sarja volt. Feltűnő tudománya és tehetsége miatt fiatalon Heraklius császár titkára lett. Hivatalnok társai között szeretet és tisztelet övezte, és nagy hasznára volt az egész császári városnak. Ebben az időben a monoteléták veszedelmes eretneksége dúlt az egész Keleten. Ez a tévtanítás Jézus Krisztusban csak az isteni akaratot és természetet hangsúlyozták ki. Ezért Jézust nem tekintették tökéletes embernek. Makszim, látva, hogy a tévtanítás a császári udvart is megfertőzte és abban védelmezőre talált, elhagyta állását, és hogy mentse lelkét a tévelytől, szerzetessé lett a Chryszopolisz kolostorban. Életszentsége és bölcsessége miatt rövidesen a kolostornak főnöke lett. Mint mélyen gondolkozó hittudósa korának, és az igaz tanítás szigorú védelmezője, éles hangon leplezte le a tévtanítókat. Ezért sokat kellett szenvednie az Egyház ellenségeitől. Kartágóban nyilvános vitában cáfolta meg a tévtanítókat, aztán Rómában I. Márton pápával elítéltette még az eretnekpártoló császárt, II. Konstanst is. A császár a pápát a Krím félszigetre számtűzte, ahol nemsokára belehalt szenvedéseibe. Maximosznak kivágták a nyelvét és levágták jobb kezét, hogy sem szóval, sem írásban ne tudjon tanítani. Ezután a Kaukázusba küldték számkivetésbe, ahol 622. év augusztus 13-án meghalt.

Szent Meinrád áldozópap, hitvalló, † 861

Szent Neofit vértanú

A szent vértanú Nikaiában született. Istenfélő szüleitől erős keresztény nevelést kapott. Már gyermekkorában megmutatkozott rajta Isten ereje. Isten korán felruházta a csodatevés adományával. Isten akaratát követve, a fiatalember elhagyta a szülői házat, a pusztába távozott és ott egy oroszlánbarlangban élt. Dioklécián császár keresztényüldözése idején visszatért Nikaiába, és ott bátran és hangosan leleplezte a pogány hit tisztességtelen voltát. A kínzók ezért felfüggesztették egy fára, ütötték, vassal szaggatták, égő kemencébe dobták. Mindezekben sértetlen maradt. Mivel már nem tudták hogyan kínozni, úgy ölték meg, hogy egy pogány ember lándzsát döfött az oldalába. Így nyerte el 16 éves korában a vértanúi halált 303-05 körül Nikaiában.

komment

Szent Ágnes szűz és vértanú

Tweet Tetszik

2020. január 21. - Andre Lowoa

Az Anyaszentegyház tavaszának bájos, illatos virága; Isten népének gyönyörűsége tizenhárom éves lelkének öntudatos Krisztus-hitével és leányszívének halálig hűséges szeretetévei. A szüzesség és vértanúság fehér-piros menyasszonyi rózsakoszorújával díszlik az égiek seregében.

Csak pár nap története, az is a lelkes emlékezés érthető színezésében, amit ennek az áldott leánynak az életéből tudunk. De ez a kevés az istenszerető lélek számára többet mond nagy kötetek tudós tartalmánál.

A római városparancsnok fia szenvedélyes szerelemre gyulladt Ágnes iránt. Ékes szóval adta tudtára lángoló érzelmét. A szent leány szívében Krisztus szeretete lobogott s ezért a fiút elutasította: „Távozzál tőlem, halál martaléka. Egy más jegyes megelőzött téged szerelmével, s jelet tett arcomra, hogy kívüle senkinek szerelmét ne fogadjam el. Hű maradok hozzá. Egész odaadással az övé vagyok”.

A szerelmes fiút elbúsította, az előkelő atyát felháborította a megszégyenítő kikosarazás. Tudakozódni kezdtek a városban, hogy vajon ki lehet az a boldog ifjú, kivel Ágnes magát titokban eljegyezte. Felvilágosításul a leány ezt az üzenetet küldte: „Anyja szűz, atyja asszonyt nem ismer. Szépségét a nap és hold csodálja. Angyalok szolgálnak neki. Ő jegyzett el engem. Ajkáról mézédes és tejfehér csókot kaptam. Vére pirosítja arcomat. Egyedül övé minden szerelmem és hűségem. Testem már egyesült testével. Ha őt szeretem, tiszta vagyok; mikor érintem, ártatlanságom el nem homályosul; mikor magamhoz fogadom, szüzességem sértetlen marad”.

A pogány fiú mindezt nem értette. Epedő szíve csalfa reménnyel hitegette, hogy gazdag ajándékokkal, drága ékszerekkel föléje kerekedhetik szerencsés vetélytársának. Ágnes visszaküldte az ajándékokat és az elragadtatás hangján dicsőítette jegyese bőkezűségét: „Az én Uram tündöklő szépségbe öltöztetett engem. Aranybrokátos köntösbe takart és mérhetetlen sok ékszerrel ékesített. Karomat és nyakamat drágakövekkel övezte, fülembe fölbecsülhetetlen gyöngyöket akasztott. Hangszerei pedig édes dallamokkal mulattatnak”.

Az elkeseredett fiú és a sértődöttségében bősz atya most már ádázul kutattak a szép és gazdag ifjú után, ki Ágnest rabságában tartja. Végül a szent leány nyílt hitvallása oldotta meg a rejtélyt: „Az én Uram, Jézus Krisztus, a hit gyűrtjével jegyzett el engem magának”.

Ebben az időben Dioklecián császár üldözési parancsot adott ki a keresztények ellen. A dühös városparancsnok a császári rendeletben jó eszközt látott Ágnes ellenállásának megtörésére. Magához hurcoltatta tehát a leányt és iszonyú fenyegetések között fölszólította fia vágyainak kielégítésére. Ágnes nem ingott meg. Mikor pedig kényszeríteni akarták: hogy úgyis szűzi életre szánta magát, hát lépjen be Veszta istennő papnői közé és szentelje magát a Veszta-tűz gondozására, felháborodva válaszolt: „Ha fiad, ki mégis csak élő lény, Krisztus szeretete miatt hidegen hagyott, mit gondolsz, kelthet-e vonzalmat bennem ez a süket, néma, vak bálvány? Szerethetek-e ilyen hitvány kődarabot?” „Csak gyermekkorodnak köszönd, utasította rendre a városparancsnok, hogy az istennő iránt való tiszteletlenségedért keményen meg nem büntetlek.” Ágnes készen volt a felelettel: „Sose fékezd magadat fiatalságomra való tekintettel! A hit nem az esztendők számával tart lépést, hanem a lélek dolga. A mindenható Istennek a hívő elmében telik kedve és nem az esztendőkben. Csak tégy, ahogyan jól esik!”

A parancsnok az előzmények után tisztában volt azzal, hogy Ágnes el van szánva minden szenvedés elviselésére. Ezért kínzások helyett tisztaságának elvesztésével kezdett fenyegetőzni. Ágnes ettől sem félt. a Velem van az Úr angyala. Ő megőrzi testemet”, adta tudtára az embertelen zsarnoknak. Erre ocsmány bűntanyára hurcolták és levetkőztették, hogy szűzi fiatalsága duhaj szemérmetlenségek martaléka legyen. De kibomlott dús haja palástként borult reá és eltakarta ártatlan testét a gonosz tekintetek elől. S mikor vad vágyukban közeledni próbáltak hozzá, az Úr angyala csodálatos fénnyel vette körül, úgyhogy megrettenve húzódtak vissza. Csak a város-parancsnok fiát ragadta el annyira szenvedélye, hogy kitárt karokkal a leányra rohant. A szerencsétlen ifjú tüstént el is vette büntetését: holtan rogyott a földre.

Az esemény híre futótűzként bejárta a várost. A parancsnok is hamar értesült fia haláláról. Eleinte dühösen ördöngösnek nevezte Ágnest és azzal vádolta, hogy bűvös erővel tette tönkre fiát; utóbb törődötten és alázatosan azért könyörgött, hogy Ágnes angyala segítségével keltse életre. „Ha angyalod fiamat kérésedre föltámasztja, elhiszem, hogy csakugyan van angyalod.” Szent Ágnes bensőséges imádsággal fordult Istenhez, hogy mutassa meg hatalmát a szerencsétlen népnek. Isten meghallgatta őt, a parancsnok fiát föltámasztotta; ez a nép elé ment és nyíltan hirdette, hogy a pogányság merő bárgyúság s a keresztények Istene az egy igaz Isten, mennyben, földön és tengereken.

A történtek hatása alatt egyre nagyobb izgalom vett erőt a népen. A pogány papok tömeges megtérésektől kezdtek félni s ezért egyrészt Ágnest bűbájos mesterkedésekről és az ördöggel való szövetkezésről vádolták, másrészt haladéktalan kivégzését követelték. A városparancsnok okulva fia esetén már semmit sem mert cselekedni, hanem egy főtisztre bízta Ágnes ügyének elintézését. A főtiszt máglyát rakatott és ráhelyeztette a tűzhalálra ítélt Ágnest. Azonban az égő farakás lángjai oldalt csapkodva a körülállókat perzselték meg. Ágnest pedig sértetlenül hagyták.

A szent leány égre emelt szemmel és szívére kulcsolt kézzel imádkozott a máglyán: „Fölséges, mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus atyja, áldalak azért, hogy egyszülött Fiad által kiszabadítottál a gonosz emberek kezeiből és szeplőtelen úton átvezettél az ördög ocsmányságain. Most pedig Szentlelked, íme mennyei harmatot áraszt, a tűz kialszik lábaim alatt, a lobogó lángok szertecsapnak és azokat égetik, akik élesztik. Áldalak téged, ki a lángok közt is sértetlenül viszel magadhoz. Téged vallanak ajkaim, hálálkodik szívem, utánad eped minden érzelmem. Íme, már látom, amiben hittem; amit reméltem, már bírom; ami után sóvárogtam, már ölelem. Övé vagyok az égben, kit lángoló áhítattal szerettem a földön”. Alig végezte be imádságát, a főtiszt tőrt döfetett nyakába. Így halt meg Szent Ágnes Rómában 304-ben.

Istenfélő szülei a Nomentana út mentén fekvő villájukban temették el drága testét. Sírjához csakhamar sokan jártak ájtatos lélekkel segítséget kérni. Egy alkalommal rakoncátlan pogány tömeg köveket hajigált a sírjához igyekvő jámbor keresztényekre. Emerenciána, Szent Ágnes tejtestvére, ki gyermek létére még csak készült a keresztségre, kemény szemrehányásokkal illette ezeket a kíméletlen, vad pogányokat. A feldühödött nép megrohanta a szent testvére sírjánál riadtan meghúzódott leánykát és agyonkövezte. Így saját vérében megkeresztelkedve jutott el az Úr szentjeinek boldog társaságába. (Ünnepe január 23.) Máskor pedig az történt, hogy a sírnál imádságban virrasztó bánatos szüleinek szüzek fényes kíséretében megjelent Szent Ágnes és így szólt: „Drága szüleim, ne gyászoljatok engem, mintha meghaltam volna. Ezekkel a szüzekkel annak mennyei társaságában élek, kit a földön egész lelkemmel szerettem”.

Az első templomot Szent Ágnes tiszteletére Konstancia, Nagy Konstantin császár leánya építtette. Mikor ugyanis testét súlyos és csúnya fekélyek lepték el, gyógyíthatatlannak látszó betegségével Szent Ágneshez fordult. Sírjára borulva hosszú imádságban kérte segítségét. Az elnyújtott könyörgésben elszenderedve Ágnes szavait hallotta: „Légy állhatatos, Konstancia. Higgy Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, ki meggyógyít téged”. Fölrezzenve meghatódottan látta, hogy sebei mind begyógyultak, Hálából megkeresztelkedett, Szent Ágnes sírja fölé templomot emeltetett és a templom szomszédságában néhány elékelő leánnyal együtt örök szüzességben élt. Ezen a helyen ma Szent Ágnes apácáinak zárdája áll. Itt évenként Szent Ágnes napján két bárányt áldanak meg, melyek gyapjából készülnek az érseki vállszalagok (palliumok).

Ágnes a latin nyelvben bárányt, a görögöknél szűztisztát jelent. Szent Ágnes mind a két értelemben megfelelt nevének: Szelíd bárány módjára ellenállás nélkül ontotta szűztiszta vérét Jézus Krisztusért. Szent Ambrus szerint Szent Ágnes élete mindenrendű hívő szánjára tanulságos: A férfiak csodálják vértanúi erős lelkét; a kicsinyek bízzanak, hogy a fiatal kor nem akadálya a hősies erénynek; a férjes nők álmélkodjanak mindhalálig hűséges szeretetén; a hajadonok utánozzák szűzi tisztaságát.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

komment

SZENT ÁGNES vértanúnő - Szent Anasztáz vértanú - PÁVIAI SZENT EPIFÁNIUSZ püspök

Tweet Tetszik

2020. január 21. - Andre Lowoa

SZENT ÁGNES vértanúnő

+Róma, 304. (?)

A 303--305 közötti években az utolsó nagy üldözési hullám szakadt a Római Birodalom keresztényeire. Diocletianus császár úgy vélte, hogy restaurációs politikája keretében föl kell számolni a kereszténységet. Sokan nem állták ki a hitnek ezt a próbatételét, mások viszont megkapták az erősség ajándékát, hogy vérükkel tegyenek tanúságot hitük mellett.

Amikor azután 313 után már nem háborgatták a keresztényeket, hamarosan összemosták ez elmúlt idők történéseit. A Konstantin császárt megelőző időket szinte teljesen az üldözések idejének tekintették; az első évszázadok keresztényei hősökké lettek. A vágyódással és bűntudattal vegyes csodálat a vértanúk tiszteletének fölvirágzásához vezetett. Ami egy-egy esetben hiteles és közismert volt, azt minden különösebb fontolgatás nélkül általánossá tették. Eleven vértanú-irodalom keletkezett, amelyben a költészet és a valóság sajátos törvényeket követett. Amit Szent Ágnesről tudunk, azt ezzel a háttérrel kell szemlélnünk.

Származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála évének 304-et számítják. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét. Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest (366 és 384 közt), Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla (De virginibus I, 12; De officiis I, 41, 203), Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki (Peristephanon 14). Ezekkel föl is soroltuk az Ágnesről szóló legkorábbi híradásokat. De mi derül ki belőlük?

Római Ágnes fiatalon áldozta életét keresztény hitéért. Nem világos, hogy lefejezték-e vagy megégették. Vértanúsága pontos idejéről hallgatnak a források. Már nem tudjuk kideríteni, hogy honnan merítik a legrégibb tanúk tudásukat. Római helyi tradíció őrizte meg a szent szűz, Ágnes vértanúságának hagyományát. E tradíciót a 4. század vége felé rögzítették írásban, s később káprázatos, meseszerű legenda szövődött köréje.

Sajátos jellegű tanúbizonyság viszont Szent Ágnes emlékhelye a római Via Nomentánán. Ezen a helyen Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Ez az építkezés a helyi hagyomány mellett szól: a régi egyházban szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet (depositio ad sanctos), és a szent közbenjáró erejébe vetett hitről tanúskodik.

Bár a szent nevén kívül más alig volt ismeretes, Ágnes a hitnek és a tiszteletnek köszönhetően nagy szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét.

Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.

--------------------------------------------------------------------------------

A keresztény nép többféle változatban ismerte Szent Ágnes hősi halálának elbeszélését. Íme az egyik:

A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét megpillantották.

A kapitány szeme megakadt egy leány arcán. Alig lehetett több, mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.

A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.

-- Ágnesnek hívnak.

-- Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszerítettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.

-- Nem, kapitány, senki sem kényszerített.

A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:

-- Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!

Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:

-- Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!

A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.

-- Állj meg, kapitány! -- hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.

Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.

-- Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik. -- mondta.

Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta.

A kapitány odafordult a lányhoz:

-- Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.

A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:

-- Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.

-- Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! -- kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:

-- No, válassz, melyiké akarsz lenni?! Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!

-- Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!

Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:

-- Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!

De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:

-- Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!

A katonák törvénye pedig az engedelmesség.

Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában.

--------------------------------------------------------------------------------

Mindenható, örökkévaló Isten, aki a gyöngéket választod ki a világból, hogy az erőseket megszégyenítsed, engedd jóságosan, hogy akik szűz vértanúd, Szent Ágnes ünnepét üljük, mindig érezzük, hogy Nálad oltalmába vesz minket!

Szent Anasztáz vértanú

Szentünk szent Makszim hitvalló tanítványa volt. Vele együtt szenvedte el a száműzetést a monoteléta tévtanítóktól. Ő írta meg szent tanítójának életét. Meghalt 666-ban.

PÁVIAI SZENT EPIFÁNIUSZ püspök
*Pávia, 438. +Padova, 497.

Amikor hildesheimi Othwin püspök 961-ben Ottó királlyal együtt Itáliába vonult, hogy a császárkoronázás tanúja legyen, épülőfélben lévő székesegyháza számára becses ereklyét akart szerezni. Itália gazdag volt az ilyen kincsekben, de adakozni nem szeretett belőlük. Othwin talált néhány klerikust, akik éjszaka feltörtek a páviai dómban néhány szarkofágot, és kivették Szent Speciosa szűz és Szent Epifániusz püspök csontjait. Amikor a rablás ismeretessé vált Páviában, Othwin püspök elbúcsúzott a császártól, és drága adományaival észak felé sietett. A hildesheimi egyház hívei ujjongva fogadták. Bármilyen megdöbbentően hat is ránk ez az epizód, el kell fogadjuk Othwin kortársaitól, akik tudósítanak róla, hogy a szent ereklyék birtoklásáért való jámbor buzgóság a megszerzés módjának megfontolásával nem sokat törődött.

Az, aki így Hildesheimben talált új nyugvóhelyet, a leghatározottabb püspöki egyéniségek egyike volt a régi római birodalom utolsó időszakában. Pávia, ahol 438-ban született, szilárd talajt nyújtott számára, ahonnan e nagyon nyugtalan időkben áldásosan tudott működni az államért és az Egyházért. Fiatalon lett pappá; életrajzírója és utóda, Szent Ennodius (+ 521) páviai püspök tanúsága szerint mintegy nyolc éven át teljesítette a ,,menny katonája pályafutásának újoncszolgálatát''. Ebben az időben bontakozott ki természetes képességeinek gazdagsága. Arcvonásainak és alakjának feltűnő szépségét, csengő hangját, határozottságát és jólneveltségét minden embertársával való kapcsolatában magasztalták. Úgy látszik, már ifjú klerikus korában különleges tehetsége volt ahhoz, hogy a civakodók közt békét teremtsen. Ezen a téren mindenesetre többet tett, mint amennyi természetes adottságaitól telt volna. Egy alkalommal egy paraszt, aki perlekedett egy pappal valami szántóföld miatt, nekitámadt a közvetítő Epifániusznak. Egész Pávia felháborodott a kedvelt szubdiákonuson esett sérelem miatt. Epifániusz azonban olyan meggyőző szeretettel bocsátott meg, hogy példája teljesen magával ragadta a perlekedőket. Saját személyének maradéktalan odaadásában rejlik sikerének voltaképpeni titka, nemcsak abban a kis vitás ügyben, hanem későbbi, nagy politikai küldetéseiben is.

Epifániuszt 466-ban szülővárosa püspökévé szentelték. Püspökségének évei egybeesnek azokkal a sok szenvedést hozó zavargásokkal, amelyek a nyugatrómai birodalom bukásához vezettek. Felső-Itália hatalmas ura ekkoriban a germán Rikimer volt Milánóban. A római császárok neki köszönhették uralmukat. Ebben a természetellenes állapotban gyakran támadtak feszültségek. 471-ben megbízták Epifániuszt, hogy simítson el egy egyenetlenséget Rikimer és apósa, Anthemiusz császár között. A püspök túlságosan fiatalnak és tapasztalatlannak érezte magát erre a feladatra, mégis vállalta ezzel a megokolással: ,,Vonzódásomat, amellyel hazámnak tartozom, nem tagadom meg.'' A kibékítés sikerült, bár nem volt tartós.

Néhány évvel később egy másik árnyékcsászár kérte a püspök segítségét a nyugati gótok ellen, akik Dél-Galliából kiindulva megkísérelték, hogy kihasználják Itália belső gyengeségét. Epifániusz nem sajnálta a fárasztó utazást az Alpokon át, sőt nem várta meg még a kedvezőbb évszakot sem, hanem rögtön télen elindult. A nyugati gótok királya, Eurik megindult a béke ilyen hírnökének láttán. A megmenekülés azonban ezúttal is csak a sors késleltetése volt. 476-ban Róma utolsó helytartóját is legyőzték a germánok, Odoaker leverte az utolsó császárt és Itália ura lett. Páviát ugyanebben az időben hódították meg és fosztották ki. Epifániusz minden befolyását érvényesítette az új uralkodónál, hogy a polgároknak az újjáépítést lehetővé tegye. Öt évre szóló adóhaladékot sikerült elérnie. A pásztor fáradhatatlanul tevékenykedett nyájáért. Ő maga régen lemondott minden fényűzésről, és úgy élt püspöki lakásában, mint a legszegényebbek. Ami ezt a régi nemességből származó rómait a barbárok támadása elleni védőbástyává tette, az nem a kifinomult kultúra és szokások, hanem a megélt Evangélium ereje. Így aztán ,,a hazáért'' való helytállása túlmutat minden nemzeti érdeken. Epifániuszban az egységnek az az egyetlen alapelve testesült meg, amely megmaradt az 5. század széteső világából, és új jövő felé vezette azt: az Egyház.

Két évtizeddel az utolsó római császár letaszítása után a keleti gótok nyomultak be Itáliába Teoderik vezetésével. Ismét Felső-Itália lett a leginkább sújtott rész, s Epifániusz ismét a béke mentsvára lett. Teoderik, aki kiválóan értett ahhoz, hogy új birodalmának minden jó energiáját felhasználja, nagy tiszteletet tanúsított Pávia püspöke iránt. Őt küldte el a burgundiai királyi udvarba, hogy ott hatezer fogoly szabadonbocsátását kérje. Epifániusz kiegészítette ezt a nagy művet, amennyiben a hazatérők számára földet és pénzt kért Teoderiktől, hogy szabadságuk ne váljék teherré. 497-ben utolsó utazására indult Ravennából Páviába. Betegsége azonban gyorsabb volt, mint a kocsija, és Pádovában beteljesedett a szent jelmondata: ,,Az élet számomra Krisztus, a halál pedig nyereség''.

komment

SZENT SEBESTYÉN - Szent Vasszosz és vértanútársai

Tweet Tetszik

2020. január 20. - Andre Lowoa

SZENT SEBESTYÉN
+288. (?)

A vértanúként tisztelt Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más -- embereket vagy állatokat pusztító -- járvány idején. Számos testvérület és kézműves-céh tisztelte védőszentjeként, ereklyéinek birtoklásáért több helység vetélkedik. A művészet Sebestyén vértanúságát sokszor választotta témájául, és számtalan változatban dolgozta föl a mindenkori ízlésnek megfelelően. A szentek római naptára január 20-án emlékezik meg róla Fábián pápával együtt.

Az emléknap dátuma és a megünneplés ténye szinte az egyetlen, amit komolyan vehető tanúságnak elfogadhatunk Szent Sebestyénről. Ünnepét egészen a 354. évi római kalendáriumig vissza lehet vezetni. Emlékezetét abban a Via Appián lévő katakombában ülték meg, amely az ő nevét viseli. Már a 4. században építettek ott egy bazilikát, igaz, hogy először az apostolok tiszteletére, csak később lett Szent Sebestyén temploma. Sírjánál tiszteletének még régibb nyomai fedezhetők föl. Hogy ez a sír mikor fogadta magába a vértanú tetemét, nem lehet pontosan megmondani. Az időpont meghatározására vonatkozó minden kísérlet csak föltevés.

Úgy látszik, hogy a milánói Szent Ambrus már többet tudott Sebestyénről. A 118. zsoltárról mondott 20. beszédében talál alkalmat, hogy a vértanúról szóljon. Szentünk édesanyja állítólag milánói volt. A város tehát igényt tartott az ifjúra! Diocletianus társcsászára, Maximianus idejében (286--305) került eszerint Rómába, és ott szenvedett vértanúságot. Nem sokat lehet kihámozni ezekből az adatokból, de ennyi is bizonyítja, hogy Szent Sebestyén tisztelete 380 táján már elérte Milánót. A tiszteletnek e gyors terjedését minden nehézség nélkül érthetővé teszi a Róma és Milánó közötti élénk kapcsolat, a vértanúk adatainak és ereklyéinek lelkes gyűjtése (ami abban az időben éppen nem kívánatos, nyerészkedő vonásokat is kezdett ölteni: Szent Ágoston panaszkodik bizonyos szerzetesekre, akik mindenfelé kóborolnak vértanú-csontokat árulva, és sokat mondóan fűzi hozzá: ,,bárcsak vértanúktól erednének!''), végül magának a milánói püspöknek, Ambrusnak az a törekvése, hogy mennyei közbenjárók tekintélyes csapatát állítsa hívei oldalára.

Hogy Szent Sebestyént tisztelték a sírjánál, arról egy kolostor alapítása is tanúskodik a bazilika mellett. III. Sixtus pápa (432-- 440) szerzetesi közösséget bízott meg azzal a feladattal, hogy gondoskodjék a tisztelet folyamatosságáról, az istentisztelet rendjéről és a zarándokok figyelmes ellátásáról. Ebben a kolostorban keletkezett az 5. század első felében a Szent Sebestyén-legenda, ez a romantikus szenvedéstörténet, tele csodás eseményekkel, hirtelen megtérésekkel és a keresztény hit védelmét szolgáló terjedelmes szónoklatokkal. A zarándokok áhítatos kíváncsisága sugallta ezt a tisztelt vértanút dicsőítő költeményt.

Eszerint Sebestyén a császári gárda tisztje volt, Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus császár nagyra becsülte, és közvetlen környezetébe rendelte. Sebestyén egyszerre tudott császári tiszt és hűséges keresztény lenni, aki bátran védte a hitet. A legenda tehetséges szónoknak mondja a tisztet, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez és bátorította a fogságban sínylődő keresztényeket. Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Kinn a szabad mezőn karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy, Iréne házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl.

A legenda írója itt egy, a vértanú-történetekben kedvelt kifejezési módot használ, hogy kifejezze meggyőződését, mely szerint a keresztény élet valójában elpusztíthatatlan. Bármilyen borzalmasak is az alkalmazott kínzások és a halál módjai, alapjában véve nem árthatnak a hívőnek, hiszen ő halhatatlan. Ezt a hamisítatlan keresztény hitet a vértanú-legenda fölékesíti. Nem elég, hogy a vértanú a halálos szenvedést egyszer kiállja, hanem többször is meg kell ízlelnie a halál misztériumát. Sebestyén is újra a hóhérok kezére kerül. Másodszor is halálra ítélik. Most bunkókkal verik halálra és egy csatornába dobják. Ezúttal egy Lucina nevű római asszony veszi gondjába a testet és eltemeti. A legendaíró itt is római hagyományból merít: egy Lucina nevű római matróna több vértanú történetében szerepel úgy, mint aki a halálra kínzottaknak megadja a végtisztességet.

Természetesen könnyű az ilyesféle vértanú-legendákat szigorú kritika alá vonni. Mindazonáltal lehet, hogy e legenda nem ábrázolja ,,a szentet a maga korában'', de egy későbbi kor meggyőződését jól tükrözi, megmutatván, hogyan gondolkodott az a kor a szentekről és életszentségük helyes tiszteletéről.

A Depositio Martyrum január 20-án emlékezik meg Szent Sebestyén temetéséről. Mivel az ősi liturgikus könyvek külön említik Sebestyént és Fábián pápát, külön könyörgésük is volt. 1969-ben addig közös ünneplésüket ismét különválasztották.

--------------------------------------------------------------------------------

Szent Sebestyénről az elbeszélők jámbor képzelete ilyen eleven jeleneteket formált:

Sebestyén testőrkapitány látszólag unottan járkált Róma egyik szegénynegyedében. A szembejövő emberek tisztelettel vagy félelemmel tértek ki előle, tudták, hogy a császár kegyeit élvezi.

Az egyik népes utcán egy szegényesen öltözött ember ütközött Sebestyénbe, akinek egyenruháján egyszerre csak megzörrent a vas. Sebestyén érezte, hogy egy értékes tartalmú edényke került mellvértje mögé, fürge kéz ügyeskedte oda. Az az ember már régen el is tűnt a nyüzsgésben.

A magasrangú tiszt most már láthatóan határozott léptekkel folytatta útját. Egy épület elé ért, a két őr nagy tisztelettel köszöntötte. Sebestyén belépett a házba. Egy ismeretlen kapitány lépett eléje: ,,A császár mindenkinek megtiltotta a belépést a börtönbe''. Sebestyén elmosolyodott: ,,Barátom, ez nem vonatkozik a testőrök parancsnokára! Látni akarom, hogyan teljesítik kötelességüket.''

És már félre is tolta a másikat. Senki sem állta útját. Az udvaron az őrség katonái tisztelegtek neki.

Sebestyén belépett egy fülledt, bűzös folyosóra. Nemsokára meredek lépcsőn át egy nagy, bereteszelt teremhez ért. Őrt nem lehetett látni. Villámgyorsan fölrántotta a reteszt, és egy boltozatos helyiségbe lépett, amelyben mintegy harminc rémült és lesoványodott ember szorongott. Sebestyén gyorsan benyúlt mellvértjébe, elővette a kis edénykét és az egyik fogoly férfinak nyújtotta.

,,Az ostyák'' -- súgta oda a meglepett embernek. ,,A püspök köszönt benneteket!'' Rögtön visszament a folyosóra és harsány hangon kiáltott: ,,Őrség!'' Egy egész csapat katona rohant oda. Fenyegető mozdulat kíséretében megszidta őket kötelességeik elhanyagolása miatt: senki sem állt útjába, egyetlen őr sem volt a folyosón, éppen ott, ahol a ,,legveszedelmesebb'' keresztények vannak.

A katonák ijedtségtől sápadozva állták körül a kapitányt és fogadkoztak, hogy ezután jobban őrködnek.

,,Újra visszajövök és ellenőrzöm munkátokat. Ha megint ilyen kötelességmulasztást tapasztalok, kénytelen leszek jelentést tenni a császárnak'' -- mondta Sebestyén, s még a börtön parancsnokának is kijutott a korholásból.

--------------------------------------------------------------------------------

Kérünk, Urunk, add meg nekünk az erő Lelkét, hogy Szent Sebestyén vértanúd dicsőséges példája nyomán megtanuljunk inkább engedelmeskedni neked, mint az embereknek.

Szent Vasszosz és vértanútársai

Vasszosz, Özséb, Eutichesz és Bazilidosz mindnyájan Dioklécián császár közeli emberei, tanácsadói voltak. Gazdagok voltak és először a császári udvarban szolgáltak. Szent Teopempt nikomédiai püspök vértanúságát látva, hittek Krisztusban és felvették a keresztséget. Ezért a császár parancsára mindnyájan vértanúk lettek 5 szolgájukkal együtt. Vasszoszt félig a földbe ásták, és testét szétvágták, Euticheszt kezeinél és lábainál fogva 4 oszlophoz kötözték és szétszaggatták. Özsébet fejjel lefelé lógatták, és részekre szabdalták. Bazilideszt élve késsel szétvagdalták.

komment

Gyéressy Ágoston: Boldog Özséb élete

Tweet Tetszik

2020. január 20. - Andre Lowoa

A könyv az egyetlen magyar alapítású rend, a Pálos Rend alapítójának, Boldog Özsébnek életét, életszentségét mutatja be. Részletes képet ad a XIII.századról, arról a korról, amelyben a remeték éltek, s akiket Boldog Özséb rendbe fogott össze. A könyv leírja a tatárjárás pusztításait és a második honalapítást, melyben Szent Margit vezeklésén kívül Boldog Özséb és a többi pálos szüntelen könyörgésének is fontos része volt. A pálosok nem tesznek egy lépést sem övéik kanonizációjának, mert hirdetik: minden pálosnak szentté kell válnia. Boldog Özséb ősidőktől tartó folytonos kultusza alapján a Vatikán jóváhagyná nyilvános tiszteletét, s erre a célra szentmisét és zsolzsmát is engedélyezne, ha a hívek nagy számban imádkoznának közbenjárásáért és kérnék szentté avatását.

komment

Esztergomi Boldog Özséb ünnepe - 2017. január 17.

Tweet Tetszik

2020. január 20. - Andre Lowoa

A Pálos rend kiemelkedő ünnepe Esztergomi Boldog Özséb alapító atya halálának (1270. január 20.) évfordulója, amit minden évben a január 20-hoz legközelebb eső szerdán ünnepel meg a rend. 2018-ban ez a nap január 17.

A rendi krónikák szerint Boldog Özséb nevéhez fűződik az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a pálosok alapítása és megszervezése,¹ amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is.

Az egykori esztergomi kanonok lelkét és szándékát a szenvedések érlelték meg. A tatárjárás idején a válságból kivezető utat az egyéni példaadásban, az engesztelésben, a szeretetben és Krisztus keresztjének különös tiszteletében jelölte meg.

Özséb Esztergomban, Magyarország akkori fővárosában született 1200 körül. Szüleit közelebbről nem ismerjük. A krónikás, P. Gyöngyösi Gergely pálos történetíró, klasszikus tömörséggel csak annyit mond, hogy híres magyar családból származott. Egyik életrajzírója a királyi udvar várispánjának teszi meg apját. Tormay Cecile, "A fehér barát" című nagyszerű, szimbolikus regény-trilógiának finomérzékű írója, egyenesen a királyi család rokonságával hozza kapcsolatba. Szülei gondos nevelésben részesítették Özsébet, a Szent István által 1028-ban alapított káptalani iskolába járatták. A krónikás kiemeli, hogy Özséb már igen korán megtanulta a betűvetést, és a könyvekhez jobban vonzódott, mint a játékokhoz.

Pajtásainak haszontalan szórakozásait elkerülte. És mégis, ez a szelíd, komoly, elvonultságra hajló, könyveket bújó kisfiú senkinek sem volt terhére, sőt, akik közelében éltek, nem győztek betelni szeretetreméltó látásával és édes szavaival. P. Gyöngyösi Gergely, krónikás

Hallgatagsága, szűkszavúsága sok bűntől megóvta. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete: akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban. Hosszú imák, sok böjt és elmélkedések érlelték hivatását. Szemlélődő hajlama egyre erősebben nyilatkozott meg, és szinte "predesztinálta" a remeteségre. A krónikás Özséb külsejéről is elárul valamit: feltűnően szép fiatalember volt, és mindig derűsen, kedvesen mosolygott. Miután pappá szentelték,

mindennap mély áhítattal mutatta be a szentmisét, ami akkor ritka és szokatlan dolog volt. Olyan filozófiát tanított, amely nem az emberek, hanem Isten tetszését vívta ki. P. Gyöngyösi Gergely, krónikás

Hamarosan tagjai sorába iktatta Özsébet az esztergomi főkáptalan: kanonok lett. A kanonoki intézmény ekkor már félezer éves múltra tekinthetett vissza. Szent Krodegang metzi püspök a VIII. század derekán, Szent Benedek szellemében szabályozta a városi papság életrendjét. Az összes lelkészkedő egyházmegyés papokat, a székesegyházi iskolákban képzett kispapokkal együtt, kolostori életre kötelezte. Közös házban laktak, közösen étkeztek és imádkoztak. Így a kanonoki intézmény, a káptalan, nagy segítségére volt a papi eszmény tökéletes megvalósításának.

Mint esztergomi kanonok, Özséb oly áhítattal végezte a papi zsolozsmát és a szentmise bemutatását, hogy mély benyomást tett mindazokra, akik csak látták, és buzgósága Isten szeretetére gyullasztott mindenkit. Az imádságból fennmaradt időt sem töltötte tétlenül. Olvasásnak, tanulásnak, írásnak szentelte magát. Feljegyezték róla, hogy "egyetlen percet sem hagyott kihasználatlanul:" könyveket írt. Sajnos, a tatárjárás vagy a későbbi századok pusztításai ezeknek még a címét is elsodorták. Csak sejtjük, hogy egyházjogi munkákat írhatott, mivel "a kánonjog tudományában igen járatos volt."

Mint kanonok, minden jövedelmét a szegények szolgálatára fordította. Vendégszerető háza közismert volt Esztergomban. Kapuja tárva-nyitva állott boldog-boldogtalan számára. A szegényeknek nemcsak testüket táplálta és ruházta, hanem lelkükkel is törődött. Az egyszerű, tanulatlan emberek oktatására fordította szabad idejét. Azok között, akik Özséb kanonok vendégszerető házában gyakran megfordultak, akadtak olyanok is, akik nem kéregetni jöttek. Vesszőből font kosarakat, fából faragott házi eszközöket hoztak, és szerényen csak azt kérték, hogy cserélje be nekik ezeket élelemre vagy ruhára. A remeték szürke köntösében jártak, és a pilisi erdőrengeteg szent magányában éltek, ahol teljesen elvonulva a világtól, egészen az imának és vezeklésnek szentelték magukat.

Özséb atya mély vonzalommal fordult feléjük, és szívesen elbeszélgetett velük. Nagyon megszerette ezeket a halk szavú, imádságos és szerény embereket. A velük való társalgás annyira megindította, hogy többször is felkereste őket remeteségükben. Megcsodálta igénytelen, egyszerű, istenes életüket a hegyek és az erdők szépséges és áhítatos csendjében. Megszerette tiszta életük zavartalan békéjét. Valószínűleg "lelki atyjuk" is volt: gyóntatta, és vezette őket a lelki élet ösvényein. A velük való beszélgetések "Isten ösztökéi" voltak Özséb számára, amelyek egyre jobban a magány felé hajtották őt. Egyre jobban vágyódott a pilisi erdők vadonjába, de tervének keresztülvitelét késleltette az országra zúduló tatár betörés 1241-ben. A templomok, de főleg a székesegyház, éjjel-nappal tömve volt a kétségbeesett hívekkel, akik jajgatva rimánkodtak Istenhez segítségért, irgalomért, mert

a tatár híre akkor már a pokolbéli ördögöknél is iszonytatóbb volt. Nem irgalmaztak azok a csecsemőknek sem; mint nyársa húzott halakat, tűzték lándzsáikra az ártatlanokat. P. Gyöngyösi Gergely, krónikás

Özséb atya ott volt mindenütt, ahol segíteni kellett és lehetett. Ápolta a sebesülteket, vigasztalta a haldoklókat, bátorította a csüggedőket és a székesegyházban együtt imádkozott a néppel.

A Batu kán személyes vezetése alatt álló tatár sereg másfél évi pusztítás után Ogatáj főkán halála hírére visszavonult. Özséb atya alaposan kivette részét a testi és lelki romeltakarításból, újjáépítésből négy éven keresztül. 1246-ban lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Váncsai István érsek engedélyével a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult, ahol az imádság, a böjt és az engesztelés által kegyelmet esdett mostoha sorsú nemzete számára.

A pilisi remete első ténykedése az volt, hogy hármas barlangja alatt a forrás mellé letűzte a szent keresztet. Életszentségének híre hamar elterjedt az egész vidéken, és sokan járultak hozzá tanácsait kikérni, és tanítását hallgatni. Nemsokára követői is akadtak, akik magukévá tették szigorú vezeklő életmódját.

Boldog Özséb személye a realitás talaján áll, nem szövik át legendás aranyszálak. Egy alkalommal mégis csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. Egy éjjel, imádság közben, az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül Özséb atya keresztje előtt tüzes fénynyalábbá olvadtak össze.