BOLDOG LILLI SZALVÁTOR misszionárius vértanú (1853-1895)
Szalvátor Lilli Olaszországban Aquilához közel, Cappadocia nevu helységben született. 17 éves korában lépett be a ferencesek közé a római tartományban. Nemsokára a Szentföldre küldték, ott végezte el teológiai tanulmányait és ott szentelték pappá 1878-ban. 1886-ban Törökország örmény-lakta területére, Marash-ba került, ott négy évig káplán, négy évig plébános volt. 1894- ben került Mugiuk-Deresibe. Törökországban, Mugiukderesiben volt misszionárius, mint a Szentföldi Kusztódia tagja s egyúttal a szórványban élo katolikusok plébánosa. Élettörténete rövid, de gazdag cselekedetekben, melyek Isten és felebarátai iránti szeretetét bizonyítják. S életének megkoronázása a vértanúság volt. Plébániája 7 más buzgó örmény hívével együtt lett vértanú, ezek egy törzshöz tartoztak, olyanhoz, mely évszázadok során megorizte huségét Istenhez és az Egyházhoz nehéz körülmények között. Rövid pár éves muködése folyamán igyekezett a szórványban élo keresztény családokat egymáshoz közelebb vinni, megélhetésüket és vallásuk gyakorlását, a gyermekek oktatását biztosítani. Ezért tekintélyes területet vásárolt, ott három kis falut alapított, ahol a keresztény családok meg tudtak élni. Példája vonzotta híveit az Isten- és emberszeretetre, nagylelkuségre. Felkarolta a betegeket, szegényeket, kedvencei voltak a gyermekek. Nyitott volt a másvallásúak felé is szociális tevékenységével, okos tanácsaival. Hívei szerették, a muzulmánok is tisztelték. Egy pestisjárvány idején egyszerre orvos volt és pap: házról-házra járva felkereste a betegeket, orvossággal s vigasztalással segítségükre volt. Elve volt, hogy a papnak, aki hisz Istenben, nem kell félnie a veszélyektol, és szerencsétlen testvéreinek akkor is segítségére kell lennie, amikor oket rokonaik elhagyják. Amikor a keresztényüldözés megkezdodött, de még nem ért el hozzájuk, ajánlották neki, menjen biztonságosabb helyre. Azt felelte: „Nem hagyhatom el nyájamat, ha szükséges, inkább velük együtt halok meg.” S ott maradt. 1895. nov. 19-én muzulmán katonák törtek rá. Hittagadásra akarták rávenni. Felelete határozott hitvallás volt. Egyenlore nem ölték meg, csak megsebesítették. Három nap múlva újra rájuk törtek, s Szalvátort és hét hívét elhurcolták. Kétórai menet után egy patakhoz értek. A parancsnok, még egyszer felszólította oket, tagadják meg hitüket. Szalvátor felelete az volt: Csak Krisztust ismerem el uramnak. A többiek is azt válaszolták: Megölhettek bennünket, de vallásunkat nem tagadjuk meg. A katonák eloször a papot szúrkálták agyon bajonettel, utána hasonló módon végezték ki a többi hét keresztényt. II. János Pál 1982-ben avatta oket boldoggá.
A szentatya boldoggá avatási beszédébol:
„Ezek a vértanúk, akiket oltárra emeltünk, a lelki erosségnek és a Krisztus iránti szeretetnek példáját mutatják meg nekünk. Tanúságtételük minket is bátorságra és reményre ösztönöz. Lehetséges, még a legnehezebb körülmények között is, követni Isten törvényét és legyozni az akadályokat, melyek a vallásos élet útjában állnak.”
Imádság:
felbuzdulva mi is lelkünkbe véssük Fiad szeretetének és szenvedésének
szent jeleit, és mindig gazdagon tapasztaljuk fogyhatatlan békéd áldását. Ki
élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Szent Timót apostol
Szent Pál legkedvesebb tanítványa a kisázsiai Lisztrában született. Atyja pogány, anyja zsidó volt. A Szentírást anyja tanításából már gyermekkorában megismerte. Szent Pál, Lisztrában járva megkeresztelte őt. Évek múlva pedig apostoli útjára társul vette magához. Vele maradt egészen az apostol haláláig. Apostoli útjában Szent Pál sok helyen megfordult. Útközben Timoteus fontos megbízásokat kapott az apostoltól. Nem húzódozott semmi fáradságtól, mindent örömest vállalt Istenért és a lelkekért. Amikor Szent Pált Jeruzsálemben fogságba ejtették, és Rómába vitték, mindenütt hűségesen vele tartózkodott. A fogság után újra együtt látogatták meg az egyházakat. Ezen az úton szentelte fel és bízta Timoteusra Szent Pál az efezusi püspökséget és a kis-ázsiai egyházak felügyeletét. Ettől kezdve külön működtek. Szent Pál, második fogsága idején Rómába hívta, mert nem tudott nélküle lenni. Timoteus teljesítette kérését és Rómában maradt az apostol vértanúi haláláig. Ettől kezdve elég kevés ismeretünk van róla. Életét az Apostolok Cselekedeteiből és két levélből ismerjük meg, amit Szent Pál hozzá írt. A hagyomány szerint a pogány efezusiak, Diana istennőjük ünnepe alkalmával kövekkel és botokkal bántalmazták. A keresztények a szomszédos hegyre vitték, ahol meghalt az Úrban, 93-ban.
SZENT VINCE, diakonus és vértanú
SZENT VINCE a spanyol Osca, más leírás szerint Huesca nevű városban született, gazdag szülők gyermeke volt. Fiatalon elkezdett tanulni, kedvenc tananyaga a hittudomány volt.
A saragossai (Zaragóza) egyház első szerpapja lett Valériusz püspök mellett, aki egyben tanítómestere is volt. Mivel a püspök beszédhibás volt, Vince kellett, hogy helyette prédikáljon, hatására Zaragózában ugyancsak fellendült a vallásos élet.
A Diocletianus-féle üldözés idején, a hispániai Valenciába hurcolták a püspökével együtt. Hittagadásra képtelenek voltak rábírni őket, ezért a püspököt számüzetésre, őt pedig halálra itélték. 304. január 22-én szenvedett vértanúságot, miközben kegyetlenül megkínozták. Testét a valenciai templom főoltára alá temették.
Tisztelete azonnal, már Szent Ágoston idején elterjedt az egész Egyházban.
A szőlősgazdák és pincemesterek (vincellérek) védőszentje. Sokhelyütt ekkor tartják a szőlő szentelést: a gazda hajnalban szótlanul kivonul a szőlőbe, ott a szőlőt meghinti olyan borral, melyet Szent János evangelista ünnepén szenteltek.
Példája:
Az Egyházban és a világban keress társakat feladataidhoz!
PALLOTTI SZENT VINCE pap
*Róma, 1795. április 21. +Róma, 1850. január 22.
Kispapként írt sorai megéreztetnek valamit szenvedélyes természetéből:
,,Isten mindenben és mindenkor! Semmit sem akarok, ami nem tetszik Istennek, semmit, semmit, semmit, de mindent, mindent, ami tetszik Istennek. Istent keresem egyedül, egyedül, egyedül!''
Vince számára Isten elsősorban a végtelent, a mérhetetlent, a végtelenül szentet és tökéleteset jelentette. Isten végtelenségével szemben önmagát semminek érezte. ,,Semmi és bűn az én egész gazdagságom, semmi és bűn az én egész életem. Ám Isten szeretete és nagy irgalmassága által Urunk, Jézus Krisztus egész élete az én életem.'' Méltatlanságának ez az érzése arra késztette, hogy az Irgalmasság Anyjánál keressen menedéket.
Harminckét évesen a római szeminárium spirituálisa lett. Meggyőződése volt, hogy azt ,,a lelkületet, amely a papszenteléskor nem sajátunk, később már nem szerezzük meg; nem mintha teljességgel lehetetlen lenne, hanem mert nagyon nehéz''. Más szemináriumok és kolostorok is megnyerték gyóntatóatyjuknak. Tudták, hogy karizmatikus kegyelemmel felruházott férfi, és így gyakran hívták haldoklók ágyához és kivégzés előtt álló gonosztevőkhöz. Egyszer egy halálosan beteg öreg harcos töltött revolverét a fejpárnája alá helyeztette, hogy lelője a papot, aki megkísérli, hogy felkeresse. Vince öreg nőnek öltözött, és addig szolgálta, amíg végül feltehette a stólát, és meggyóntathatta.
Pallotti állandó kérése volt az Úrhoz: ,,Zúzd össze az életemet, és ültesd a helyébe a tiedet!'' És ezt is el tudta imádkozni: ,,Koronázd meg irgalmasságodat azzal, hogy minden teremtménynek megmutatod az én méltatlanságomat és a Te nagyságodat. Különösen arra kérlek: indítsd valamely teremtményedet arra, hogy verjen, vessen meg, kínozzon és alázzon meg akaratod szerint, hogy ily módon legyőzzem szenvedélyeimet és büszkeségemet, s minden rossz teljesen szétzúzódjék bennem, és minden csak a jóra irányuljon most és mindenkor''.
A megaláztatásért mondott imádsága meghallgatást nyert abban a tíz évben, amikor a nápolyiak római templomának igazgatója volt. Ez az elhanyagolt templom tükrözte azt a botránkozást keltő életet, amelyet semmittevésre fecsérelt el az az öt kötelességmulasztó pap, akiknek az elöljárója lett. Ezek a papok hihetetlen harcot vívtak ellene, hogy minden lehetséges módon ingereljék és visszalépésre késztessék. ,,Isten irgalmának bizonyságai ők, s az isteni gondviselés diadalmaskodik majd'' -- volt Vince válasza, és maradt anélkül, hogy igazolta volna magát, vagy ellenintézkedésekhez nyúlt volna. Néhány év alatt sikerült közösségét teljesen átformálnia, és a vallási élet megújulása kisugárzott egész Rómára.
1849 augusztusában így szólt Tiszteletreméltó Bernhard Maria Clausi (1798--1849) Vincéhez, a gyóntatóatyjához: ,,Vince, Vince, emelkedj föl ebből a szennyes világból! Mit keresel még itt? Egy hónap és három nap! Clausi 1849. december 20-án, Vince pedig egy hónappal és három nappal később halt meg. Egy fagyoskodó embernek ajándékozta a köpenyét, és köpeny nélkül ült be a hideg gyóntatószékbe. Az akkor szerzett tüdőgyulladásban halt meg 1850. január 22-én.
1950-ben XII. Pius pápa boldoggá, 1963-ban pedig XXIII. János pápa szentté avatta.
