Mindketten a pamfíliai Pergéből származtak. Keresztények voltak és félelem nélkül hirdették Krisztus evangéliumát. A pogányok feljelentették őket Décius császár üldözése idején. A helytartó, hogy megfélemlítse őket, a kínzás minden eszközét megmutatta nekik. Ők ezekkel nem törődve hirdették Krisztust. A helytartó ezért megverette, fára függesztette, vaskampókkal szaggattatta testüket, amíg belső részeik ki nem látszottak. Állhatatosságukat látva, karddal fejeztette le őket.

Krisztus vértanúnője Nikaiában szenvedett hitéért. A császár elé vitetve bátran megvallotta, hogy keresztény, és nem akart áldozatot bemutatni a bálványoknak. Ezért kínzások alá vetették és börtönbe zárták. Innen kivezetve újra Krisztus tagadására akarták rábírni. Mivel erre nem volt hajlandó, megkínozták, majd megtüzesített ágyra fektették, de sértetlen maradt Végül, zsákba varrva a nikaiai tóba fullasztották.

Domnina anyja házában élt, az udvaron készített kis hajlékban Sok könnyet hullatott, nagyon egyszerűen táplálkozott, és este-reggel a templomban imádkozott. Békében hunyt el 450-60 között.

Eudokia a Föníciai Heliopolisból származott. Traján császár uralkodása alatt (98-117) élt. Először szabados életet élt. Külső szépsége sok embert vitt rá az erkölcstelen életre vele. Ebből nagy vagyont gyűjtött össze. Miután egy Germanosz szerzetes által hallott a keresztény vallásról, és hallott a bűnbánatról, megbánta bűnét, megtért és a keresztény vallásban megkeresztelkedett. Később mennyei látomásokban is volt része. Egy napon elragadtatásában egy angyal az égbe kísérte. A mennyei seregek örvendeztek az ő megtérésén. Egyedül egy fekete, félelmetes kinézetű teremtmény morgott, és azt kiáltotta, hogy helytelen dolog az, hogy egy ilyen bűnös nő üdvözüljön. Ezek után szentünk szétosztotta vagyonát a szegények között. Egy kolostorba lépett, és ott átadta magát a vezeklő életnek. Azok az emberek, akiket ő egykor bűnre vitt, feljelentették Hadrián császárnál, hogy keresztény. A császár előtt csodát tett, mert a császár beteg fiát meggyógyította. Ez keresztény hitre tért utána. Egy idő múlva újra meg kellett jelennie Heliopolis helytartója Diogenész előtt. Ámde új csodákat művelt és ezzel elérte szabadon bocsátását. 152-ben, Antonin császár uralkodása alatt lefejezték.

Ha olyan sok dolgod van, hogy nem érsz rá imádkozni, akkor bizonyos lehetsz, hogy jobban elfoglalod magad, mint ahogy Isten jónak látja. (Moody)

Szentünk a Prussza melletti pelikitszki kolostor elöljárója volt. A VIII. században Konstantinosz Kopronimosz uralkodása (741-75) alatt szenvedett a szentképek tisztelete miatt. Orrát és kezeit gyantával égették. Új Szent István vértanú szenvedéseinek volt társa.

P. Écsy János (1919-1982)
Szintén az erdélyi rendtartomány tagja. Eloször 1951-ben hurcolták el, majd 1961-ben internálták. 1964-ben szabadult. 1970-tol a csiksomlyói rendház fonöke volt. 1982. ápr. 12-én gépkocsival ment káplánjával, Anaklét atyával Gyulafehérvárra. Visszautaztában a medgyesi ún. halálkanyarban egy autó szabálytalan elozéssel beléjük rohant. Écsy atya szörnyethalt, a többiek is súlyosan sebesültek. Nem baleset, hanem a Szekuritaté által megrendezett gyilkosság áldozata lett. Sírja Csíksomlyón van.


Szent János püspök

János Palesztinából származott. 18 éves korában megkeresztelkedett és szerzetessé lett. Kitűnt a böjtölésben. Erényes életéért Damaszkusz érsekévé választották. Rövid idő múlva úgy ítélte meg, hogy érseki teendőit nem tudja összeegyeztetni a szerzetesi élettel. Ezért titokban elhagyta Damaszkuszt és Barszonofiosz néven, mint egyszerű zarándok a Nitria hegyére ment. Ott egy kolostorba lépve buzgón szolgálta a közösség tagjait. Később mégis felismerték, amiért Egyiptomba menekült. Elhunyt az V. század II. felében, több lelkileg hasznos iratot hagyva maga után.


Szent Kasszián atya

Kasszián atya Rómából származott. Kora fiatalságában kimutatta vonzódását a Szentírás könyvei iránt. Éles elméje lévén, először filozófiát, asztronómiát tanult és utána fordult a Szentírás felé. Tisztaságát testben és lélekben őrizte. Elhagyván hazáját Aranyszájú Szent Jánost kereste fel Konstantinápolyban, akitől új ismereteket sajátított el. Mint szerzetes, Betlehemben, Thébában és Nitriában élt. Aranyszájú Szent János diakónussá szentelte. Ezután Rómába ment. Ott áldozópappá szentelték, ami után eltávozott Marseillesbe. Ott két kolostort, egy férfit és nőit alapított. Kasszián atya néhány oktatóbeszédet is írt, olyan tartalommal, hogy mindenki, aki kézbe veszi, lelki hasznot merít belőle. Írt még Nesztor tévtanító ellen is Isten Fiának megtestesüléséről és az Istenszülő tiszteletére. Hosszú időt élvén könyveivel sok hasznot hajtott szerzeteseinek. Meghalt 435. július 23-án.

Mindketten a kisázsiai Beria városából származtak, nemes szülőktől. Nem törődve magas származásukkal, egy kis szögletben húzták meg magukat a városon kívül, ajtaját elfalazták, csak egy kis nyílást hagytak meg, hogy valaki ételt juttasson be rajta. Állandó hallgatagságban éltek, hideget és meleget, az időjárás viszontagságait türelmesen viselve. Több mint 50 évet éltek így, és békében hunytak el 450 körül.


Szent Nesztor püspök

Szentünket különös szelídség jellemezte. Imádság közben fogták el saját házában. Magidisz város parancsnoka Irenarch Pergiába küldte. Az úton Nesztort égi hang, de földrengés is megrősítette. Szörnyű kínzások után keresztre feszítették 250 Décius császár idején.

FIRENZEI Boldog ANTÓNIA II. r. (1401-1472) Elokelo firenzei családból származott. Szülei akaratából korán házasságra lepett, de férje halála után ellenállt rokonai unszolásának, hogy újabb házasságot kössön. A tökéletesség vágyával belépett a Boldog Angelina által akkoriban alapított szerzetes III. rendi Szent Honufriusz kolostorba. Miután erényességét sokszorosan igazolta, elobb Folignoba*, majd Aquilába küldték, ahol a Szent Erzsébetrol nevezett kolostort 14 éven át kormányozta. O azonban többre vágyott. Kapisztrán Szent Jánossal is megbeszélte a dolgot, hogyan térhetne át a Szent Klára eredeti Regulája szerint folytatott életre, hogy minél inkább élje az Istennel egyesült életet. V. Miklós pápa jóváhagyásával (1450 körül) Aquilában a Krisztus Teste kolostorban 14 novérrel Szent Klára Regulájára fogadalmat tett, s ezzel a várost új szerzetesközösséggel gyarapította. A kolostort azóta „Szegény Szent Klára” kolostornak nevezték. Kapisztrán Szent János rendelkezésére a novérek vezetojévé lett, s legfobb törekvése arra irányult, hogy a novéreket, foképp saját példájával, a szerzetesi tökéletességre vezesse. Alázatára vall, hogy a legalantasabb munkákat magának tartotta fenn. A türelem gyakorlására alkalmat adott neki hozzátartozói molesztálásai, igazságtalanságok, rágalmak, mik ártatlanul érték, és 16 évi betegsége. S nehogy a test a lélek ellen lázadjon, a test ellenállását kemény munkával és önmegtagadásokkal igyekezett megtörni. A szegénységet, sot az élet fenntartásához legszükségesebb dolgok hiányát is örömmel viselte el, csak viselt ruhát hordott, sohasem újat. Ami szabad ideje maradt, imádságra fordította. Éjszakákat imádkozott át, néha extázisban. Szeretetét mindenki megtapasztalta, foként a betegek. Éjjel-nappal ágyuknál volt, anyai gondoskodással vette oket körül, testi enyhülést, lelki- erosítést nyújtott nekik: Elore tudva elköltözése idejét, a novéreket a Regula megtartására, egymás iránti szeretete buzdította. Az Egyház szentségeivel megerosítve 71. évében költözött át a szebb hazába. Erényeinek fennmaradó emléke, a sírjánál történo csodák eredményeképp IX. Piusz 1847-ben boldoggá avatta.
„Intem és buzdítom az Úr Jézus Krisztusban összes novéreimet, hogy mindig iparkodjanak utánozni a szent egyszeruség, alázatosság és szegénység útját, valamint a szent szerzetesi életmódot, miként maga Krisztus és boldogságos Ferenc atyánk tanította megtérésünk óta.”
Szent Klára Végrendeletébol.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Antóniát életútján Szent Klára rendjébe vezetted. Segíts,
hogy érdemei és példája által a földön téged egyre igazabb szeretettel szeressünk, a boldog örök életben pedig színrol színre láthassunk. Krisztus, a mi Urunk által.


Szent Bazil hitvalló

Szent Bazil a képrombolá Izauri Leó császár uralkodása idején élt. Elhagyván a világot, belépett egy kolostorba és ott erényes szerzetesi életet folytatott. Amikor a szentképek elleni harc megkezdődött, Bazil bátran ellentállt neki. Ezért elfogták, és kínzások alá vetették. Ennek ellenére Bazil elvetette a képüldözők tévtanítását, és szent Prokóppal együtt vére ontásáig kiállt az igaz tanítás mellett. Amint Prokópot is, egész testében kínozták, majd börtönbe zárták. Sok ideig szenvedtek a börtönben, az istentelen császár haláláig. Ezután minden börtönben szenvedőt kiengedtek a börtönből. Szentünk tovább élte addigi szerzetesi életét. Istennek kedves élet után halt meg 750 körül.