Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BOLDOG GANDULFUSZ - SZENT HÖSS KRESZCENCIA apáca

Tweet Tetszik
0
2021. április 05. - Andre Lowoa

Afrikai vértanúk,     † 459       


BOLDOG GANDULFUSZ (kb. 1200-1260)

Milánótól délre, Binasco* városkában született nemesi és vallásos szülőktől. Apja szorgalmazására hitbeli és egyéb ismeretekben jó előmenetelre tett szert. Majd a világ hiúságától elfordult s a tökéletesség útjára lépett. Miután mindenét elosztotta a szegényeknek, ferences lett. Mindenben törekedett követni szeráfi atyjának példáját: imádságban, virrasztásban s mindenféle önmegtagadásban. Amikor pappá szentelték, a lelkek üdvét igyekezett hatékonyan előmozdítani: Itália nagy részét bejárta mint igehirdető. Egy alkalommal, amikor egy templomban hirdette az igét, egy csapat fecske repült be a templomba s csivitelésükkel akadályozták a szentbeszédet. Gandulfusz rájuk parancsolt, hogy addig hallgassanak, míg ő  beszél. S a fecskék szót fogadtak: csendben voltak egészen a beszéd végéig. Apostoli útja Palermoban ért véget. Itt is működött egy ideig, de amikor az emberek mint szentet kezdték tisztelni, elmenekült a tisztelet elől s egy Polizzi nevu községben folytatta az igehirdetést, amit csodák is kísértek. Miután halála idejét előre megmondta, itt halt meg az 1260. évben ápr. 3-án. A város ot nemsokára patrónusaként tisztelte. Évszázadok óta fennálló tiszteletét XIII. Leó pápa erősítette meg.
„Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élok és holtak fölött, az o eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj elo vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön ido, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat... Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” (2 Tim 4, 1-4)


Imádság:

Istenünk, te híveid szívét egyakaratúvá teszed. Add nekünk, hogy azt szeressük, amit parancsolsz s kívánjuk, amit ígérsz, hogy földi ügyeink intézése közepette oda törekedjünk, ahol az igazi örömöket megtaláljuk. Krisztus, a mi Urunk által.



Boldog Juliána     szűz, †1258       


SZENT HÖSS KRESZCENCIA apáca

*Kaufbeuren, 1682. október 20. +Kaufbeuren, 1744. április 5.
Kaufbeuren protestáns polgármesterének köszönhette Anna Höss, hogy felvették a ferences nővérek ottani konventjébe. Származása szerint szegény volt ahhoz, hogy előteremthesse a szerzetben megkívánt hozományt, ezért két éven át hiába kérte felvételét. Ekkor a polgármester -- a reformáció óta érvényes határozatok ellenére -- földbirtokot bocsátott a nővérek rendelkezésére, és ellenszolgáltatásul azt kívánta, hogy a katolikusok és protestánsok körében egyaránt ,,angyalként'' szeretett Annát vegyék fel a kolostorba.

A húszéves Anna másfajta hozományt vitt magával a nővérek közösségébe. Apjától megtanulta a szövés mesterségét, anyjától, egy füsseni borbély lányától a gyógyítás művészetét. Ezenkívül mély jámborság jellemezte, s ez a megfeszített Krisztus és testvérei, a szegények iránti áldozatos szeretetben jutott kifejezésre. Ezt a ,,hozományát'' Isten egyre gyarapította. Későbbi, engedelmességből leírt emlékezései szerint életének harmadik évétől kezdve misztikus élményekben részesült.

A tizennégy éves Annának megjelent az őrangyala. Egyik kezében piros keresztet tartott, a másikban Assisi szentjének ruházatát. Így szólt hozzá:

,,Nézd, gyermekem, ilyen ruha készült számodra.'' Amikor szerzetesi életének megkezdésével már hordta a neki készített ruhát, megvilágosodott számára a látott kereszt értelme is. Amint Krisztus szenvedésében az emberek gonoszsága és a sötétség hatalma űzte játékát, hasonlóképpen Anna is alá volt vetve ezeknek. Mint betolakodó szálka volt a főnöknő szemében, aki mindenáron a kolostor elhagyására akarta rábírni az alázatos Annát. A legnehezebb munkákat rótta ki rá, megvonta tőle mindennapi kenyerét, egy kamrát jelölt ki néki cellaként, és a legesztelenebb parancsokat osztogatta neki, s végrehajtásuk után számon kérte őket tőle, és megbüntette értük. Az ördög belső kísértésekkel és külső bántalmazásokkal támadt rá olyképpen, hogy a meg nem értés és rosszakarat közepette boszorkány hírébe került.

Reménysugár támadt ebben a sötétségben Anna számára 1704. június 18- án. Közvetlenül a fogadalomtétele előtt egy látomásában Krisztus eljegyezte magával. Fogadalomtétele után rendi neve Kreszcencia lett. Még mintegy három évig maradt kiszolgáltatva a sötét hatalmaknak, és el kellett viselnie a főnöknőt. Utóda alatt is magára kellett még vállalnia némely vizsgálatot és egyházi inkvizíciót is, de ,,a háló szétszakadt''. A korábban porig alázott Anna kivirágzott Isten kegyelmének hatására. A szokásosat messze felülmúlta benne Isten kegyelmi vezetése. Kreszcencia kapus lett, majd nemsokára újoncmesternő, végül pedig főnöknő. Isten elárasztotta a fény teljességével, ő pedig sugározta ezt a fényt mindazok szívébe, akik a közelébe kerültek. Rejtett dolgok tárultak fel előtte, és belelátott a jövőbe. Amit vízióiban látott és hallott, pazarló bőségben tudta szétosztani.

Kreszcencia híre túljutott a kolostor falain és Kaufbeuren határán, és csakhamar özönlöttek hozzá az emberek. Bűnösök, lelkiismereti aggályokkal viaskodó gyóntatóatyák, teológusok, püspökök és bíborosok, fejedelmek és fejedelemnők, akiknek azokban az években rangjuk és nevük volt és Isten előtti felelősséggel gyakorolták hivatalukat, megtalálták a Kaufbeurenbe vivő utat. A szívek ismeretének kegyelmével megáldott egykori takácslány olyan fénnyel teli útmutatásokat közölt látogatóival, hogy mindegyikük világos célokkal hagyta el, s annyira lángra lobbant az ő szeretetétől, hogy amit felismert, végre is tudta hajtani. Kreszcencia a levelek ezreit kapta és írta. Szakadatlanul szorgoskodott a hitbeli újraegyesülésért, a hit terjesztéséért. Isten megengedte, hogy elhunytak jelenjenek meg neki, és kikönyörögjék, hogy engeszteljen érettük.

Egyszer bevallotta: ,,Úgy tűnik nekem, mintha csak Isten és én lennénk a világon, mert felebarátomban Istent hiszem jelenlevőnek. Ezért úgy gondolom, hogy Istennel beszélek, nem az emberekkel.''

Amint Assisi Szent Ferencnek (lásd: A szentek élete, 566. o.), Kreszcenciának is volt szeme ahhoz, hogy fellelje Isten nyomait a teremtésben. Az égitestek, a növények és állatok Isten titkaira és üdvözítő tevékenységére emlékeztették. Énekeket költött és komponált, s nővéreivel együtt énekelte őket.

Mélységesen meg volt győződve arról, hogy a kegyelemmel való rendkívüli felruházottsága Isten ajándéka, nem saját érdeme.

Isten előtt nem a jámborok, hanem a bűnösök közé sorolta magát. Önmagát is bűnösnek látta Isten Fiának halálában, és mégis annyira tudott vele szeretetben egyesülni, hogy arra érzett késztetést: vele együtt hordozza az emberek bűnét, és engeszteljen értük. Krisztus bevonta szenvedése titkába: minden pénteken látta és vele együtt szenvedte el passióját. Gyakran hirtelenül napokig vagy hetekig tartó, meg nem határozható betegségekbe esett. Alighogy meggyógyult, napról napra súlyos vezeklő gyakorlatokat végzett, de minden csekélynek tűnt számára Isten Fiának szenvedése mellett: ,,Ha Üdvözítőmmel együtt a keresztre szegezve láthatnám magam, beteljesedne minden kívánságom!''

Kreszcencia ismerte a szeretet mindenen győzedelmeskedő erejét. Mint a szeretetről szóló Énekek éneke, úgy hangzanak szavai: ,,A szeretet szárnyakat ad nekem, hogy felemelkedhessek a Szentháromság trónusáig, és előadhassam ott a katolikus Egyház és a kereszténység ügyeit, a hitetlenek, a bűnösök és a szegény lelkek helyzetét. A szeretet szárnyait öltöm fel, hogy mint valami kis galamb, lebeghessek közeli és távoli országok felett, és Isten ereje által hirdethessem mindenütt a hitetleneknek az igaz tanítást és az Evangéliumot. A szeretet szárnyakat ad nekem, hogy méhecskeként szálljak minden teremtményre, és kiszívhassam belőlük a mézet. A szeretettel, ó, Istenem, a mennyből a szívembe vonhatlak Téged, és Veled áthatolhatok a falakon. A szeretettel meglágyíthatom a bűnösök kőkemény szívét, széttéphetem a bűnök kötelékeit. A szeretettel kiválthatom a tisztítótűz foglyait. A szeretettel legyőzhetem minden gonosz vágyamat, rosszra hajló természetemet, helytelen önakaratomat. A szeretettel kivédhetem a pokol minden támadását. Szeretettel el tudok viselni minden kellemetlenséget. A szeretettel mindig jobban és jobban szerethetem Istent.''

Kreszcencia mint újoncmesternő és főnöknő új szellemet vitt kolostorába. 1744 nagyböjtjében a nővérek úgy vették körül halálos ágyát, mint anyjukét, aki utoljára még kimondhatatlan fájdalmakban szenvedett. Még egyszer látta és átélte nagypénteken Jézus passióját. Húsvétvasárnap késő estéjén halt meg Kreszcencia.

1900. július 27-én az Egyház felvette a boldogok jegyzékébe.

 

komment

Húsvéthétfő Stációs templom: Szent Péter bazilikája

Tweet Tetszik
0
2021. április 05. - Andre Lowoa

lk241345.jpgAz Egyház új báránykáit: a Húsvét alkalmával megkeresztelt hívőket először a legfőbb pásztornak, Szent Péternek a templomába vezeti el. Szent Péter bazilikájában van ma Rómában a főistentisztelet, ö szól hozzánk a szentleckében, az evangélium elbeszélése szerint is neki jelenik meg az Úr. Egyébként az egész szentmise a megkeresztelt hívők új életének boldogságát hirdeti. A mai evangélium teljesen bevezet az apostolok lelkivilágába. Látjuk a küzdelmet, a hit és a kételkedés, a remény és a bizonytalanság között, melyet a feltámadásról szóló első hírek keltettek bennük, míg végre a Megváltó jelenlétének világossága elűzött minden sötétséget.

 

Lectió (ApCsel 10,37-43)

Azokban a napokban: Péter a nép között állva így szólt: Atyámfiai, ti tudjátok, mely ige lett az egész Judeában; mert Galileában kezdődött az a keresztség után, melyet János hirdetett; hogy őt, a názáreti Jézust miképen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel; ki körűljárt, jóltévén és meggyógyítván mindazokat, kiken az ördög hatalmat vett, mert az Isten vala ővele. És mi tanúi vagyunk mindazoknak, miket a zsidók tartományában és Jeruzsálemben cselekedett, hol őt megölték, felfüggesztvén a fára. Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és nyilván megjelenté őt - nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve rendelt tanúknak, nekünk, kik ettünk és ittunk ővele, minekutána feltámadott halottaiból. És megparancsolá nekünk, hirdessük a népnek és bizonyítsuk, hogy ő az, ki Istentől az elevenek és holtak birájává rendeltetett. Erről minden próféták bizonyságot tesznek, hogy a bűnök bocsánatát az ő neve által nyerik mindnyájan, kik őbenne hisznek. 

 

Evangélium (Lk 24,13-45)

Abban az időben: Ime ketten Jézus tanítványai közül az napon menének egy Emmausz nevű helységbe, mely hatvan futamnyi távolságra való Jeruzsálemtől. És ők beszélgetének egymással mindazokról, amik történtek vala. És lőn, mikor szót váltottak és kérdezkedtek egymás között, önmaga Jézus oda érkezvén, velök méne. Az ő szemeik pedig tartóztatva valának, hogy meg ne ismerjék őt. És mondá: Micsoda beszédek ezek, melyeket egymással váltotok útközben, és szomorúak vagytok? És felelvén egyik, kinek Kleofás vala neve, mondá neki: Te vagy-e egyedüli jövevény Jeruzsálemben, ki nem tudtad meg, amik abban történtek e napokban? Kiktől ő kérdé: Micsodák? És felelének: A názáreti Jézus felől, ki próféta férfiú volt, hatalmas a cselekedetben és beszédben, Isten és az egész nép előtt; és mimódon adták őt a főpapok és a mi fejedelmeink halálos itéletre, és megfeszitették őt. Mi pedig reménylők, hogy ő megváltja Izraelt. És most mindezek után harmadnapja ma, hogy ezek történtek. De némely közülünk való asszonyok is rémítének minket, kik virradat előtt a sírnál voltak, és nem találván az ő testét, visszajöttek, mondván, hogy ők angyalok jelenését is látták, kik őt élni mondják. És némelyek közülünk a sírhoz mentek, és úgy találták, amint az asszonyok mondották, őt magát pedig nem találták. Erre ő mondá nekik: Oh balgatagok és késedelmes szívűek mindazok elhívésére, miket a próféták szólottak. Nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózesen és mind a prófétákon, fejtegeté nekik mind, amik az irásokban felőle szóltanak. És elérkezének a helységhez, ahova mennek vala, és ő tovább látszék tartani. De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap. És betére velök. És lőn, mikor, letelepedvén velök, vevé a kenyeret, és megáldá, és megszegé, és nekik nyujtá. És megnyilának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünék szemeik elől. És mondák egymásnak: Nemde szivünk gerjedez vala bennünk, midőn szólott az úton, és megfejtette nekünk az irásokat. És fölkelvén azon órában visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, kik velök valának, mondván: hogy valóban föltámadott az Úr, és megjelent Simonnak. És ők is elbeszélék, amik az úton történtek vala és mint ismerték meg őt a kenyérszegésben.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/02/2018_aprilis_2_husvethetfo

komment

Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott!

Tweet Tetszik
0
2021. április 04. - Andre Lowoa

___________________________________________

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jn 20,1-9

Urunk, Jézus Krisztus! Mi lelkileg vak, sötétben botorkáló emberek vagyunk nélküled. Add meg nekünk a hitet, hogy feltámadásod részesei és tanúi legyünk! Ahogy egykor a tanítványok, mi is keresünk az üres sírban, szürke hétköznapjainkban, monoton munkánkban, kiüresedett kapcsolatainkban, meg nem valósult céljainkban. De hamar be kell látnunk, hogy hit nélkül nem találunk rád. Erősítsd bennünk a hitet, hogy megértsük kereszthalálod és feltámadásod üzenetét, erősítsd bennünk a hitet, hogy fel tudjunk ismerni téged a mindennapokban!



"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.

Aki hisz Őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében."

 

János 3:16-18

komment

Húsvétvasárnap (Dominica Resurrectionis. I. oszt. duplex ünnep. I. rendű kiváltságolt nyolcaddal)

Tweet Tetszik
0
2021. április 04. - Andre Lowoa

husvet2017.jpgA HÚSVÉT IDEJE

Az egyházi év mozgó ünnepeinek középpontját a Húsvét képezi. Ettől függ ugyanis az egész előkészületi időn (Hetvenedvasárnaptól kezdve) kívül a további ünnepek egész sora, úgymint Áldozócsütörtök (40. nap Húsvét u.), Pünkösd (50. nap Húsvét u.), azután Szentháromság ünnepe, Úrnapja és Jézus sz. Szívének ünnepe, valamint sz. József főünnepe is.

A húsvéti ünnepkör két főünnepét: a Húsvétot és Pünkösdöt az egyház az ő elődjétől, a választott néptől örökölte, de azokat épp a legjellegzetesebb keresztény tannak: a Fiú és Szentlélek Isten tiszteletének szentelte.[1] Az ószövetségből való származás okozza azután, hogy ezeknek a napoknak nincsen állandó dátumuk, hanem évről-évre változik idejük. A különbség oka a zsidó és a mi időszámításunk különbözőségében rejlik. A zsidók ugyanis holdévek szerint számítanak és a napévtől így mutatkozó eltérést időnként (kb. háromévenként) egy pótlóhónap (Veadar) hozzáadásával küszöbölik ki. Az ő húsvétjuk a holdév első hónapjának (Nisan) 14—21. napjai között, tehát a holdtöltére következő héten van. A Nisan hónap a mi évünk márciusára vagy áprilisára esik, sőt ha Veadar előzte meg, akkor még májusba is belenyúlhat.

Az evangéliumokból megállapítható, hogy az Utolsó-vacsora, melyet a törvény Nisan 14-én estére, írt elő,[2] csütörtöki napon volt, eszerint az Úr keresztrefeszítése, vagyis a következő nap: Nisan 15-e péntekre esett és így az Üdvözítő a következő hét első napján, azaz Nisan 17.-én hajnalban támadt föl.[3] Azonban az akkori időszámítás bizonytalansága lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy a napévnek mily napjai felelnek meg ezeknek.[4] Azért minden eddigi kísérlet, mely az Üdvözítő halálának és föltámadásának pontos évnapját a mi időszámításunk szerint akarta kikutatni, meddő maradt.[5] Erős hagyomány szól ugyan március 25-e, mint a keresztrefeszítés évfordulónapja mellett,[6] de történeti alapja ennek nincsen.[7]

Ebből a körülményből magyarázható, hogy kezdetben a Húsvét idejét illetőleg nagy eltérések mutatkoztak az egyházban. Ahol a zsidó időszámítás ismeretes volt, ott természetesen azokkal együtt tartották a Paschat, de nyugaton ez nem volt keresztülvihető, itt tehát más megoldásról kellett gondoskodni. Ez nem is késett soká. Rómában és Alexardriában jöttek rá arra a számításra, melyet ma is követ az egyház.[8] Ebben három mozzanat játszik szerepet: a tavaszi éjnapegyen ( = napéjegyenlőség - megj. F.Z.), a holdtölte és a vasárnap.[9] A különböző vélemények és szokások sokáig küzdöttek egymással. Az ú. n. húsvéti vitákban a keletiek sz. Jánosra, a nyugatiak pedig Péter és Pál apostolra hivatkoztak. Végre az első egyetemes zsinat (I. nicaeai 325-ben) az akkor már többségben levő nyugati véleményt fogadta el és a következőket határozta: 1. Húsvét mindig vasárnap legyen, 2. holdtölte után és 3. a tavaszi éjnapegyen után. A teljes egyöntetűség ugyan még ezután sem következett be, amit egyes egyházak makacskodásán kívül az éjnapegyen különböző számítása (márc. 18. 21. 25.) is okozott.[10] Kb. a VIII. század óta ünnepelte az egész keresztény világ egy időben a Húsvétot.[11]

Ezek szerint a tavaszi éjnapegyen (márc. 21) után következő holdtöltét követő vasárnap a Húsvét, melynek végső határai egyfelől márc. 22-e, másfelől pedig ápr. 25-e. Tehát harmincöt napi időközben mozog ez az ünnep és vele az egyházi év legszentebb napjai. Bár több oldalról fölhangzott már az az óhajtás, hogy az egyház kösse meghatározott naphoz a Húsvétot, mindazáltal nem tartjuk kívánatosnak annyi szent symbolum és immár majd kétezer éves hagyomány elvetését tisztán külsőséges előnyök miatt.[12]

HÚSVÉT ÜNNEPÉNEK TÁRGYA

Húsvét ünnepének két tárgya van.: 1. Az édes Üdvözítő dicsőséges föltámadása és 2. az igazak megszabadulása a pokol tornácából.[13] Ehhez régebben a hívek gyarapodása fölött való öröm[14] is járult, akiknek a keresztségben való újjászületése[15] vízből és Szentlélekből eszerint egybeesett a Megváltó újjáéledésével.

A Nagyböjt hosszú szomorúsága után az Allelujának örvendezése és a 117. zsoltár diadalmas hangjai uralkodnak Szentmisén és zsolozsmán egyaránt. Az egyház részt vesz isteni Jegyesének soha el nem múló győzelmében. Az ünnepek ünnepének (solemnitas solemnitatum) nevezték a régiek[16] e napot és valóban Krisztus Urunk föltámadása volt és lesz is mindig nemcsak az egyházi évnek és az üdvösség történetének egyik leghatalmasabb eseménye, de egész hitünknek is örök szentesítése, megdönthetetlen isteni bizonyítéka.[17]

A HÚSVÉTI SZERTARTÁSOK KIFEJLŐDÉSE

Ennek az ünnepnek történeti kifejlődéséről nem kell szólanunk, mert ez nemcsak hogy egyidős, de valójában régibb az egyháznál. Csupán a szertartások fejlődéséről lehet itt pár szót ejtenünk. A legrégibb időben teljes egyöntetűség volt e tekintetben kelet és nyugat között, de sajnos éppen ezért nem tudjuk meg bővebben a húsvéti szertartásokat, mert a Jeruzsálemi zarándoknő, akiről szó van, csak pár mondatban emlékezik meg azokról. A középkorban körmenet előzte meg a Szentmisét, melyről már a föltámadási szertartásnál szólottunk. Néhol e napon a Szentháromság tiszteletére három gyertya égett az oltár előtt, míg Nagypénteken és Nagyszombaton csak kettő, annak jelzésére, hogy akkor a Fiúisten a sírban feküdt. Mikor a pápa e napon „Pax vobis”-t mondott, a kar nem felelt, mert a hagyomány szerint N. sz. Gergely pápának egyszer a Mária Maggiore templomban[18] a húsvéti misén angyal felelt e köszöntésre.[19] Ugyancsak Rómában keletkezett az a szokás, hogy Húsvét napján hármas vecsernyét mondottak, melyen egymásután három takarót távolítottak el az oltárról ugyanúgy és ugyanazzal a jelentőséggel, mint azt Karácsonynál láttuk.[20] Ennek utolsó nyoma a XII. ordoban van, de Németországban helyenként a XIX. századig fönnmaradt,[21] A mai húsvéti misének egyetlen különlegessége a Lépcsőének után a „Victimae paschali laudes” sequentia, melynek szerzője Wipo II. Konrád és III. Henrik német-római császár udvari papja 1030—50 körül.[22]

A Szentmise zsoltárai a legnagyobb öröm hangján zengenek az Üdvözítő diadaláról. A 138. zsoltár, melyet már a föltámadási szertartásnál teljes egészében hallottunk, mindjárt az Introitusban rámutat az ünnep főtárgyára: a Megváltó föltámadására. A Gradualét a húsvéti örömnek ősi kifejezésképp a 117. zsoltár alkotja: „Ezt a napot az Úr alkotta, örüljünk és örvendezzünk benne!” az Offertoriumban pedig a 75. zsoltár 9. 10. verse a feltámadással kapcsolatban a pogányok és zsidók rémületét juttatja kifejezésre: „A föld megrendült és megnyugodott, mikor Isten fölkelt az ítéleten.”

A Nagyböjt végeztével Húsvét volt az első nap, amikor ismét szabad volt a híveknek húst venni magukhoz. A magyarok erről nevezték el ez ünnepet,[23] mert a közönséges nép előtt — mely sokkal fogékonyabb a külsőségek iránt, mint a dolgok mélyebb értelmével szemben — ez volt a legfeltűnőbb. A hosszú megtartóztatás után sokan igen mohón vetették magukat a húsételekre, aminek fonákságára már aranyszájú sz. János is figyelmezteti a híveket.[24] Ennek a helytelenségnek orvoslására rendelhette el az egyház a húsvéti ételszentelést.[25] Természetesen elsősorban a hús, még pedig a húsvéti bárány megszentelésének nyomára akadunk, melynek legrégibb említése a VII. századi bobbioi sacramentariumban található.[26] Különösen Németországban terjedt gyorsan e szép szokás, de már a XI. században Francia-[27] és Spanyolországban[28] is találkozunk vele. Rómában még előbb, már a IX. században megvolt. Itt a pápa maga áldotta meg u húsvéti bárányt az Utolsó vacsorát utánzó étkezésnél.[29] A bárányhús mellett már a X. században föltűnik a sonkaszentelés is.[30]

Mint láttuk hajdan a tojás sem volt böjtös étel, viszont azonban a régiek igen alkalmas átmenetnek tartották evését a böjtről a rendes életmódra.[31] Ezért Húsvét napján néhol ünnepélyesen kezdték meg a tojásvásárt, melynek örömére a tojásokat díszíteni, fejteni is kezdték,[32] ami különösen a szláv népeknél divatos.[33] A tojás azonkívül a föltámadás symboluma is,[34] vagy pedig héja az Ószövetséget, magva pedig az Újszövetséget jelképezi.[35] Vörös színe emlékeztet bennünket Krisztus Urunk vakságunkért kiontott szent vérére.[36] A tojásszentelés a XII. század óta majd minden szertartáskönyvben benne van, még pedig mai formájában.[37]

Ősrégi a kenyérszentelés is. Mikor t. i. a régi mindennapi vagy minden vasárnapi szentáldozás lassanként ritkább lett, a nem áldozó hívek számára Szentmise után megáldott kenyeret: eulogiát osztottak ki. Ez később nyugaton elmaradt, csak Húsvétkor van még meg emléke a kenyérszentelésben. A középkorban a nyugatiaknál is hasonló szokás volt, mint még most is a görögöknél,[38] ugyanis kalácsot hoztak a templomba, melyből áldozás után egy falatot ettek és egy korty bort is ittak rá.[39]

A mi rituálénkban két kenyérszentelési formula van, az első föltalálható már a Sacr. Gregorianum toldalékában, a második pedig rheimsi Hinkmár Capituláiban (852-ben)[40]. Az említett ételeken kívül régebben néhol tejet, mézet,[41] retket és sót is áldottak e napon.[42]
_____________________
[1] Az isteni Gondviselés művének kell tulajdonítani, hogy a megváltástörténet két legnevezetesebb mozzanata, ú.m. az Úr föltámadása és a Szentlélek eljövetele ezekre az ősi zsidó ünnepekre esvén, azoknak új és magasztos értelmet adott és így fönnmaradásukat a világ végéig biztosította. Exod. 12, 14: „örökös istentisztelet” a Húsvét. Egyébként a zsidó és keresztény Húsvét összefüggéséről l. Kellner: Heort. 32. o. (L. még Duchesne: Origines du culte crétien 225.: mozgó ünnepek = zsidó kalendárium, álló ünnepek = keresztény kalendárium.)
[2] Deut. 16, 6.
[3] Mt. 26,17; Mk. 14,12; Luk. 22, 7. — Mt. 27,62 — Mt. 28, 1; Mk. 16, 1; Jn. 20, 11. Ezzel szemben megemlítjük Kugler eltérő véleményét, aki azt állítja hogy az utolsóvacsora Nisan 13-án volt, mert Krisztus Urunk és apostolai nem voltak jeruzsálemiek. (Kramp: i. m. II. 11. o. 2 jegyz.) Szerinte időszámításunk 30. évében április 7-én halt meg az Üdvözítő.
[4] A zsidó időszámítás gyarlóságát igazolandó elég idéznünk Gamaliel rabbi levelét, melyet a babiloni és médiai zsidókhoz írt: „Ezennel tudomástokra hozzuk, hogy miután a galambok még nagyon gyengék és a bárányok még nagyon fiatalok (ezek az áldozatra voltak szükségesek) és az Abib ideje (Nisan zsidó neve) sem jött még el, azért a mi kartársainkkal egyetértőleg szükségesnek tartottuk az évhez 30 napot (Veadar) hozzáadni. "(Talmud, id. Kellner: i. m. 38. o.) Hogy az Úr idejében mikor erősödtek meg eléggé a galambok és a bárányok, azt természetesen a legalaposabb tudós sem tudja már megállapítani!
[5] Krisztus Urunk halála éve Róma alapítása után (valószínűleg) 782-ben volt, mely évben a Pascha (zsidó húsvét) vagy március 19-én vagy április 17-én-volt. Ezt már úgy látszik alexandriai Kelemen idejében is tudták, mert ő említi, hogy Krisztus halála napjának némelyek március 21-ét, mások április 19-ét tartják. Azonban nagy volt a nézeteltérés: március 23. (Lactantius: De morte persecut. 1; Div. Instit. 4, 10.) április 9. (243-ban „De paschate computus” ismeretlen szerzőtől), sőt augusztus 13. is! (alex. Kelemennél) id. Duchesne: i. m. 251. o.
[6] 207 körül így ír Tertullián: „Passio perfecta est sub Tiberio Caesare, consulibus Rubellio Gemino et Rufio Gemino, mense Martio, temporibus Paschae, die VIII. Kal. april. die prima azymorum.” (Adv. Jud.) Azonban a 29. évben (Kr. u.), mikor e két férfiú volt consul, márc. 25.-én már utolsó negyede volt a holdnak {Duchesne; i. h.). Márc. 25-ét említi az Úr halála napja gyanánt: Hippolytus Dániel kommentárja és húsvéti táblázata, a 354. év chronographusa: Szenvedett pedig (a Megváltó) 33 éves korában 8 nappal április kalendái előtt egy pénteki napon Tiberius 18. évében, mikor Rufus és Rubelio voltak consulok.” (id. Kellner: í. m. 104. o.); sz. Ágoston: in Heptat. II. 90; némely Pilátus-akta, Martyrologiumok, Martyro. Hieronym. stb. Franciaországban 570-ig így ünnepeltek. (Márn bragai püspök (+ 580.) De paschate. (M. L. 72. 47—51.))
[7] A föltámadás napja ezek szerint márc. 27-én volt, a mennybemenetel május 5-én, Pünkösd pedig május 15. (l. Nilles: Kalend. II. 279. o. és Bolland. Márc. III. 684.) Toursban Perpetuus püspök idejében (461—491) ezt a föltámadást (VI. vagy V. Cal. Apr.) és a mozgó Húsvétot is megülték. (Toursi Gergely: Hist. Francor. 10, 5. M. L. 71, 566. sk. o.)
[8] 1. Sixtus pápa (116—125) alatt vagy még előbb. (V. ö. Euseb. H. E. 4, 21. 5,27.)
[9] Ezeket már ismeri sz. Ágoston is, de még az ő magyarázata zavaros. Szerinte az év (persze a zsidó holdévet érti) első hónapjának 3. hetében legyen a Húsvét, egyrészt az Úr által hirdetett új élet (azért első hónap), másrészt a harmadik kor: a kegyelem idejének (azért 3. hét) jelképezésére. (Ugyanazért támadt föl az Úr a 3. napon.) Így ad inquis. Jan. 1. II. seu ep. 55, c. 3. (M. L. 33, 206.) Azonkívül a szombatra is vigyázunk — írja— mert azon a Húsvéton, melyen az Úr szenvedett, úgy esett, hogy az Úr halála és föltámadása között szombat volt. (U. o. c. 9. és 15. M. L. 33, 211. és 217.) Ezzel szemben a már idézett bragai Márton püspök (i. m. c. 7.) már eléggé pontos a húsvéti idő megállapításában. Számítása szerint a két határnap márc. 23. és ápr. 21. (L. Kellner: i. m. 43. o.)
[10] Nilles a nyugati húsvétvitákról és az ott előfordult csodákról ír. Többször megtörtént, hogy hibás Húsvét esetén (így pl. 417-ben) a keresztkutak az igazi Húsvétkor teltek meg (M. L. 54, 600). Hasonló csodát ír le Cassianus (M. L. 69, 765.) azután toursi sz. Gergely (M. L. 71, 726.) 573-ban pl. a spanyol keresztkutak nem a spanyol, hanem a francia húsvétkor teltek meg. (M. L. 160, 187.) stb.
[11] Duchesne szerint a VII. században volt az utolsó húsvéti vita a briteknél, de Krusch és Proost szerint még N. Károly idejében is volt eltérés.
[12] Már sz. Ágoston fölhívja figyelmünket erre a fontos körülményre: Diem natalem Domini non in sacramento (érti alatta a symbolikus jelentést) celebrari, sed tantum in memoriam revocari, quod natus sit, azért van a Karácsony mindig ugyanazon, a napon, míg a Pascha = átmenet („erről a halandó életről egy más halhatatlan életre”), tehát sacramentum. Sacramentum est in aliqua celebratione, cum rei gestae commemoratio ita fit, ut aliquid etiam significari intelligatur, quod sancte accipiendum est. (Ad inquis. Jan. 1. II. seii epist. 55. c. 1.— M. L. 33, 205.) Durandus szerint a hold az egyház, a nap Krisztus Urunk. Ekkor kezdenek a napok hosszabbak lenni az éjszakánál: a tudatlanság után a tudás növekszik és ubi abundavit iniquitas, superabundavit et gratia; virtutes crescere, vitia superari debent; tenebrae mortis et dies vitae. Tavasszal van, mikor minden újjáéled. (Rat. div. off. 207. o.)
[13] Nilles: Kalend. II. 315. o.; Durandus négy mozzanatot sorol föl: Phase = Transitus 1. populi per mare rubrum, 2. ecclesiae per baptismum ab infidelitate ad fidem, 3. per continentiam a vitiis ad virtutes et 4. Christi a mortalitate in immortalitatem. (Rat. div. off. 219. o.)
[14] Kellner: Heortologie 69. o.
[15] Thalhofer: Handbuch I. 656. o.
[16] N. sz. Gergely: Hom. 22, in Evang. és Naz. sz. Gergely: Or. 42. (id. Lonovics: i. m. 199. sköv. o.) és Durandus (i. h.) A napok királynőjének is nevezték (Naz. sz. Gergely: Or. 19.), melytől minden más ünnep szentségét nyeri (N. sz. Leó: Sermo 48. in Quadrag.) és melynek minden vasárnap nyolcada. (Durandus.)
[17] Görögöknél: ‘H ἁγία καὶ μεγάλη Κυριακὴ τοῦ Πάσχα. (Nilles: Kalend. II. 301. o. és Míhályfi: i. m. 169. o.)
[18] Ma is ott van a Statio.
[19] Durandus: Rat. div. off. 222. sköv. o.
[20] u. o. 119. o. és Rat. div. Off. I. 3: De picturis 10. o.
[21] Thalhofer: i. m. 657. 0.
[22] Így Mihalyfi: i. m. 149- o. és Müller: i. m. 339. o. stb., de Nilles: Kalend. II. 420. o. szerint ismeretlen. Vagy Notker a szerző, (+ 911) Utolsó előtti verse hajdan ez volt: „Credendum est magis Mariae veraci, quam Judaeorum turbae fallaci”.
[23] Nilles: Kalend. II. 310.; Mihályfi: i. m. 148. o. stb.
[24] „Ne cselekedjetek úgy, mint sok keresztény, kik a böjt végével mintha rabságból szabadultak volna ki, minden hiedelem nélkül sietnek az asztalhoz: mintha minden törekvésük az volna, hogy azon lelki hasznot, melyet a böjttől és általa nyertek, a mértékletlenség áltat minél hamarabb elveszítsék." (Hom. 15, ad Antioch. és Hom. 1. de Anna. Szaniszló: I. m. 104. o.)
[25] Kellner: i. m. 68; Thalhofer: i. m. 655; Nilles: i. m. II. 325. stb. Durandus szerint semmi olyat nem szabad e napon enni, ami nincs megáldva. (Rat. div. off. 220.)
[26] „Benedictio ad agnum benedicendum in Pascha” (Muratori: Lit. Rom. Vet. II. 959.)
[27] Juiniégesi sacramentarium. (Franz : Die kirchl. Bened. I. 577. o.)
[28] Silosi Lib. ord.
[29] u. o. 581. o. Már Wallafridus Strabo ( De exord. ct increm. c. 43.) rosszalja, hogy mise alatt az oltárra tették a bárányhúst. (Sőt az egész szokást „zsidó babonának" nevezi l. De reb. eccl. c. 18. — id. Lonovics: i. m. 206. o.) Ezt később meg is tiltották, mégis Photius még ezzel is vádolta a nyugatiakat. (L. Franz : i. m. l. 578. — Micrologus c. 54. — M. L. 151, 1016.)
[30] Gerchard : Vita s. Ulrich c. 23. (id. Thalhofer : i. m. 656. o.)
[31] Nillos : Kalend. II. 326. o.
[32] Egyes népek a tojásról nevezték is el a Húsvétet, mint a magyarok a húsról.
[33] Franz : i. m. I. 591. Ugyanő kimutatja, hogy e keresztény szokás nem függ össze az ősgermán Ostara (tavaszistennő, némelyek szerint innét a német Ostern elnevezés) vagy Donar tiszteletére rendezett tojásjátékokkal, festéssel stb. (u. o. 590. sköv.)
[34] Franz : i. h. ; Nilles : i. m. II. 311.; Lonovics : i. m. 206. o. ; Menzel : Christliche Symbolik, 1855. II. I. 179. stb.
[35] Franz : i. h.
[36] Maltzev szerint. Ugyanő közli, hogy a hagyomány szerint Mária Magdolna nyújtott át egyszer Tiberius császárnak egy tojást e szavakkal : „Krisztus feltámadt”. Nilles erről így nyilatkozik : Historiam credat, qui voluerit ; non ego. (i. m. II. 314.1. j. és 311. o.)
[37] Csak a húsvéti vonatkozást csatolta hozzá a Rit. Rom.
[38] πασχάζειν (Mihályfí: i. m. 170. o.)
[39] Beleth : Explicatio c. 119. (id. Franz : i. m. I. 593. o.)
[40] L. Franz : i. m. I. 248. o.
[41] Mert „introducam vos in terram fluentem lac et mel” — írja Durandus. (Rationale 220. o.)
[42] Thalhofer : i. m. I. 656. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 194-203. old.)

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/01/2018_aprilis_1_husvetvasarnap

komment

Szent Zoszima atya

Tweet Tetszik
0
2021. április 04. - Andre Lowoa

Szent Zoszima atya

Zoszima már gyermekkorától érezte magában a vágyat, hogy Istennek szolgáljon. Palesztina földjén, Tíruszban lett szerzetes, tapasztalt szerzetes lett, imádsággal és kézimunkával töltötte el életét. Egyszer olyan gondolatai támadtak, hogy volna-e valahol tökéletesebb ember. Valaki egy kolostorba irányította a Jordán mellé. A kolostori szokás szerint ő is kiment a pusztába a nagyböjtre. Ott a pusztában találkozott a bűnbánó Máriával. akiről 1-én emlékeztünk meg. További életét a kolostorban töltötte el, meghalt 523-ban, majdnem 100 éves korában.
komment

Szent Perbuta vértanúnő és társai

Tweet Tetszik
0
2021. április 04. - Andre Lowoa

Szent Plátó     hitvalló, † 813       


Szent Perbuta vértanúnő és társai

Perbuta szűz testvérével és szolgálójával – Perzsiában szenvedtek vértanúságot  341, vagy 343-ban. A királyi udvarnál szolgálva azzal vádolták meg őket, hogy a királynét meg akarják mérgezni. A varázslók elhitették Szápor királlyal, hogy felesége úgy fog meggyógyulni, ha a keresztény nők szétvagdalt testrészei között megyén át. Ezért vértanúi halálra ítélték őket.
komment

Szent Izidor püspök, hitvalló és egyháztanító

Tweet Tetszik
0
2021. április 04. - Andre Lowoa

szizidor.jpgSzent Izidor 560 táján született Kartagenában Spanyolországban, hol atyja előkelő kormányhivatalt viselt. Legfiatalabb volt testvérei közül, kik között Szent Leander szevillai érsek volt (lásd febr. 27.), a másik Szent Fulgencius püspök; nénje, Florentina pedig szentéletű apáca. Izidort Isten nagy dolgokra szánta abban a nehéz időben, s ezért külön gonddal irányította életét. Szülőinek kora halála után bátyjához került, aki kolostorban neveltette a fényes tehetségű fiút. Itt volt módja kielégíteni korán fölébredt tudományszomját. Abban az időben azonban a tanulásnak még nem álltak rendelkezésre olyan jó tankönyvek, és a tanítók sem úgy rágták az ifjúságnak szájába a tudományt, mint ma. Nem csoda, ha Izidoron is erőt vett a csüggetegség. Ebben a lelkületében egyszer megfigyelt egy kávás kutat, melynek keresztfája egészen ki volt vájva és a kút melletti kövön nagy lyuk mutatkozott. Mikor azután egy vízmerítő asszonytól megtudta, hogy azt a vályút a fán gyenge kútkötél véste ki, a követ pedig a lecsurgó víz vájta, eszébe vette, hogy a naponkénti folytonos tanulás és ismétlés kipallérozhatja az ő elméjét is, és új buzgósággal látott neki a munkának. Megtanult latinul, görögül és héberül, jártasságot szerzett az összes szent és világi tudományokban és elolvasott minden könyvet, ami kezeügyébe akadt.

Alig került ki a kolostor iskolájából, jámborsága, buzgósága és ékesszólása csakhamar reátekerték a figyelmet. Abban az időben honfitársai, a nyugati gótok az ariánus eretnekséget követték. A tudós és ékesszóló ifjú nyílt színen megcáfolta és megfeddette őket úgy, hogy egy alkalommal majdnem életét vesztette.

Rohamosan emelkedett az ifjú Izidor híre és kilátása , mikor váratlanul elhatározta, hogy remeteségbe vonul. Hiábavaló volt barátainak és tisztelőinek tartóztatása, hogy “fényes jövő előtt” áll., “hogy a lelkeknek és az Egyháznak szüksége van rá”, hogy a” világban is élhet istenes életet.” Ő eszébe vette, amit később a galloknak egyszer prédikált: “erősítsétek szíveteket Krisztus szeretetében, és ne ejtsen meg azok csábítása, kik bejárták a szárazföldet és a tengert, hogy egy prozelítát csináljanak.” Követte a Szentlélek szavát, és a remeték közé ment. De ezt Isten csak iskolának szánta jelleme és lelke teljes kibontakozása számára. A nép és a közben katolikus hitre tért Rekkared király bátyja halála után őt kívánta szevillai érseknek. Most már hiábavaló volt minden ellenkezése.

Alázatosan vette magára a sokféle teendő terhét, mert ,,egy rejtett rendelkezés rótta rá azt''. Több mint harmincéves hivatali ideje alatt megtestesítette az igazi püspök ideálját. Egyetemes képzettsége lebilincselő ékesszólással párosult. Püspöki programjának talán leglényegesebb pontja a papság képzése volt. A sevillai iskola olyan tekintélyre emelkedett, hogy Spanyolország legjelentősebb központja lett az új generáció kiképzése terén. Azokat a klerikusokat, akik csak a jogaikkal törődtek, rávette kötelességeik teljesítésére. Itt is a rendről, fegyelemről és egyetértésről alkotott elképzeléseit követte. Püspöki törekvéseinek végső célja a tiszta, bensőséges életmód és a vallásos lelkesedés volt. Ő maga egyszerűen élt, s példaképe volt minden klerikusnak és hívőnek. Bölcs és messzire tekintő szervezőkészsége egyházmegyéje határain túl is olyan visszhangot keltett, hogy az egész ország egyházi kormányzására kihatott.

Az akkori gyakorlatnak megfelelően püspöki állása egyházmegyéje területén össze volt kapcsolva a legfőbb állami hivatalokkal. Ő azonban mindenekelőtt az Egyház javával törődött. Teljhatalmával biztosította a törvény sérthetetlenségét, s különösen azon fáradozott, hogy a védteleneket megóvja a hatalmasok erőszakoskodásaitól.

Izidor munkálkodásában érződik hazaszeretete is. Bár a kelet-római birodalom kulturális örökségét nagyra becsülte, a bizánci császár hódító törekvéseit gyanakvó szemmel nézte. A gótokat viszont egész életén át kedvelte: egy új korszak erőtől duzzadó kezdetét látta bennük.

Az ő vezetésüktől várta Spanyolország egyesítését a kereszt zászlaja alatt. Mint fejedelmek és királyok tanácsadójának szava volt az ország politikai vezetésében. Egyházpolitikája -- a konstantini korszak szellemében -- arra irányult, hogy a világi és egyházi hatalom között szoros legyen a kapcsolat. Bár ezáltal a királyi udvar lett az egyházkormányzat középpontja, és fenyegetett az a veszedelem, hogy a hatalmak megengedhetetlen módon egymásba fonódnak, Izidor szorgalmazta az egységesítést. Ebből az általa támogatott törekvésből következett, hogy a királyi város, Toledo nemcsak az országnak lett fővárosa, hanem a püspöki szék rangjának emelkedésével egyházi rangja is nagyobb lett. A királynak az egyház belső ügyeibe való beleszólásának visszaszorítására vagy megszüntetésére irányuló későbbi kísérletek szükségszerűen kudarcot vallottak, mert a baj gyökerei nagyon mélyre nyúltak.

Izidor írásművei egy nagy szellem mozgékonyságáról és gazdagságáról tanúskodnak. Nála már érezhetők a skolasztikus módszer kezdetei, minden lényeges elemükkel együtt. Mint a keresztény gondolkodás kincseinek nagy áthagyományozója, Izidor utolsó egyházatyaként összefoglalta az elmúlt évszázadok tudását. A zűrzavaros kor kellős közepén alakja az igazhitűség világítótornya. A teológiai viták közben döntő módon szólt hozzá a predestináció és az Eucharisztia-tan kérdéseihez. Sok évi megfeszített munkával készítette el Etymologiae c. művét, amely az ókor egész tudományát egybefoglalta. A középkorban a Szentírás után ezt a könyvet olvasták és másolták a legtöbbet.

Nem sokkal halála előtt adta Izidor a nyugati gót Spanyolországnak a nagy Hispán törvénygyűjteményt, amely az Ibériai-félszigeten egészen a 12. századig érvényben volt.

Izidor életében a csúcspont a toledói általános spanyol zsinat volt 633-ban, amely az egyházi jogok megőrzését és a keresztény élet megújítását tűzte ki célul. A 62 püspök között Izidor foglalta el az első helyet. Mindenki csodálta benne az igazság bajnokát, a páratlan egyházatyát, a fegyelem őrét, s a vallásos és világi tudományok fölülmúlhatatlan ismerőjét.

Szent Izidor így halt meg: Mikor érezte, hogy közeledik életének vége, kezdte vagyonát elosztogatni a szegények közt. Így folytatta ezt hónapokon keresztül. Mikor már semmije sem volt, egy meghatározott napra Szent Vince vértanú templomába meghívta az érsekségébe tartozó püspököket, megyéje szerzeteseit, papjait, szegényeit. Még egyszer intette őket, hogy tartsanak ki hűségesen a katolikus hitben. Azután kiparancsolta a nőket a templomból. Levetette érseki ornátusát; egyik püspöke kezéből fölvette a vezeklő szőrruhát, a másik hamut hintett fejére és így az ősi keresztény bűnbánati külsőben nyíltan vádolta magát népe előtt, mielőtt megjelent örök Bírája előtt. Föloldozás után magához vette az Úr testét és vérét, és ezután visszavonult szegényes szobájába, hol negyednapra meghalt. Tetemét székesegyházába temették Szent Leander bátyja és Florentina nénje mellé. Ereklyéit I. Ferdinánd spanyol király 1066-ban drága pénzen megváltotta a móroktól és Leonba vitette. XIV. Benedek egyházdoktorrá tette a régi spanyol egyház legnagyobb fiát.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

komment

Szent György atya - SEVILLAI SZENT IZIDOR - Himnuszköltő József atya

Tweet Tetszik
0
2021. április 04. - Andre Lowoa

Szent György atya


A hallgatag György atya a malei hegyen Peloponézoszon élte szerzetesi életét. Ezért kapta a „malei” nevet. Tiszta szívvel élt, alázatossággal ékesítette életét, hittől és kegyelemtől ragyogott. A IV. században élt.


SEVILLAI SZENT IZIDOR
*Sevilla közelében, 556 körül +Hispala, 636. április 4.
Izidor olyan korban élt, amikor a világ újrarendeződött. A római birodalom összeomlása után fölvirradt a germán népek napja. Az Egyház keretein belül fokozta a nyugtalanságot a katolikusok és az ariánusok heves harca.

Izidor apja Athanagild gót király tekintélyes tisztje és magas beosztású tisztviselője volt. Szüleinek korai halála után Izidor nevelését bátyja, Leander vette kézbe, aki apátként egy kolostort vezetett. Keze alatt Izidor kora ifjúságától megismerte a szerzetesi jámborságot és a tudományt. Testvérének szerető, de ugyanakkor szigorú nevelése alatt átfogó képzettségre tett szert. Fiatalon magára öltötte a szerzetesruhát, és fölvették a kolostori közösségbe. Átélte a politikai harcokat, amelyek az egyházat sem kímélték. Csodálattal tekintett föl Leanderre, akinek ebben a küzdelemben kimagasló szerep jutott. Amikor harmincéves korában bátyja utódaként átvette az apáti hivatalt, e szavakkal körvonalazta föladatát: ,,Az apát életével legyen az engedelmesség tökéletes példaképe szerzetesei előtt, abban a meggyőződésben, hogy nem szabad olyan rendelkezést hoznia, amelyet előbb maga meg nem valósított. Mindenkit egyénileg kell lelkesítenie, s vérmérséklete és a követelmények szerint intenie.''

Mércéje a szigorú igazságosság volt, minden alárendeltjéhez ugyanazzal az atyai szeretettel közeledett. A kolostori életről írott könyve, a Regula monachorum a törvény embereként mutatja be. Ezzel a művével Izidor a kolostorbeli fegyelmezetlenségek ellen lépett föl, amelyek korának szerzetességét erősen fenyegették. A kolostori élet számos előírását rendezte és egyszerűsítette. Egész életében a rend és a világosság emberének bizonyult: számára a szerzetes életet a teljes lemondás önmagáról, a szegénység, az állhatatosság, a liturgikus ima, a lelkiolvasmány és a munka jelentette. Tőle ered a jogi értelmű mondás: ,,Mindazt, amit a szerzetes szerez, nem magának, hanem kolostorának szerzi.'' A fegyelem szigorát azonban Izidor csak akkor tartotta értékesnek, ha nem vált öncélúvá. Szerzetestestvéreinek vétségeit atyai jósággal ítélte meg. Írásműveiben a keleti remete- irodalom kitűnő ismerőjének bizonyult. Rájuk és példájukra hivatkozva magyarázta a fő erényeket, amelyeknek a szerzetesben meg kell lenniök.

Különös szeretettel vonzódott a tudományokhoz. Páratlanul gazdag könyvtárát szinte szentélynek tekintette. Előkelő helyet foglaltak el benne a korai keresztény írók művei, elsősorban Origenészé, aki az alexandriai iskola legnagyobb tanítója volt. Jól ismerte a költőket, filozófusokat, történészeket és természettudósokat. Az ókor átfogó műveltségének birtokában volt, az antik kultúrában élt, hogy annak kincseit megőrizze, és hasznosítsa a jelen számára.

Könyvei közt a díszhelyet a Biblia foglalta el. A Biblia magyarázatában Izidor szorosan követte Jeromost. Izidor új kritikai szentíráskiadása, amely kitűnt a szöveg tisztaságával, spanyol földön mindenütt elterjedt. Mint az alexandriai iskola tisztelője, vonzódott az allegorikus értelmezéshez. Főműve a Questiones in Vetus Testamentum (Ószövetségi kérdések).

600 táján bátyjának, Leandernek utódjaként sevillai érsek lett. Alázatosan vette magára a sokféle teendő terhét, mert ,,egy rejtett rendelkezés rótta rá azt''. Több mint harmincéves hivatali ideje alatt megtestesítette az igazi püspök ideálját. Egyetemes képzettsége lebilincselő ékesszólással párosult. Püspöki programjának talán leglényegesebb pontja a papság képzése volt. A sevillai iskola olyan tekintélyre emelkedett, hogy Spanyolország legjelentősebb központja lett az új generáció kiképzése terén. Azokat a klerikusokat, akik csak a jogaikkal törődtek, rávette kötelességeik teljesítésére. Itt is a rendről, fegyelemről és egyetértésről alkotott elképzeléseit követte. Püspöki törekvéseinek végső célja a tiszta, bensőséges életmód és a vallásos lelkesedés volt. Ő maga egyszerűen élt, s példaképe volt minden klerikusnak és hívőnek. Bölcs és messzire tekintő szervezőkészsége egyházmegyéje határain túl is olyan visszhangot keltett, hogy az egész ország egyházi kormányzására kihatott.

Az akkori gyakorlatnak megfelelően püspöki állása egyházmegyéje területén össze volt kapcsolva a legfőbb állami hivatalokkal. Ő azonban mindenekelőtt az Egyház javával törődött. Teljhatalmával biztosította a törvény sérthetetlenségét, s különösen azon fáradozott, hogy a védteleneket megóvja a hatalmasok erőszakoskodásaitól.

Izidor munkálkodásában érződik hazaszeretete is. Bár a kelet-római birodalom kulturális örökségét nagyra becsülte, a bizánci császár hódító törekvéseit gyanakvó szemmel nézte. A gótokat viszont egész életén át kedvelte: egy új korszak erőtől duzzadó kezdetét látta bennük.

Az ő vezetésüktől várta Spanyolország egyesítését a kereszt zászlaja alatt. Mint fejedelmek és királyok tanácsadójának szava volt az ország politikai vezetésében. Egyházpolitikája -- a konstantini korszak szellemében -- arra irányult, hogy a világi és egyházi hatalom között szoros legyen a kapcsolat. Bár ezáltal a királyi udvar lett az egyházkormányzat középpontja, és fenyegetett az a veszedelem, hogy a hatalmak megengedhetetlen módon egymásba fonódnak, Izidor szorgalmazta az egységesítést. Ebből az általa támogatott törekvésből következett, hogy a királyi város, Toledo nemcsak az országnak lett fővárosa, hanem a püspöki szék rangjának emelkedésével egyházi rangja is nagyobb lett. A királynak az egyház belső ügyeibe való beleszólásának visszaszorítására vagy megszüntetésére irányuló későbbi kísérletek szükségszerűen kudarcot vallottak, mert a baj gyökerei nagyon mélyre nyúltak.

Izidor írásművei egy nagy szellem mozgékonyságáról és gazdagságáról tanúskodnak. Nála már érezhetők a skolasztikus módszer kezdetei, minden lényeges elemükkel együtt. Mint a keresztény gondolkodás kincseinek nagy áthagyományozója, Izidor utolsó egyházatyaként összefoglalta az elmúlt évszázadok tudását. A zűrzavaros kor kellős közepén alakja az igazhitűség világítótornya. A teológiai viták közben döntő módon szólt hozzá a predestináció és az Eucharisztia-tan kérdéseihez. Sok évi megfeszített munkával készítette el Etymologiae c. művét, amely az ókor egész tudományát egybefoglalta. A középkorban a Szentírás után ezt a könyvet olvasták és másolták a legtöbbet.

Nem sokkal halála előtt adta Izidor a nyugati gót Spanyolországnak a nagy Hispán törvénygyűjteményt, amely az Ibériai-félszigeten egészen a 12. századig érvényben volt.

Izidor életében a csúcspont a toledói általános spanyol zsinat volt 633-ban, amely az egyházi jogok megőrzését és a keresztény élet megújítását tűzte ki célul. A 62 püspök között Izidor foglalta el az első helyet. Mindenki csodálta benne az igazság bajnokát, a páratlan egyházatyát, a fegyelem őrét, s a vallásos és világi tudományok fölülmúlhatatlan ismerőjét.

Bár Izidor az aktív élet képviselője, rendkívüli szónok, reformátor és szervező volt, állandó honvágy élt benne a szerzetesi magány iránt. A toledói zsinaton aratott diadala után fölhagyott irodalmi munkásságával, majd teljesen a lelkipásztori munkának élve készült a közelgő halálra. Barátian tekintett a halálra, mint egy testvérre, és a közel nyolcvan éves bűnbánó tőle várta Isten megváltó kegyelmét. Nem sokkal halála előtt a Szent Vince-templomban nyilvános bűnvallomást tett. Leander és Florentina nővére mellé temették végső nyugalomra. Szentünk kitörölhetetlenül belevésődött népe emlékezetébe: ,,Gazdagon osztott alamizsnát. Vendégszeretetben fölülmúlhatatlan, derűs szívű, szavaiban igaz, ítéleteiben igazságos, az igehirdetésben buzgó, intésben barátságos volt; a lelkek megnyerésében ügyes, a Szentírás magyarázatában óvatos, tanácsadásban bölcs, ruházkodásban szerény, asztalnál mértékletes, az erényért önfeláldozó és a jóságnak minden formájában kiváló.''

A római naptárba 1722-ben vették föl az ünnepét április 4-re.


--------------------------------------------------------------------------------

Erről az erényes és tudós szentről egy kedves, nagyon jellemző történetet ismerünk fiatal korából. Amikor Leander érsek magához vette kisöccsét Sevillába a tudományok megismerésére, buzgón törődött a gyermekkel, de Izidor még nem volt hozzászokva a tanuláshoz, és hamarosan beleunt. Hirtelen elhatározással megszökött. A hosszú úttól kimerülten egy kerekes kút kávájára telepedett, hogy kipihenje magát. S akkor meglátott egy lábánál heverő követ, amelyen igen sok lyuk volt, majd észrevette, hogy a kút dobján, amelyre a húzókötél tekeredett, milyen sok vájat van. Nézte a lyukakat meg a vájatokat, és azt kérdezte magától, vajon hogyan keletkezhettek? Egyszer csak odajött egy asszony, hogy vizet merítsen, és csodálkozva látta az ott ülő, idegen, szép gyermeket. Izidor megkérdezte az asszonytól: ,,Meg tudod mondani, mitől vannak a lyukak a kőben és a vájatok a dobon?'' Az asszony barátságosan magyarázta neki, hogy a számtalan lehulló vízcsepp idővel kivájta a követ, a bevágásokat pedig a kötél okozta a dobon. Akkor úgy tűnt a gyermeknek, hogy egy titkos hang ezt mondja neki: ,,Ha a követ kivájta a szüntelen csepegés, és ha a dobon a vájatok a kötéltől származnak, mennyivel inkább képes vagyok én az alapos tudást magamba szívni, ha mindennap csak egy kicsit is tanulok, de nagyon jól.''

Ez a gondolat fölbátorította, lelkileg fölfrissülten kelt föl a kúttól, és visszatért bátyjához. Kitartó szorgalommal tanult most már, és olyan nagy haladást ért el a tudományokban, hogy a későbbi években kortársai előtt kora legjelentősebb tudósának számított.


--------------------------------------------------------------------------------
Kérünk, Urunk, hallgass meg minket, amikor Szent Izidor püspökről megemlékezve könyörgünk Hozzád, és közbenjárására segítsd meg Egyházadat, hiszen azért adtad őt nekünk, hogy megismerésedre tanítson minket!


Himnuszköltő József atya

József Sziciliában született istenfélő és erényes szülőktől A gyermeket jó erkölcsben a könyvek ismeretében nevelték. Már gyermekkorában észre lehetett venni, hogy erényekben tökéletes ember válik belőle. Szelíd volt, csendes és alázatos. A szent könyveket sikeresen tanulta, Amikor Szicíliára rátörtek a barbárok, szüleivel Görögországba menekült. Ott a szaloniki kolostorba lépett és szigorú életet kezdett. Amikor kitört a szentképek elleni harc, József a legbuzgóbb védelmezői közé tartozott a szent képeknek. Ezért nemegyszer számkivetésbe küldték. Amikor utoljára visszatért a száműzetésből Konstantinápolyba, Ignác pátriárka a Nagy Egyház szent edényeinek őrzőjévé tette meg. Fotiosz pátriárka pedig az egész konstantinápolyi papság gyóntatójává nevezte ki. Isten emberének és az atyák atyjának nevezte, isten a lélekbelátás ajándékával tisztelte meg. Látta azokat a bűnöket, amiket az emberek el akartak előle titkolni. József atya csendesen hunyt el 883-ban az április 3-ról, 4-re virradó éjjel. Istentiszteleteink számára közel 300 kánont írt, ezért kapta a „himnuszköltő” címet.
komment
süti beállítások módosítása