Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod
Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek
SZENT RITA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!
CASCIAI SZENT RITA
CASCIAI SZENT RITA
*Roccaporena, 1381 körül +Cascia, 1447. május 22.
Ritát idős szülei hosszú várakozás, reménykedés és sok imádság után kapták Istentől ajándékba. Cascia környékén, a hegyek között elterülő kis birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben nevelték. Rita gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, akaratának állandó föláldozása és a fáradságos napi munka jellemezte. Közben azonban szívében fölgyulladt az istenszeretet, és apáca akart lenni, hogy teljesen eggyé válhasson isteni Megváltójával, aki jelenléte édességének megéreztetésével mindannyiszor megajándékozta őt, valahányszor szülei engedélyével visszavonulhatott a házukban kialakított kicsiny imahelyre. Szülei -- valószínűleg kényszerhelyzetben -- odaígérték a kezét egy helybeli ifjúnak, aki a kortársak szerint vad és erőszakos ember volt. Ritának nagyon fiatalon férjhez kellett tehát mennie.
Férje rossz természetét hősies türelemmel viselte, soha nem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal az egy föltétellel, hogy a templomba eljárhat. Szelídségével és jóságával végül is férje rossz természetét sikerült legyőznie, és lelkét Istenhez vezetnie. Megtérésének együtt örült Ritával az egész falu, Roccaporena, mert korábban a férj összeférhetetlensége miatt sokat szenvedett a pártoskodásoktól és viszálykodásoktól.
Idős szülei halála után újabb gyász érte Ritát: előbb meghalt a férje, aki most már tisztelte és szerette őt (egy régi ellensége ölte meg bosszúból). Majd egy évre rá meghalt Rita két kicsi fia, akikért úgy imádkozott, hogy az Úr vegye őket magához, mielőtt még az atyjuk halála miatti bosszú beszennyezné lelküket.
Miután sok fájdalom árán eloldódtak e földi kötelékek, Rita hozzáfoghatott régi vágyának beteljesítéséhez: kolostorba léphetett. Casciában a Mária Magdolna ágostonos kolostorba jelentkezett, ahonnan egymás után háromszor visszautasító választ kapott özvegysége miatt. Végül azonban 1407-ben csodálatos módon bejutott: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós vitték be éjnek idején a kolostorba.
Életének pontos dátumait, így fogadalomtételének évét sem ismerjük. Valószínű azonban, hogy még nem volt 30 éves, amikor a kolostor szokásától eltérően a karnővérek közé befogadták, s mivel olvasni nem tudott (azaz nem tudott együtt zsolozsmázni a karnővérekkel), egyéb imádságok elmondására kötelezték. A nővérek közül türelmével, engedelmességével és jámborságával tűnt ki, mindenkinek épülésére volt.
Különös tisztelettel elmélkedett Krisztus szenvedéséről, s arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor az Úr Rita könyörgésére eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de úgy, hogy fájdalmai megmaradtak. Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. 1447. május 22-én hívta át Isten az örök boldogságba, átköltözését egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Különleges kiváltságként Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját a szent nagy tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségből gyógyult meg közbenjárására.
--------------------------------------------------------------------------------
Ritát már halála előtt szentnek tartották, s halála után 10 évvel, még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének'' nevezte őt. Testét Casciában, az 1937--47 között épült Szent Rita-templomban őrzik. A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, Szent Rita érdemeiért és közbenjárására add, hogy úgy bocsássunk meg ellenségeinknek és úgy mélyedjünk el gyötrelmes szenvedéseidben, hogy a szelídeknek és szomorkodóknak ígért jutalom elnyerésére méltók legyünk!
Ritát idős szülei hosszú várakozás, reménykedés és sok imádság után kapták Istentől ajándékba. Cascia környékén, a hegyek között elterülő kis birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben nevelték. Rita gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, akaratának állandó föláldozása és a fáradságos napi munka jellemezte. Közben azonban szívében fölgyulladt az istenszeretet, és apáca akart lenni, hogy teljesen eggyé válhasson isteni Megváltójával, aki jelenléte édességének megéreztetésével mindannyiszor megajándékozta őt, valahányszor szülei engedélyével visszavonulhatott a házukban kialakított kicsiny imahelyre. Szülei -- valószínűleg kényszerhelyzetben -- odaígérték a kezét egy helybeli ifjúnak, aki a kortársak szerint vad és erőszakos ember volt. Ritának nagyon fiatalon férjhez kellett tehát mennie.
Férje rossz természetét hősies türelemmel viselte, soha nem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal az egy föltétellel, hogy a templomba eljárhat. Szelídségével és jóságával végül is férje rossz természetét sikerült legyőznie, és lelkét Istenhez vezetnie. Megtérésének együtt örült Ritával az egész falu, Roccaporena, mert korábban a férj összeférhetetlensége miatt sokat szenvedett a pártoskodásoktól és viszálykodásoktól.
Idős szülei halála után újabb gyász érte Ritát: előbb meghalt a férje, aki most már tisztelte és szerette őt (egy régi ellensége ölte meg bosszúból). Majd egy évre rá meghalt Rita két kicsi fia, akikért úgy imádkozott, hogy az Úr vegye őket magához, mielőtt még az atyjuk halála miatti bosszú beszennyezné lelküket.
Miután sok fájdalom árán eloldódtak e földi kötelékek, Rita hozzáfoghatott régi vágyának beteljesítéséhez: kolostorba léphetett. Casciában a Mária Magdolna ágostonos kolostorba jelentkezett, ahonnan egymás után háromszor visszautasító választ kapott özvegysége miatt. Végül azonban 1407-ben csodálatos módon bejutott: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós vitték be éjnek idején a kolostorba.
Életének pontos dátumait, így fogadalomtételének évét sem ismerjük. Valószínű azonban, hogy még nem volt 30 éves, amikor a kolostor szokásától eltérően a karnővérek közé befogadták, s mivel olvasni nem tudott (azaz nem tudott együtt zsolozsmázni a karnővérekkel), egyéb imádságok elmondására kötelezték. A nővérek közül türelmével, engedelmességével és jámborságával tűnt ki, mindenkinek épülésére volt.
Különös tisztelettel elmélkedett Krisztus szenvedéséről, s arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor az Úr Rita könyörgésére eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de úgy, hogy fájdalmai megmaradtak. Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. 1447. május 22-én hívta át Isten az örök boldogságba, átköltözését egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Különleges kiváltságként Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját a szent nagy tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségből gyógyult meg közbenjárására.
--------------------------------------------------------------------------------
Ritát már halála előtt szentnek tartották, s halála után 10 évvel, még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének'' nevezte őt. Testét Casciában, az 1937--47 között épült Szent Rita-templomban őrzik. A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, Szent Rita érdemeiért és közbenjárására add, hogy úgy bocsássunk meg ellenségeinknek és úgy mélyedjünk el gyötrelmes szenvedéseidben, hogy a szelídeknek és szomorkodóknak ígért jutalom elnyerésére méltók legyünk!
Példája:
Sok imával készülj minden feladatodra!
BOLDOG FOREST JÁNOS vértanú - VEDRUNAI SZENT JOAKIMA özvegy
Szent Humiliás özvegy, † 1310.
BOLDOG FOREST JÁNOS vértanú (1476-1538)
Az angol ferencesek már a 13. századtól számos kolostorban éltek, a 16. századtól pedig sok vértanú vére áztatta ezt a földet. Amikor VIII. Henrik király 1534-ben elszakadt a római pápától, magát jelentve ki az angol egyház fejének, és megkövetelte alattvalóitól a huségesküt, a ferencesek bátran és határozottan kiálltak a pápa és a Henrik és Katalin királyno közötti törvényes házasság mellett. Élükön John Forest*-tel, aki akkor tartományfonök és a királyno gyóntatója volt, Oxfordban mint teológiai tanár is muködött azelott. A király által támasztott szakadás ellen írásban és beszédeiben is síkraszállt. A király börtönbe záratta, kb. 200 ferences hasonlóképpen bebörtönöztetett, megkínoztatott, ezek közül részint az embertelen bánásmód miatt a börtönben, részint kivégzés következtében 1534-38-ig harmineketten szenvedtek vértanúságot. 1534-ben a király felnégyeltette Risbey Richard cambridgei* és Hugo Rich richmondi* házfonököt, a többi ferencest számuzte az angol szigetrol. A leghevesebben a királyno gyóntatója, Forest János atya ellen támadt. O szenvedte a leghosszabb börtönt és a legkegyetlenebb vértanúságot. Csaknem öt évi börtön után, 1538-ban ítélték halálra. London egyik terén külön emelvényeket emeltek elokelo nézok részére. Állt az akasztófa, alatta tuz égett. Amikor a meggyötört atya meglátta mindezt, így kiáltott fel: „Sem tuz, sem bitófa, sem más kínzás nem választhat el toled, Uram!” Nagy nézosereg vette körül, közülük egyesek gúnyverseket énekeltek. Egy királyhu, gyáva püspök még itt is rá akarta venni a huségeskü letételére, mire János így felelt: „Mégha egy angyal jönne le az égbol és más tanítást hirdetne, vagy ha darabokra vagdalnak, akkor sem állok el hitemtol.” Két gerendára kötözték láncokkal és lassú tuzzel égették. O zsoltárimákat mondott: „Szárnyad árnyékában reménykedem, míg végetér a gonoszság... Te vagy Uram én reményem... Uram, kezedbe ajánlom lelkemet.” Lelki ereje nem tört meg mindhalálig. Holttestét napokig otthagyták az akasztófán. Aztán titokban eltemették. XIII. Leó pápa avatta ot boldoggá.
János atya imája vértanúsága idején:
„Te vagy Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem.
Te igaz vagy, szabadíts meg és ments meg engem!
Istenem, ragadj ki a bunös kezébol,
a törvényszego és zsarnok hatalmából!” (70. zsolt.)
Imádság:
Istenünk, te Boldog Jánost mint a katolikus hit és a pápa iránti huség védelmezojét a vértanúság dicsoségére segítetted. Közbenjárására add, hogy a benned hívo keresztények az igaz hit és szeretet egységére jussanak. Krisztus, a mi Urunk által.
VEDRUNAI SZENT JOAKIMA özvegy, rendalapító
*Barcelona, 1783. április 16. +Vich, 1853. augusztus 28.
1783. április 16-án született Barcelonában. Nyolc testvérével együtt jó nevelést kapott. A nagyon tehetséges és érzékeny leányban magától érlelődött meg a kívánság, hogy kármelitaként egész életét Istennek ajándékozza. Isten azonban egyelőre más útra terelte a szívét, s ezt egyszerű önátadással fogadta. Szigorú apja megtiltotta, hogy belépjen a Kármelbe, s a tizenhat éves lányt arra szánta, hogy házasságot kössön a huszonöt éves Don Teodoro de Mas vichi jegyzővel és gazdag földbirtokossal. A harmonikus házasság tizenhét éve alatt Joakima kilenc fiút ajándékozott férjének; közülük három már gyermekkorában meghalt, négy pedig szerzetes lett. A gyermekek betegsége és halála mellett a házastársaknak el kellett viselniök egy olyan kornak a veszélyeit, amely a felvilágosodás eszméivel és Napóleon betörésének politikai-szociális zűrzavaraival éppen Katalóniában nyúlt bele mélyen a családok életébe. A közéletben szereplő férj erőit idő előtt felőrölte az élet, Joakima özvegyen maradt.
Az örökség miatt kitört viszálykodásban sikeresen megvédelmezte az apai jussot gyermekei számára, akik az anyai oltalom alatt nőttek fel. Joakima sokkal több volt egy rendkívüli nőnél, aki nehéz élethelyzetében is ki tudta vívni környezete elismerését és tiszteletét. Emberi tevékenysége mélyén sokkal inkább az istenszeretet titka rejtőzött, amely gyermekkora napjaitól fogva meghatározta életét. Isten a gyermek kívánságát, mint tudjuk, nem teljesítette, és Joakimát a házasság útjára vezette. Most hát meg kellett tapasztalnia, hogy ez az út, amely őt asszonnyá és anyává érlelte, Isten iránti szeretete számára nem volt kerülő út. Azokban a misztikus kegyelmekben, amelyekben most részesült, a házasság által kiformált szeretete Istennel való kapcsolatának átalakító beteljesülését élte át. A szűzi szeretet jegyesi misztikájától különbözően Joakima Istenben mindenekelőtt az Atyát kereste és találta meg, akinél Krisztussal való közösségben és a Szentlélek erejében mint gyermek örökös biztonságot talált. Gyermekként rejtőzött el Isten atyai jóságába, s anyaként adta tovább az önátadásban kapott szeretetet.
Isten vezetésével tehát Joakima házasságának boldogsága és szenvedése által, valamint számkivetése és a börtönig történő üldöztetése által próbára téve szentté érlelődött. Férje halálával és anyai kötelességeinek teljesítése után új feladatokra vált szabaddá; lelki anyaként megalapította a szeretetről nevezett kármelita nővérek ma is virágzó kongregációját. Emberi és misztikus tapasztalatait tekintve alkalmazhatjuk Joakimára és tevékenységére az apostol (Kor 4,15) szavait: szerzetesnővéreinek nem csupán valamiféle lelki nevelőnője volt, amilyenből sok van; hanem anyjuk, a szónak lelki és eredeti, tulajdonképpeni értelmében is. Krisztus Jézusban és a mennyei Atya örömüzenete által sok lányának olyan életet ajándékozott, amely Isten gyermekeivé tette őket.
Mint valami prófétai látomásban, úgy kiáltott fel egy boldog anya ujjongásával: ,,Úgy tűnik nekem, mintha a karom mindinkább kitárulna, a szívem pedig csodálatosan nagyra tágulna, hogy magába fogadjon minden fiatalt, hogy átkarolja és megőrizze mindazokat, akik most és a jövőben is nagy csapatokban jönnek, és intézetünk kapuin kopognak.'' Az Atyába vetett bizalma mindazok számára, akiket vezetett, az atyai ház légkörét teremtette meg, amelyben a lelki élet és gyakorlatai gyorsan elvesztették mindazt az idegenséget, amely a természetfölöttit olyan könnyen mutatja természetellenesnek. Amint régebben a gyermekek és a cselédek mindennapi kötelességeik teljesítése után imádságra és lelki beszélgetésre összegyűltek a ház anyja és úrnője körül, úgy tettek most lelki lányai is. Anélkül, hogy a rábízottakat elnyomta vagy önállótlanná tette volna, mindenki számára ő lett a nyugalmas középpont és a vitathatatlan anyai tekintély. A szerzetesnővérek megtanultak engedelmeskedni neki, mielőtt bármit is elrendelt volna, egyedül a jó öröméért és szeretetből. Erről a szeretetből fakadó engedelmességről elmondhatta Joakima anya: ,,Aki engedelmeskedik, mindig jól cselekszik.'' Hogy közel vigye hozzájuk a szegénység szellemét, emlékeztette lányait Jézus szegénységére. ,,Ne törekedjetek arra, hogy gazdagabbak legyetek, mint a Vőlegényetek, mert az szégyenletes lenne.'' Intézetének kezdeti idejében volt egy fiatal novíciája, aki nem tudta elolvasni a kézzel írott szabályzatot, amelyet az alapító anya adott neki. -- ,,Anyám, nem látok mást, csupán pontokat'' -- mondta a fiatal lány. Erre így szólt hozzá az anya:
,,Térdelj le, s akkor majd meglátod, milyen kiválóan tudsz olvasni.'' És csakugyan: a próbálkozás sikerült, és a következőkben jámbor szokássá vált Vedruna anya lányai körében. -- Ez az egyszerű és jámbor áthagyományozott epizód mintegy kulcs lehet a számunkra a szent lelki magatartásához: megértette, hogy térden, vagyis tisztelettel, hittel és szeretettel telve kell olvasni Isten atyai gondviselésének könyvéből. A mennyei Atya iránti szeretettől áthatva megértette, hogy egész élete kegyelem és feladat: Isten gyermekének mosolyával szolgálni embertársait.
Teljesen megbénulva halt meg; mosolygása azonban nem tűnt el utolsó lélegzetvételéig.
1940-ben boldoggá, 1959. április 12-én szentté avatták.
Szent Júlia szűz és vértanú, † ~450.
VEDRUNAI SZENT JOAKIMA özvegy, rendalapító
*Barcelona, 1783. április 16. +Vich, 1853. augusztus 28.
1783. április 16-án született Barcelonában. Nyolc testvérével együtt jó nevelést kapott. A nagyon tehetséges és érzékeny leányban magától érlelődött meg a kívánság, hogy kármelitaként egész életét Istennek ajándékozza. Isten azonban egyelőre más útra terelte a szívét, s ezt egyszerű önátadással fogadta. Szigorú apja megtiltotta, hogy belépjen a Kármelbe, s a tizenhat éves lányt arra szánta, hogy házasságot kössön a huszonöt éves Don Teodoro de Mas vichi jegyzővel és gazdag földbirtokossal. A harmonikus házasság tizenhét éve alatt Joakima kilenc fiút ajándékozott férjének; közülük három már gyermekkorában meghalt, négy pedig szerzetes lett. A gyermekek betegsége és halála mellett a házastársaknak el kellett viselniök egy olyan kornak a veszélyeit, amely a felvilágosodás eszméivel és Napóleon betörésének politikai-szociális zűrzavaraival éppen Katalóniában nyúlt bele mélyen a családok életébe. A közéletben szereplő férj erőit idő előtt felőrölte az élet, Joakima özvegyen maradt.
Az örökség miatt kitört viszálykodásban sikeresen megvédelmezte az apai jussot gyermekei számára, akik az anyai oltalom alatt nőttek fel. Joakima sokkal több volt egy rendkívüli nőnél, aki nehéz élethelyzetében is ki tudta vívni környezete elismerését és tiszteletét. Emberi tevékenysége mélyén sokkal inkább az istenszeretet titka rejtőzött, amely gyermekkora napjaitól fogva meghatározta életét. Isten a gyermek kívánságát, mint tudjuk, nem teljesítette, és Joakimát a házasság útjára vezette. Most hát meg kellett tapasztalnia, hogy ez az út, amely őt asszonnyá és anyává érlelte, Isten iránti szeretete számára nem volt kerülő út. Azokban a misztikus kegyelmekben, amelyekben most részesült, a házasság által kiformált szeretete Istennel való kapcsolatának átalakító beteljesülését élte át. A szűzi szeretet jegyesi misztikájától különbözően Joakima Istenben mindenekelőtt az Atyát kereste és találta meg, akinél Krisztussal való közösségben és a Szentlélek erejében mint gyermek örökös biztonságot talált. Gyermekként rejtőzött el Isten atyai jóságába, s anyaként adta tovább az önátadásban kapott szeretetet.
Isten vezetésével tehát Joakima házasságának boldogsága és szenvedése által, valamint számkivetése és a börtönig történő üldöztetése által próbára téve szentté érlelődött. Férje halálával és anyai kötelességeinek teljesítése után új feladatokra vált szabaddá; lelki anyaként megalapította a szeretetről nevezett kármelita nővérek ma is virágzó kongregációját. Emberi és misztikus tapasztalatait tekintve alkalmazhatjuk Joakimára és tevékenységére az apostol (Kor 4,15) szavait: szerzetesnővéreinek nem csupán valamiféle lelki nevelőnője volt, amilyenből sok van; hanem anyjuk, a szónak lelki és eredeti, tulajdonképpeni értelmében is. Krisztus Jézusban és a mennyei Atya örömüzenete által sok lányának olyan életet ajándékozott, amely Isten gyermekeivé tette őket.
Mint valami prófétai látomásban, úgy kiáltott fel egy boldog anya ujjongásával: ,,Úgy tűnik nekem, mintha a karom mindinkább kitárulna, a szívem pedig csodálatosan nagyra tágulna, hogy magába fogadjon minden fiatalt, hogy átkarolja és megőrizze mindazokat, akik most és a jövőben is nagy csapatokban jönnek, és intézetünk kapuin kopognak.'' Az Atyába vetett bizalma mindazok számára, akiket vezetett, az atyai ház légkörét teremtette meg, amelyben a lelki élet és gyakorlatai gyorsan elvesztették mindazt az idegenséget, amely a természetfölöttit olyan könnyen mutatja természetellenesnek. Amint régebben a gyermekek és a cselédek mindennapi kötelességeik teljesítése után imádságra és lelki beszélgetésre összegyűltek a ház anyja és úrnője körül, úgy tettek most lelki lányai is. Anélkül, hogy a rábízottakat elnyomta vagy önállótlanná tette volna, mindenki számára ő lett a nyugalmas középpont és a vitathatatlan anyai tekintély. A szerzetesnővérek megtanultak engedelmeskedni neki, mielőtt bármit is elrendelt volna, egyedül a jó öröméért és szeretetből. Erről a szeretetből fakadó engedelmességről elmondhatta Joakima anya: ,,Aki engedelmeskedik, mindig jól cselekszik.'' Hogy közel vigye hozzájuk a szegénység szellemét, emlékeztette lányait Jézus szegénységére. ,,Ne törekedjetek arra, hogy gazdagabbak legyetek, mint a Vőlegényetek, mert az szégyenletes lenne.'' Intézetének kezdeti idejében volt egy fiatal novíciája, aki nem tudta elolvasni a kézzel írott szabályzatot, amelyet az alapító anya adott neki. -- ,,Anyám, nem látok mást, csupán pontokat'' -- mondta a fiatal lány. Erre így szólt hozzá az anya:
,,Térdelj le, s akkor majd meglátod, milyen kiválóan tudsz olvasni.'' És csakugyan: a próbálkozás sikerült, és a következőkben jámbor szokássá vált Vedruna anya lányai körében. -- Ez az egyszerű és jámbor áthagyományozott epizód mintegy kulcs lehet a számunkra a szent lelki magatartásához: megértette, hogy térden, vagyis tisztelettel, hittel és szeretettel telve kell olvasni Isten atyai gondviselésének könyvéből. A mennyei Atya iránti szeretettől áthatva megértette, hogy egész élete kegyelem és feladat: Isten gyermekének mosolyával szolgálni embertársait.
Teljesen megbénulva halt meg; mosolygása azonban nem tűnt el utolsó lélegzetvételéig.
1940-ben boldoggá, 1959. április 12-én szentté avatták.
Szent Júlia szűz és vértanú, † ~450.
Szent Baziliszk vértanú
Szent Baziliszk vértanú
Baziliszk vértanú a február 17-én ünnepelt szent Tivadar unokaöccse volt. A vértanúk halála után Baziliszk a börtönben maradt. A katonáktól azt kérte, hogy engedjék haza elbúcsúzni hozzátartozóitól. Nehezen, de többedmagával elengedték, hogy elbúcsúzzon. Búcsúzása közben bátorította övéit a keresztény hitben való kitartásra. Visszatértükben bár nyakában nehéz vasbilincset hordott, lábain pedig belül szögekkel kivert cipőt, érezve Isten erejét, nem érezte a szenvedéseket. Egy faluban, kísérői betértek egy házba étkezni, a vértanút pedig a tűző napon egy kiszáradt fához kötözték, és éhen szomján otthagyták. Baziliszk, lelki szemeit Istenhez emelvén, a jámbor emberek megerősítésére, Isten földrengést támasztott, a vértanúról lehulltak a bilincsek, a száraz fa kizöldült, hogy árnyékot adjon a vértanúnak, lábai alatt pedig forrás fakadt, hogy a szomjas vértanút felüdítse. A helytartó, látva a vértanú hitbeli állhatatosságát, fejvesztésre ítélte, ami meg is történt a IV. század elején.
Szent Emil
Áldozócsütörtök nyolcada
Az örvendező reménynek és a Megváltó teljes diadalán érzett öröm kifejezésének ideje az a kilenc nap, amely Áldozócsütörtöktől Pünkösdig eltelik. A még gyarló emberi módon gondolkozó apostolokat mindenesetre szomorúság töltötte el az Úr távozása miatt, de azok a szavak, melyeket Mesterük mennybemenetele előtt mondott nekik, máris a vigasz fényességét gyújtották föl lelkükben.[1]
Szent Konstantin és Ilona társapostolok - Magallán Kristóf - VITERBOI SZENT KRISZPIN kapucinus
Bobola Szent András
Szent Godrik hitvalló, † 1170.
Szent Hospiciusz hitvalló, † 581.
Szent Konstantin és Ilona társapostolok
Konstantin, Konstancius Chlorus római császár és Ilona fia volt. Atyja halála után ő lett az utóda. Kitűnt értelmével, testi szépségével és erejével. Alattvalóit bölcsességgel kormányozta, a keresztényeket nem üldözte. A birodalom másik részében az emberek kegyetlen uralkodók igája alatt éltek, A rómaiak kérték, hogy szabadítsa meg őket Maxencius uralmától, 312-ben, miután az égen látta a kereszt jelét megjelenni, szembeszállt Maxenciussal és a milviuszi ütközetben legyőzte őt, így az egész birodalom egyeduralkodója lett, miután 323-ban Liciniust is legyőzte. Konstantin Krisztusban hivővé lett, de a keresztséget halálos ágyáig halasztotta. Mindenképpen arra törekedett, hogy a pogányságot visszaszorítsa és a keresztény vallást tegye uralkodóvá. Templomokat épített, a keresztény papságnak jogokat adott és javakat és hogy az ariánus tévtanítástól felzaklatott Egyházban békét teremtsen, összehívta az I. egyetemes zsinatot Nikaiába, 325-ben. 65 eves korában hunyt el Nikomédiában, 387-ben.
Szent Ilona Bithiniában született, alacsony sorban, családja vendéglős volt. Konstancius Shlorus római hadvezér feleségül vette, így anyja lett Konstantin császárnak, aki a kereszténységnek a 300 éves üldözés után szabadságot adott. Férje elvált tőle, hogy előkelőbbet vegyen el, Konstantin azonban fiúhoz illően megbecsülte. Udvarába fogadta, császárné címmel tüntette ki. Mint keresztény, sok Jótéteménnyel ékesítette fel életét. Szeretett templomokat építeni. Fiának anyagi segítségével ásatásokat végeztetett a szent helyeken. Megtalálta ez Üdvözítő elrejtett keresztjét, eltávolította a pogány emlékek maradványait. Templomokat épített Betlehemben, az Olajfák hegyén és más szent helyeken. Elhunyt 80 éves korában, 327-ben.
Szent Godrik hitvalló, † 1170.
Szent Hospiciusz hitvalló, † 581.
Szent Konstantin és Ilona társapostolok
Konstantin, Konstancius Chlorus római császár és Ilona fia volt. Atyja halála után ő lett az utóda. Kitűnt értelmével, testi szépségével és erejével. Alattvalóit bölcsességgel kormányozta, a keresztényeket nem üldözte. A birodalom másik részében az emberek kegyetlen uralkodók igája alatt éltek, A rómaiak kérték, hogy szabadítsa meg őket Maxencius uralmától, 312-ben, miután az égen látta a kereszt jelét megjelenni, szembeszállt Maxenciussal és a milviuszi ütközetben legyőzte őt, így az egész birodalom egyeduralkodója lett, miután 323-ban Liciniust is legyőzte. Konstantin Krisztusban hivővé lett, de a keresztséget halálos ágyáig halasztotta. Mindenképpen arra törekedett, hogy a pogányságot visszaszorítsa és a keresztény vallást tegye uralkodóvá. Templomokat épített, a keresztény papságnak jogokat adott és javakat és hogy az ariánus tévtanítástól felzaklatott Egyházban békét teremtsen, összehívta az I. egyetemes zsinatot Nikaiába, 325-ben. 65 eves korában hunyt el Nikomédiában, 387-ben.
Szent Ilona Bithiniában született, alacsony sorban, családja vendéglős volt. Konstancius Shlorus római hadvezér feleségül vette, így anyja lett Konstantin császárnak, aki a kereszténységnek a 300 éves üldözés után szabadságot adott. Férje elvált tőle, hogy előkelőbbet vegyen el, Konstantin azonban fiúhoz illően megbecsülte. Udvarába fogadta, császárné címmel tüntette ki. Mint keresztény, sok Jótéteménnyel ékesítette fel életét. Szeretett templomokat építeni. Fiának anyagi segítségével ásatásokat végeztetett a szent helyeken. Megtalálta ez Üdvözítő elrejtett keresztjét, eltávolította a pogány emlékek maradványait. Templomokat épített Betlehemben, az Olajfák hegyén és más szent helyeken. Elhunyt 80 éves korában, 327-ben.
Magallán Kristófot és huszonnégy társát, akik 1915 és 1937 között, a súlyos keresztényüldözés idején adták életüket Krisztusért Mexikóban, II. János Pál pápa 2000. május 21-én avatta szentté. Mexikó vértanúi – papok és világiak – utolsó szavaikkal Krisztus királyt dicsőítették.
Cristóbal Magallanes Jara Mexikóvárosban született 1869-ben. Pappá szentelése után szülővárosában végzett papi szolgálatot. Különös gondja volt a rózsafüzér-imádság terjesztésére és papi hivatások ébresztésére. A környéken élő huichole bennszülöttek között is térített.A huszadik században a keresztényüldözés Közép-Amerikát sem kerülte el; 1915-ben keresztényüldözés tört ki Mexikóban is. A templomokat bezáratták, a papokat és a szerzeteseket letartóztatták. Az állam és az Egyház szétválasztása ürügyén a mexikói egyházat igyekeztek elszakítani a pápától. Akik ennek ellenére megmaradtak hitükben és egyházhűségükben, azokat kivégezték. Amikor bezárták a guadalajarai szemináriumot, Kristóf a plébániáján titokban szemináriumot nyitott azoknak a fiataloknak, akik az üldözés ellenére papi hivatásra készültek. Kristófot és huszonnégy papnövendékét leleplezték.
1927. május 21-én, káplánjával, Caloca Ágostonnal szenvedett vértanúhalált, akit a kivégzőosztag előtt így bátorított: „Állj csak nyugodtan, fiam, egy pillanat, s azután az égben leszünk”. 
Majd a kivégzőosztaghoz fordulva kiáltotta: „Ártatlanul halok meg, és kérem Istent, hogy vérem szolgálja mexikói testvéreim egységét!”
Majd a kivégzőosztaghoz fordulva kiáltotta: „Ártatlanul halok meg, és kérem Istent, hogy vérem szolgálja mexikói testvéreim egységét!”II. János Pál pápa 2000. május 21-én emelte a huszonöt mexikó vértanút a szentek sorába.
Magyar Kurír
VITERBOI SZENT KRISZPIN kapucinus (1668-1750)
Viterboban iparos szüloktol született, Fioretti Péternek hívták. Édesanyja az ötéves Pétert elvitte a Szuzanya egy közeli kegyhelyére. A kegyképre mutatva így szólt: „O a te édesanyád. Neki szentellek téged. Szeresd ot mindig tiszta szívvel és tiszteld mint úrnodet.” Anyja szavait a fiú egész életére megjegyezte: nagy buzgósággal tisztelte Szuz Máriát. Az alsófokú iskolák után néhány középiskolai osztályt is járt, de a szegénység miatt mesterségre adták: cipészinas lett. Éveken át érlelodött benne a szerzetesi hivatás, míg egyszer egy körmeneten meglátta a kapucinus novíciusokat, s azok áhítata, összeszedettsége oly hatással volt rá, hogy elhatározta, o is közéjük áll. Nem kis nehézségek leküzdése után 25 éves korában megkezdte újoncévét a közeli Palanzana rendházában. Újoncmestere nagyon kemény próbáknak vetette alá novíciusait, úgyhogy a nyolc közül csak ketto jutott el a fogadalomig. Kriszpin több kolostorban muködött ezután mint szakács, kertész, betegápoló és alamizsnagyujto. Égett a munka a keze alatt. Mindenhol kis oltárt állított a Szuzanya képével, feldíszítette virágokkal, s itt végezte áhitatgyakorlatait. Legtovább (kb. 37 évig) Orvietoban volt mint alamizsnagyujto. Cipelte zsákját a kapott kenyér s egyéb alamizsnával. Borszaporítási csodák is elofordultak útjain. Sok betegen segített különös módon: elöljárója engedélyével egy kosarat megtöltött olajbogyóval vagy fügével, gesztenyével, aszalt gyümölcscsel. A kosarat a Mária-kép elé helyezte s kérte: „Szentséges Szuz, áldd meg ezeket a gyümölcsöket. Add, hogy ezek használjanak a betegeknek.” Ahol ezeket hittel és a Szent Szuz iránti bizalommal fogadták, ott bekövetkezett a gyógyulás. Híre járt, hogy Kriszpin testvér gyümölcsei többet érnek, mint az orvosok orvosságai. De sokan nem tudták mennyi imádság, önsanyargatás a gyógyulások ára. 80 éves korában már annyira gyenge lett, hogy elöljárói mint beteget a római rendházba helyezték. Két évig gyengélkedett itt, s 1750. máj. 19-én e szavakkal fejezte be életét: „Édes jó anyám, rád bízom magamat!” VII. Piusz avatta boldoggá, II. János Pál pápa pedig 1982-ben szentté. Épségben maradt testét a szentté avatás után Viterboba vitték. A védoszer: az engedelmesség. Amikor az egyik kolostorban járvány (pestis) ütötte fel a fejét, Kriszpin ápolónak ajánlkozott. „Ha akar, elmehet” mondta házfonöke. Erre Kriszpin: „Ha akarok? Amikor a rendbe beléptem, otthon hagytam az akaratomat”. - Mikor a veszélyre figyelmeztették, azt felelte: „Nem tesz semmit! Van egy védoszerem, amit Szent Ferenc talált fel: az engedelmesség.” Nem is kapta el a ragályt, egészségesen tért vissza.
Imádság:
Istenünk, te huséges szolgádat Szent Kriszpint az örvendezés útján vezetted az evangéliumi tökéletesség magaslatára. Közbenjárására és példájára add meg nekünk, hogy állhatatosan gyakoroljuk az erényeket, amelyek megígért jutalma a mennyei boldogság. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Boldog Rica özvegy, † 1063.
Szent Thalaleosz vértanú
Szent Thalaleosz vértanú
Szentünk egy libanoni hadvezér fia volt. Kitanulta az orvosi mesterséget és ingyenesen gyógyította a betegeket. Ezért ingyenes orvosnak nevezik. 18 éves korában a pogányok Kisázsia egyik helytartója elé állították. A helytartó a jó megjelenésű ifjút először rábeszélésekkel igyekezett rávenni arra, hogy mutasson be áldozatot a bálványoknak, de sikertelenül. Ezért a tengerbe dobták, vadállatok elé vetették, és más kínzásokkal gyötörtek, de az ifjú mindezek közt sértetlen maradt, Ekkor a helytartó arra ítélte, hogy fúrják keresztül lábait, és fejjel lefelé függesszék fel. A katonák az ifjú helyett egy fával tették meg ezt, á helytartó ezt gúnynak vette, azért őket kínoztatta meg, Sándor és Aszteriosz katona kereszténynek vallotta magát, azért megölték őket. Mivel a helytartó Thalaleoszt varázslónak tartotta, megparancsolta, hogy fullasszák a vízbe. Alighogy jelentették a helytartónak a parancs teljesítését, Thalaleosz újra megjelent előtte. A nép látva ezt a csodát, ámulatba esett. A helytartó végül 284 körül lefejeztette.
Sziénai Szent Bernardin hitvalló
1408-ban történt. Ferreri Szent Vince, a páratlan evangélium hirdető (lásd ápr. 5) beszél. Ezren és ezren hallgatják. Egyszer csak abbamarad a prédikáció. A szónok látnokká lett és elmondja látomását: hallgatóságában van egy fiatal ferencrendi, az különb szónok lesz mint ő és nagyobb dicsősége lesz az Egyháznak. Akkor még senki sem tudta, az Úr azonban már kiválasztotta: Sziénai Szent Bernardin volt az a fiatal barát.Szent Aszkalon vértanú - SZIÉNAI SZENT BERNARDIN
Szent Aszkalon vértanú
Aszkalon Egyiptomból származott. Keresztény hite miatt a thébai Antinoé városában, szenvedett 287-ben. Vasakkal szaggatták, tűzzel égették, és végül a Nílus folyóba fullasztották. Amint előre megmondta, három nap múlva holttestét a parton megtalálták, és a keresztények eltemették.
SZIÉNAI SZENT BERNARDIN*Massa (Sziéna mellett), 1380. +Aquila, 1444. május 20.
Bernardin Massa Marittimában, Sziéna közelében született ugyanabban az évben, amelyben Sziénai Szent Katalin meghalt. Családja gazdag volt, atyja egy bányát vezetett, de Bernardin még nem volt egészen négy éves, amikor szüleit elvesztette. Az árván maradt egyetlen gyermeket sziénai rokonok vették magukhoz, s így lett e város Bernardin hazája.
A sziénai egyetemen tanult. Barátságos természetéért és apjától örökölt birtoka nagyvonalú kezeléséért igen kedvelték. Amikor húsz éves lett, kitört Sziénában a pestis. A gazdagok vidéki birtokaikra menekültek; Bernardin azonban ott maradt a városban. Ő maga nem írt jelentést a pestisről, a város levéltára azonban megörökítette akkori tetteit. Eközben a pestis őt is megfertőzte. Halálos betegen olyan ismeretekre tett szert a lélek dolgairól, amilyeneket csak érett emberek szoktak elnyerni sok fáradozás és csalódás árán. Ám Bernardin visszanyerte egészségét. Vagyonát szétosztotta a szegények között, és 1402-ben fölvételét kérte egy minorita kolostorba. A pestises betegek szolgálata és betegsége indította arra, hogy Krisztus követésének e formáját válassza Szent Ferenc fiai között. Kevéssel utóbb az obszervánsokhoz, a franciskánus rend legszigorúbb ágához csatlakozott. 1404-ben pappá szentelték. Utána hosszú ideig egy magányos kolostorban élt, fenn a hegyek között. Egy véletlen esemény emelte ki a csendből a nyilvánosság fényébe. Egy hitszónokuk hirtelen megbetegedett, és Bernardinnak kellett kisegítenie. Ez a beszéde olyan mély benyomást keltett, hogy a nép viharosan követelte milánói nagyböjti szónoknak.
Attól fogva (1417) diadalmenetben járta be Itáliát. Isten üzenetének hirdetője erősebb volt, mint a herceg a maga sok katonájával, erősebb, mint Velence vagy Bologna magisztrátusa. A jogtudósoknak és a ,,jogtekerőknek'' ez a városa (,,ahol megtanulják, hogyan kell a jogot kijátszani, és a jogtalanságból jogot csinálni'') lett az a harcmező, ahol Bernardin bátran kimondta az igazságot. Ugyanígy tett a velencei doge előtt is, hiszen nem élvezte annak sem hűbéradományát, sem pártfogását, sem támogatását. Bernardin csak Isten előtt érezte magát felelősnek. A keresztes hadjáratok nyomán kibontakozó korai kapitalizmus nemcsak pénzt hozott Itáliába, hanem nyomorúságot is. Bernardin -- születésénél fogva gazdagon, de saját akaratából szegényen -- az assisibeli Szegény fiaként élvezte a szegények és a jogfosztottak bizalmát, de képes volt a hatalmasokat is megindítani.
Foglyokat szabadított ki, súlyos adósságok elengedését sikerült elérnie. Szükség esetén magát ajánlotta föl váltságdíjul. De ami még többet jelent: Istenhez tudta vezetni az embereket. Házasságtörők új életet kezdtek, nyilvános bűnösök visszatértek az Egyházba, szegények is árvák fölvételt nyertek ispotályokba, háborúk és viszálykodások szűntek meg, rend és nyugalom vonult a falvakba és a városokba. ,,Olyan volt, mintha tavasz köszöntött volna a világra'' -- jelentik a krónikák.
Áldásos működése közben Bernardinnak óriási csalódást kellett megélnie. Rágalmazók följelentették Rómában. V. Márton pápa maga elé idézte és eltiltotta a további prédikálástól. ,,Hogy mit szenvedett a pápai kegyvesztés és a szószéktől való eltiltás idején, arról egy szó sem jutott ki cellájából. Bernardin, aki nagyszerűen beszélt, most még nagyszerűbben hallgatott. Nem dacos hallgatás volt ez. Látták az emberek, hogy nyugodtan misézik. A zsoltárokban gyakorta előforduló iniquitas (igazságtalanság) szó keserűség nélkül hagyta el ajkát, jóllehet a megalázott és megbántott ártatlanság, a szószék utáni vágy végtelenül kínozta. Cellája hallatlan harcok színtere lett, míg a hiúság maradéka is kihalt belőle, és Bernardin ismét oly boldogan tudott mosolyogni, mint egy gyermek.''
Nehéz helyzetében barátot talált Kapisztrán Szent János személyében. Az ő segítségével tisztázta magát 1427 és 1431 között. A pápa elismerte Bernardin ártatlanságát, és fölajánlotta neki a sziénai püspökséget, Bernardin azonban elhárította.
Nem sokkal utóbb V. Márton meghalt és IV. Jenő lett a pápa. Akkor újabb csapás érte Bernardint. Prédikáció közben -- a teljes nyilvánosság előtt -- másodszor is letartóztatták. Menthette volna a becsületét, hiszen egész Itáliában nem volt hozzá fogható jelentőségű szónok. Befolyása volt a császárnál, a hercegeknél és a pénzembereknél. A nép körülrajongta, hősként ünnepeltethette volna magát. Bernardinnak azonban meggyőződése volt, hogy vallási dolgokban a lázadáson nincs áldás, sőt átok az, ha az Egyház szavát nem fogadjuk engedelmesen.
Bernardin tehát engedelmeskedett. Amikor tisztázta magát és hősiesen viselt hallgatás után ismét szószékre lépett, szavai utat találtak az elkeseredett emberekhez is. Amit a tulajdonnal bírók szociális kötelességeiről mondott, azt addig senki sem ismerte föl s mondta ki oly világosan. Gyakran újszerű magatartásra bírta rávenni az embereket.
Bernardin állt pápák előtt, tisztelettudóan, de szabadon és ügyében biztosan. Állt a császár előtt is. Zsigmond király 1432-ben hónapokon át Sziénában tartózkodott. Naponta ott volt Bernardin miséjén, hallgatta prédikációit. Bernardin elkísérte őt Rómába a császárkoronázásra.
Tényleg úgy látszott, hogy Bernardin híd a békíthetetlennek tűnő ellentétek között: gazdag és szegény, pápa és császár, ég és föld között. Amint az óbor a hosszú érés által finomabbá és tüzesebbé válik, úgy lett Bernardin az öregkor küszöbén még hatalmasabb, de még jóságosabb is. És akkor elérte, amire oly régóta vágyott: Nápolyba hívták. A hit ott ,,megkövesült, mint a Vezúv lávája, az erkölcsök szenvedélyektől izzottak és lezüllöttek''. Ám a nápolyi úton megbetegedett, s 1444. május 20-án, áldozócsütörtök vigíliáján meghalt. V. Miklós pápa már hat év múlva szentté avatta. Ünnepét 1657- ben vették föl a római naptárba, május 20-ra.
--------------------------------------------------------------------------------
A ,,sziénai harsoná''-ról, a szeretetreméltó és nagy erejű népszónokról, a reneszánsz Itália vallási megújítójáról és szociális jótevőjéről sok esetet idéznek. Mielőtt Bernardin a nyilvánosság elé lépett volna, a spanyol prédikátor, Ferreri Szent Vince az országot járva egyszer ezt a prófétai kijelentést tette: ,,Van köztetek egy minorita testvér, hála Istennek, aki egész Itáliában úgy fogja hirdetni Isten igéjét, ahogyan még nem hallottátok.''
Azután Bernardin megkezdte prédikációit, amelyek csodás erővel fogták meg a szíveket. Olykor oly szelíden hangzottak szavai, mint egy anyáé, máskor úgy csaptak le a szószékről, mint metsző szélvihar. Gyakran a szabadban kellett fölállítani a szószéket, mert a dómok és a templomok nem voltak képesek befogadni a hallgatók tömegét. Mennydörgő és villámló szavaiból azonban megérezték mélységes jóságát. Komoly, prófétai beszédei közben hallgatói alig mertek lélegzetet venni. Aztán hirtelen egy vidám példát mesélt el nekik, vagy valami tréfát csinált, amin szívből nevettek. Sok nő elvörösödve hajtotta le a fejét, amikor hajfestésről, borotvált szemöldökről vagy magas sarkú cipőkről mennydörgött. Sok kereskedő a mellét verte, amikor Bernardin az uzsorát és a meg nem engedett kamatot ostorozta. Számos nemesembernek megszólalt a lelkiismerete, amikor az utcai harcokat, az ököljogot és a családok közötti háborúskodásokat mint az ördög műveit bélyegezte meg. Korának erkölcstelenségei ellen nemcsak a pokolról és az ítéletről szóló beszédekkel harcolt, hiszen nagyon is kedélyes olasz volt, aki szerette hazáját és magasztalta szépségeit. Firenze lakóinak egyszer ezt mondta: ,,Költőitek, Dante, Petrarca és Collucio csodálatos műveket alkottak. Igen, a mi Itáliánk a világ legműveltebb országa!'' Prédikációit mindig ugyanúgy zárta.
Egy táblát vagy zászlót vitetett maga előtt. Rajta tizenkét napsugár koszorújában kék alapon három arany betű állt: IHS. Jézus nevének a címere ez (a latin Iesus Hominum Salvator első betűiből). Olyan korban, amikor Itália fejedelmei és csapatvezérei nevükkel büszkélkedtek, Bernardin Jézus nevének jelvényét mutatta föl, amelyben egyedül lehet megtalálni az üdvösséget, a békét és a diadalt. Előfordult, hogy hallgatói összetörték saját jelvényeiket, és Jézusét tették föl házukra. És a prédikációk után gyakran gyúltak kis máglyák, mert az emberek a hallottak nyomán elszórták és a lángokba vetették kártyáikat, díszruháikat, rossz könyveiket és képeiket.
Egy napon Visconti milánói herceg, akinek a szószékről kemény szavakkal szemére hányta kevélységét és kegyetlenségét, egy kelyhet ajándékozott Bernardinnak, színültig telve aranypénzzel. Az ajándékkal akarta elhallgattatni a kellemetlen leckéztetőt. Ő elfogadta a pénzt, nagyszámú szerencsétlen foglyot kiváltott rajta, és másnap ismét a herceg ellen szónokolt. Visconti tombolva utasította ki a városból, de Bernardin hamarosan visszatért.
Crema kis helység Milánó közelében. Lakosainak egy részét elűzték otthonukból, mivel eladósodtak. Házaikat azonnal kifosztották kapzsi szomszédaik. Bernardin odament, prédikált és tanácskozást hívott össze. Minden házért, minden emberért külön harcolt. És sikerrel. Az elűzöttek visszamehettek, az uzsorakamatot, ami az eladósodás oka volt, visszavonták. És az elűzöttek ellenségei minden eltulajdonított holmit visszavittek: az ágyakat és székeket, szerszámokat és ezüstneműket. A megsegített parasztok alig tudták fölfogni váratlan szerencséjüket.
Bernardin semmire sem becsülte a méltóságokat és megtiszteléseket. De szívesen mulatott azon, ha testvéreit tréfásan próba elé állította. Egyszer kolostorának a kertészét is kényelmetlen helyzetbe hozta:
A kolostor zöldséges kertjében találkozik a testvérrel, és azt mondja neki: ,,Ó, Angeluccio testvér, püspökké akarnak tenni engem.'' Erre a testvér: ,,Atyám, húzd szorosabbra magadon a kordát, és ne egyezz bele.'' Rövid hallgatás után: ,,Angeluccio testvér, érsekké akarnak tenni engem.'' A kertész testvér fölegyenesedik: ,,Mit akar ez jelenteni? Aki kertész, az kertész, aki pedig prédikátor, az prédikátor!'' Bernardin aggodalmasan fölnéz: ,,Még nem mondtam meg mindent: pátriárkává akarnak tenni.'' A kertész össze-vissza csapkod kapájával, mintha azt akarná mondani: ,,Nem, nem, nem!'' Bernardin folytatja: ,,Bíborossá akarnak tenni.'' A jó barát ismét fölegyenesedik, végignéz Bernardinon tetőtől talpig: ,,Ha így van, dobd el a kordát!'' ,,Bolond -- szakítja meg őt Bernardin --, te bolondos Angeluccio, engeded, hogy a bíbor vöröse megkísértsen, pedig az a pokol tüzének vöröse. Tudd meg, ha e nélkül a szürke csuha nélkül látsz engem, nyugodtan mondhatod, hogy az már nem én vagyok.''
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Bernardin áldozópapot Jézus Szent Nevének különleges szeretetével tüntetted ki, az ő érdemeiért és könyörgésére engedd, hogy szereteted Lelke gyújtson lángra minket!
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Bernardin áldozópapot Jézus Szent Nevének különleges szeretetével tüntetted ki, az ő érdemeiért és könyörgésére engedd, hogy szereteted Lelke gyújtson lángra minket!
Szent Bernát
Chartres-i Szent Ivó püspök és hitvalló, † 1115.