Szent Armand


Szent Atanáz szerzetes.

A bithiniai Midiki kolostorban élte szerzetesi életét. Társa volt Szent Nikétász szerzetesnek ugyanott. 814 körül halt meg.


Szent Bernward     püspök és hitvalló, † 1022.       


POTENZAI* BOLDOG BONAVENTURA minorita (1650-1711)
Életét Nápoly közeli városokban élte le, Potenzában született, ahol gyermekkorában szerény, magánykedvelo, imádságos lelku fiú volt. A minoritákhoz jelentkezett, ahol a novíciát elvégzése után megkezdte filozófiai tanulmányait. Elöljárói azonban látták, hogy nem a filozófia és a skolasztikus viták valók Bonaventurának, hanem o inkább a szentek tudományában járatos. Ezért hozzájárultak, hogy abbahagyja tanulmányait. Amalfiba helyezték, ahol az imának, szemlélodésnek élt és igen nagy elorehaladást tett a szerzetesi erényekben, különösen az engedelmességben. Saját akaratát teljesen az elöljáró akaratának rendelte alá. Arra törekedett, hogy önmaga megtagadása által minél inkább hasonlóvá váljék az Úr Jézushoz. Amikor felvehette a papságot, nagy buzgósággal szentelte életét a lelkek üdvének szolgálatára. Fo feladata kezdetben az igehirdetés, hitoktatás és gyóntatás volt. Késobb, amikor már betegsége akadályozta, akkor is kitartott a gyóntatásban. A szegények iránt nagy szeretettel volt: sokszor saját magától vonta meg a falatot vagy kéregetett nekik. A jótevoknek sokszor azzal hálálta meg jótékonyságukat, hogy megszaporította olajukat, kenyerüket. Gyakran felkereste a börtönbe zártakat, törekedett oket is bunbánatra indítani. A betegeket is látogatta: egy járvány idején nem egyet csodás módon gyógyított meg. Sok tennivalója mellett tudott idot találni az imádságra, néha egész éjszakákat átvirrasztott a szentségi Jézus elott. Ágyát csak betegsége idején használta, egyébként a földön vagy deszkán aludt néhány órát. Beszéde egyszeru, de eleven és hatékony volt, sok bunös tért meg. Elragadtatások, jövobelátás, s a csodatétel karizmájával is kituntette az Isten. Ravelloban töltötte élete utolsó hónapjait. Amikor halálos ágyánál gyülekeztek rendtársai, azt mondta: „Bevallom, méltátlanul hordtam a szerzetesi ruhát.” S bocsánatot kért tolük sok elkövetett hibájáért. VI. Piusz avátta boldoggá. Amalfiban történt, hogy Bonaventura elvesztette a sekrestye kulcsát. Bánatosan jelentette elöljárójának. Az tréfálkozva mondta: Keresd a kútban! Végy egy kötelet, tégy rá horgot és halászd ki a kulcsot! Bonaventura habozás nélkül engedelmeskedett - és kihúzta a kulcsot a kútból.

Imádság:


Myrótárasztó Szent Demeter nagyvértanú.

Szentünk Szaloniki városában született, nemes és istenfélő családban. Édesapja katonatiszt volt. Hosszú ideig nem volt gyermekük. Isten azonban meghallgatta imádságukat és fiúgyermeket ajándékozott nekik. Ez volt Demeter. Amikor már értelmes lett, szülei megkereszteltették. Utána vallásos szellemben nevelték tovább. Amikor nagykorú lett, elvesztette szüleit. Maximián császár, meghallva, hogy Demeter édesapja meghalt, fiát nevezte ki helyette a vidék parancsnokának. Megkapva kinevezését, Demeter szerette volna kedves városát a keresztény hitben látni. Ezért nyíltan kereszténynek vallotta magát, és mindenkinek hirdette a keresztény hit tanításait. Maximián császár, meghallva, hogy Demeter keresztény és már sokakat Krisztus hitére térített, Szaloniki városába jött. Erre Demeter szétosztotta szüleitől örökölt vagyonát a szegények és szűkölködők között, és imádságosan készült a vértanúságra. A császár közvetlenül akarta hallani Demetertől, hogy keresztény. Ezt Demeter be is vallotta. Ezért börtönbe vetette. A börtönben megjelent neki Isten angyala és kitartásra buzdította. A császár nagy viadalt rendezett az emberek szórakoztatására. A viadalban, Demeter áldásával és imádságával megerősítve részt vett egy Nesztor nevű keresztény ifjú. A küzdelemben ő győzött a gőgös pogány Lieusszal szemben. A dühös császár erre Demetert lándzsával átszúratta a börtönben. Ez 306-ban történt. Holttestéből jó illatú olaj, myró áradt ki.

Ugyancsak a mai napon van emlékezete annak a nagy földrengésnek, amely 740-ben volt a mai napon Konstantinápolyban. Ez a szentképeket romboló Izauri Leó császár idejében történt. A főváros templomai és kolostorai romokban hevertek és nagyon sok emberáldozatot követelt ez a csapás.

Amikor Árius tévtanítása egyre jobban terjedt, nagy szakadást idézett elő az Egyházban. Az igazhitűek ellen üldözést kezdtek úgy az ariánusok, mint a bálványimádók. Az ariánus támadások attól az időtől erősödtek meg, amikor Nagy Konstantin fia: Konstancius is ebbe a tévtanításba esett. Elüldözték a pátriárkai trónról Szent Pál pátriárkát és örmény földre száműzték. Vele együtt szenvedett másik két hitvalló: Marcián és Mártir is. Marcián felolvasó volt, Mártir pedig a pátriárka hypo-diákonusa. Mindketten a gyorsíró tisztségét is betöltötték. Ok írták le a pátriárka leveleit, amit a népnek küldött, hogy az Igaz tanításban erősek legyenek. Közben maguk is buzgón tanították az embereket és buzdították őket az igaz hitben való kitartásra. Az ariánusok gazdagságot és főpapi állást és császári kegyet ajánlottak fel a két szent férfinak, de azok egyikkel sem törődtek. Végül mindkettőjüket kardhalálra izélték. 335-ben nyerték el a vértanúi koronát.

*1000 körül +1070 körül

Szent Mór pécsi püspökről nem írtak legendát, vagy ha igen, az nem maradt ránk. Az egyéb irodalmi emlékekben szétszórva található adatokból mégis kirajzolódik előttünk szent alakja.

A hagyomány szerint magyar szülőktől született 1000 körül. Saját megjegyzése szerint -- ezt Szent András és Benedek legendájában olvashatjuk -- István király uralkodása elején iskolás gyermek volt Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. 1030 körül a Szent Hegy kolostorának apátja volt, s ebben az időben történhetett a király és Szent Imre nevezetes látogatása, mely után 1036-ban a király akarata kiszólította őt a kolostor csendjéből, és a pécsi püspökség élére állította.

Az 1046-ban történt lázadáskor, amely Szent Gellért és több püspök halálát is okozta, Mórnak nem esett bántódása. Egyike volt a három püspöknek, akik Endrét Székesfehérvárott megkoronázták. 1055-ben tanúként aláírta a nevezetes tihanyi alapítólevelet, mellyel I. Endre újabb bencés apátságot hívott életre. 1064 húsvétján püspöki székvárosa nevezetes esemény színhelye lett: a hercegek kibékülése után Géza személyesen helyezte a koronát Salamon fejére, Mór püspök pedig Salamonnak ajándékozta András remete ciliciumának egy darabját. Nem sokkal ezután, első magyar íróként -- természetesen latinul -- megírta a két szent remete, András és Benedek életét. 1070 körül halt meg, valószínűleg Pécsett.

Emberemlékezetet meghaladó, folyamatos tiszteletét a Szentszék 1848. július 22-én hivatalosan is megállapította. A jóváhagyó bullában IX. Pius pápa a következőket írta: ,,Életének nyilvánvaló szentsége halálától fogva méltán részesült a hívek részéről nyilvános egyházi tiszteletben: bár a régi kort sok homály fedi, bár az országot ért sok csapás folytán a régi magyar egyház emlékei csaknem mind hiányoznak, a történelemből és a hagyományokból ennyi világos. Azt pedig, hogy a tisztelete mindmáig fennállt, bizonyítja mindazoknak az íróknak egybehangzó tanúságtétele, akik Mórról úgy emlékeznek meg, mint boldogról és szentről. Hozzájárul ehhez, hogy képét nem egyszer festették meg szent fölirattal. Vannak 1499-ből való misekönyvek, melyek Mór dicséretét zengik, a martirológiumokban is szerepel a neve. Vannak tetteiről és rendkívüli életszentségéről tanúskodó kommentárok. Mindezeket mérlegelve és igazolva látván Boldog Mór emberi emlékezetet meghaladó nyilvános és egyházi tiszteletét, Pécs püspöke (akkor Scitovszky János volt) alázattal kérte, hogy ez a tisztelet annak rendje és módja szerint jóváhagyást nyerjen.''

Ez a pápai jóváhagyás vetette meg Szent Mór újkori tiszteletének alapját. Egy év múlva a püspök körlevélben jelentette be: ,,IX. Pius pápa Mórnak, a 11. századi pécsi püspöknek nyilvános tiszteletét elrendelte és életbe léptette. Szent Mór hitvalló és püspök egyházi ünnepét évente az egész pécsi egyházmegyében a szerzetes templomokban is szentmisével és zsolozsmával október negyedik vasárnapján kell megülni.'' Az ünnepet később, 1913-ban október 25-re rögzítették. (A két idézet Rónay György fordítása.)

--------------------------------------------------------------------------------

Szent Imre legendája így beszéli el Mór kiválasztását a püspökségre:

,,Egyszer, amikor Szent István király fiával együtt imádkozni jött Szent Márton egyházába, amelyet Pannónia Szent Hegyén alapított és a szerzetesek kiváló közösségével ékesített, a király, ismerve gyermeke jeles érdemeit, azt a tiszteletet adta fiának, amely őt illette. Amikor ugyanis az említett testvérek körmenetet tartva kivonultak a király köszöntésére, tiszteletből a fiát küldte előre a köszöntésre. A gyermek Imre pedig eltelve Szentlélekkel, ahogy az isteni kinyilatkoztatás mindegyikük érdemeit megismertette vele, kinek-kinek egyenlőtlenül osztotta a csókokat. Az egyiknek ugyanis egyet, a másiknak hármat, egy harmadiknak ötöt, végül egynek hét csókot adott egymás után. Ezt -- bár a többiek is észrevették -- Szent István király szótlanul csodálta, a mise végén azonban bizalmas beszélgetésben gondosan megtudakolta tőle, miért osztotta egyenlőtlenül a csókokat. Szent Imre akkor mindegyikük érdemeit felsorolta atyja előtt, tudniillik, hogy ki-ki mennyi idő óta tartott ki a megtartóztatás erényében. Azt mondta, hogy ő ezen megfontolás alapján adott egyeseknek több, másoknak kevesebb csókot, és állította, hogy akit hétszeres csókkal halmozott el, az szűzi életet élt.

Ó, minden erényt felélesztő Kegyelem, ki természetünk korlátait bőségesen meghaladod, s a mély titkokat kinyilatkoztatod a kicsinyeknek! Te voltál Szent Imre mestere, te adtál neki szabad bepillantást mások rejtett dolgaiba! Ennek a belső kinyilatkoztatásnak a megléte pedig így vált ismertté:

Szent István néhány nappal azután, hogy a Szent Hegyről eltávozott, csupán két kísérőt véve maga mellé, oda visszatért, s a testvérek virrasztását és imádságait titokban kikémlelte. Miután az éjszakai zsolozsmát befejezték, a többiek nyugovóra tértek, s csak azok maradtak a templomban, akiket Szent Imre elhalmozott csókjaival. Ezek szétoszlottak a templom rejtettebb szögleteibe, s Isten színe előtt a zsoltárokkal virrasztottak. A szent király azonban odament külön-külön mindegyikhez, felfedte előttük arcát, és az áldás szavaival üdvözölte őket. A királyi felséget mindegyikük a csend megtörésével köszöntötte. Végül a király egy Mór nevű testvérhez ment, akit Szent Imre hétszeres csókkal tüntetett ki, de sem szelíd üdvözléssel, sem a királyi fenyegetés szavaival nem tudott belőle választ kicsikarni. Reggel aztán, amikor a testvérek összegyűltek, a király maga is jelen volt, és hogy Mór testvér lelkét az alázatosság erényében kipróbálja, a nyilvános bűnvallomáskor igen sok olyan dolgot vetett a szemére, ami a szerzetesi élettel ellenkezik. Vádaskodása ellen Mór egyáltalán nem védekezett, hanem alázatosan állt, s reménykedve Istenhez menekült, aki az emberi lelket vizsgálja.

Ekkor aztán megismerte Szent István, hogy fiának szavai megfontoltak voltak. Miután a történteket rendben és a valóságnak megfelelően elmondta, Mórt dicséretekkel halmozta el, és hogy egy főpapi szék dísze legyen, kevéssel ezután Pécsett a püspöki méltóságra emelte.'' (Csóka J. Gáspár fordítása.)

A történet naiv kedvességén átüt a tiszta léleknek az a finom érzéke, amelyet Szent Jeromos mondott ki oly tömören János evangéliumával (21,7) kapcsolatban: ,,Solus virgo virginem agnoscit; csak a szűz ismeri fel a szüzet.''

--------------------------------------------------------------------------------

Példája:

Az Adriai tenger partján fekvo Pesaroban született gazdag és vallásos szüloktol, akiket azonban korán elvesztett. Életében megismétlodött Remete Szent Antal esete: követte Jézusnak a gazdag ifjúhoz intézett szavait: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el amid van…, aztán jöjj és kövess engem.” Ferenc valóban szétosztotta örökségét a szegények között s belépett a ferences III. rendbe. Szent Ferenc példája mindenképpen hatott rá. Annyi pénzt megtartott magának, amibol lakott területtol távol három remetelakot épített, melléjük kápolnát emelt a Szuzanya tiszteletére s itt remeteéletet kezdett. A gonosz lélek sokféleképpen csábította, hogy a világba visszatérjen, még életére is tört, de Ferenc Isten segítségével legyozött minden kísértést. Néhány év múlva tanítványok is jelentkeztek, s kérték, hogy ugyanazt az életmódot követhessék. O befogadta oket s a maga életmódja és erényei szerint nevelte oket. Ferencnek szokása volt, hogy havonta egyszer elment a környezo városokba, falvakba s ott kéregetett. Az alamizsnának csak kis részét tartotta meg magának, a többit szétosztatta a szegények között. Társai is hasonlóképpen tettek. Egy alkalommal, amikor Ferenc körútjáról visszatért, két rosszindulatú ember ot szidni kezdte, képmutatónak, naplopónak nevezte. De Isten védelmére kelt szolgájának: egyik becsmérloje megbetegedett, a másik megnémult. Isten a csodatevés és a jövobelátás adományával is megajándékozta hu szolgáját, akit a nép tisztelt, de ot ez a tisztelet arra ösztönözte, hogy megfeleljen az elvárásoknak s foleg Isten tetszésének. Idos korában sem hagyta abba szigorú böjtöléseit, virrasztásait. 80 éves korában csendesen hunyt el a Szuz Mária tiszteletére saját maga által épített kápolnánál a Granario hegyen. Holttestét nagy ünnepélyesen helyezték el a pesaroi székesegyházban. Tiszteletét IX. Piusz pápa hagyta jóvá.

„Adjátok el, amitek van és osszátok ki alamizsnaként. Készítsetek magatoknak ki nem merülo erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj hozzá nem fér és a moly meg nem rágja. Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Lk 12,33-34.)

Imádság:

Az itáliai Aquileából jött a dalmát tengeri Szalon városába. Önként jelent meg a kínzó előtt, és Jézust igaz Istennek és a mindenség Teremtőjének vallotta. Hitében való állhatatossága miatt karddal lefejezték és testét a tengerbe dobták. Egy istenfélő asszony kihúzatta testét a tengerből, tisztelettel megkente testét és halotti ruhába öltöztetve saját házi templomában temette el. Sírjánál sok gyógyulás történt. A vértanúság ideje Dioklécián császár alatt történt, 284-305.

Szent Félix     püspök és vértanú, valamint társai, † 306.       


CORTONAI* Boldog GUIDO (1190-1250)
Cortona a Romagna* tártományban található. Több ferencesrol ís híres: Cortonai Illésrol, aki Szent Ferenc után a rend fonöke lett, továbbá a bunbánó szentrol, Cortonai Margitról, aki a század vége felé költözött a városba. Guido jóhíru, vallásos szülok gyermekeként a hagyomány szerint 1211-ben hallgatta az ott idozo Szent Ferenc beszédét, majd utána kérte felvételét a rendbe. A szent mindjárt rá is adta a szent ruhát, majd a Celle-nek nevezett magányos helyre mentek, ahol jótevok segítségével egyszeru rendház épült, itt élt néhány rendtársával Guido buzgó imában, böjtölve és munkálkodva. Aztán pappá szentelték. Abban az idoben a papságra való felkészülés a püspök belátásán múlott; sokszor elég volt némi jártasság a latin nyelvben, a szentírásban és a szertartásokban, s pappá lehetett valaki. Guidót Szent Ferenc Cortonába küldte, ahol szentbeszédeivel, szent életével, csodáival szép eredményeket ért el. Abban az idoben egy-egy igehirdeto nem maradt huzamosan egy helyen, hanem bejárta a környék városait, falvait, így tett Guido is, mígnem 60. évében a Celle-i rendházban, ahol szerzetesi életét elkezdte, visszaadta lelkét Teremtojének. Halála elott megjelent neki Szent Ferene. „Nézzétek Szent Ferenc atyánkat! - mondta a haldokló. Jöjjetek, menjünk elébe!” - Ezek voltak utolsó szavai. A kortónaiak nem hagyták holttestét a rendházban, hanem elvitték és városuk legnagyobb templomában temették el szép márványkoporsóban. Isten csodákkal dicsoítette meg sírját. Néhány év múlva ellenséges arezzói csapatok törtek be a városba, raboltak, fosztogattak, még a templomokat sem kímélték. A templom sekrestyése ennek hírére Gudio fejét meg akarván menteni, vászonba takarva leeresztette egy kútba. Három év múlva a kortónaiak észrevették, hogy a kútból fény sugárzik elo. Megtalálták Guido fejét, mely telesen száraz volt, s körmenettel vitték a templomba s tették újra a koporsóba. Guido boldoggá avatása. két részletben történt: Eloször XIII. Gergely a kortónai egyházmegye számára tiszteletére zsolozsmát és szentmisét engedélyezett (1580), késobb XII. Ince 1700 körül tiszteletét kiterjesztette a szeráfi rendre.
„Mindenható, örök Isten!... Te szentjeidnek példás élete által bizonyságot teszel arról, mennyire szeretsz és pártolsz minket; s hogy üdvösségünk szent titka valóra váljék bennünk, a szentek nagyszeru példája sarkall minket, de imádsággal is közbenjárnak értünk, jóságodat mindenkor kérve.”
Prefáció a szentekrol.

Imádság: