Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

ALEXANDRIAI SZENT KATALIN ÉLETE 4

Tweet Tetszik
0
2019. november 25. - Andre Lowoa

_1_250.jpg     Szent Katalin a 14 segítő szent egyike és Jeanne d'Arc egyik látomásakor az ő biztató hangját is hallotta.
Alexandriai Szent Katalint a középkorban széles körben és bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért, ennél fogva mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették, így tehát a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték.
     Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a kórházak patrónájává vált. Hasonlóképp a börtönbeli kínzatásainak hősies elviseléséért, a foglyok hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett kerék összetört, a kerékkel foglalkozó iparosok is védőszentjüknek tekintik.
A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak.
14-holy-martyrs_250.jpg     A tizennégy segítő szent közé sorolták. Ábrázolása császárnői viseletben, könyvvel, kereszttel, karddal, pálmaággal, szöges és törött kerékkel ábrázolják.
     Így vált Alexandriai Szent Katalin a legelterjedtebb nem bibliai szentek egyikévé, olyannyira, hogy november 25-i ünnepe VII. Orbán pápa 1642-ben kiadott bullájának megjelenéséig parancsolt ünnep volt.
     Mivel Katalin-nap közvetlenül az advent kezdete előtti napokra esik, utána már sem lakodalmat, sem táncmulatságot nem szoktak tartani. Időjóslás is fűződik e naphoz, miszerint, ha Katalinkor fagy, sáros karácsony lesz (Katalin kopog, karácsony locsog). Katalin-gally néven szokás volt karácsonyra kivirágoztatott ágat vízbe tenni szerelmi jósló céllal. (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)st-catherine-of-alexandria_530.jpg

komment

ALEXANDRIAI SZENT KATALIN ÉLETE 3

Tweet Tetszik
0
2019. november 25. - Andre Lowoa

_1_250.jpg     Szent Katalin állhatatossága csodálatra méltó, mert a fenyegetőző császárnak így felelt: »Teljesen mindegy, hogy milyen kínzást eszelsz ki, mert testemet és véremet Krisztusért akarom áldozni.«
Ekkor a császár halállal fenyegette meg szentünket. Készíttetett egy tüskékkel és késekkel fölszerelt kereket, amely már a forgatásával is félelmetes zajt keltett, Katalin azonban ettől sem rémült meg. Amikor hozzá akartak fogni, hogy ezzel halálra kínozzák, angyali kezek széttörték a kereket, melynek szétrepülő darabjai sok katona halálát okozták.
francisco_ribalta_martyrdom_of_st_catherine_wga_530.jpg     A látványtól megrémült tömegben ez akkora tiszteletet keltett a keresztények hatalmas Istene iránt, hogy sokan megtértek, de még a császárné is kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a fent említett testőrtiszttel és a kétszáz katonájával együtt lefejeztette, kiadva a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
     A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek őróla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.
Isten azonban mindig igazolja övéit, még akkor is, ha ez nem fér bele a tudományos vizsgálódás szokott formáiba! Amint Jézus Jegyesének feje lehullott, a testéből nem vér, hanem tejszerű folyadék folyt és aki ezt megérintette, nyomban meggyógyult.
     Hamarosan angyalok jöttek és szentünk testét a több mint húsznapi járásra lévő Sínai-hegyre vitték, ahol nagy kegyelettel eltemették. Feltételezések szerint 547-ben Justinianus császár rendelte el, hogy a hegy csúcsán építsenek monostort szerzeteseknek. (folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)47521068_530.jpg
monasterio_santa_catalina_sinai_egipto_530.JPG

komment

ALEXANDRIAI SZENT KATALIN ÉLETE 2

Tweet Tetszik
0
2019. november 25. - Andre Lowoa

_1_250.jpg     Egy alkalommal Katalin álmot látott, melyben egy gyönyörűséges Anya, dicsőséges Fiával felvonultatta szentünk előtt minden addigi kérőjét, hogy válasszon magának. Katalin azonban azt válaszolta, hogy sem tudásban, sem rangban egyik sem hozzá illő! Ekkor a Fölséges Anya így szólt Fiához: "Íme itt áll ez a szűz, aki vággyal teli, jegyezd el Te magadnak"! A dicsfénnyel övezett Fiú azonban így válaszolt: "Anyám! Nem lehetséges, hogy pogány jegyesem legyen, de ha felveszi a Keresztség Szentségét, eljegyzem őt"!
     Szentünk nem értette az álmot, ezért felkereste Ananiás remetét, aki megvilágosította előtte az álom pontos értelmét. Katalin ekkor bölcseleti tudománya helyes szemléletével és a Szentlélek ihletésére felismerte az Egy Igaz Isten valóságát és megkeresztelkedett.
shutterstock_47498_530.jpg     Egy újabb hasonló álmában, melyben egy zöldellő mezőn, angyali seregek kíséretében a Boldogságos Szűzanya, Isten Fiával magához hívta őt, az Üdvözítő Jézus ekkor eljegyezte Katalint valódi gyűrűvel, és ennek emlékére máig ismeretesek az un. "Katalin-gyűrűk".0_91f16_3e058ab4_xxl_250.jpg
     Amikor Maxentius császár Alexandriába érkezett, mindenkinek megparancsolta, hogy áldozzon a bálványoknak. Amint ennek hírét vette a 18 éves Katalin, a keresztények közé sietett, hogy az áldozattól visszatartsa őket, ám a császár katonái elfogták és uruk elé vitték, ahol szentünk keresztet vetett, remek bölcseleti szókinccsel tanúságot tett a császárnak, hogy ő nem élettelen bálványokat, hanem egyedül az Élő Istent követi, mivel a filozófusok és költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.
     A császárnak tetszett az okos beszéd, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét, de Szent Mihály főangyal olyan erőt adott neki, hogy a tudományukra hiú bölcselők egymás után hajoltak meg Katalin érvelései ecaterina-sinai-sr.jpgelőtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget és ha hisznek, elnyerik az örök üdvösséget.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust ha megígéri, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt.
     Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta.
Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl. Amikor a kíváncsi császárné meglátogatta esetleges ellenfelét, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett. (folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)6a00d8341c464853ef019b01617fe3970b-_530.jpg

 

komment

ALEXANDRIAI SZENT KATALIN EMLÉKNAPJA és ÉLETE 1

Tweet Tetszik
0
2019. november 25. - Andre Lowoa

_1_250.jpg     Az alexandriai Costus nevű király lányaként született 305 körül. Szüleinek sokáig nem volt gyermeke, annak ellenére sem, hogy a király szüntelen áldozatot mutatott be a bálványisteneknek. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. Az öntés során csodálatosképp egy feszület formálódott ki. Amint bevitték a pogány templomba, a bálványok mind ledőltek.
     Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, felesége Sabinella megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta (görögül "tiszta"). Már kisgyermekként megtanult olvasni és elmerült a bölcseleti tudományokban, több nyelven beszélt. Tizenhárom éves korában messzi földre híre ment csodálatos okosságának.
     Apja a halála előtt lelkére kötötte leányának, hogy a kereszten függő ismeretlen Istent mindig tisztelje, továbbá csak hozzá méltó szép, gazdag, bölcs ifjúhoz menjen feleségül. Egy kis képet adott Katalinnak, amelyre a Szűzanya és fia volt festve, azt tanácsolva leányának, hogy hozzájuk imádkozzon. A kép azonban teljesen hidegen hagyta Katalint, mert még nem volt keresztény. Nem úgy az édesanyja Sabinella, aki egy Ananiás nevű szent remete tanítása által megtért, megkeresztelkedett és elvonult az Ararát hegyére. Előtte azonban próbálta tudós lányát meggyőzni Krisztus örök igazsága felől, de hiába, mert a tudományok töltötték el Katalin szívét és gondolkodását!
     Anyja aszketikus elvonultságában, szüntelen imádságban kérte Isten Szentséges Anyját, hogy segítse meg lányát a megtérésben és a férjhez menésben. (folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)25_ag_aikaterina_530.jpg

komment

Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú

Tweet Tetszik
0
2019. november 25. - Andre Lowoa

alexandriai_szent_katalin_szu_z_e_s_ve_rtanu.jpgAlexandriában szenvedett vértanúságot Maxencius császár idejében a 305. esztendő táján. Idők folytán a keleti és nyugati egyházban egyaránt a legünnepeltebb szentek sorába jutott. A 14 segítő szent között is ott találjuk. Legendája a 8-9. században alakult ki. S azóta Szent Katalin verses és prózai feldolgozásban állandó alakja a legendáriumoknak. Festőknek is kedvelt témája a szent vértanú szűz. Kerékkel és karddal, vértanúságának eszközeivel szokták ábrázolni, és könyvvel, ami bölcsességét jelzi. A középkor óta több egyetem filozófiai fakultása patrónáját tiszteli benne. Ez a tisztelet indítja meg a latin egyházban a hivatalos ünneplést. A 13. században kap külön ünnepet misével és zsolozsmával. Legendájának régi magyar verses feldolgozása az Érsekújvári kódexben található.

A legenda úgy beszéli, hogy Szent Katalin Kosztus királynak volt egyetlen leánya. Az egy igaz Isten csodálatos jóvoltából történt a leány születése. Pedig akkor még nem ismerte Kosztus király ezt az Istent. irgalmát azonban tapasztalta.

Idős ember volt már a király s nagyon búsult, mert hogy nem volt gyermeke, országának örököse. Hiába áldozott a pogány bálványoknak töméntelen kincset, nem tudtak azok segíteni rajta. Akkor egy bölcs tanácsára színaranyból akart öntetni bálványszobrot, hogy ahhoz folyamodjon. Az öntvény a kereszt formáját mutatta. A kereszt Istenéhez fohászkodott tehát, bár nem is sejtette, ki legyen az. És csodák csodája, kérése most meghallgatásra talált. Felesége egy kisleánynak adott életet.

Nagy volt a király öröme, hogy így feléje fordult az ismeretlen nagy Isten kegyelme. S elnevezte a leánykát Katalinának (katharos szóból), tisztának, szeplőtelennek. Udvarába hivatta a legjelesebb bölcseket, hadd tanítsák a leányt minden szépre, jóra. Úgy is nőtt föl Katalin, mint tanítómestereinek gyöngye; tudományáról, bölcsességéről, ragyogó szépségéről messzi földön híressé lett.

De még nem ismerte az igaz Istent.

Mikor Kosztus király halálra vált, mindenét kedves leányára testálta. Legdrágább kincsül pedig az aranykeresztet adta át neki. S meghagyta erősen, csak ennek Istenét imádja és a többit mind hagyja el.

Apja, anyja halála után hosszú útra indult egyszer a királyleány. Nagyszámú szolganép kísérte. Mégis eltévedtek egy rengeteg erdőben. Második éjszakára végül egy remete kunyhójára találtak. A vén remete tanította meg azután Katalinát, hogy ki az az ismeretlen nagy Isten, a kereszt Istene az Úr Jézus Krisztus, az Atyaistennek egyszülött fia.

Ismerte most már hallomásból, nemsokára meg is látta. Mert megjelent előtte a Boldogasszony, karján a kisded Jézussal. És szívesen ajánlotta Szent Fiának Katalinát. Kedvesen szólt az ajánlásra a kis Jézus a leányhoz:

Én szerető szép jegyesem
És én választott jó kegyesem,
Ím látod dicsőségemet,
Ismerjed meg már jegyesödet.
És a Szűz Anyával arany jegygyűrűt húzatott ujjára.

Megkeresztelkedett ezután Katalin és testestül-lelkestül mennyei jegyesének szolgált. Népeit is az Úr Jézus hitére fordította. S mikor Maxencius császár üldözni kezdte a keresztényeket, elment Alexandriába, hogy védelmükre legyen az üldözötteknek.

Először magával Maxenciussal beszélt. Elámult a császár a szűz bölcs beszédén, csodálkozott nagy szépségén. És mert nem tudott mit válaszolni, ötven bölcset hívott össze. Azok talán meggyőzik Katalint s eltántorítják a kereszt Istenétől.

Ember ember hátán tolongott a császári palotában a vita napján. Maxencius trónusán ült. Körülötte a bölcsek. Az egyik méltatlankodva állt elő: „Miért kellett egy leány ellen felvonultatni ezt a sok tudós embert? Hiszen akármelyik tanítványuk is helyt állna azzal szemben!” A császár válasza azonban elnémítja: „Legyőzi ez a lány a bölcsek tudományát, ha nem vigyáznak magukra! Mert elég vakmerő ahhoz, hogy az isteneket is pellengérre állítsa, ördögöknek bélyegezze őket. Kényszeríthetném ugyan, folytatja tovább, de mégis jobbnak látom, ha rácáfoltok az egész nép színe előtt. Meglesz a jutalmatok érte”.

Most vezetik elő Katalint. Minden szem feléje fordul. A leány - még csak tizennyolc éves - keresztet vet magára. „Császár uram, mondja, ötven tudós egy fiatal leány ellen?! És még jutalmat is ígérsz nekik, míg engem minden jutalom reménye nélkül küldesz a harcba! De az én jutalmam Krisztus, az én reménységem az őérette küzdőknek kijáró jutalom!”

Elkezdődik a vita. Vége, hossza nincs. Hogy miért hisz Krisztusban, miért tartja Istenének? Katalin tud felelni nekik. Beszél az emberi szív örök, vágyakozó nyugtalanságáról, ami csak akkor csitul el, ha rátalál az igaz Istenre. Könnyű rátalálni. Hiszen megsejtette magát már a régi bölcsekkel. De meg beszélt is prófétái által s tégy terelgetett magához. S hogy még emberségesebben szólhasson, hogy jobban a szívünkhöz férjen: egyszülött Fiát küldte hozzánk, aki a Krisztus. Igaz Isten; megbizonyította magát sok csodajellel.

És idéz a leány a régi bölcsekből, idéz az Írásból. Minden szó élő és tüzesen gyújtó az ajkán. Az ötven bölcs csak hallgatja. S kezdi sejteni, hogy minden eddigi bölcsességük kevés az Igazság hétpecsétes könyvének fölnyitására. Eleinte még válaszolgattak.

Azután ki fogyva az argumentumokból, döbbenetes, töprengő csendben hallgatnak, míg meg nem szólal a császár mérges, gúnyolódó szava. Hogy csak ennyit ér a bölcsességük? Egy leány így fölcsúfolja, elámítja őket?

A legtudósabb válaszol a császárnak: „Tudod, Fölség, hogy eddig nem szállt velünk szembe ember, akit meg ne győztünk volna. De ebből a leányból az Isten lelke beszél. Ezért ámultunk el, ezért nem merünk, de nem is tudunk Krisztus ellen szólni”.

Amint a legenda tovább mondja, az ötven bölcs meg is tért és vállalta a vértanúságot Krisztusért. Hívőkké lettek még Porfirius, a császár hadvezére, sőt maga a császárné is. Maxencius ezeket is kivégeztette. A legszörnyűbb bosszút azonban Katalin ellen tervezte. Egy késekkel kirakott kerékkel akarta összevagdaltatni. De egy villám csapott le az égből és összetörte a kínzószerszámot. Rémülve beszélte a nép akkor, hogy nagy a keresztények Istene. Látta a császár, hogy minél tovább akarja kínoztatni Katalint, annál többen lesznek keresztények. Lefejeztette tehát.

A szent vértanú testét angyalok vitték a legenda szerint a Sinai-hegyre, ahol tiszteletére kolostor épült: a híres Szent Katalin-kolostor. Egyre több lakója támadt, idővel szinte várossá nőtt. És ott a forró sivatagban, hol a homok még mindig égett a tűztől, mely 22.000 hitetlenkedő zsidót elpusztított, és a hegyeken még gyakran ott borongott a köd, melyből Mózesnek szól az egy igaz Isten, tudós remeték gyűjtötték, másolták, tanulmányozták és reánk hagyták a győzhetetlen, Krisztust-valló szent tudományt, melyet a jámbor gondolat Szent Katalinban személyesített meg.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

komment

ALEXANDRIAI SZENT KATALIN

Tweet Tetszik
0
2019. november 25. - Andre Lowoa
ALEXANDRIAI SZENT KATALIN
+4. század eleje
Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül. Amikor Maxentius császár (305-- 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.
A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek, elnyerik az örök életet.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt. Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.
Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének'', s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.
Ami ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen temessék el.
A 6--7. században görögül írt Katalin-passiót valószínűleg a képtisztelet vitái és a képrombolás elől nyugatra menekülő szerzetesek vitték magukkal Rómába, ahol a 14. században kiegészítették gyermekkorának történetével. Eszerint Katalin a ciprusi király leánya, akit szülei csodás ajándékként kaptak Istentől. Miután fölserdült és megkeresztelkedett, másnap megjelent neki látomásban a Szűzanya ölében a kicsi Jézussal, aki eljegyezte Katalint magának.
A középkorban széles körben és nagyon bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért. Mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből következően a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a késő középkorban gyakran a kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a börtönben oly sokáig kínozták, és volt ereje elviselni, a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok, akik kerékkel foglalkoztak, szintén segítségül hívták. A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy segítő szent közé sorolták.
komment

BOLDOG JÓ ERZSÉBET szűz -

Tweet Tetszik
0
2019. november 25. - Andre Lowoa

BOLDOG JÓ ERZSÉBET szűz, III. r. (1386-1420)

Családi neve: Elsbeth Achler*. Lakóhelye után: Elisabeth von Reute*. A Bódeni tótól északra fekszik szülovárosa, Waldsee és Reute község is. Szülei egyszeru takácsok voltak, de gyermekeiket vallásosan nevelték. Erzsébetet már gyermekkorában „jó Erzsébet”-nek nevezték, ez az elnevezés késobb is lelkivezetoje tanácsára felvételét kérte a szabályozott harmadikrendiek kolostorába, Reute-ba. Arra törekedett, hogy a legkisebb teendoit is a legtökéletesebben végezze. Szinte soha nem mozdult ki kolostorából, ezért remetének is nevezték. A misztikus szentek közé tartozik. Isten rendkívüli kegyelmi adományokkal halmozta el (extázisok, a szív titkainak ismerete, jövobelátás), de rendkívüli megpróbáltatásokat is kellett elviselnie: a gonosz lélek zaklatásait, lelki betegségeket, nagy megaláztatásokat. Novértársai egy része álszentnek tartotta. Szeretete, alázata és türelme révén elérte, hogy elismerték életszentségét. Nagy áhítattal volt az Úr Jézus szenvedése iránt. Szent Ferenchez hasonlóan o is kívánta, hogy ugyanazokat a fájdalmakat érezze, mint az Üdvözíto. Ezt el is nyerte, mégpedig a látható stigmák viselése által. Élete végéig bánkódott azon, hogy fiatalabb korában nem foglalkozott eléggé az Úr szenvedéseivel. Kedves áhítatgyakorlata volt továbbá a jószándék gyakori felindítása és a szenvedo lelkekért való közbenjárás. A nagy egyházszakadás idején megjövendölte, hogy az nemsokára végetér, ez 1417-ben következett be. Élete utolsó tizenkét évében semmiféle táplálékot nem tudott magához venni, csak az Oltáriszentséggel táplálkozott. 35. születésnapján hívta magához az Úr 1420. nov. 25-én. Haláltusája alatt kérte, hogy az Úr szenvedéstörténetét olvassák fel neki. E szavakra: „Jézus hangosan fölkiáltott és kilehelte lelkét”, o is bevégezte. Halála után szentként kezdték tisztelni, ezt a tiszteletet XIII. Kelemen pápa erosítette meg 1766-ban, amikor ot boldoggá avatta.
„Ó ti mindnyájan, kik jártok-keltek az úton, nézzetek ide és lássátok, van-e olyan fájdalom, mint az én fájdalmam?”
„Elosztották maguk között ruhámat, és köntösömre sorsot vetettek... Átlyuggatták kezemet-lábamat, megszámlálták minden csontomat.” (Az Úr misztériumainak zsolozsmájából)
Imádság:
Istenünk, te Boldog Erzsébetet szent Fiad szenvedése iránti szeretete jutalmául a szent sebhelyek karizmájával kituntetted. Növeld bennünk a Krisztus szenvedése iránti szeretetet, mely legyen mindig kegyelemforrás számunkra. Krisztus, a mi Urunk által.
komment

SINCLAIR* MÁRIA FRANCISKA szűz, klarissza - Szent Péter felszentelt vértanú - Szent Péter atya

Tweet Tetszik
0
2019. november 24. - Andre Lowoa

SINCLAIR* MÁRIA FRANCISKA szűz, klarissza (1900-1925)

Edinburg skót városban látta meg a napvilágot. Szülei egyszeru, istenfélo emberek voltak, o maga is iskolái elvégzése után több évig egy bútorasztalos muhelyben dolgozott, hogy szülein segítsen. Vallásos élete központja az Oltáriszentség volt. Élete példája környezetére is kihatott. Munkatársai a munkahelyen jelenlétében nem mertek egy rossz szót sem mondani. De nem volt valami komor ábrázatú szent, hanem a ferences derut sugározta maga körül, szívesen játszott, szerette a táncot, a zenét, a szép ruhát, s öröme telt abban, hogy másokat felüdíthetett. De levelei és följegyzései mély lelkiséget árulnak el: el tudott mélyedni a vallás titkaiban, s felfogása az életrol, annak értelmérol felülmúlta nálánál muveltebbek felfogását. Egy barátnojének, aki nem lelkesedett a napi szentáldozásért, azt mondta.: „Ne azért menj áldozni, mert jó vagy, hanem azért, mert törekedsz jó lenni”. Másokat is Istenhez igyekezett vezetni. Például, hogy egy züllött lány lelkét megmentse, majd három évig együtt közlekedett vele. A szerzetesi hivatás egyre jobban érlelodött benne. Lelkivezetojének, aki érdelodött, miért akar zárdába menni, azt mondta: „A házasság nagy szentség. De én egyedül akarok maradni Üdvözítommel.” 1923. júl. 21-én vonult be a londoni klarissza zárdába mint jelölt. A következo évben megkezdte a novíciátot, 1925 tavaszán pedig fogadalmat tett. Rövidesen ezután az orvosok gégetuberkulózist állapítottak meg nála és szanatóriumba került. (Kis Szent Teréz is tuberkulózisban halt meg 24 évesen.) Nehéz próba volt ez Franciska számára. De egyszeruségében azt mondta: „Egy szegény klarissza élete imádság és vezeklés. Ezt betegen is tudom tenni.” Víg kedélyét, megelégedettségét mindvégig megorizte. Halálfélelem nem gyötörte: boldog volt, hogy Istenhez mehet. „Az Istent szeretoknek minden javukra szolgál.” (Róm 8). Alig 25 évesen, 1925. nov. 24-én fejezte be életét. Boldoggá avatása folyamatban van.
„Hogy benne élhessek a tökéletes Szeretetben, felajánlom magamat mint a te irgalmas szereteted egészen elégo áldozatát, könyörögve, hogy ... én így Szereteted Vértanújává legyek, ó én Istenem!… S ha már felkészített ez a vértanúság arra, hogy megjelenhessek elotted, hadd haljak meg tole, hogy azonnal belevethesse magát a lelkem a te irgalmas Szereteted örök ölelésébe.” Kis Szt. Teréz önéletrajzából.
Imádság:
Istenünk, boldogemléku Mária Franciska szuzi tisztaságával és halálnál erosebb szeretetével sugárzó példát hagyott ránk. Kérünk, hogy közbenjáró imái és érdemei hozzád közelebb segítsenek bennünket. Krisztus, a mi Urunk által.
Szent Péter felszentelt vértanú
Szent Pétert fiatal korában a város püspöke nevelte. Alexandria püspökévé 300-ban lett. Dioklécián császár keresztényüldözése abban az időben nagyon kegyetlen volt. Szent Péter, apostoli buzgósággal eltelve, erősítette a hitben és kitartásban híveit, sőt Théba és Libia keresztényeit is. Mivel látta, hogy sokan pártolnak el a keresztény hittől és a pogányságba térnek vissza, felbuzdította őt, hogy 306-ban szétküldje bűnbánati szabályzatát. 311-ben váratlanul fogták el keresztény hite miatt és mindenféle ítélet nélkül lefejezték.
Szent Péter atya
Pontuszban született jámbor családban. Hét évig élt velük. Elhagyva a szülői házat Jeruzsálemben, aztán Galáciában élt, végül Antiochiában telepedett le. Egy kis fészerbe zárkózva lelkével törődött csupán. Kenyeret és vizet evett, azt is ritkán. Hatalma volt a gonosz lelkeken, sokakat megszabadított tőluk. Más csodákat is tett. Lelki tanításait szóban és levélben adta a hozzá fordulóknak. Híre Antiochiában, de egész környékén is elterjedt. Erényektől ékesen, 90 éves korában hunyt el 429-ben.
komment

Szent Flóra vértanú-Keresztes Szent János hitvalló és egyháztanító-Szent Krizogonus vértanú

Tweet Tetszik
0
2019. november 24. - Andre Lowoa

keresztes_szent_ja_nos_hitvallo_e_s_egyha_ztani_to.jpgKeresztes Szent János egyike azoknak a csillagoknak, kik oly nagy számmal és oly bűvös fénnyel ragyognak a 16. századi spanyol szellemi élet egén. A szerzetestörténet úgy ismeri, mint Avilai Szent Teréznek hűséges munkatársát Kármel rendjének megújításában. Azt akarta Isten, mondja megható egyszerűséggel a rendnek krónikása, hogy miként Kármelnek születésében volt atyja (Krisztus) és anyja (Szűz Mária), úgy újjászületésében is legyen anyja: Terézia, és atyja: János. A lelkiélet emberei pedig úgy ünneplik, mint a misztika nagy tanítóját, ki Szent Teréz mellett a misztikai magasságba törő lelkiéletnek legavatottabb mestere, sőt egyházdoktora (1926).

A misztikai magaslatra följutott lélek semmit nem gondol, nem akar, nem szeret, csak Istent, kit nem a hit távlatában sejt, hanem lelkében közvetlenül jelenlevőnek tud és érez. Ennek az Isten-szövetségnek áldásait ecseteli János az „Élő szeretetláng” c. munkájában. Az Istennel való misztikai egyesülés magaslatára két út visz. Az egyiken az ember maga törtet előre, természetesen a kegyelem segítségével: igyekszik lelkét következetesen megtisztítani a teremtményekhez való minden ragaszkodástól. Erről tanít a „Kármelhegy útja”. A másik úton Isten maga viszi az embert: szenvedéseken, lelki szárazságon, nagy szellemi sötétségeken keresztül. Erről szól „A lélek sötét éjjele”.

Ezek a munkák, melyeket Ernő kármelita atya magyarra fordított, azért olyan értékesek és hatásosak, mert bennük Szent János voltaképpen csak a maga életét írja le: miként igyekezett fölfelé a Kármel útján az élő Szeretetláng közvetlen közelébe, s miként vezette el ide Isten a lelki sötétségnek döbbenetes, rettenetes éjszakáján át.

János atyja, Yepes Gonzáló nemes, gazdag kereskedő család tagja volt Toledóban. Mint fiatal ember üzleti ügyekben többször megfordult Hontiverosban, Avila (Szent Terézia szülővárosa) közelében egy jámbor özvegynél. Megtetszett neki ennek erényes, ügyes, szemrevaló szobalánya, Alvarez Katalin, szegény árva. El is vette feleségül, hozzátartozói ellenkezése dacára. Erre a büszke patrícius család kitagadta: hogy ilyen, rangjához nem illő házasságot kötött. Gonzáló azonban Isten akaratában való rendületlen megnyugvással tűrte a szeretetlen kitagadást, megtanulta a selyemtakács mesterséget és megtelepedett Hontiveros-ban. Itt három fia született. Kettő maradt életben: János és bátyja Ferenc, aki szegény napszámos maradt, de szentül élt. A gyerekek még egészen kicsinyek voltak, mikor Gonzáló meghalt. Hogy Katalin, mint a bibliai erős asszony (Péld. 31), egyszerű származása dacára is milyen lélek volt, annak legcsattanóbb bizonysága, hogy Szent Terézia bizalmas barátságába fogadta - akkor a maga két kezével keresett fiaira, s hogy erre jobb alkalma legyen, a kis faluból a közeli városba, Medina del Campóba költözött.

Itt János már mint kis gyerek megmutatta, milyen lélek lakozik benne. A szentnek egyik fővonása: a szűzi tisztaságnak szenvedélyes szeretete, melyet élete folyamán soha semmiféle bűn nem homályosított el, már ekkor megható módon nyilvánult meg: Pajtásaival egy tócsa partján pigézett. Amint egyszer jobban előrenyúlt, hogy a vízbe dobott pigéjét megfogja, beleesett a mocsaras vízbe. Társai természetesen ijedtükben elszaladtak; s ő fuldokolt. Akkor megjelent előtte egy ragyogón tiszta, szép nő - még akkor nem tudta, hogy az Szűz Mária, aki később annyiszor meglátogatta szorongatottságában. Feléje nyújtotta jobbját és biztatta: fogja meg, ő majd kihózza. A kis gyerek azonban átallotta bepiszkítani azt a ragyogó tiszta kezet, és visszahúzta a maga sáros kacsóját. Ez megismétlődött néhányszor kész lett volna inkább megfulladni, mint bepiszkítani azt a tiszta kezet. Így tett élete egész folyamán: sohasem nézte, mi jó neki; előbbre való volt neki a más érdeke. - Végre egy arra vetődő munkás szabadította ki.

Ugyancsak jelentkezett már akkor életének egy másik nagy vonása: az önsanyargatás szenvedélyes szeretete. Anyja rajtakapta, amint ágyába venyigét rakott és arra feküdt. Az Isten akaratában való megnyugvás édesatyjától eredő öröksége volt; a szegénységet, nélkülözést könnyen, bízó gyermeki hittel viselni - erre meg édesanyja tanította.

De nyilvánvalóvá lett egy fogyatékossága is: nagy ügyetlensége. Anyja a nagy szegénységben természetesen azt akarta, hogy fiai is jókor szokjanak hozzá megélni a maguk keze munkájából. Jánost mesterségre adta. Először ácsnak. Megvolt benne az igyekezet; de nem ment a dolog; igaz, kistermetű, vézna emberke volt; az is maradt teljes életében. A mester hazaküldte. Most szabóhoz került; ugyanígy járt. Próbálkozott még festőnél és szobrásznál is. Látnivaló volt, nem neki találták ki a mesterségeket. Tanulni lett volna kedve, s anyja jól sejtette: tehetsége is. De szegénységétől nem tellett más, mint hogy szegény gyerekek számára alapított intézetbe küldte, hol a betű- és számvetés elemeire tanították és a keresztény életben gyakorolták a kis fiúkat. Itt módja volt Jánosnak sokat ministrálni. Semmit sem szeretett annyira. S olyan összeszedettséggel és áhítattal csinálta, hogy föltűnt a templomjáróknak. Többek közt egy Alvarez Alonzo nevű úrnak úgy megnyerte tetszését és bizalmát, hogy a kórházában alkalmazta betegápolónak; közben meg magánúton tovább tanulhatott. Így lehet szegény fiúnak is pártfogója - a tulajdon erénye és értéke.

János ekkor 13 éves volt. Végre megnyílt számára az ő tehetségének való tér. Neki is látott alaposan. Nappal betegeit gondozta olyan gyöngédséggel és odaadással, hogy csakhamar a kórház angyala lett. Éjjel pedig tanult és imádkozott. Ami kevés időt szánt az alvásnak, azt sem engedte veszendőbe az önmegtagadás számára: most is rőzsét rakott derékaljnak, azon hált. Virrasztás és böjt mindennapos társai voltak. Ilyen körülmények közt jókor megérlelődött elhatározása: szerzetessé lesz. Jótevője világi papnak szánta: idővel az ő kórházának igazgatója és papja lehet; nem bízhatná jobb kezekre az ő alapítását. A jezsuiták is szívesen látták volna szerzetükben. Hisz ők megengedték a pénztelen fiúnak, hogy ellátogasson iskolájukba; s itt hamar kitűnt, milyen fényes tehetsége van a tudományokra. János azonban már akkor annyira az imádság embere volt, hogy melléktekintet nélkül Isten akaratát nyomozta. S ez őt a kármelitákhoz hívta, kik csak nemrég nyitottak házat Medinában.

Be is lépett 21 éves korában (1563). Nemsokára megvált, miért hívta ide Isten titkos szava. Abban az időben ugyanis a spanyol kármeliták - férfi és nő ágon egyaránt - egy pápailag jóváhagyott enyhébb szabály szerint éltek. A régi szigorú vezeklő és imádságos szellemből nem sok maradt. János élt a káptalani rendelkezések nyújtotta lehetőséggel s elöljárói engedelmével az eredeti szigorú szabályt követte: míg társai húst ettek, ő beérte kis levessel meg főzelékkel; nyolc hónapig böjtölt, szigorú szilenciumot tartott, szívesen végezte a legalacsonyabb dolgokat is, s hogy henyélésen ne találtassék, a pihenés idejében feszületeket és vezeklőostorokat készített.

Egy év múlva fogadalmat tett és elöljárói magasabb tanulmányokra Salamancába küldték. Itt, a világnak akkor legkiválóbb egyetemén három év alatt alapos képzettséget szerzett a hittudományban és bölcseletben. Különösen a Szentírásba és a lélekismeretbe hatolt bele. Azután papszentelésre kellett készülnie - megint elöljárói parancsra; maga nem tartotta méltónak magát. Mikor 1567-ben Medinában bemutatta első szentmiséjét, Istentől titkos biztosítást kapott: „Mindent megadok neked, amit kérsz”.

Most kettőzött buzgósággal vetette magát a szigorú szerzetesi életre: Lakásul a kolostor legkényelmetlenebb szobáját választotta, közvetlenül a tető alatt, hol sokat szenvedhetett hidegtől, melegtől. Olyan sötét volt, hogy ha olvasni akart, néhány fedőpalát ki kellett emelnie. De kis résen át a tabernákulumra láthatott. Ágya három deszka volt, vánkosa egy kivájt tuskó. Bútora egy breviárium meg Szentírás.

Most azonban már világosabban látó lelkére reánehezedett rendjének állapota. Sehogyan se talált bele a lazaságba, mely környezte. Azon volt, hogy otthagyja és kartauzi lesz; akadt volna egy társa is, a jóval idősebb Antal atya. Akkor vezette Isten az útjába Szent Terézt (okt. 15), ki már régebben megkezdte a kármelita apácák reformját, és engedélyt kapott két reformált férfi-kolostor alapítására is. Éppen alkalmas embereket keresett erre. Éles szeme Jánosban nyomban fölismerte a Gondviselés emberét, egy-kettőre meggyőzte őt és társát, hogy az eredeti Kármelben is megtalálják azt, amit Kartúziában készültek keresni. Nemsokára eldicsekedhetett testvéreinek, hogy a férfi Kármelben van már „másfél” barátja. Aranyos humora János kicsiny termetére célzott, mely a nagyszál Antal atya mellett még jobban kiütközött. Rendkívül tisztelte és anyailag szerette Jánost, akit - megint az ő szent huncutkodásával - szeretett kis Senecának nevezni (Senequino), mint aki nagyon értett nemcsak a misztikai lelkiélethez, hanem a filozófiához is.

A két szerzetes Medina közelében Durvelo falucskában hihetetlenül szegényen és keményen kezdte egy kis viskóban. Szegénységükről fogalmat ad „ebédlői” fölszerelésük: egy gyalulatlan deszka volt az asztaluk, csorbult kancsó, néhány lopótök az edényük. De „bőven el voltak látva halálfejekkel”, amint Szent Teréz konstatálta, megint páratlanul finom humorral. A leghidegebb télben is mezítláb jártak, és pedig étlen egész napestig. Terézia ezt a túlzó szigorúságot bölcsen mérsékelte, s János csakhamar magáévá tette szellemét mint elöljáró másoktól sohasem kívánta azt a szigorúságot, amit önmagával szemben gyakorolt.

Mikor fölvette az eredeti szabály szerinti, sarutlan kármeliták ruháját, elhagyta eddigi szerzetes nevét (Szent Mátyás-i), és újat vett föl: Keresztes, Keresztről nevezett. Sejtette-e, mennyire jövőbe mutató jel volt itt is a név (nomen est omen)? Egyelőre nem. Hisz minden kitűnően ment. A sarutlan kolostorok egymásután nyíltak és népesedtek, s ő mint perjel biztosíthatta az egészséges új szellemet. Mikor Teréziát megbízták az avilai Megtestesülés-kolostor vezetésével, csak úgy vállalkozott, ha a lelkivezetést sarutlan atyára bízzák. egy került János is Avilába. Az az öt esztendő, amit itt töltött, mint lelkiatya, a békés építésnek és épülésnek áldott ideje volt. A Megtestesülés-zárda a szerzetesi fegyelem mintája lett, János az imádságos élet legmagasabb magaslataira jutott. Elragadtatások, belső szózatok, sőt lebegések és ragyogások nála napirenden voltak. A nép szentnek tisztelte és törte magát vezetéséért és tanácsáért.

Azonban közben mások már ácsolták keresztjét. Hogy meg ne ütközzünk azon, ami itt következik, tartsuk szem előtt, hogy robusztusabb időben vagyunk, és spanyolok között, kiknél akár szent, akár nem szent szenvedélyek izzó tüzekben tudnak föllobogni. Meg aztán arról sem szabad elfeledkezni, amit Kempis mond: a „ruha” még nem teszi a szerzetest. Ha pedig a „lélek” mindenestül meglett volna, akkor Teréz és János reformjára szükség sem lett volna.

Elég az hozzá, hogy a sarus kárrneliták nagyon fölbőszültek a reform ellen, és mikor folytonos mesterkedésükkel befolyásos egyházi embereket is megnyertek, akcióba léptek. Tudjuk, Terézt letiltották a reformról és internálták. Jánosra keményebb sors várt. 1577 dec. 4-én éjszaka fegyveres zsoldosok odalopóztak a házikó elé, hol János egy laikus testvérrel lakott, föltörték az ajtót és Jánost bilincsekbe verten az „enyhe” kármeliták kolostorába vitték. Itt kemény megvesszőzés várta, aztán bezárták.

Másnap mégis talált alkalmat hazaszaladni, és megsemmisíteni írásait. Utána önként jelentkezett. Újra megvesszőzték, és mert féltek az avilai nép zendülésétől, titkon Toledóba vitték. Itt egy sötét kamrába csukták, mely csak fölülről kapott kis világosságot a szomszéd szobából; ha breviáriumozni akart, padon kellett állnia. Itt teljes piszokban hagyták, alsóruhát nem adtak neki a fogság egész nyolc hónapja alatt, száraz hulladék kenyéren és vízen tartották, eleinte minden este, később hetenként kétszer a gyülekezet előtt megkorbácsolták, majdnem naponként megjelentek a szomszédos szobában, és hangosan szidalmazták, szapulták, rágalmazták, gyalázták füle hallatára a saratlanokat, főként Teréziát.

Mindezzel puhítani akarták: hagyja ott a sarutlanokat, és vonja vissza a reformot. Ő azonban hajthatatlan maradt. Pedig egyre megnehezült a helyzete. A szenvedéseket készséggel, sőt örömmel viselte, hisz a szenvedő Üdvözítőhöz hozták közelebb. Azonban, aki szorosan az Üdvözítő nyomán jár, annak ki kell üríteni az ő kelyhét fenékig, egészen a lélek sötét éjszakájáig, mikor már csak egy szava van az űzött-gyötört léleknek: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem! Elhagyták a belső vigasztalások; marcangoló kétségek szállták meg. De állhatatos maradt. S Isten megjutalmazta állhatatosságát. Visszaadta neki a belső vigasztalások kegyelmét, sőt egy fölséges költeményt sugalmazott neki, a Szellemi páros éneket, melyhez később nagyszerű magyarázatot írt, úgyhogy ez lett egész misztikájának mesteri egybefoglalása. De visszanyerte akaratának rugalmasságát is.

Nagyboldogasszony előestéjén kérte a perjelt, engedje misézni másnap - egész fogsága alatt az erről való lemondás volt számára a legfájdalmasabb áldozat. A perjel kijelentette: Ebben az életben már nem misézik. Ezzel betelt a mérték. János számára elviselhetetlen volt a gondolat, hogy ő Nagyboldogasszonykor ne misézhessen. Ráeszmélt, hogy a börtönével szomszédos szoba, ahová az őrző laikus fráter néha titkon kiengedte levegőzni, a folyosóra nyílik, annak ablaka meg a kertre. Szálakra tépte hát durva takaróját, kötelet kötött s azon leereszkedett. A kötél rövidnek bizonyult; s jóllehet néhány métert esett, s még hozzá kőrakásra, nem történt baja. Átjutott a kert magas kőfalán is, és csodálatos világosság elvezette a teljesen ismeretlen városban egyenesen a sarutlan kármelita apácákhoz. Ezek a csakhamar megjelenő üldözők elől a klauzúrába rejtették azon a jogos címen, hogy ott súlyos beteg apácát gyóntat, másnap reggel egy ismerős kanonok zárt kocsin elvitte Almodovarba, ahol éppen együtt volt a sarutlanok káptalanja.

Hogy az üldözők köréből egyszer s mindenkorra eltávolítsák, Andaluziába küldték. Több mint tíz éven keresztül működött itt mint perjel, provinciális, alapított több házat, írta nagyszerű műveit és fáradhatatlanul terjesztette Kármel szellemét. Mégis megadatott neki, amiért imádkozott: megvetetten és ismeretlenül halhatott meg. Keresztútjának utolsó állomásához ért.

T. i. a sarutlan kármeliták között is irányváltozás történt. A kormányzat olyan ember kezébe került, aki Szent János szellemét, a szigorú vezeklésimádság, elvonultság szellemét nem helyeselte (Gracián). Neki és híveinek János szálka volt a szemében. Megfosztották elöljáróságától - alázata ezért Te Deumot mondott; rágalmakat gyűjtöttek ellene, sőt ki akarták túrni a szerzetből. Mikor egy híve ezért kifejezte előtte aggodalmát, azt felelte: „Sose féltsen engem. A szerzetből csak olyant lehet kitenni, aki nem hajlandó megjavulni és nem akarja viselni bűneiért a megérdemelt büntetést. Már pedig én mindkettőre kész vagyok”.

A hegyek közé, magános kolostorba küldték. Itt rájött az utolsó nagy betegsége. Rendi szabályok szerint városi rendházba kellett vinni, hogy gyógyíthassák. Választása volt: Baezában a perjel nagy tisztelője volt, Ubeda perjele pedig ellenfele; itt tehát új gyötrelmek várhatták. Épp ezért ezt választotta. S csakugyan az ubidai perjel a legrosszabb cellát adta neki, mindenért ráförmedt, a gyöngédebb ápolótestvért otromba morcos alakkal cserélte ki. Persze, mikor Antal atya, első társa, tartományi főnök minőségében odalátogatott, és fölvilágosította a perjelt, kivel van dolga, az bűnbánó lélekkel javított a helyzeten. Most az ellenkező végletbe estek. Mindenáron zenészeket hozattak, hadd vigasztalják János atyát, aki legtöbbet az orvosoktól szenvedett; ezek ugyanis a kor brutális módszerei szerint vagdalták lábának gennyező nyílt sebeit. Ő tűrte, sőt üdvözölte ezeket a szenvedéseket is; s dehogy kellettek neki a muzsikusok. A buzgólkodó testvérek nem tágítottak. De mikor aztán megkérdezték: „Hogy tetszett a zene?” - ő megvallotta, hogy nem hallotta, „mással” volt elfoglalva. T. i. egyikébe esett azoknak az elragadtatásoknak, melyek oly sokszor meglátogatták, kivált ha Isten szeretetére gondolt.

Ilyen lelkületben fogadta a halált is. 1591 dec. 13-án, pénteki napon délben megmondta, hogy a szombati matutinumot már Szűz Máriával együtt a mennyben mondja. Megáldotta testvéreit, fölvette az utolsó kenetet, fölolvastatta magának legkedvesebb szentírási könyvét, az Énekek énekét; mikor érdemeit emlegették, ő Krisztus érdemeiben és irgalmában való egyetlen bizodalmát hangoztatta. Testvéreit annyira lekötötte a szentségnek ez a fölséges képe, hogy már éjfélre járt az idő, és még nem harangoztak matutinumra. A szent erre maga figyelmeztette őket; az egyik fráter ment harangozni. Ebben a pillanatban fénygömb világította meg a cellát, a szent arca szeráfi fényben ragyogott föl, s mikor megszólalt a harang, ő ezt mondta: „Megyek a mennyországba elmondani a matutinumot”. Majd ajkához szorította feszületét és e szavakkal: „Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet”, csöndesen meghalt.

Halála után csodálatosan megszépült. Kint éjszaka volt, jeges förgeteg dúlt, mégis nyomban megindult a zarándoklás. A nép szentnek tartotta, s a rengeteg csoda, mely állandóan történt azóta sírjánál (Segoviában), megpecsételte a néphitet. Keresztes Szent János azok közül való, kik a lelkekben állandóan mérhetetlenül több csodát művelnek. Róla is mondja az Úr „ismerem szorongásodat és szegénységedet, noha gazdag vagy” (Jel. 2,7).


Ugyanerre a napra esik:

 

szkr.jpgSzent Krizogonus vértanú (+ 304 k.)

Szent Krizogonus életéről az őskeresztény írók oly keveset írnak s az a kevés is oly homályos és bizonytalan, hogy csak jámbor legendának tarthatjuk. Azt olvassuk, hogy Rómában Szent Anasztázia tanítója volt, sok pogányt megtérített. Dioclecián császár Aquileiába száműzte. Ott sokat kellett szenvednie, míg végre ugyanott hősiesen megvallott keresztény hitéért 304 körül lefejezték. A következő századokban úgy Rómában, mint Aquileiában nagy tiszteletnek örvendett. Rómában tiszteletére már az V. században gyönyörű bazilikát építettek, melynek a romjait nemrégiben kezdték kiásni. A San Crisogono ma is Rómának egyik kedvelt temploma. Már régente is nov. 24-én ülték meg az emlékét, valószínűleg ez a vértanúságának a napja.

 


szfl.jpgSzent Flóra szűz és vértanú (+ 854.)

Mohamedán atyától és keresztény anyától született az arab uralom alatt Spanyolországban. Maga bátyja jelentette föl a kordovai kádinál. Ez megvesszőztette és visszaadta bátyjának, hogy bírja hithagyásra. Ő húgához menekült, majd mikor egy hozzá hasonló hitvalló szűzzel, Máriával találkozott a templomban, vele együtt újra jelentkezett a kádinál és Szent Eulógius (márc. 11) lelki támogatásával mindketten hős vértanúságot tettek Krisztusról.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

komment
süti beállítások módosítása