Nagy Leó császár idejében (457-74) élt Konstantinápolyban két istenfélő szenátor testvér: Galvin és Kandid. Egy alkalommal, császári engedéllyel Jeruzsálembe mentek, hogy a szent helyeket felkeressék. A galileai Názáret városát is felkeresték, ahol az Ige testté lett. Mivel közel volt az este egy idős, férjezetlen zsidó nőnél szálltak meg. Házában észrevették egy szobát, amelyben gyertyák égtek, és betegek feküdtek benne. Amikor érdeklődtek a rendkívüli dolgok miatt, az asszony nagysokára bevallotta, hogy az Istenszülő öltönyét tartja házában, egy dobozban. Miután elmentek Názáretből, Jeruzsálemben egy, ugyanolyan dobozt csináltattak régi fából, és visszatértek Názáretbe. Éjszaka titokban kivitték szekerükre a szent öltönyt tartalmazó dobozt, és ott hagyták helyébe az általuk hozott üres dobozt. Elköszönve az asszonytól, sietve mentek vissza Konstantinápolyba. Ott először maguknál akarták elrejteni a szent ereklyét, de az általa művelt sok csoda miatt nem tudták. Szóltak tehát a császári párnak és a pátriárkának a dologról. Ők pedig sok néptől kisérve, drága dobozba helyezve a szent ereklyét, a blachernei templomba vitték, és ott helyezték el. Ez 474-ben történt.

SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL (SARLÓS BOLDOGASSZONY)    

Mária az Angyali üdvözletből értesült arról, hogy rokona, Erzsébet gyermeket vár. Látogatóba indul ekkor a hegyek közé, megkeresni az örömét titkolót, és együtt ünnepelni saját titkát is a rejtekben. Erzsébet segítségre szorult, természetes hát, hogy Mária sietett hozzá.

Megérkezésekor Mária üdvözlő szavaira örömmel repesett a magzat Erzsébet méhében, és mindkét anya boldog énekbe kezdett

. Ezeket a lelkendező áradozásokat az Egyház azóta is ünnepi imáiban ismétli. Minden beteljesült álom ünneplésének alapgondolatai ezek.

Az ünnepet VI. Orbán pápa 1389-ben vezette be a Római Naptárba. de a ferencesek Szent Bonaventúra kezdeményezésére már 1263-óta ünneplik. Az ünnep hosszú ideig parancsolt ünnep volt, IX. Piusz pápa tette másodrendűvé.

Gondolat:

    Járjunk mi is Jézussal a szívünkben...

Juvénál a jeruzsálemi pátriárkai széket az ifjabb Teodóz császár uralkodása alatt (408-450) foglalta el. Ebben az időben Palesztinában szentéletű atyák remeteskedtek, de ugyanebben az időben az Egyház életében különféle tévtanítások okoztak zavart. Juvenál az igaz hit védője és a tévtanítások ellenharcosa volt. Részt vett az efezusi és a khalkedoni zsinatokon, védelmezve az igaz hitet. Ezért sokat kellett neki szenvednie a tévtanítók részéről, sőt meg főpapi székéből is eltávolították. Ő elment Konstantinápolyba. Egy idő után, a viharok elmúltával, újra visszatért Jeruzsálembe és igyekezett ott rendet tenni. Utolsó éveit békében töltötte el. 458-ban, a főpapi méltóságban eltöltött 38 év után hunyt el.

+Magüdosz, 251. (vagy a következő évek) március 6.

Az Egyház egy kertészt is vértanúi közé számít: Konont, a kisázsiai Pamfiliában lévő tengerparti város, Magüdosz császári kertjeinek egyszerű munkását.

Konon életéről csak azt tudjuk, hogy Názáretből származott és Jézus rokonai közé számította magát, s hogy jámbor és szilárd jellemű keresztény volt. Egy napon váratlanul kitört a vihar Konon feje fölött. Nem tudjuk, hogy ez még Decius császár uralkodása alatt történt-e, vagy már Valerianus császár alatt. Egy császári helytartó, név szerint Publius hirtelen Magüdoszban termett, hogy a láthatóan túlnyomórészt keresztény városban szigorú razziát tartson. Először hírnökök útján összehívta a lakosokat, ezek azonban nem teljesítették a parancsot, hanem egész vagyonukat hátrahagyva, hanyatt-homlok menekültek a városból, és elrejtőztek a környéken. A törvény fanatikus őre erre körülvette az egész várost, és emberei házról házra, pincétől padlásig mindent átkutattak a keresztények után. A parancs végrehajtása után azonban azt jelentették a helytartó katonái, hogy egy teremtett lelket sem találtak.

Ekkor a város pogány polgármestere, Naodorosz egy pogány tisztviselővel, aki dühös volt a keresztényeknek az állami istenek iránti közömbössége miatt, katonai őrjáratot kért kíséretül a keresztények felkutatására. Melléjük adták Origenészt, a helytartó segédtisztjét egy rendőrcsapattal együtt. Egy Karmena nevű helyen ráakadtak Kononra, aki éppen öntözött a császári kertben. Képmutató szívélyességgel köszöntötték: ,,Jó napot, Konon!'' Ő teljesen gyanútlanul válaszolt: ,,Jó napot, fiaim!'' Erre Origenész: ,,Apóka, a helytartó hívat.'' Konon pedig: ,,Miért van rám szüksége a helytartónak? Idegen vagyok a számára, mindenekelőtt pedig keresztény. Ha magához hasonlókat keres, mást kell keresnie, nem egy szegény földművest, akinek egész nap dolgoznia kell.'' Naodorosz erre ingerülten a lovához köttette Konont, és arra kényszerítette, hogy megkötözve fusson mellette a helytartóhoz. Konon nem ellenkezett, és úgy futott, ahogy csak tudott. Origenészhez fordulva így vélekedett Naodorosz: ,,Vadászatunk nem volt eredménytelen. Megtaláltuk, akit kerestünk. Ennek itt valamennyi keresztényért felelnie kell.'' Ezzel mély igazságot mondott ki. A vértanú mindig közbenjáró is testvérei üdvösségéért.

Amikor megérkeztek a helytartóhoz, Naodorosz pöffeszkedve magyarázta, hogy az istenek kegye folytán, a császári parancsnak megfelelően és szerencsésen megtalálták az istenek keresett barátját, aki kész arra, hogy engedelmeskedjék a törvényeknek és a császári rendelkezéseknek. Konon azonban hangosan tiltakozott és így kiáltott: ,,Ez nem igaz! Csak a nagy Királynak, Krisztusnak engedelmeskedem!'' Origenész erre mintegy bocsánatot kérve a szegényes zsákmányért ezt mondta: ,,Fenséges helytartó, átkutattuk az egész vidéket, de csak ezt az öregembert találtuk a kertben.'' Erre a helytartó: ,,Ember, világosítsál csak fel. Honnan való vagy? Miféle családból? Hogy hívnak?'' Konon: ,,A galileai Názáretből származom, rokona vagyok Krisztusnak, akinek őseimtől kezdve szolgálok, és akit a világmindenség Isteneként ismerek.'' Hogy Konon Jézus rokonai közé tartozott, nagyon is lehetséges. Az Úr tágabb családja a palesztinai keresztény közösségek első buzgó követői közé számított. A helytartót azonban nem érdekelték az ilyenféle összefüggések. Rövid úton kijelentette: ,,Ha elismered Krisztust, akkor ismerd el a mi isteneinket is! És felszólította Konont, hogy vegyen egy csipetnyi tömjént és egy kevés bort, és mondja: ,,Legfölségesebb Zeusz, mentsd meg ezt a népet!'' ,,Hallgass a tanácsomra -- beszélt a helytartó az öregemberhez --, hagyj fel ezzel az istentelen kultusszal! Vess véget ennek a helytelenkedésnek, és élj boldogan velünk együtt!'' Konon azonban feltekintett az égre, halkan elmondott egy imát, majd bátran válaszolt: ,,Hogy merészeled így gyalázni a mindenség Istenét, akinek a kezében van az életed. Bárcsak mindazokkal együtt, akik bátran megvallják az ő nevét, örökké zenghetném és magasztalhatnám őt, az egész világ üdvözítő Istenét!'' Amikor a helytartó látta, hogy sem a rábeszélése, sem heves fenyegetései nem érnek el semmit, röviden tanácskozott a tanácsadóival, majd megparancsolta, hogy verjenek szögeket Jézus Krisztus ártatlan hitvallójának ízületeibe. A zsarnok ezután átszegezett lábakkal futtatta Konont a kocsija előtt, miközben két katona ostorcsapásokkal hajszolta. Konon nem állt ellen, csupán a zsoltárverset imádkozta:

,,Várva vártam az Urat,

ő lehajolt hozzám és meghallgatta kiáltásomat'' (Zsolt 40, 2).

A piactér közelében az ilyen kegyetlenül megkínzott kimerülten roskadt a földre, még egyszer feltekintett az égre, és így szólt: ,,Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet! Ragadj el a vérszomjas kutyáktól! Adj nekem nyugalmat mindazokkal az igazakkal együtt, akik teljesítették az akaratodat! Igen, Istenem, Te vagy az örökkévalóság Királya!'' Ezután keresztet vetett és meghalt.

A keményszívű bírót mélyen érintette, amikor be kellett látnia, hogy ez az egyszerű ember lélekben legyőzte őt. Hamarosan felkerekedett és továbbállt. Így menekült meg a város Konon kertész vértanúsága által.