A Bold. Szűzön kívül csak Ker. Sz. Jánosnak ünnepli az egyház test szerint való születésnapját,[1] minek oka a régiek magyarázata szerint abban keresendő, hogy Máriának Sz. Erzsébetnél való látogatása alkalmával az Üdvözítő közelsége miatt János megszenteltetett anyja méhében.[2] Az evangélium szerint az Úr előfutárja, akit a próféták megjövendöltek,[3] hat hónappal előzte meg születésében a Megváltót.[4] Az ünnep tehát, melyet a régiek a nagy Úr-ünnepekkel egy sorba helyeztek, Karácsonyhoz igazodik, amiből ennél későbbi keletkezésére kell következtetnünk. Mindazonáltal már Sz. Ágoston mint régen ismertről beszél róla,[5] ami azt jelenti, hogy legkésőbb a IV. században keletkezett, még pedig, mint Karácsony, szintén nyugaton, valószínűleg Rómában.[6] Innét ment át keletre, úgy hogy már a legrégibb idő óta az egész egyház megüli ezt az ünnepet.[7]
Régen nagyon sok és színes szertartás ment végbe ez ünnep alkalmával. Negyven, majd később tizennégy napi böjttel készültek rá elő,[8] míg ma már vigíliáján sincs böjt előírva. Előestéjén a hegyeken tüzet raktak, mire az Üdvözítőnek ezek a szavai adhattak alkalmat, melyeket Jánosról mondott: „Ő égő és világító szövétnek volt. Ti pedig egy időre gyönyörködni akartatok az ő világosságában.”[9] Nagyon kedvelt volt a régieknél az a párhuzam, melyet Karácsony és Sz. János születésnapja, valamint a napok növekedése és csökkenése között lehet vonni. Sz. János ugyanis azt mondta tanítványainak Krisztusról: „Neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell”[10] és valóban az Úr születésnapja után a napok is növekedni, Ker. Sz. Jánosé után pedig fogyatkozni kezdenek.[11] Ezt a közönséges nép előtt kissé magas összefüggést úgy iparkodtak érthetővé tenni, hogy ez ünnepen nagy tüzes kerekeket forgattak, miáltal a napok növekedését és fogyását jelképezték. Csontokat és mindenféle lim-lomot is égettek némely helyen, amivel alkalmasint azt akarták emlékezetükbe idézni, hogy a pogányok elégették Ker. Sz. János csontjait.[12] Megemlítendő még a lateráni bazilikában az I. Vecsernye előtt történő szegfűszentelés; az ez alkalommal megáldott virágokkal ékesítve mennek másnap a rómaiak a templomba. Eredetileg három Szentmisét mondottak ez ünnepen,[13] később is még legalább kettőt: egyiket hajnalban[14] az előfutár, a másikat nappal a vértanú szent tiszteletére.
Ennek az ünnepnek vecsernyéin énekeltetik az „Ut queant laxis” kezdetű hymnusz, mely arról nevezetes, hogy minden stychusa a hanglétrának következő magasabb hangjával kezdődik és azért ennek első szótagjaival szokták a gregorián skálát énekelni.[15]
A Szentmise ószövetségi részei közül Izaiás jövendölése az Introitusban[16] és Jeremiásé a Gradualéban[17] a Boldogságos Szűznek szent Erzsébetnél való látogatása alkalmával történtekre céloz és Lukács 1, 76-al (Grad. és Comm.) együtt Ker. Szent János prófétai hivatását fejezi ki. Ezzel szemben a 91. zsoltár (Intr. és Offert.), szentünk vértanúságát juttatja eszünkbe, mert a viharral dacoló pálmafa a gonosz csábításokon diadalmaskodó vértanú jelképe.[18]
__________________
[1] Már az angyal megjövendölte Zachariásnak, hogy „az ő születésnapján sokan fognak örülni.” (Luk. l, 14.)
[2] (Luk. 1, 41. sk). Régen még Ker. Sz. János fogantatását is ünnepelték (keleten szept. 23, nyugaton 24-én) az ez alkalommal előfordult csodák miatt (angyaljelenés, Zakariás megnémulása, öreg szülők fogamzása). Ezt a felfogást fejezi ki az ünnep szír neve, mely Annuntiatio Zachariae-t jelent. Nyugaton a XV. század óta elhagyták, nehogy valaki az eredeti bűntől mentnek gondolja Ker. Sz. János fogantatását, mert ez csak a Bold. Szűz privilégiuma. (Nilles: Kalend. I, 282. sk.)
[3] Mal. 3, 1; Iz. 40, 3.
[4] Luk. l, 36.
[5] Sermo 292, 1.
[6] Erre vall a június 24-i dátum. T. i. a római időszámítás szerint VIII. Kal. Jan. = dec. 25, tehát VIII. Kal. Jul. - jun. 24. (Így Duchesne: Origines du culte chr. 260. és Kneller: Imsbr. Zeitschr. f. kath. Theol. 1901, 527.)
[7] Τὸ Γενέθλιον τοῦ τιμίου, ἐνδόξου, προφήτου, προδρόμου καὶ Βαπτίστου Ἰωάννου. (Nilles: i. m. I. 187.) Szabolcsi zsinat óta (1092) nálunk is ünneplik.
[8] Conc. Salegunstadiense (Seligenstadt) 1022-ben cap 1.: „Ut quatuordecim dies omnes Christiani ante festivitatem s. Js. Bapt. in abstinentia sint carnis et sanguinis.” Azért volt június 10-e: „Initium ieiunii.” (Nilles: i. m. I. 176.)
[9] Ján. 5, 35. Így Nilles: i. m. I. 188, de valószínűbb Durandus véleménye, aki pogány szokásra vezeti vissza ennek eredetét. Sok helyen ugyanis ősi babonából szemetet égettek kutak mellett, hogy a gonosz szellemek meg ne rontsák a vizet. „Antiquitus enim dracones hoc tempore ad libidinem propter calorem excitati, volando per aerem frequenter in puteos et fontes spermatizabant ex quo inficiebantur aquae”, — ami halált vagy nagy betegségeket okozott — olvassuk Rat. div. off. 261. o. U. i. Kellner is régi pogány ünnepből (Sonnenwendfeier) származtatja, (i. m. 166.) A Rit. Rom. Appendixében ma is megtaláljuk e szentelményt a tarbesi (Lourdestől északra) egyházmegyének engedélyezve.
[10] Ján. 3, 30.
[11] Sz. Ambrus (Sermo 12.) után Sz. Ágoston aknázta ki először e hasonlatot: In Ps. 132,-11. (M. L. 37, 735.); Sermo 194, 2. (38, 1016.); S. 287, 3. (38, 1302.); S. 288, 5. (38,1308.); S. 380. (M. L. 39,1683.); S. 289, 5. (38,1311.) és S. 380, 8. (39,1683.). L. még erre vonatkozólag Jac.,Gretseri S. J.: Libri V. de festo Nativ. et Epiph. (Ingolstadii, 1629.)
[12] L. aug. 29. (295. o.) Az Ószövetség letűnését és az Új elérkezését is jelentheti ez épp Ker. Sz. János napján. Nagyon valószínűtlen azonban Nílles magyarázata, aki a zsidók húsvét előtti tisztálkodásából eredezteti, (i. m. I. 190.)
[13] Pseudoalcuin: De off. eccl. 30. (M. L. 101, 1230.); Sacr. Gregorianum (M. L. 78, 394. 120.) Karácsony analógiájára. Ezt II. Sándor pápa már megtiltotta.
[14] Mert ekkor született az üdvösség hajnala — írja Duranti Vilmos. (i. m. 260. o.)
[15] Ut, re, mi, fa, sol, la, si (sa) — Szerzője valószínűleg Pál diakónus montecassinoi szerzetes.
[16] Iz. 49, 1. 2.
[17] Jerem, 1, 5. 9.
[18] Wolter III. 378.
(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 256-259. old.)
