A macedóniai Szalonikiben (Thessalonica) ringott bölcsőjük; abban a városban, amelyben a nemzetek apostola hirdette először az evangéliumot (Ap. Csel. 17) s amelynek keresztényeihez két levelet is írt. Ciril 826-ban született, Metód pedig 815 körül. Előkelő görög szülőknek voltak gyermekei, de a környéken letelepedett szlávok bolgár-macedón nyelvét is elsajátították. Tanulmányaik végzésére a görög birodalom fővárosába, Konstantinápolyba kerültek. Konstantin - ez volt Cirilnek neve római szerzetbelépése előtt - a bölcseleti és hittudományi tanulmányoknak feküdt neki s egész fiatalon elnyerte a „filozófus” ( = tudós) nevet. Majd áldozópappá szentelték. Úgy látszik egy ideig a konstantinápolyi pátriárka mellett a „hartophylaxi állást töltötte be - ez körülbelül a mai irodaigazgatói tisztségnek felel meg. Ezután pedig „filozófus” nevének megfelelően mint a bölcselet és teológia tanára működött.

Metódot gyakorlatias hajlamai a politikai pályára terelték. A birodalom szláv részének lett kormányzója. De ettől a magas állástól csakhamar megvált s szerzetesnek ment. Utóbb a kis-ázsiai Cyzikus mellett egy kolostornak volt apátja. Macedóniától Cyzikus nem esik túl messze, a kolostort a kormányzóságtól azonban hosszú út szokta elválasztani. A léleknek ezt a nagy útját rendkívüli kegyelmek és küzdelmek jellemzik. Nem tudjuk, Metód milyen körülmények közt járta meg.

680 körül Ciril Ignác pátriárka ajánlatára és Teodóra anyacsászárné megbízásából hithirdetőnek ment az Azovi- és Káspi-tenger között elterülő kazár birodalomba. Amikor a magyar történelemből is ismert kazárok kagánjához utazott, találkozott egy portyázó magyar (ungre) csapattal is. A csapat valószínűleg a Krimi-félsziget görög városai ellen küzdő kazár sereghez tartozott. Az apostol aligha gondolt arra, hogy néhány év mulya azokon a tájakon fogja hirdetni az Isten igéjét, melyek ezeknek a szilaj lovasoknak állandó hazát adnak majd. Nincs kizárva, hogy Ciril akkor az oroszok közt is apostolkodott. Megbízható adatok szerint ebben a misszióban erősen támogatta őt Metód is. Kerzonézus mellett egy szigeten sikerült megtalálniuk I. Szent Kelemennek, Szent Péter harmadik római utódjának földi maradványait. Az apostoli út végén ezeket a drága ereklyéket magukkal vitték.

Ezután került a sor a morvaországi útra. A két testvér 863-ban kezdte meg működését. Szláv nyelven hirdették Isten igéjét s az istentiszteletnél is ezt a nyelvet használták, Az igazi apostolok türelmességével nem a maguk görög istentiszteletét plántálták át, hanem csak a bajor papság által már terjesztett római liturgia latin nyelve helyett az úgynevezett ószláv nyelvet vezették be. Ciril emellett új működési területén folytatta a Szentírásnak ószláv nyelvre való fordítását, amelyet már Konstantinápolyban megkezdett. Hogy ez az Isten országáért végzett munka minél sikeresebb legyen, a görög betűk alapján külön ábécét szerkesztett a szláv nyelv számára. Ez az úgynevezett glagolit írás. Irodalmi működésével a szláv népek irodalmának megalapítója is lett. A glagolit írást a két apostol tanítványai tökéletesítették s elnevezték ciril írásnak.

Apostolkodásuk gazdag aratást hozott az Isten országa számára s biztosította népszerűségüket a morvák, a szlovének és a tótok ősei között. De istentiszteletük szláv nyelve félreértésekre adott alkalmat; működésük csökkentette a német-frank befolyást s ez nem tetszett a császári udvarnak. Súlyos vádak hangzottak föl ellenük, s I. Miklós pápa (858-867) élete vége felé maga elé idézte őket.

Elindultak az Örökvárosba. Útjukban áthaladtak Kocel (+ 874.) pannóniai szlovén fejedelemségén; ez a fejedelem függetlenedni akart a salzburgi érsekségtől.

Nyugodt lelkiismerettel mentek az egyház fejéhez, hogy számot adjanak sáfárkodásukról. Görög létükre úgy érezték, hogy adósai a görögnek és barbárnak (Róm. 1,14), a kazárnak és szlávnak. A kereszténység egysége szent volt előttük s a római pápától való elszakadás (ez működésük után csak két évszázadra következett be a görögöknél) a legtávolabb állott lelküktől. Amilyen kegyelettel vitték Rómába Kelemen holttestét, olyan hűséggel ragaszkodtak a pápához. Azt is jól tudták, hogy sem Rasztiszlav, sem Kocel nem akarnak elszakadni az Egyháztól, hanem csak a német-frank birodalomtól. A salzburgi érsekségtől való függetlenülést és a szláv szertartást a fejedelmek politikái okokból óhajtották, a két apostol pedig ettől a térítés terén nagyobb eredményeket remélt.

868-ban érkeztek Rómába. Nagy Szent Miklós pápa akkor már nem élt. Utódja, II. Adorján (867-872) nagy tisztelettel és ünnepélyességgel fogadta őket a római papság és a nép élén. Hiszen Szent Kelemen holttestét hozták! Az ereklyéket elhelyezték a gyönyörű ősi Szent Kelemen-bazilikában (San Clemente) s az ellenük emelt vádak alól a legteljesebben tisztázták magukat.

Az év vége felé azonban Ciril megbetegedett s Róma egyik kolostorába lépett. Ekkor vette föl Konstantin név helyébe a Ciril nevet. Szerzetesi élete mindössze 50 napig tartott: 869 febr. 14.-én 43 éves korában bátyja karjai közt lehelte ki lelkét. Először a Szent Péterben temették el ideiglenesen abban a sírban, amelyet a pápa a maga számára készíttetett, majd pedig a Szent Kelemen-bazilikában. A holttestnek a Vatikánból a San Clementeba való átvitele valóságos diadalmenet volt. Ennek a nagyszerű temetésnek és a két testvér római látogatásának emlékét a mai napig őrzik a templom gyönyörű freskói.

Metódot hazatérése előtt püspökké szentelték s a pápa szerémi (szirmiumi) érsek címmel Pannónia és Morávia egyházi fejévé és pápai követté nevezte ki. Az új érsek siratta szeretett öccsét, de örült, hogy új méltóságában még többet tehet Istenért és az Egyházért.

Metód visszatért missziós területére. De Kocel fejedelemségén túl nem mehetett. A német császár, és a morva fejedelem között újra föllángolt a viszály. A véres küzdelemben a nyitrai tartomány ura, Szvatopluk, cserbenhagyta, sőt a császárnak kiszolgáltatta nagybátyját, Rasztiszlavot. Helyre állt a béke, anélkül azonban, hogy az egyeduralkodóvá lett Szvatopluk elejtette volna a függetlenülés gondolatát. Metód akkor sem juthatott el Morvaországba. A salzburgi érsek t. i. egyáltalán nem akarta tudomásul venni az új szerémi érsek pápai küldetését s területének megcsonkítását: a császárhoz fordult s Metódot elhurcoltatta a szlovén földről. 870-ben egy bajor zsinat a császár elnöklete alatt elítélte „az idegen egyházmegyébe betolakodott görögöt” s kolostorba záratta. Fogsága harmadfél évig tartott. Nehéz helyzetéből csak az új pápa, VIII. János (872-882) erélyes közbelépése szabadította meg. A pápa 873-ban két levelet írt érdekében s elküldte ebben az ügyben követét, Pál ankonai püspököt, aki jogaiba visszahelyezte.

Metód a követ kíséretében először Kocelhez, majd Szvatoplukhoz ment. Körülbelül hat évig nyugodtan dolgozhatott s megszervezhette az önálló érsekséget. De minél közelebb ért a célhoz, annál hevesebbek lettek a támadások és súlyosabbak a vádak vele szemben. A nehézségeket csak növelte, hogy Szvatopluk sem volt teljesen őszinte híve. Metód kénytelen volt másodszor is Rómába indulni. 880-ban a pápai udvarban újra meggyőződhettek igaz hitéről, apostoli buzgóságáról és a Szentszékiránti húségéről. VIII. János nemcsak hogy megerősítette érsekségében, hanem bizonyos korlátozásokkal hivatalosan és kifejezetten is megengedte a szláv nyelv használatát az istentiszteletnél. Ugyanakkor Metód egyik papját, a német Wichinget első nyitrai püspökké nevezte ki s érseki joghatósága alá helyezte.

Metódot élete utolsó éveiben sok megpróbáltatás érte. Csalódnia kellett a nyitrai püspökben, akit pedig ő valósággal dédelgetett. Wiching Szvatopluk bizalmába furakodott s nemcsak nem támogatta érsekét, hanem utóbb tiszteletlen s engedetlen volt vele szemben. Érzékenyen érintette a szláv és bajor papság állandó egyenetlenkedése is.

A 70 éves főpap azonban elérkezett apostolélete koronájához; érezte közeli halálát. Velehradra hívta össze papjait és elbúcsúzott tőlük. 885 virágvasárnapján még elmondotta szentmiséjét s három nap múlva, ápr. 6-án csendesen elhunyt. Bánatos lélekkel, de azzal a tudattal távozott apostolkodása színteréről, hogy Isten nemcsak az eredményeket, hanem a törekvéseket is jutalmazza. A morvaországi Velehradon temették el. Utolsó útján három nyelven szólt az egyházi ének: latinul, görögül és szlávul.

Halála után nemsokára megtörtént a magyar honfoglalás. Egy régi monda szerint Metód élete vége felé - talán 884-ben, amikor némelyek szerint Konstantinápolyban járt valahol az Alduna táján találkozott a kalandozó magyarság egyik vezérével (Álmos?). A párduckacagányos vitézt meghatotta az aggastyán tiszteletreméltó alakja. Szeretettel fogadta, megajándékozta s búcsúzáskor imádságába ajánlotta magát ... Alig száz év múlva Metód érsekségének területén új keresztény magyar kultúra indult meg. S ebben a kultúrában része volt Metód imádságának és a két apostol verítékes munkájának is.

Metód aligha hirdette személyesen az Isten igéjét a cseheknél, lengyeleknél, ruténeknél, oroszoknál és bolgároknál. Tanítványai mesterük halála után kénytelenek voltak eltávozni Morvaországból s a szomszéd szláv népeknél, különösen a bolgároknál tovább folytatták művét. Bizonyos, hogy a legtöbb szláv nép, akár az Egyházban van, akár azon kívül tévelyeg, Cirilt és Metódot vallja apostolának és műveltsége megalapítójának, s valamennyien kezdettől fogva a legnagyobb tiszteletben részesítik őket. XIII. Leó pápa, akinek annyira szíve ügye volt, hogy a szláv népek a szlávok apostolainak hitében és Rómához való ragaszkodásában egyek legyenek, 1880-ban ünnepüket júl. 7-i kelettel az egész Egyházra kötelezőnek írta elő. Szent Ciril római sírja és a Szent Metód velehradi nyugvóhelye mellett tartott uniós kongresszusok egyaránt az Egyház egységébe hívják mindazokat, akik a két testvért apostoluknak vallják.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)