Bajorország északi részén, Dittigheimben született egyszeru, szorgalmas, vallásos családból. Gyermekkorában egyes szentbeszédek (Szt. Lióbáról, Szent Ferencrol) felkeltették érdeklodését a szerzetes élet iránt. Amikor 19 éves lett, Strassburgban belépett a vincés novérek közé. Addigi Genovéva neve mellé felvette a Mauricia nevet. Nemsokára az Osnabrück melletti Thuineba helyezték, a rend ott akkoriban telepedett le. Mauricia novér egész odaadással áldozta magát hivatásának, a betegápolásnak. Az ambuláns betegeket gondozta. Gyakorolta, amit késobb átadott novéreinek: „Mielott a betegekkel foglalkozol, imádkozzál, mert Isten gyakran helyez a novérek kezébe életet vagy halált. Hogyan állhatna meg itt az ember ima nélkül? Csak Isten segítségével tudjuk lelkiismeretesen teljesíteni kötelességünket.” Politikai és gazdasági okok miatt nemsokára változás állt be a Thuine-i közösség életében. A vincés novérek átadták helyüket a Szent Györgyrol nevezett ferences novéreknek. Mauricia maradt, így 1869-ben három novértársával o is letette a Ferences III. rendi fogadalmakat. A szokott buzgósággal dolgozott tovább a betegek és a gyermekek szolgálatában elobb Thuine-ben, majd Osnabrückben. Ferences lelkülettel vallotta - a gyermekekre vonatkozóan: „Árnyékban nott növények ritkán hoznak gyümölcsöt; olyan gyermekek is ritkán lesznek derék emberek, akiknek gyermekkorát nem ragyogta be az öröm és vidámság napsugara.” Ami a pénzbeli gondokat illeti, azt vallotta, hogy arról a jó Isten gondoskodik. 1887-ben ot választották általános fonöknonek. 1904-ig látta el feladatát rendje javára. Utolsó 17 évét az anyahát foltozó termében töltötte - munkával.Környezetét itt is felüdítette alázatosságával, egyszeruségével. Amikor már a betegség ágyhoz kötötte, akik meglátogatták, az volt a benyomásuk, hogy egy szentet láttak. Szelíden, boldogan aludt el 79 éves korában. „Mostantól boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg. Így van, mondja a Lélek: pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik oket.” (Jel 14, 13.)

Szent Román, Jakab, Piloteosz, Hyperichiosz, Abib, Julián és Parigoriosz nyilvánosan leleplezték a pogány tévelygéseket, ezért sok kínzást viseltek el. Vállukat, lábaikat összetörték és a börtönbe zárták őket, végül fejüket fához szögezték. 297-ben történtek ezek a szíriai Számoszatáben, Dioklécián császár keresztényüldözése idején.