Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Vízkereszt utáni harmadik vasárnap

2020. január 26. - Andre Lowoa

viiivas.jpgA mai vasárnap már nem tartozik szorosan a karácsonyi titok megünnepléséhez. A miseruha színe sem fehér, hanem zöld. Hogy nem tartozik szorosan Vízkereszthez sem, azt mutatja az a szokás is, hogy ha a korai Húsvét miatt Vízkereszt után már nem lehet hat vasárnapot közbeiktatni a Húsvétra való előkészület megkezdéséig, akkor azokat a vasárnapi miséket a Pünkösd utáni 23. és 24. vasárnap közé iktatják be.

Ennek a négy misének a karénekei közösek és mind Krisztust magasztalják, mint Istenünket. Szent Pálnak az előző vasárnap megkezdett leveleit folytatja az Egyház. Megmutatja a népek apostola, hogy mily békésszívűnek és szeretőlelkűnek kell lennie annak, aki aláveti magát a királyként előttünk megjelenő Krisztusnak.

Az evangélium ismét Krisztus istenségét nyilatkoztatja ki. Az a Krisztus, aki Kánaánban a vizet borrá változtatta, most csak kinyújtja kezét és meggyógyul a bélpoklos. Sőt szavával távolról is meggyógyítja a százados beteg szolgáját. De tanuljuk meg mi is a bélpoklostól a mély alázatosságot és a századostól az élő hitet, hogy királyunk meghallgassa a mi könyörgésünket is.

Isten jobbjának nevezi az Úr Jézus Krisztust az Egyház. És valóban nagy dolgokat cselekedett az evangélium szerint, amikor a földön járt. De nagy dolgokat cselekedett mi velünk is nem egyszer; ezt meg kell mindegyikünknek vallania és ezért hálásan mondhatjuk az Egyházzal ezt az imádságot is.

Szentlecke. Atyámfiai: Ne legyetek timagatok előtt okosak. Senkinek roszért roszszal ne fizessetek; jóra törekedjetek nemcsak Isten előtt, hanem minden ember előtt is. Ha lehetséges, a mennyiben rajtatok áll, minden emberrel békében éljetek; nem állván boszút magatokért, szerelmeseim! hanem adjatok helyt a haragnak; mert írva vagyon: Enyém a boszúállás, és megfizetek, úgymond az Úr. De ha éhezik ellenséged, tápláld őt; ha szomjúhozik, adj italt neki; mert ezt cselekedvén, tüzes szenet raksz fejére. Ne hagyd magadat meggyőzetni a gonosztól, hanem jóval győzd meg a gonoszt. (Róm 12,16-21)

Evangélium. Abban az időben: Mikor lejött Jézus a hegyről, nagy sereg követé őt; és íme egy poklos jövén, imádá őt, mondván: Uram! ha akarod, megtisztíthatsz engem. És Jézus kinyujtván kezét, illeté őt, mondván: Akarom, tisztúlj meg. És azonnal megtisztúla az ő poklossága. És mondá neki Jézus: Meglásd, ezt senkinek se mondd; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és áldozd föl az ajándékot, melyet Mózes parancsolt bizonyságúl nekik. Mikor pedig bement Kafarnaumba, egy százados méne hozzája, kérvén őt és mondván: Uram! szolgám házamban fekszik inaszakadtan, és gonoszúl gyötrődik. És mondá neki Jézus: Én elmegyek, és meggyógyítom őt. És felelvén a százados, mondá: Uram! nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jőj, hanem csak egy szóval mondjad, és meggyógyúl az én szolgám. Mert én is hatalom alatt való ember vagyok, vitézek lévén alattam; s ha mondom ennek: Menj el, elmegyen; és a másiknak: Jöszte, s eljő; és szolgámnak: Cselekedd ezt, és megcselekszi. Hallván pedig ezt Jézus, csodálkozék, és mondá követőinek: Bizony mondom nektek, nem találtam ennyi hitet Izraelben. Mondom pedig nektek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal mennyeknek országában; az ország fiai pedig kivettetnek a külső setétségre; ott leszen sírás és fogak csikorgatása. És mondá Jézus a századosnak; Menj el, és a mint hittél, úgy legyen neked. És meggyógyúla a szolga azon órában. (Mt 8,1-13)

süti beállítások módosítása