Szent Péter apostol bilincsei

Heródes Agrippa zsidó király, mivel kedvében akart járni a népnek, karddal lefejeztette az idősebb Szent Jakab apostolt. Pétert is börtönbe záratta, hogy húsvét után ugyanezt tegye vele is. Isten angyala azonban leszállt a börtönbe. Az apostolt kettős lánccal bilincselték meg és 4x4 katona őrizte, hogy el ne meneküljön. Az angyal megjelenésekor a láncok lehulltak az apostolról, a börtön ajtai megnyíltak előttük, és mindketten feltűnés nélkül elhagyhatták a börtönt. Kimentek egy utcányit, az angyal eltűnt, Péter pedig a jeruzsálemi tanítványokat kereste fel. Utána elment egy más helyre, a hagyomány szerint Rómába. Így olvassuk ezeket az Apostolok Cselekedetei könyvében a Szentírásban. Az apostol bilincseit, mint drága kincset először Jeruzsálemben őrizték. Sok csoda történt általuk. Aztán Eudokia császárnő tulajdonába kerültek. Egy részét Konstantinápolyba, a másik részét Rómába küldte. Ez a láncdarab a hagyomány szerint összeforrt azzal a lánccal, amelyet Szent Péter a római fogságban viselt. A szent bilincseket ma is ott tisztelik.

Szent Ferenc 1219-ben hat szentéletu társát a hitetlenek közé küldte, hogy hirdessék köztük Krisztus tanítását. Egyikük, Vitálisz testvér azonban Spanyolországban megbetegedett és nem tudta folytatni útját. Öten mentek tehát tovább: Berárd, Péter, Ottó, Akkurziusz és Adjutusz. Közülük az elso három pap volt. Coimbrában, a királyi városban néhány napot idoztek, aztán a mohamedánok megszállta Sevillában prédikáltak. Be akartak menni a mecsetbe is, de a mohamedánok kiabálva ütötték, verték oket. Így jutottak el az uralkodóhoz, ahol egyre bizonygatták, hogy az egyedül igaz vallás Krisztus vallása, Mohamed hamis próféta. A fejedelem halálra ítélte oket, de mégis úgy rendelte, hogy ha elhagyják az országot, életben maradnak. Ok elhagyták Sevillát, de nem vissza, hanem Marokkó felé vették útjukat és ott is hirdették a keresztény hitet. Börtönbe vetették oket. Az itt tartózkodó Don Pedro infáns kieszközölte az emírnél, hagy a hithirdetok az o foglyai legyenek. Berárdék azonban innen megszöktek, s a fovárosban, Marrakesch-ben ismét prédikálni kezdtek. Újból elfogták s börtönbe zárták oket. Az emír kegyetlenül megkínoztatta oket, s amikor látta, hogy a kínzással nem megy semmire, noket és pénzt ígért nekik, ha mohamedánok lesznek. A vértanúk ezt felelték: „Asszonyaid és pénzed nem kell nekünk, mert mindezeket Krisztus szerelméért szemétnek tekintjük.” Akkor az emír kegyetlen haragra lobbant, felkapta kardját és egymás után fejükre mért ütésekkel saját kezével végzett velük. Ez 1220. jan. 16-án történt. A szent rendalapító, amint meghallotta a vértanúság hírét, boldog elragadtatással felkiáltott: Most már van öt igazi kisebb testvérem. A vértanúk földi maradványait hamarosan Coimbrába vitték, ahol Isten csodákkal megdicsoítette oket. Vértanúságuk sok hivatást támasztott. Az elsok között volt Ferdinánd ágostonrendi kanonok, a késobbi Páduai Szent Antal. A Ferenc-rend elso vértanúit IV. Sixtus avatta szentté 1481-ben. Emberi okosság - isteni bölcsesség. Berárd és társai magatartását sokan - teológusok, történészek - oktalanságnak ítélték akkoriban és késobb is. Hithirdetésük teljesen eredménytelen volt, egyetlen mohamedánt sem térítettek meg, sot a keresztényekre haragították a moszlimokat. Isten azonban csodákkal megdicsoítette oket. „Isten azt választotta ki, ami a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket.” (1Kor 1, 27)

Istenünk, te Szent Berárd és vértanú tárcainak dicsoséges viadalával megszentelted a Kisebb Testvérek Rendjének kezdetét. Engedd, hogy amint ok készek voltak érted meghalni, úgy mi is állhatatosan tanúságot tegyünk rólad
életünkkel. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szentünk az egyházközség felolvasója volt Avlon városában Makedóniában az Adriai tenger partjánál. Amikor a barbárok rátörtek a helységre, el akarta rejteni előlük a szent edényeket. Az ellenség azonban elfogta, és arra kényszerítette, hogy áldozzon Dioniziosz pogány istennek. Mivel Danaktosz erre nem volt hajlandó, lefejezték. Ez a II. században történt.