Már Karácsony ünnepénél említettük, hogy a keletiek kezdetben január 6-át tartották Üdvözítőnk születésnapjának. Ősrégi ünnep tehát az, melyet magyarul Vízkeresztnek nevezünk.[1] És már legrégibb emlékeinkben, melyek említik, vigíliával jelenik meg az Epiphania. Alex. Kelemen szerint a bazilidiánusoknál.[2] (Bazilides gnosztikus követői Alexandriában Hadrián császár alatt.) Így a jeruzsálemi zarándoknő leírja,[3] hogy vándorlása közben épp akkor érkezett egy thebaisi városba, mikor „a boldogságos epiphania napjának előnapja volt, mert e napon vigíliát kellett tartani a templomban.” Ma is mind a keletiek, mind a nyugatiak vigíliával készülnek elő e szent ünnepre, de míg nálunk ez nem böjttel kapcsolatos előkészület, addig a görögök böjtölnek e napon. A keletieknél január 2-5-ig tart az előünneplés.[4]
A vigíliák rendes viola színe helyett fehér e napon az egyházi ruhák színe és a misében az angyali ének (Glória), a zsolozsmában pedig a Te Deum himnusz is megvan. Különben e nap szentmiséje az evangélium (Mt. 2, 19—23.) kivételével teljesen megegyezik a karácsony nyolcada alatt előforduló vasárnapéval.
Az e napon szokásos vízszentelés keleti eredetű. A görögöknél ugyanis a mai napig az Úr megkeresztelkedése a Jordánban Vízkereszt ünnepének fő tárgya. Azért nevezik e napot Φῶτα ünnepének is, mert ekkor van náluk a nagy vízszentelés: ῾Ο μεγάλος ἁγιασμός τοῦ ὕδατος és keresztelés, melyhez éjfélkor vonulnak ki sok fáklyával. Kimennek a legközelebbi víz partjára és azt is megszentelik. Néhol beledobnak egy keresztet a vízbe, melyet azután úszva hoznak ki onnét. A folyó megáldása után az emberek háromszor belemerülnek, amit például a Nilusban sok török is megtesz a keresztényekkel együtt, sőt képeket és állatokat is belemerítenek.[5] — Nyugaton mindez hosszú ideig ismeretlen volt. Valószínűleg a délitáliai görögök révén ismerték meg itt és a XV. században már Németországban is megtalálhatjuk. A mai formula, mely Vízkereszt vigíliájára írja elő a vízszentelést, egészen új eredetű, mert 1890. december 6-án approbálta a Szertartások Bizottsága. Franz[6] sajnálja a régi formulát, mert szerinte az új hosszabb és sok oda nem való imát is tartalmaz. U. i. leírja, hogy az 1499.-i breslaui agenda (szertartáskönyv) milyen hatást tulajdonít e szenteltvíznek: dögvész és méreg ellen jó, még állatoknak is, kígyó, béka és mérges férgek ellen. Ha igazi pap szenteli — írja az agenda — egész évben nem romlik meg.
Ez a szentelés a Mindenszentek litániájával kezdődik, melynek vége felé két könyörgéssel kéri a pap Isten áldását a vízre: „Hogy ezt a vizet megáldani méltóztassál: Kérünk téged, hallgass meg minket. Hogy ezt a vizet megáldani és megszentelni méltóztassál: Kérünk téged, hallgass meg minket.”
Azután a Miatyánk csendes elmondása után a 28. 45. és 146. zsoltárok következnek. Erre egy hosszú ördögűzés, melyben az egyház az Úr Jézus által neki adott hatalomnál fogva a kereszt jelével megtöri az ördög hatalmát. (A szenteltvízről azonban egy szó sem esik benne.)
Karvers. Ma egyesült mennyei jegyesével az egyház, mert a Jordánban lemosta Krisztus annak bűneit: futva jönnek ajándékaikkal a mágusok a királyi menyegzőre és a vízből lett bornak örvendenek a vendégek. Alleluja. Zách. éneke (Luk. 1, 68—79.) vagy Magnificat (Luk. l, 46—55.) A karvers ismétlése után a Vízkereszt napi Oratio, majd a só exorcizmusa következik, azután a vízé, melyből kitűnik, hogy mi e szentelés célja: a gonosz szellemek elűzése, a betegségek távoltartása és oltalom testi és lelki veszélyek ellen. — Végül e szavakkal: Keveredjék össze a só és víz az Atyának † és Fiúnak † és Szent † Léleknek nevében. Amen. — Háromszoros kereszt alakban összekeveri a pap a sót a vízzel. Még egy könyörgés és a nép meghintése után a Te Deum fejezi be a szertartást.
_________________
[1] Ez az elnevezés keleti eredetű, mert abban az időben mikor nálunk már Epiphaniát ünnepelték (1092. szabolcsi zsinat), még nyugaton nem volt e napon vízszentelés.
[2] Strom. I. 145. 146.
[3] Peregr. c. 9. (Corp. Scr. 39,49.)
[4] Nilles I. 54.
[5] Kellner 130. és Nilles I. 59. o.
[6] I. m. L 201. o.
(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 70-72. old.)
