Szent Szilveszter pápa a naptárban és az egyháztörténelemben egyaránt különleges helyet foglal el. A naptárban, mint a polgári év utolsó napjának védőszentje, az ó és új esztendő határmezsgyéjén áll s mintegy magasabb harmóniába fogja össze a múlt kudarcain kelt búsongásunkat és a jövőbe vetett reménységünket. Nagyjából ugyanilyen helyet foglal el az egyháztörténelemben is. Ő a kereszténység történetének boldog Józsuéja, kinek az üldözések véres századai után megadatott nemcsak meglátni, hanem birtokba is venni a szebb és biztatóbb jövő ígéretföldjét. Míg ugyanis ifjúsága az üldözések legvéresebb éveivel esett össze, addig alkotó férfikora a keresztény szabadság tavaszodásának időszakában jutott kifejeződésre.
Talán éppen ez a korszaknyitó jelentősége okozta, hogy a legenda korán körülszőtte alakját és idővel olyan sűrű hálót font köréje, hogy ma már nem könnyű kihámozni belőle az igazságot. Így már az 5. században neki tulajdonították Nagy Konstantin császár megkeresztelését és a bélpoklosságtól való megtisztítását. Azután azt állították róla, hogy Traján császár fürdőjében 275 püspök részvételével nagy zsinatot tartott és hogy egy rettentő sárkányt, melyet azelőtt a Vestaszűzek búzalisztáldozatokkal tartottak, a fórum egyik barlangjába rekesztett. Azt is beszélték, hogy mikor a császár anyja, Szent Ilona császárné hosszú keleti tartózkodása eredményeként a zsidó vallás felé kezdett hajolni, Szilveszter a császár jelenlétében 141 tudós rabbival vitába ereszkedett és a napnál világosabban kimutatta a keresztény igazságot. A legenda szerint a vita legdöntőbb bizonyítéka egy különös csoda volt: a pápa pusztán szavának erejével életre keltett egy hatalmas bikát, melyet előbb az egyik rabbi ugyancsak szavának erejével halálra sújtott.
Mindez azonban sok más apró történettel együtt, melyet a későbbi századok dús képzelete hímezett a szent pápa tiszteletreméltó alakjára, a mesék országába tartozik. Történetileg bizonyos, hogy Szilveszter mint római püspök nagy tevékenységet fejtett ki a keresztény eszmék érdekében.
Törzsökös római családból származott. Szülei, Rufínus és Juszta mindketten jámbor és istenfélő keresztények voltak s ezért gyermeküket is Krisztus igaz harcosává igyekeztek nevelni. Mivel azonban Rufínus korán elhalt, Juszta később egy Cyrinus (Quirinus) nevű tudós és szentéletű papra bízta fiának szellemi és lelki gondozását, A tehetséges és tanulni vágyó gyermek a hozzáértő mester keze alatt meglepően gyors haladást tett a tudományokban és a jámborságban egyaránt. Tanulmányai bevégeztével az egyházi pályára lépett s miután Szent Marcellin pápa (296-304) kezéből felvette az egyházi-rend szentségét, nagy buzgalommal vetette magát a papi hivatásából következő feladatok végzésére. Különösen nagy szolgálatot teljesített a szomorú emlékű diokléciáni üldözés idején (303-305), mely legnagyobb erővel Keleten dühöngött ugyan, de Rómában is tömérdek áldozatot kívánt. A lelkes ifjú levita rendületlen kitartással állott szorongatott hittestvérei mellett; vigasztalta, bátorította és állhatatosságra buzdította őket. Közben ő maga is több ízben életveszedelembe került, de Isten megóvta minden nagyobb bajtól. Talán ekkor történt, hogy hosszabb-rövidebb időre a Soracte-hegy egyik rejtett barlangjában vonta meg magát.
Az üldözés idején tanúsított hősies magatartása olyan nagy becsületet szerzett Szilveszternek, hogy amikor 314-ben, Szent Miltiadész pápa halála után utódjának megválasztására került a sor, az egész római nép és papság figyelme ő feléje fordult. Trónra lépésekor az egyház, legalább a birodalom nyugati felében, már meglehetős szabadságnak örvendett. Akkor már több mint egy esztendeje múlt, hogy Nagy Konstantin a pogány Maxencius seregén aratott fényes diadala emlékéül szabad vallásgyakorlatot engedélyezett keresztény alattvalóinak és azóta is lázas buzgalommal dolgozott Róma külsejének kereszténnyé formálásán. Pazar bőkezűségéből éppen akkoriban indult meg a vatikáni Szent Péter- és a lateráni Megváltó-bazilikák építése. De ugyancsak az ő bőkezűségét hirdeti a szent kereszt befogadására szánt Basilica Sessoriana vagy későbbi ismertebb nevén Santa Croce in Gerusalemme, úgyszintén a Szent Péter és Marcellin-bazilika és talán a falakon kívüli Szent Ágnes-templom építése. Az építésen kívül fejedelmi módon gondoskodott a templomok belső felszereléséről is; továbbá roppant birtokadományokkal és alapítványokkal századokra biztosította fenntartásukat.
Szilveszter természetesen minden tőle telhető módon iparkodott kezére járni a császári mecénásnak, sőt versenyre kelt vele az építkezésben. Pl. a Priscilla-katakomba fölötti bazilikát, mely később hamvait is magába fogadta, ő építtette. De valószínileg az ő érdeme a fórumon levő Maria antica építése is, melyet csak az újabb ásatások tártak napvilágra. E nagyszabású építkezések felavatásával kapcsolatban szabályozta a templomszentelés liturgiáját is és kimondotta, hogy ezentúl a szentmise bemutatásánál csak kőből készült oltárt szabad használni. E tekintetben csak a lateráni bazilikával a „város és a földkerekség összes templomainak anyjával és fejével” tett kivételt. Itt ugyanis továbbra is meghagyta azt a ládaformájú, kivájt faoltárt, melyet Szent Péter apostol és utódai használtak, de kimondotta, hogy ezentúl a római pápán kívül senki sem misézhet rajta.
Az öröm és siker mellett bőien kijutott Szilveszternek a szenvedésből és megpróbáltatásból is. Különösen sok gondot és szorongást okozott neki az egyház egységének megóvása. Egy időben két veszedelmes eretnekség ellen is kellett küzdenie, melyek mindegyike Afrikából indult ki. A Donátus karrágói álpüspökről elnevezett donatista felekezet rajongásával, oktalan szigorúságával és durva személyeskedésével már Szent Miltiadész pápa idejében súlyos zavarokat idézett elő. A zavarok a 313. évi lateráni zsinat után is folytatódtak és lassankint egész Afrikára átharapóztak. Szilveszter Konstantin császár szövetségében minden lehetőt megtett a szakadás megszüntetésére. De a donatisták az arlesi zsinat (314), a karthágói megbeszélés (315) és a milánói tanácskozás (316) ellenére tovább támadták a katolikusokat. Nem használt velük szemben a kímélet és elnézés politikája sem, melyet a császár magasabb államérdekekre való hivatkozással kezdeményezett. A veszedelmes eretnekség még közel száz esztendeig tudta magát tartani és csak Szent Ágoston pörölycsapásai alatt omlott össze.
Arányainál és kihatásainál fogva még veszedelmesebb volt az az eretnekség, melyet Árius alexandriai pap kezdeményezett. Nagy Konstantin eszközlésére 325-ben a bitiniai Niceában összeült az első egyetemes zsinat, hogy végleg állást foglaljon Árius ellen. Szilveszter, akit méltóságánál fogva az elnöklés joga illetett volna, hajlott korára való tekintettel személyesen nem jelent meg a zsinaton, hanem Hózius kordovai püspökkel, továbbá Vitus és Vince római papokkal képviseltette magát. A zsinat ünnepélyesen kárhoztatta Árius tanítását. Mivel azonban később politikai és hatalmi érdekek is vegyültek a kérdésbe, és Konstantin nem támogatta teljes őszinteséggel a pápát, kielégítő eredményt nem sikerült elérni. A lelkes pápának élte fogytáig küzdenie kellett az ariánus konkoly terjedése ellen.
A császárnak a donatizmus és arianizmus kérdésében tanúsított magatartása világosan megmutatta, hogy a császársággal való szövetkezés nem mindenben előnyös az egyházra. Nagy Konstantin ugyanis elsősorban a saját hatalmi érdekeit tekintette s ezért nem egyszer olyan intézkedésekre ragadtatta magát, melyek az egyház szempontjából határozottan ártalmasak voltak. Nagy megkönnyebbedést jelentett tehát, hogy 330-ban végleg elhagyta Rómát és Bizáncba, a mai Konstantinápolyba tette át székhelyét, mert így Krisztus földi helytartója megszabadult a világi hatalom kényelmetlen és kicsinyes beavatkozásaitól. Szilveszter még öt évig élvezhette az Egyháznak ezt a nagyobb szabadságát. Meghalt 335. január 30-án. Tetemeit egyelőre a Priscilla-katakombában helyezték el; I. Pál pápa azonban 761-ben a szent elődje tiszteletére alapított San Silvestro in capite nevű kolostorba vitette át őket.
(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Bp., 1932.)