Frattamaggiore* községben, Nápolyhoz közel látta meg a napvilágot. Szülei szegény iparosemberek voltak s fiukat a születése utáni napon megkereszteltették Domonkos névre. Gyermekkorában buzgó volt az imában, ministrálásban, mások is épültek viselkedésén. A papi hivatás egyre jobban megérlelodött benne. Felvételt nyert az aversai* egyházmegyei szemináriumban, ahol hét évet töltött. Amikor az ot jóakarattal pártfogoló püspök meghalt, szeminarista társai - nem bírván elviselni egy szentet - elérték, hogy Domonkost elbocsássák a szemináriumból. Egy ideig a szüloi házban élt, reverendában járt, gyermekeket oktatott a hitre és gyakorolta a szeretet cselekedeteit. Eljárt az alkantarínus ferencesek templomába, egyre inkább vonzotta Szent Ferenc, míg 1822-ben felvételét kérte a ferencesek nápolyi tartományába. Ekkor kapta a Jézusról és Máriáról nev. Modesztínusz nevet. Pappá szentelése (1827) után több kolostorban is muködött, s igyekezett a jó Pásztort követni. Egy ideig házfonök is volt. Amikor az elöljáróságtól felmentették, Nápoly külvárosában egészen a gyóntatásnak, igehirdetésnek és a felebaráti szeretet gyakorlásának szentelte életét. A szegények, akiket surun látogatott, sokszor csodás módon tapasztalták segítségét. Keresett gyóntató volt. Gyónói érezték, hogy kitárul elottük Isten végtelen irgalmának, Isten szívének ajtaja. Nagy szeretettel fogadta mindazokat, akik bármily ügyben hozzá fordultak, vigasztalta, jó tanáccsal látta el oket. Buzgón tisztelte Máriát, a Jó Tanács Anyját, az o tiszteletét terjesztette, képét elvitte a betegekhez, a börtönlakókhoz, mindenhova, ahol vigaszt nyújthatott, sebeket gyógyíthatott. Külön gondja volt a szülo anyákra, akiket buzdított az anyaság elfogadására és az anyaságnak keresztény szellemben való megélésére. Prófétai jellegu volt ez az apostolkodása és szól a mi korunknak is: „Szent az emberi élet kezdettol fogva!” Szeretete akkor nyilvánult meg léginkább, amikor a városban pestis ütötte fel a fejét, s o élete kockáztatásával látogatta a pestises betegeket, mígnem maga is megkapta a betegséget és a szeretet áldozataként halt meg 52 éves korában. Szentsége híre még életében elterjedt, halála után pedig erosödött. Boldoggá avatási eljárása 1870-ben kezdodött el, de maga a boldoggá avatás csak 1995-ben történt meg.
A Szentté avatási Kongregáció dekrétumából (1984):
„Modesztínusz atya Isten embere, a nagy ferences család dísze. Mostani idokre szóló izenete elsosorban a szerzetesekhez szól, akik teljesen Istennek szentelve kell, hogy napról napra tökéletesebben járják a Krisztus követése útját, huségesen és örvendezve éljenek az Evangélium tanításából, valamint saját szerzetük lelkiségébol, kegyelmi adományaiból.”