Spanyol földön sok szent támadt a 16. században, köztük ferencesek, mint Alkantarai Péter, Baylon Paszkál, Szalvátor. Hozzájuk hasonló Miklós. A Factor név valószínuleg családi neve. Keleten, a tengerparti Valenciában született. Már ötéves korában hetente háromszor böjtölt kenyéren és vízen, s a neki szánt ételeket a szegényeknek adta. Serdülo korában rendszeresen látogatta a kórházban a betegeket s másokat is rábeszélt, hogy ugyanezt tegyék. A házban egy mohamedán cselédlány - épülve Miklás példáján - kereszténnyé lett. Egyre jobban erosödött benne a szerzetesi hivatás, de szülei nosülésre biztatták. Mikor látta ellenkezésüket, titokban hagyta el a szüloi házat és jelentkezett a helybeli Jézus-Mária ferences kolostorban. Nagy könyörgésre, sírásra végre felvették. A szerzetben gyorsan haladt elore a tökéletessége útján. Pappá szentelése után igehirdeto lett. Egy-egy prédikációja elott keményen megostorozta magát. Így boséges volt a kegyelem áradása, sok volt a megtéro. Mindenben önmegtagadó életet élt, sokat imádkozott, éjszakákat virrasztott át. Jóllehet sokat böjtölt, arca mégis teltnek, szépnek tunt. A tisztaság erényét sértetlenül orizte, pedig a sátán is hevesen kísértette: egyszer szép no alakjában csábította, de sikertelenül. Néhány évig a novíciusok mestere volt; szavával és példájával jó hatással volt a fiatalokra. Külön karizmája volt, hogy isteni sugallatra tudomást szerzett róla, ha valaki öngyilkosságra készült. Felkereste, lelkére beszélt s gyónásra késztette. Korának különösen két szentjével volt meleg, baráti kapcsolatban: Szent Paszkállal és a domonkos Bertran Szent Lajossal. Ez utóbbival szinte párhuzamos volt életpályája: mindketten Valenciában születtek s haltak meg (pár év különbséggel), Lajos is kiváló igehirdeto, novíciusmester, majd 7 évig misszionárius volt. Miklóst II. Fülöp király is tisztelte. Novére, Ausztriai Johanna az általa pártfogolt sarútlan kármelita novérek egyik közösségének gyóntatójául kérte. Az extázisok sem voltak ritkák nála, egy alkalommal 24 óráig volt elragadtatásban. Ilyenkor arca fénylett, teste lángokban látszott. Mikor megtudta halála közeli idejét, azt mondta: „Örvendeztem, mikor azt mondták nekem: Az Úr házába felmegyünk.” (Zsolt 121). A valenciai rendházban halt meg. Teste élonek tunt, rendkívül kellemes illatot árasztott. Három év múlva kinyitották koporsóját, mert II. Fülöp akarta látni: a test teljesen ép volt. VI. Piusz avatta boldoggá.

Istenünk, te Boldog Miklóst kiváló erényekkel, önmegtagadó lelkülettel s
egyéb karizmákkal kituntetted. Add, hogy közbenjárására mi is napról napra
elobbre haladjunk az erényes életben, s a végso állhatatosság kegyelmét elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által.

Nifont a paflagoniai Plagion városában született nemes családban. Konstantinápolyban nevelkedett egy Péter nevű papnál. Szívesen tanult és jó előhaladást tett a tudományokban. Fiatal korában csendes, szelíd‚ alázatos és templomjáró volt. Felnőve, társaitól sok rosszat tanult és szétszórt életet élt. Elismerve hibás életét bűnbánatot tartott, szerzetessé lett és vezeklő életet folytatott. Isten, a szent élet miatt megajándékozta a csodatevés és a jövőbelátás adományaival. Egész életében harcolnia kellett az őt zaklató tisztátalan gondolatokkal, de Isten segítségével mindig tudott győzni felettük. Jövőbe látó adományával látta, hogyan válik el a lélek a testtől, és mi történik velük a halál után. Már idős volt, amikor Alexandriába ment, és ott különleges kinyilatkoztatás folytán megválasztották püspöknek Ciprus szigetére. Nagy buzgósággal kormányozta egyházát, az özvegyeknek, árváknak igazi atyja volt, gyógyított, és sok csodát tett. Rövid idejű kormányzás után békén halt meg a IV. században.

Szent Pál neocezáriai püspök, erényei által annyira híressé lett, hogy Licinius császár (307-24) látni kívánta. Ítélőszéke elé állítva fenyegette, éheztette, aztán megverette. Tűzzel annyira megégette kezeit, hogy nem tudta azokat használni és az Eufrátesz folyó partjánál börtönbe záratta. Nagy Konstantin uralkodása alatt minden hitéért szenvedő keresztény szabadságot nyert, Pál püspök is. Visszatért püspöki helyére, és a többi 318 atyával együtt részt vett az I. nikeai zsinaton. Miután még sok évig irányította lelki nyáját, békén hunyt el a IV. században.