Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Eleutér vértanú

2019. december 15. - Andre Lowoa

Szent Anasztázia szűz, †258



Szent Eleutér felszentelt vértanú

Szentünk Rómában született nemes és gazdag szülőktől. Édesapja háromszor is volt hadvezér, édesanyját Szent Pál keresztelte meg. Fiukat jámborságban nevelték, Anaklét pápa nevelésére adták. A Főpapja látva, hogy Eleutér jó erkölcsű ifjú, szívesen fogadta növendékei közé, először diakónussá, majd pappá szentelte. 20 éves korában Nikétász érsek Illíria püspökévé tette. Az ifjú püspök sok embert vezetett a keresztény hitre. Hadrián császár (117-38) elfogatta a szent főpapot, és Rómába hozatta. A kihallgatás után megtüzesített ágyra fektette, de arról egészségben kelt fel. Ezután forró olajjal gyötörték, szurokba és gyantába mártották, majd oroszlánok elé dobták. Mindezek között sértetlen maradt. Végül anyjával Anthiával együtt lefejezték őket l20 körül. Korib helytartó, aki kínozta őket, állhatatosságukat látva Krisztus hitének megvallója lett. Ezért őt is lefejezték.


Szent Eleutér vértanú

Bizáncból származott, életét sok erény ékesítette. Nevelését a császári udvarban kapta, ahol nagy méltóságra emelkedett. Ő azonban a világi hiúságokat és gazdagságot megvetve, az örökkévalókra gondolt és lelkével törődött. Egyik szolgája bevádolta, hogy keresztény életet él. Makszimián császár nem akart durva lenni hűséges emberéhez, először hízelgésekkel próbálkozott. Mivel eredményt nem ért el, megparancsolta, hogy fejezzék le, testét dobják a kutyáknak és madaraknak. Ez a IV. század kezdetén történt. Egy keresztény pap, megtalálva a holttestet, tisztelettel eltemette egy nevezetes helyen.
süti beállítások módosítása