Neocezárea városából származott. Szülei pogányok voltak, de hamar elvesztette őket. Tanulmányaiban a görög bölcseletet tanulta, és ez rávezette az igazi bölcsességre, az igaz Isten ismeretére. Tanítómestere Origenész volt. Tanulmányai befejezése utána elvonult a pusztába, hogy ott a magányban, teljesen az imádságnak és a Szentírás tanulmányozásának éljen. Fedim, Amazia püspöke ki akarta hívni innen, hogy pappá szentelje. Gergely méltatlannak tartva magát, elrejtőzött. Mégis megkapta a felszentelést, Neocezárea püspöke lett. A városban csak 17 keresztény élt, a többi lakos pogány volt. Gergely nagy buzgósággal fogott hozzá a pogányok megtérítéséhez. Tanító tevékenységét sok csodával kísérte és erősítette meg, ezért a „csodatevő” elnevezést kapta. Decius keresztényüldözése idején elrejtőzött, és ezt tanácsolta félénkebb híveinek is. Az üldözés után visszatért hozzájuk, és megújította az üldözés alatt összeomlott rendet. Késő öregségben halt meg 266-70 között. Amikor meghalt, a városban csak 17 pogány maradt.


Szent Hilda


AVALONI SZENT HUGÓ püspök
*Avalon, 1140. +London, 1200. november 16.
A burgundiai királyságban lévő Avalon urának fia volt. Anyja halála után a Villard-Benoît-i ágostonos kolostorba lépett. Mintegy húszéves volt, amikor a nagy karthauzi kolostorban (Grande Chartreuse) tett látogatását követően karthauzi lett.

1180-ban rendje priorként küldte az első angol karthauzi kolostorba, a somerseti Withambe, melyet II. Henrik építtetett Becket Szent Tamás (lásd: A szentek élete, 738. o.) meggyilkolása vállalt vezeklése részeként. Hugó jól megalapozta a kolostort, amelybe számos különféle rendű és rangú jelentkező kérte fölvételét; köztük volt a skót Ádám, Dryburgh premontrei apátja is.

1186-ban II. Henrik meghívta Hugót Lincolnnak, Anglia legnagyobb egyházmegyéjének püspökévé. Az új püspök egyik első tevékenysége volt, hogy újjáépíttette székesegyházának keleti kereszthajóját, amely egy évvel korábban földrengés következtében részben leomlott. Ez az új épületrész az angol gótika legkorábbi példáihoz tartozik. Hugó püspök a székesegyház kanonoki stallumait rendszerint jól képzett férfiakkal töltötte be, és ily módon megalapozta a lincolni teológiai iskola hírnevét. Walesi Gerald (Giraldus Cambrensis, 1147--1223), aki maga is ebben az iskolában tanult, két életrajzot is szerkesztett Hugó püspökről, s ezek értékes kiegészítései a Magna vitának, amelyet káplánja, Eynshami Ádám írt.

Hugó püspök az Egyház és a lincolni püspöki szék jogainak erőteljes védelmezője volt az angol királlyal szemben. Felszentelése után nem sokkal nagyon megharagította II. Henriket, mert egyik udvari főerdészét kiközösítette, és megtagadta, hogy egy királyi hivatalnokra kanonokságot ruházzon, de a király kérésére létrejött találkozásuk alkalmával kibékültek.

Később Hugó ellentéte I. Richárddal abból fakadt, hogy elrendelte a király: az angol nemesség támogassa őt háromszáz lovaggal, s ezek egy évig álljanak a szolgálatára Franciaországban. Hugó püspök elutasította ezt a méltánytalan kívánságot, majd Franciaországba utazott, hogy kibéküljön Richárddal. A középkor más szentjeihez hasonlóan Hugó is különleges szeretettel törődött a bélpoklosokkal; gyakran meglátogatta kórházaikat, gazdag ajándékokat vitt nekik, intette őket, hogy türelemmel viseljék szenvedéseiket, és gyengéden megcsókolta azokat, akiket leginkább csúffá tett a betegség. -- Tevékeny szeretete kiterjedt a zsidókra is, akiket az üldözések idején támogatott. Amikor Hugó földi maradványait Lincolnba vitték, a zsidók úgy siratták, mint Isten hűséges és hívő szolgáját. -- Különleges szeretetet és jóindulatot tanúsított a gyermekek és az állatok iránt is.

Bár Hugó Lincoln püspöke volt, a későbbiekben Witham karthauzi kolostorát is vezette, s minden év őszén ott töltött egy-két hónapot. Röviddel halála előtt még egyszer meglátogatta a nagy karthauzi kolostort; áthaladt Párizson, ahol a professzorok és diákok lelkes fogadtatásban részesítették. Visszafelé utaztában Londonban halt meg 1200. november 16-án. Azon a napon, amelyen holttestét visszavitték Lincolnba, több csoda történt. Nagy sokadalom jött össze a városban; fejedelmek, püspökök és nemes urak vetélkedtek a tisztességért, hogy koporsóját vihessék az utcán.

Hugót 1220-ban avatták szentté. Az arany ereklyetartót, amelyben maradványait őrizték, a reformáció idején elpusztították, ereklyéi elvesztek.