+Grúzia, 475.(?) október 17.

A grúz irodalom legrégibb ránk maradt művében, a ,,Szent Susanik vértanúságá''-ban gyóntatóatyja, Csurtavi Jakab tudósít ennek az örmény fejedelmi nemzetségből való nőnek az életéről.

Örményországot 429-ben meghódították a perzsák. A keresztény örmények Zsuzsanna apjának, Szent Vardan Mamikoniannak vezetésével fellázadtak, de 451-ben leverték őket. Ettől kezdve a perzsa elnyomás még erősebb lett, sőt a Zarathusztra-vallást is rá akarták kényszeríteni az örményekre. Több fejedelem hajlott a kényszer alatt, mert úgy vélte, hogy kíméletet és bizonyos előnyöket biztosíthat területe népe számára.

Ehhez a megalkuvó irányzathoz tartozott Zsuzsanna férje, a grúziai Varsken fejedelem is, aki a perzsa király katonai parancsnokaként a Tbiliszitől délre fekvő Csurtaviban ütötte fel székhelyét. Varsken, aki Arsusa fejedelem keresztény családjából származott, kijelentette, hogy elfogadja Zarathusztra tanítását, és megígérte, hogy feleségét és gyermekeit is megnyeri a perzsák vallásának. Ez a szándéka azonban meghiúsult hitvese tántoríthatatlan hithűségén.

Zsuzsanna az örmény főnemességből származott. Apja, Szent Vardan Mamikonian 451-ben életét áldozta keresztény hitéért és Arménia szabadságáért. Róla nevezték el a lányát Vardennek (Rózsának); beceneve azonban Susanik (Kis liliom) vagy Zsuzsanna volt. Varskennel már több év óta házasságban élt; házasságukból három fiú és egy leány származott. Amikor Zsuzsanna értesült férje szégyenletes elbukásáról, elhagyta csurtavi palotáját, és gyermekeivel együtt a templomba ment, s könnyek között imádkozott férjéért, a maga számára pedig erőért könyörgött, hogy az előre nem látott nehézségeket el tudja viselni. Aphot, Varsken udvari püspöke és Csurtavi Jakab, a fejedelemnő gyóntatóatyja és életrajzírója értesült Zsuzsanna súlyos helyzetéről, és meglátogatták a templom közelében lévő kunyhójában, ahová visszahúzódott. Három nap múlva hazaérkezett a férje, s elküldte a papokat, hogy Zsuzsannát vigyék vissza a palotába. Különösen Dsodsik, Varsken fivére, a felesége és Aphot udvari püspök kísérelt meg mindent, hogy Zsuzsannát rábeszélje a férjéhez való visszatérésre. Hosszú ellenállás után engedett. Magával vitte az evangéliumoskönyvet és a vértanúk könyveit, de nem saját lakrészébe indult, hanem a palota egy kis kamrájába. Két nappal ezután Varsken a testvérével és annak feleségével együtt lakomát tartva ünnepelte meg hazatérését, és Zsuzsannát is odavitette. Amikor ő megtagadta, hogy helyet foglaljon, a sógornőjének pedig szemrehányást tett, amiért a férfiakkal együtt étkezik, Varsken önuralmát elvesztve úgy megütötte a feleségét, hogy az összeesett, majd megkötözve bezáratta a kamrájába. Miközben Varsken vadászatra indult, Jakab pap titokban a fejedelemnőhöz ment, és bátorságot öntött belé. Sámuel érsek és János püspök is igyekezett enyhíteni a sorsán.

A perzsa király ekkor Varskent meglepetésszerűen a hunok ellen küldte. A következő böjti időt Zsuzsanna egy kunyhóban töltötte imádsággal és szigorú böjtöléssel. Húsvét hétfőjén Varsken visszatért a hun csatározásból, és még egyszer megkísérelte, hogy feleségét visszavigye a palotába. Amikor ezt Zsuzsanna állhatatosan megtagadta, háromszáz ostorcsapást méretett rá, és megkötözve a palota egy mély pincéjébe vettette. Nemsokára végleges fogságába vitték. Varsken lovon kísérte a szomorú menetet, elzavarta az együttérző nézőket, és hitvesének szemébe mondta, hogy ezt a fogságát nem hagyja el többé élve.

Egy erődítmény föld alatti helyiségében tartották Zsuzsannát megkötözve, szigorú fogságban. Néha sikerült gyóntatóatyjának, Jakabnak felkeresnie. Hat évet töltött börtönében. Eközben volt még ereje vallási gyakorlatokra: tartós böjtölésre, éjszakai virrasztásra, fáradhatatlan imádkozásra és a Szentírás ismételt elolvasására. Szent életének híre elterjedt egész Grúziában és Örményországban, és sok hívő zarándokolt börtönéhez, hogy ügyeiket imádságába ajánlják. Ekkor egy új, súlyos csapás érte: gyermekei, akik mindaddig hozzá tartoztak, engedtek apjuk késztetésének, és a perzsák vallására tértek. Férje még egyszer megkísérelte, hogy áttérítse, de most is amikor minden hozzátartozója elhagyta -- állhatatos maradt.

Időközben már hat börtönév volt mögötte. A fogság nélkülözései és önkéntes vezeklési gyakorlatai lassanként összetörték elgyengült testét. Sógora, aki többször védelmébe vette Varskennel szemben, a családjával együtt meglátogatta még utoljára, megvallotta a bűneit, és kérte a pártfogását. Sámuel érsek és János püspök is felkereste még egyszer. Amikor Zsuzsanna érezte, hogy közeledik a halála, magához hívatta Aphot udvari püspököt és gyóntatóatyját, Jakabot, s közölte velük, hol akarja, hogy Csurtaviban eltemessék, majd a jelenlétükben meghalt. Nyughelyét kívánságának megfelelően Csurtavi templomában találta meg, grúz vidéken, ahol a misét még hosszú évekig örmény nyelven mondták, s ahol grúzok és örmények egyaránt tisztelték közös szentjükként. Később átvitték testét a tbiliszi Netechi-templomba.