Október 13. Fatimában nagy, döntő nap. Ezen a napon kell megvalósulnia annak, amit az „Asszony” megígért: 1. Kicsoda Ő és mit akar. 2. Meg kell történnie a nagy csodának, hogy általa mindenki higgyen a jelenéseknek. Ezeket a jövendöléseket az időre már szerte az országban ismerték. Mindenki, hívők és gúnyolódók egyaránt örültek a merész jövendölésnek, amely előre meghatározott napon, órában és helyen nagy csodát ígért. Ez a legkönnyebb és leghatásosabb eszköz arra, hogy vele igazoltassék a fatimai jelenések valódisága. Érthető tehát a nagy kíváncsiság, amellyel egész Portugália várta október 13-át.
A szabadgondolkodók nyugtalansága
Amilyen mértékben növekedett a tömeg lelkesedése a fatimai csodák iránt, éppannyira nyugtalankodtak a szabadgondolkodók. Egyik napon három férfi jelent meg a gyermekeknél. Mivel erőszakos vallatással nem értek el eredményt, eltávoztak. De megfenyegették a gyermekeket: „Nagyon ajánljuk, hogy feltárjátok a titkot a járás-alkormányzó előtt, mert különben megölhet benneteket.” – „Mily szerencse – kiáltotta a bátor kis Jacinta! – Úgyis annyira szeretem Jézust és a Szent Szüzet. Legalább gyorsabban fogunk hozzájuk menni!”
Mások elriasztó híreket terjesztettek. Azt hírlelték, hogy a gyermekeket és családjukat törvényszék elé idézték, mert fellázították a népet; hogy bombát helyeztek el közel a zöld tölgyhöz és mindent felrobbantanak stb. – E fenyegetések annyira megingatták Jacinta szüleit, hogy arra gondoltak, elviszik a gyermekeket Fatimából. A kis látnokok azonban nem engedtek:
– Ha megölnek minket, az nem számít semmit! Előbb jutunk az égbe!
Október 11-én dr. Formigan is megkérdezte Luciát:
– Nem félsz a nép haragjától, ha az október 13-ra jövendölt csoda nem következik be?
– Nem – válaszolta őszintén a leányka –, egy cseppet sem félek!
Másnap, október 12-én Lucia édesanyja a merénylet hírei miatt nagyon nyugtalan. Hívja leányát, hogy menjen vele együtt gyónni, és így készen álljanak mindenre, ha esetleg az ígért csoda nem valósulna meg.
– Ha gyónni óhajt – válaszolta nyugodtan a gyermek – szívesen elmegyek vele, anyám, de nem azért, mert félek. Én biztosra veszem, hogy az égi „Asszony” mindent megtesz, amit megígért!
Leányának őszinte meggyőződésére az anya nem beszélt többet a gyónásról.
Október 13-án reggel a lisszaboni nagy napilap, az „O Seculo” gúnyos cikket tett közzé a fatimai jelenésekről, igazgatójának, Avelino d’Almeida-nak aláírásával. Cikkében csak babonát és csalást lát Fatimát illetőleg, ámbár elismeri, hogy a papság eléggé tartózkodó magatartást tanúsít. Tartózkodók – legalábbis látszólag – teszi hozzá gúnyosan.
A zarándokok tömegei
A gúnyolódó és megfélemlítő cselekvések nem befolyásolták a népet. Előző naptól, október 12-étől fogva Fatimának minden fő- és mellékútját kocsi, kerékpárok s a zarándokok mérhetetlen tömege torlaszolta el. Az éjszakát közel a jelenések helyéhez szabad ég alatt töltötték és közben a rózsafüzért imádkozták és zsoltárokat énekeltek. A lelkek általános mozgósításáról volt szó, hogy hallják az üzenetet, amit az ég küld a földnek, és hogy jelen legyenek a megígért csodánál, amelynek hitelesítenie kell ezt az üzenetet. Különben senki sem tudta, hogy miben nyilatkozik meg ez a csoda, de mindenki igyekezett közelről látni.
Október 13. délelőttje csalódással kezdődött. Az időjárás reggeltől kezdve esős, szomorú és hideg. Azt mondogatták, hogy az ég bizonyára próbára akarja tenni a zarándokok hitét és áhítatát, kemény áldozattal érdemelteti ki azt a nagy szerencsét és kitüntetést, hogy az előre jelzett csodánál jelen lehetnek. A rossz idő egyáltalán nem akadályozta a népet, mert mindenünnen özönlött, még a határszéli városokból is. Nem hiányoztak a nagy újságok tudósítói és fényképészei se, hogy feljegyezzék és közöljék az eseményeket.
Az állandó eső a jelenések helyét, amely különben is mélyen fekszik, hatalmas sártengerré alakította át. A jelen levő zarándokok, illetve kíváncsiskodók szinte bőrig áztak és dideregtek. Egyes szemtanúk tizenkét óra előtt körülbelül 70 000 emberre becsülték a tömeget.
Végre Lucia a tömeghez fordul:
– Mindenki húzza le az esernyőjét!
A nép engedelmeskedett és szakadó esőben imádkozták a rózsafüzért.
Az utolsó jelenés
Kissé váratlanul Lucia felrezzen és felkiált:
– Íme, ott a villám!
Azután kezét felemelve folytatja:
– Lám, ott jön! Íme, ott jön! Látják?...
– Nézd meg jól, lányom! Figyelj nagyon, hogy ne csalódj – figyelmeztette édesanyja, aki mellette térdelt és aggodalmaskodott a lélekbe markoló esemény kimenetele felől. Lucia azonban nem hall már többé, mert elragadtatásba esett.
Vallásos zarándokok kedves figyelemből virágokkal és selyemszalagokkal díszítették fel a zöld tölgyet. Az égi „Asszony” elfogadja a kedves gondoskodást és lábát éppen ezekre a díszekre teszi. Időközben az eső elállt. A tömeg csodálkozva szemléli, mint alakul könnyű, fehér felhő a kis látnokok körül, a tömjénfüsthöz hasonlóan, majd felemelkedik öt-hat méternyire és eltűnik a légben. Ez a jelenség háromszor megismétlődik egymásután, mintha láthatatlan pap lenne ott, aki szertartásosan tömjénezi az égi „Jelenést”.
Lucia ekkor újra felteszi a kérdést, amelyre az „Asszony” már előbb megígérte, hogy felelni fog:
– Asszonyom, ki vagy és mit óhajtasz tőlem?
Az üzenet
A Madonna így felelt:
– Én vagyok a Rózsafüzér Királynője. Szeretném, ha egy kápolna épülne e helyen tiszteletemre, amelyben minden nap imádkozzák a rózsafüzért.
Majd a „Jelenés” még hozzáfűzi, hogy a háború hamar véget ér és a katonák nemsokára hazatérnek családjukba.
Lucia elmerülve a megbízatásokban, amelyekkel az emberek megterhelték, félbeszakítja az égi „Asszony” beszédét:
– Oly sok mindent szeretnék kérni Tőled!...
A Szent Szűz azt válaszolta, hogy azok közül néhányat teljesít, de nem mindegyiket és azonnal folytatja tovább üzenetét:
– Az embereknek meg kell javulniok és bűneikért bocsánatot kell kérniök.
Azután szomorú tekintettel és esdő hangon kéri: „Ne sértsék tovább az emberek az Úr Jézust, akit már úgyis olyan nagyon megbántottak!”
A többszörös látomás
A Szent Szűz búcsút vesz a kis látnokoktól. Megnyitja kezét, amely sugarakat vetít a nap felé. E pillanatban megkezdődik a hallatlan napcsoda, amelyről mindjárt szólunk. A gyermekek tanúi voltak egy másik jelenésnek is, amely a nap mellett mutatkozott három folytatólagos képben.
Először a Szentcsaládot látták mindhárman a következő sorrendben: a nap jobb oldalán a napnál ragyogóbban a Rózsafüzér Királynője fehér ruhában, kék palásttal. (Az előző jelenéseknél a palást fehér volt.) Balra pirosba öltözötten Szent József a gyermek Jézussal, Aki megáldja a világot. Továbbá Lucia a naptól jobbra látta a férfi Úr Jézust, amint kezét áldásra emeli és balra a Hétfájdalmú Szűzanyát. Végül a Hétfájdalmú Szűz után megjelent a Kármelhegyi Boldogasszony, kezében skapuláréjával.
Kérdezhetjük, hogy a Szent Szűz, aki mindeddig ugyanazon alakban jelent meg, miért mutatkozott most először a Szent Család körében, aztán a Hétfájdalmú Szűz és végül a Kármelhegyi Boldogasszony alakjában? – A válasz, mint azt később látjuk, az, hogy a Szent Szűz ezzel mélyebben be akarta vésni a hívők és csodalátók lelkébe a Rózsafüzér Királynője címet, amelyet Fatimában vett fel. Azon kívül emlékezetükbe idézi az egymás utáni képekkel a titkok hármas sorozatát: örvendetest, dicsőségest, amelyeken elmélkednünk kell a rózsafüzér közben.
(J. Castelbranco: Fatima nagy csodája. Budapest, 1944. Korda Rt. 46-52. old.)
