Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Vencel herceg és vértanú

2019. szeptember 28. - Andre Lowoa

szent_vencel_herceg_e_s_ve_rtanu.jpgFélig pogány környezetben élt és csaknem mindig rosszakarattal és megnemértéssel küzdött s mégis rövid idő alatt a keresztény tökéletességnek magas fokára emelkedett. Buzgóságáért fiatalon vértanúhalállal kellett fizetnie, de vére hullásával is áldást fakasztott, mert megporhanyította honfitársai kemény szívének talaját az evangéliumi magvak befogadására.

Szent Vencel Csehország második keresztény hercegének, Vratiszlávnak és feleségének, a sok tekintetben még pogány gondolkodású Drahomíra hercegnőnek házasságából született. Születésének idejét nem ismerjük pontosan; 907 körül lehetett. Gyermekéveit a prágai fejedelmi udvarban töltötte és jámbor nagyanyja, Szent Ludmilla révén korán megismerkedett a keresztény vallás gyakorlatával. Mikor hetedik életévébe fordult, azon kor szokása szerint ünnepélyes szertartások közt levágták a haját. A szertartást a fejedelmi ház régi jóakarója és atyai barátja, Tútó regensburgi püspök végezte, aki erre az alkalomra nagy kísérettel jött Prágába. A kitűzött napon a kis herceget elvitték a Szűz Máriáról nevezett egyházba és ott az oltár lépcsőjére állították. Azután Tútó püspök odalépett hozzája és e szavak kíséretében: „Uram Jézus, áldd meg e gyermeket áldásoddal, mellyel a te igaz híveidet meg szoktad áldani”, egy tincset levágott a hajából. Utána a többi előkelőség is mind eléje járult és követte a püspök példáját.

A hajvágás szertartására, mely bizonyos értelemben a gyermekkorból való kilépést jelentette, a komoly tanulás évei következtek. Vencel szentéletű nagyanyja felügyelete alatt részint a fejedelmi udvarban, részint a budecsi latin iskolában alapos kiképzést nyert a latin írásban és olvasásban, sőt úgy látszik, a görög nyelv tanulásába is belekóstolt. A régi szláv legenda állítása szerint a latin olvasáshoz olyan jól értett, mint valami püspök vagy pap; de ha egy-egy görög vagy szláv könyv akadt a kezébe, olvasás után azokból is egész részeket el tudott mondani kívülről. Még nagyobb jártassága volt a zsoltárok olvasásában; legtöbbjüket kívülről tudta.

De a gyermekkor boldog gondtalansága hamarosan szétfoszlott. A derék Vratiszláv herceg már 33 éves korában sírba hanyatlott, s így Vencelnek fiatal gyermekfővel meg kellett ismerkednie az uralkodás gondjaival. Sőt nemsokára alkalma nyílt az élet sötét oldalainak megismerésére. Anyja, Drahomíra már régóta féltékeny szemmel kísérte anyósának, a jámbor Ludmillának lépteit. Egyrészt tekintélyét és befolyását féltette tőle, másrészt meg igaz keresztény buzgósága miatt agyarkodott ellene. Mivel pedig gonosz emberek még szándékosan szították gyűlöletét, a tragédia hamarosan bekövetkezett: Drahomíra orgyilkosokat küldött anyósa ellen, akik tetini várában saját fátyolával megfojtották a szegény öreg asszonyt. Vencel keservesen megsiratta nagyanyja halálát s hamvait később a prágai Szent György-templomba hozatta.

Ilyen megpróbáltatások gyorsan emberré érlelték az ifjú herceget. Tizenhatéves korában már maga intézte országnak ügyéit. Mint fejedelem legfőbb céljának a kereszténység megerősítését tekintette. Szívvel-lélekkel csatlakozott ahhoz az új mozgalomhoz, mely a burgundi clunyi kolostorból kelt szárnyra s mely a hit és erkölcsi élet megtisztítását és elmélyítését írta zászlajára. Számos buzgó papot és szerzetest gyűjtött maga mellé, rengeteget áldozott új templomok építésére és méltó felszerelésére s nagylelkűen gondoskodott a szegényekről és szűkölködőkről. Magánéletét is korának mindjobban elmélyülő aszketikus felfogása szellemében rendezte be. Fejedelmi ruhája alatt szőrből font vezeklőinget hordott és éjszakánként akárhányszor mezítláb rótta a templomokat, közben zsoltárokat zengedezve. A clunyi szellemnek megfelelően különösen nagy gondot fordított az Oltáriszentség tiszteletére. Hű apródjaival maga aratta le, csépelte ki és őrölte meg a legméltóságosabb Szentség előállításához szükséges gabonát; hasonlóan a szőlőt is maga szüretelte le és préselte ki.

E mellett azonban derekasan megfelelt fejedelmi kötelességeinek is: uralkodói jogaira féltékenyen vigyázott, a rakoncátlan nagyokat erős kézzel féken tartotta és általában minden tőle telhetőt megtett a keresztény állami és társadalmi rend megszilárdítására. Pedig óriási akadályokat kellett leküzdenie. Hiszen tudjuk, hogy Szent Adalbert prágai püspöknek még két emberöltővel később is milyen heroikus harcot kellett folytatnia a sok megcsontosodott pogány szokás és babona ellen.

De minél nagyobb buzgalommal teljesítette keresztény uralkodó kötelességeit, annál hevesebb ellenállással találkozott alattvalói egy részénél. A titkos pogányok fenekedtek ellene mélységes hite és jámborsága miatt; lépten-nyomon azt hánytorgatták, hogy inkább szerzeteshez, mint fejedelemhez illő életet él. A nemzeti eszme fanatikusai viszont németbarátságát nem tudták neki megbocsátani. Vencel ugyanis éppen a kereszténység megerősítése érdekében elismerte I. Henrik német király főhatóságát s egyházszervező munkájában elsősorban bajor és sváb papokat vett igénybe. Az elégületlenek eleinte csak titokban zúgolódtak; később azonban nyíltan szervezkedni kezdtek. Nagy segítséget jelentett számukra, hogy a fejedelem öccsét, a nagyratörő Boleszláv herceget is sikerült megnyerniük. A féktelen nagyravágyástól hevített ifjú titokban maga vágyott bátyja trónjára. Ezért nagyon kapóra jött neki a mozgalom színre-szemre németellenes jellege, és habozás nélkül csatlakozott hozzája. Az összeesküvők sötét tervük végrehajtásának színhelyéül Boleszláv tartózkodási helyét, Ó-Bunzlaut szemelték ki. Boleszláv Szent Kozma és Damján vértanuk ünnepének méltó megülése címén magához csalta bátyját. A herceg mit sem sejtve 929 szeptember 27-én megjelent a fényes istentiszteleten. Utána mindjárt vissza akart térni Prágába. Boleszláv azonban nagy szívességgel tartóztatta; ott maradt tehát vacsorára is. A vacsora igen jó hangulatban folyt le; a végén Vencel pohárral a kezében áldást mondott és áldomást ivott Szent Mihály arkangyal tiszteletére s utána nyugovóra tért. Másnap reggel szokása szerint templomba ment misét hallgatni. A templom előtt azonban már ott leselkedtek rájuk az összeesküvők. Boleszláv, mialatt bátyja nyájas szavakkal megköszönte neki a szíves vendéglátást, hirtelen előrántotta kardját és a mit sem sejtő herceg fejére sújtott vele. Vencel azonban nem vesztette el lélekjelenlétét: erős kézzel megragadta öccsét és e szavak kíséretében: „Bocsásson meg neked az Úr, öcsém” a földre dobta őt. De ekkorra a többi cinkosok is odarohantak és hamarosan levágták a herceget.

Ilyen végre jutott Csehország legszentebb fejedelme. Népe mindjárt halála után szentként és vértanúként kezdte tisztelni, és ebben a tiszteletben a 11. századtól kezdve már az egész Egyház osztozott vele.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

süti beállítások módosítása