Szent János a galileai Betszaidából származott. Szülei: Zebedeus és Szalome voltak. Testvérével Jakabbal és atyjukkal halászok voltak. János először a próféta Keresztelő János tanítványa volt Jézus, a Genezáreti tó partján járva, meghívta mindkettőt apostolának. János mindvégig Mestere mellett élt. Jézusnak legmegbízhatóbb tanítványa lett, akit Jézus nagyon szeretett. Nagy buzgósága miatt kapta Jakabbal együtt a „mennydörgés fiai” elnevezést. Jézus életének legkiválóbb eseményeinél vett részt: színeváltozás a Tábor hegyen, Jairus leányának feltámasztása, Olajfák hegyi szenvedés. Jézust elfogása után elkísérte a főpap udvarába. A Titkos Vacsoránál Jézus keblén feküdt. Máriával, Jézus anyjával ott állt az Üdvözítő keresztje alatt. Hallotta utolsó szavait, látta kimúlását. Előtte, Jézus, anyját János apostolra, az apostolt pedig anyjára bízta kölcsönösen. Az apostolok közül az elsők között futott húsvét hajnalban Jézus üres sírjához.

Jézus mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele után az első időkben a jeruzsálemi egyházban tevékenykedett. A gondjaira bízott Szűz Mária halála után Kisázsiába ment és kevés megszakítással Efezusban működött. Domiciánus császár elfogatta és forró olajba dobatta. Miután ebből sértetlenül kijött, Patmosz szigetére száműzte. Az ottani lakosokat a keresztény hitre térítette. Isten nagy látomásban mutatta meg neki ott a jövendőt az Egyház és világ sorsáról. Ezeket az „Apokalypszis” Titkos Jelenések könyvében írta meg. Mivel a legtovább élt az apostolok közül, még az Egyházba befurakodott tévhitűekkel is találkoznia kellett. Az Egyház számára megírta a 4. evangéliumot, írt három levelet, és az előbb említett Jelenések könyvét, hogy mindenki elhiggye azt, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia. Késő öregségben, közel 100 éves korában halt meg békében, ahogy Jézus akarta, a II. század elején.

+Cirus, 303.

A keleti egyház két nagy szentjéről meglehetősen kevés történeti adat áll rendelkezésünkre. Az első hiteles tanúságot Cirus városának püspökétől, Theodorétosztól kapjuk, aki az 5. század közepén úgy emlékezik meg a két szentről, mint a hit jeles bajnokairól és csodálatraméltó vértanúkról. Vértanúságuk a Diocletianus-féle üldözés idején, 303-ban történt, s első templomuk a sírjuk fölé épült.

Tiszteletük először vértanúságuk helyén, Cirus városában, majd Justinianus császár hatására, aki súlyos betegségéből való gyógyulását a szent orvosoknak köszönhette, a birodalom egész keleti felében elterjedt. Első római templomukat IV. Félix pápa (525--530) építtette a Fórumon. Ünnepük a 7. században került a liturgikus könyvekbe, valószínűleg e bazilika fölszentelésének napjára, szeptember 27-re. Páli Szent Vince ünnepe miatt 1969-ben egy nappal korábbra, szeptember 26-ra helyezték át. A római kánonban velük zárult a fölsorolt szentek sora.

--------------------------------------------------------------------------------

Szenvedéstörténetüket elbeszélő legendájuk szerint Arábiában születtek és ikrek voltak. Nagy érdeklődés élt bennük a tudományok, különösen az orvoslás tudománya iránt, ezért elhagyva szülőföldjüket Szíriába mentek tanulni. Mikor elvégezték a tanulmányaikat, továbbmentek Kilikiába, és ott Égé városában telepedtek meg. Mivel azonban keresztények is voltak, nemcsak orvosai, hanem apostolai is lettek a városnak. Az emberek szeretetét azzal nyerték meg, hogy soha nem fogadtak el semmi pénzt sem a gyógyításért, sem a gyógyszerekért. Nagyon sokan tértek meg jóságuk és prédikálásuk hatására. Ezért, amikor a Diocletianus-féle üldözés vihara a keleti egyházat is elérte, a helytartó, Lisias elsőként az apostol- orvosokat állította bíróság elé.

Mivel hitük megtagadására nem tudták rávenni őket, különféle módokon próbálták megölni mindkettőjüket: először megkötözve a tengerbe vetették, de a kötelékek a vízben kioldódtak, és ők kiúsztak a partra. Ezután máglyát gyújtottak alájuk, de a lángok nem érték őket. Akkor oszlophoz kötötték őket és nyíllal lőttek rájuk, de a nyílvesszők nem találtak soha célba. Végül karddal oltották ki az életüket.

Konstantinápolyban épített bazilikájuk zarándokhellyé vált, és az a különös szokás alakult ki, hogy a betegek a bazilikában aludtak, mert úgy tapasztalták, hogy álmukban eljön hozzájuk a két szent orvos, és vagy meggyógyítja őket, vagy néha egészen rendkívüli gyógymódot javasolnak, amelynek következtében később valóban elnyerik gyógyulásukat. Ezekről a gyógyulásokról a 6. századig visszamenő följegyzések tanúskodnak!

--------------------------------------------------------------------------------

Szent Damján Példája:

    Ha életedet szentül éled mindvégig, Istentől gazdag jutalmat kapsz!

Szent Kozma Példája:

    Isten előtt mindenki egyforma, csak a szent élet tesz kiemelkedővé!