Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Máté apostol és evangélista

2019. szeptember 21. - Andre Lowoa

szent_ma_te_apostol_e_s_evange_lista.jpgMátét az evangéliumok (Márk 2,14, Lukács 5,27) Lévinek is nevezik. Tehát neki is, mint sok kortársának kettős neve volt: a héber Lévi és az elgörögösített Máté. Az első volt az eredeti, a másik pedig a későbben, talán tanítvány korában fölvett név. Máté annyit jelent, mint „megajándékozott”, s nincs kizárva, hogy ezt a nevet meghívása után magától az Úrtól kapta. Bizonyos, hogy a keresztény közösségben ezt a nevet használta. Kafarnaumban a Genezáret-tó partján lakott. Atyját Alfeusnak hívták. De ez az Alfeus nem azonos az Úr rokonának, ifj. Jakab apostolnak hasonlónevű atyjával. Máté arámi anyanyelvén kívül jól tudott görögül is. Elég jómódú ember lehetett s foglalkozására nézve vámos volt.

Az Úr Krisztus korában a vámosok a római hatóságoktól vámokat béreltek s behajtották a különféle adókat. Egyáltalán nem voltak jó hírben honfitársaik előtt. Az adófizetés akkor sem volt népszerű dolog. Emellett a zsidók többsége a gyűlölt római államhatalom képviselőit látta bennük. Végül sokan közülük szívtelen könyörtelenséggel nyúzták, zsarolták a népet, hisz ki kellett vasalni a bért, amit a római főhivatalnoknak fizettek, és természetesen busás hasznot is akartak látni. Ezért a zsidók általában megvetették őket s igen nagy bűnösöknek tartották. Ez igazságtalan általánosítás volt, de kevesen tudták magukat túltenni rajta. Az Úr Jézus azonban nem a foglalkozást, hanem a jóakaratot nézte az embereknél s Mátét vámos létére is meghívta tanítványai közé.

Maga a meghívás így történt: Miután az Úr Kafarnaumban meggyógyított egy inaszakadtat, „leméne a tenger mellé; és az egész sereg hozzá méne, és tanítja vala őket: És átmenőben látá Lévit, Alfeus fiát a vámnál ülni, és mondá neki: Kövess engem! És fölkelvén követé őt”. Az új tanítvány előzetesen már jól ismerhette az Urat s ugyancsak érezte, mily nagy ajándékot kapott s hogy nem kis kitüntetés érte. Örömében vendégséget adott Jézus tiszteletére. „És lőn, hogy mikor asztalhoz ült ennek házában, sok vámos és bűnös telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt; mert sokan valónak, kik követték vala őt.” A farizeusok ellenben nem akarták magukat beszennyezni ezzel a legalább is gyanús „vegyes” társasággal. Máté háza körül ólálkodtak és sanda szemmel nézték az egész vendégséget. „Látván tehát az írástudók és farizeusok, hogy ő a vámosokkal és bűnösökkel eszik, mondák tanítványainak: Miért eszik és iszik a vámosokkal és bűnösökkel a ti mesteretek? Meghallván ezt Jézus, mondá nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; mert nem jöttem az igazakat hívni, hanem a bűnösöket” (Márk 2,13-17). Maga Máté is elmondja (9,9-13) meghívásinak történetét, alázatosságában azonban elhagyja, hogy a vendégség az ő házában ment végbe s hogy így az Úr az ő hajlékát tüntette ki és szentelte meg jelenlétével.

De az Úr tovább ment az ajándékozásban. Amikor a Hegyi beszéd után nemsokára megválasztotta apostolait, az Isten országának tizenkét új fejedelme között ott találjuk Mátét is. A második és harmadik evangélista (Márk 3,18, Luk. 6,15, Ap.Csel. 1,13) az apostoli névsorban a hetedik helyen említik. Maga Máté azonban (10, 2) szerényen egy hellyel hátrább, nyolcadiknak teszi magát s alázatosan, de boldogan így írja nevét: „Máté, a vámos”. Mintha csak ezt akarná mondani: Nem tagadom, megvetett vámos voltam s az Úr végtelen kegyelme apostollá emelt föl! Mint apostol hűségesen kitartott Mestere mellett. A föltámadás, illetve a húsvét nyolcada után ő is Galileába ment. Ott volt a hegyen az apostolokkal, ahova Jézus rendelte vala őket”. Mint boldog szem- és fültanú írta le ezt a fölséges találkozást az Úrral. „És látván őt, imádjak; némelyek pedig kételkedének. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nekik, mondván: Minden hatalom nekem adatott mennyben és földön. Elmenvén tehát, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében; tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek. És íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig” (28,16-20).

A Szentlélek eljövetele után először palesztinai, főleg pedig galileai honfitársai között hirdette az evangéliumot. Igen szigorú életet élt s a húseledeltől állandóan tartózkodott. Az apostoloknak 42 körül történt szétszéledése után a legnagyobb valószínűség szerint Etiópiában működött. Ez alatt a terület alatt a Kaspi-tengertől délre eső országokat kell értenünk. Ókori hagyomány szerint járt Perzsiában, prédikált a médeknek és pártusoknak, sőt hirdette az Isten országát Európának is Macedóniában.

A Szentlélek Úristennek azonban más szándéka is volt vele. Az apostoli korig visszanyúló források szerint ő az első evangélium emberi szerzője. A hazájától távol fekvő vidékeken folytatott apostoli munka nem szakította őt el első működési területétől és zsidó honfitársaitól. A legrégibb (második századi) hagyomány úgy tudja, hogy amikor Szent Péter és Pál Rómában megalapították az egyházat, vagyis az első század ötvenes, vagy hatvanas éveiben, Máté írásba foglalta igehirdetését. De az sincs kizárva, hogy ez az evangélium már 42 körül, vagyis a palesztinai tartózkodása végén íródott. Az evangélista ebben az írásban honfitársai, a palesztinai zsidókeresztények előtt nyilvánvalóvá akarta tenni, hogy Jézus az ószövetségben megígért Messiás. Ezért olvassuk az evangéliumában annyiszor: „hogy beteljesedjék az írás ...” Könyvét arámi nyelven írta meg, a maga anyanyelvén, melyen az Úr Krisztus is hirdette az evangéliumot. Egy szavát épen ő őrizte meg drága ereklyeként: Eli, éli, lamma sabaktáni (Istenem, Isten, miért hagytál el? 27,46). Az eredetiből azonban csakhamar, talán egyenesen az evangélista tollából, görög fordítás készült, s a maga egészében csak ez a görög szöveg maradt fönn.

A latin és görög egyházak egybehangzó hagyománya az, hogy vértanúságot szenvedett. Ennek idejéről és körülményeiről azonban megbízható adataink nincsenek. A késői regényes úgynevezett apokrif írások szerint tanítását legfőbb működési helyén, Etiópiában pecsételte meg vérével. Némelyek részleteket említenek: Ifigénia királyleány Máté prédikálásának hatása alatt szüzességet fogadott és semmi áron nem volt hajlandó Hinták királyhoz feleségül menni. A felbőszült fejedelem ezért az apostolt okolta s poroszlóival áldozatbemutatás közben megölette. A kivégzés úgy történt, hogy a földhöz szegezték s körülötte tüzet raktak. Noha a tűz csodálatos módon elaludt, Máté mégis belehalt a kínzásba. A legenda szerint ereklyéi később a szalernói székesegyházba kerültek.

Kifürkészhetetlenek az Isten útjai. Máté életét a megvetett és a gyűlölt vámpadon kezdte. De Isten céljai megvalósítására akárhányszor a világ megvetetteit választja (1Kor. 1,28). Szószékeinket az egész világon a többi evangélista mellett az ő alakja is ékesíti s keze írásán és ajkain keresztül az egész emberiség hallja az Úr Krisztustól nyert „jó hírt”, az evangéliumot.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

süti beállítások módosítása