326. A keresztényüldözések idején eltünt Szent Keresztet megtalálták a keresztrefeszítés helyéhez közel. 335. szept. 14-én itt bazilikaszentelés volt a Szentsírnál, Szent Ilona (Nagy Konstantin felesége) buzgolkodott ebben.

Felmagasztalták a világ előtt gyalázatot, de a keresztények számára a megváltást jelentő keresztet. Csodálatos szekrényben őrízték, gazdagon díszítették (ékkövek, arany, ezüst).

614. a perzsák (II. Kozrov) zsákmányul megszerezték Jeruzsálem elfoglalásakor. 628-ban a görög Heraklius császár visszaszerezte. Szept. 14-én a császár ünnepélyesen, mezitláb, szegény ruhában az Aranykapun vitte vissza.

A 7. szd óta nyugaton ezen a napon ünneplik ezeket az eseményeket. Már Nagy Szent Gergely pápa bevezette (+604 Róma) ezt az ünnepet, a gallok (franciák) ápolták. 800 táján az egész nyugati egyházban ez lett a megtalálás ünnepe. Később kapcsolódott az ünneplésbe a visszaszerzés emléke, ezért aztán a megtalálást május 3-án, a felmagasztalást szeptember 14-én ünnepelték.

Jófeltétel:

    Elmélkedj a Kereszt fontosságáról, szerepéről!

A szent kereszt világraszóló felmagasztalása

Az Egyház ezt az ünnepet kezdetben az Úr keresztje megtalálásnak emlékére rendelte el. A szent kereszt jelével ellensége fölött győzelmet arató Konstantin császár, édesanyját, Szent Ilonát küldte Jeruzsálembe, hogy tisztítsa meg az Úr szent helyeit a pogány szennytől. Egy idős zsidó útmutatása alapján sikerült megtalálni egy gödörben Jézus és a gonosztevők keresztjét. Mivel a kereszt felírása elkeveredett, Istenhez fordultak, hogy Ő mutassa meg az igazi keresztet. Először egy betegen fekvő asszonyhoz érintették a kereszteket. Jézus keresztjének érintésére az asszony meggyógyult. Utána már egy temetésre vitt halottnál tették meg ugyanezt. Az igazi kereszt érintésére a halott feltámadt. Ezeknek a csodáknak híre sok embert vonzott a Golgota hegyére. Mivel a nagy tömeg miatt nem volt arra lehetőség, hogy mindnyájan megérintsék, megcsókolják Jézus keresztjét, Makariosz pátriárka, egy magas helyre állva, tisztelettel emelte a magasba Jézus keresztjét, hogy mindenki láthassa. Ez a megtalálás Húsvét közelében történt, ezért eleinte húsvét 2. napján ünnepelték. A feltámadás templomának felszentelésétől, 335-től az ünnepet a következő napra tették, és ezért ma is szeptember 14-én van.

Ezt a megtalálást a VIII. században összekapcsolták egy másik hasonló eseménnyel. 614-ben Khozroész perzsa király Fokiosz görög császárt a harcban legyőzve, bevonult Jeruzsálembe. Kifosztotta a várost és elvitte Perzsiába az Úr szent keresztjének darabját. Ez az esemény izgalomba hozta egész Perzsiát és nem jó előjelnek tekintették. Khozroész tisztelettel bánt a szent ereklyével. 628-ban a király utóda Sziroész békét kötött Herakliosz császárral és visszaadta a szent keresztet. A császár Jeruzsálemben fogadta a szent ereklyét. Ziszimász pátriárka intelmére, levetve császári díszöltönyét, egyszerű ruhában, mezítláb vitte be a szent keresztet a templomba. Ez szeptember 14-én történt. Inkább az első felemelés emlékére végezzük ezen a napon a szent kereszt felmagasztalását (felemelését). A kereszt a pap kezében a mélyre kerül, és ismét felemelkedik magasra. Ez, a mi, Ádámban történt keserű bukásunknak és Krisztusban megvalósult felemelkedésünknek jelképe. Az alvilág mélységéből felemelkedtünk Isten Országába, a halálból pedig az Istenben való örök életre.

„Jézus tanítványai, elviselve üldözést, éhséget, ruhátlanságot, még a halált is, gyozelmet tudnak aratni. Ilyen gyozelmet arattak azok a vértanúk is, akik Lengyelországban 1939 és 1945 között a nemzeti szocializmus gyulöletének áldozataiként föláldozták életüket és elnyerték a halhatatlanság koronáját. A boldoggá avatott 108 Isten szolgája különbözo hivatalt töltött be az Egyházban, voltak köztük püspökök, papok, szerzetesek, világiak, különbözo módon és helyeken ölték meg oket, de mindannyian tanúskodtak az Evangélium melletti huségükrol s a kereszt útját járták a hit, a béke és megbocsátás lelkületével.” (A boldoggá avatási bullából.) Legtöbben a hírhedt koncentrációs táborokban (Auschwitz, Sachsenhausen, Dachau) haltak meg. A 108 vértanú közül 18-an (és ha ideszámítjuk az orsolyita Klemensa novért, 19-en) tartoztak Szent Ferenc rendjéhez: Öten a Kisebb Testvérek (OFM), heten a minoriták, öten a kapucinusokhoz és egy kapucinus klarissza novér. Az öt kisebb testvér:

1. P. Pankiewicz Anasztáz, 60 éves, több rendházban házfonök; 1941 októberében tartóztatták le, Dachauba vitték; a betegek krematórium felé történt szállítása közben halt meg 1942. májusában.

2. P. Turchan Nárcisz, 53 éves, több helyen volt házfonök. 1941. októberében tartóztatták le, Daehauba vitték, ahol az elviselt szenvedések miatt meghalt 1942. márciusában.

3. P. Gondek Krisztián, 31 éves, a letartóztatása elotti másfél éven át egyedül látta el Wloclaweck város lelkipásztori szolgálatát, mert a többi papot mind elhurcolták. Sachsenhausenbe, majd Dachauba került, ahol

4. Fr. Oprzadek Marcin, 58 éves, 1940. augusztusában vitték el Dachauba, ahol 1942. májusában gázkamrában végezték ki.

5. Fr. Zembol Bruno, 37 éves, szakács és orgonista több rendházban; 1939-ben deportálták. Dachauban halt meg, feláldozva életét áldozatul a békéért és egy új, jobb emberiségért 1942. augusztusában. Végkimerülésben halt meg.

A 108 lengyel vértanú boldoggá avatása 1999. jún. 13-án történt Varsóban a Viktória téren.

A szentatya boldoggá avatási beszédébol:

„Örülj Lengyelország! az új boldogok miatt... Tetszett Istennek, hogy megmutassa kegyelmének roppant gazdagságát fiaid és leányaid jósága által Jézus Krisztusban. Neki legyen dicsoség mindörökkön örökké.”

Imádság: