A szent vértanú Kappadóciában született és nevelkedett. Hadrián császár uralma alatt feljelentették, hogy nem az isteneket tiszteli, hanem Krisztust. Ezért kínvallatás alá vetették. testét vaskörmökkel szaggatták, amíg oldala ki nem látszott. Utána félholtan a börtönbe vetették. Ott, imádkozván, megjelent neki Isten angyala, és minden sebét begyógyította. Ezután szabadon engedték a börtönből. Ez Isten akaratából történt, hogy földi gazdagsága ne a hitetlenek, hanem a szegények kezére jusson. Minden vagyonát a szegények közt osztotta szét. Adott egy részt azoknak is, akik bevádolták. Később, amikor Cezareát Sapricius fejedelem kormányozta, újra elfogták. Kifeszítették, sokáig gyötörték, végül karddal lefejezték. Azt jegyezték fel, hogy sebeiből vér helyett tej és víz folyt ki.

Evodia egyike volt a 70 apostolnak. Nagy Antiochiának Szent Péter után ő volt az első püspöke és Isten igéjének nagy hirdetője. Az Istenhordozó Szent Ignác is említést tesz róla az antiochiaiakhoz írt levelében, kérve őket, hogy legyenek a főpásztornak jó fiai. Evodia írt az Istenszülő életéről, írt más lélekre hasznos olvasmányokat is. Ezek azonban abban a nehéz és üldözéssel is járó zavaros időkben elvesztek. Életét vértanúi halállal fejezte be. Egyesek szerint Antiochiában Vespesiánus uralkodása alatt. Mások szerint 66-ban szenvedett Néró üldözése alatt.

Szent Onezifor szintén a 70 apostol közé tartozott. Szent Pál így ír róla Timóteushoz írt II. levelében: „Oneziforusz családja iránt legyen az Úr irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet, sőt, Rómába érve szorgalmasan keresett és meg is talált. Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél. Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban.” (1,16-18.) Onezifor a lidiai Kolofon és Kiréne püspöke volt. A vértanúakták szerint sok kínzás után halt vértanúhalált. Megvadult lovak szaggatták darabokra.