A Brunforte grófi család sarjaként lépett be a grófi kastélytól nem messze lévo Soffiano-i ferences kolostorba. Habár pappá szentelték, elöljárói engedélyével mégis szemlélodo életet élt. A csend, a magány annyira életelemévé vált, hogy igen keveset beszélt, még rendtársaival is alig váltott szót. Önsanyargatás, extázisok, hosszú imák töltötték ki napjait: inkább angyali, mint emberi életet élt. Arcáról nagy boldogság sugárzott; inkább az istenszeretettol, mint betegségtol felemésztve fejezte be rövid életét - utolsó szavaival a menny örömeirol beszélt. IX. Piusz erosítette meg évszázados tiszteletét. A rövid életrajzhoz a Fioretti egyik elbeszélését csatoljuk a 20. fej.-bol, hogy szemléltessük: milyen volt egy 13. századbeli ferencesnek az elképzelése a mennyei boldogságról. (Egy novícius látomásáról, aki el akarta hagyni a szerzetet.) „A novícius... azon az éjszakán, amikor már távozni készült, bement a templomba s az oltár elott Isten csodás látomásban részesítette. A szentek végtelennek tüno sorát látta maga elott elvonulni párosával, mint valami körmenetben. A legszebb és legdrágább szövetekbe voltak öltözve, arcuk és kezük fénylett, mint a nap, s angyalok éneke és muzsikája mellett haladtak. Közülük ketto a többieknél is finomabb és díszesebb ruhát viselt, és akkora fény vette oket körül, hogy aki látta, nem tudott betelni vele... Amikor elhaladtak már, utánuk szaladt s az utolsó pártól elfogódottan kérdezte, kik azok a fönséges alakok, akik ebben a fényes körmenetben mennek. Azt a választ kapta, hogy mind kisebb testvérek, s a ketto, akik fényesebben tündökölnek a többieknél, Szent Ferenc és Szent Antal… Amikor az ifjú magához tért, erot merített a látottakból s nem hagyta el többé a szerzetet.

Imádság:

Szent Romil Traján császár uralkodása alatt élt. A császári házban ő volt az első főember. Történt, hogy Traján császár, hadseregének nagy sokaságával birodalmának keleti részeibe jött, hogy onnan országokat hódítson meg magának. Megszámlálván katonáit, azt találta, hogy 11 ezer olyan ember van közöttük, akik Krisztus hitének követői, és elfordulnak a bálványimádástól. Traján mindnyájukat elküldte megszégyenítve Örményországba. Azt remélte, hogy ez megváltoztatja keresztény magatartásukat. Utána visszajöhetnek és vissza kapják régi tisztségüket.

Ekkor Romil, mint hadvezér felkereste a császárt. Megrótta istentelenségéért, és azért, hogy harcba indulva csökkenti haderejét. Ugyanakkor kereszténynek vallotta magát, készen állva arra, hogy meghaljon Ura Jézus Krisztus nevéért. Traján nagyon megharagudott hadvezérére. Megparancsolta, hogy kegyetlenül verjék meg, és halálra ítélte. A szent vértanúnak fejét vették. Börtönben szenvedő keresztény társait is sokféle kínzással gyötörték. Kilencezret közülük keresztre feszítettek Örményországban, a pusztában Ararát hegye közelében. A többiek más kínzások között haltak meg.